Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-08 / 3. szám
ői újító! Olyan fogalom ez, amelyet nagyon sok üzemben elképzelni sem tudnak. — Szívesen vennénk, ha ők is nyújtanának be újítási javaslatokat, de úgy látszik, nincs ehhez semmiféle hajlamuk. Nem képesek úgy gondolkodni, mint a férfiak — halljuk a gyakori feleletet, melyet a tények néha mégis megcáfolnak. Igaz, vannak gyárak, ahol külön „női újítómozgalmat" vezettek be, vannak, ahol úgy várják az első női újítót, mint a maratoni futás győztesét — vajon mikor fut be? De olyan üzemet is találunk, ahol szerényen élnek és dolgoznak a női újítók, ahol egy női brigád javaslatai alapján a jelentős újítások egész sorát vezették be. Hogy hol? Ha nem ismeri azt a környéket, könnyen megeshetik, hogy bár Modrán száll le a vonatról, ahonnan csak egy ugrás a Palma-üzem és joggal hiszi, hogy Modrán van, csakhamar meggyőződik, hogy ez már nem Módra, hanem Canikovce. A toalettszappan-osztályon még nem is olyan régen a helyzet a következő volt: A vágógépek mellett Éva Bencúriková brigádjának tagjai dolgoztak. Az utolsó alakításra szállítószalag továbbította hozzájuk a szappant. A kapcsoló az utolsó leány háta mögött volt, aki minduntalan felugrott, abbahagyta a munkáját és kikapcsolta a szalagot, ügyetlen, megerőltető és haszontalan munka volt ez, hisz rengeteg időveszteséget jelentett. Éva Bencúriková négytagú csoportjának nem hagyott a dolog békét. — Ki kell találnunk ennek a megoldását — dugták össze a fejüket. Addig gondolkodtak, tanácskoztak, amíg egy szép napon kész dologgal álltak elő. — így és így képzeljük — magyarázták. Újításukat elfogadták, mérlegelték és foganatosították. Ma már minden vágógép mellett ott a kapcsoló, szükség szerint bármelyikük üzembe helyezheti a szalagot. A régi, félreállított vágógépről tréfásan azt állították az üzemben, hogy matuzsálemi kort ért meg. Belepte a por, kihasználatlanul, elhanyagoltan szomorkodott az egyik sarokban. A szappan száradásánál keletkező hulladékot a főzőbe szállították vissza újabb feldolgozásra. Az Eva-brigád tagjainak eszébe jutott az öreg vágógép. Diadalmasan lehozták és üzembehelyezték. Az öreg, ecfdig kihasználatlanul fekvő gép havonta csaknem 1000 kg hulladékszappant vág fel. Ezt nem kell újból főzni, hanem a többi hulladékkal folytatja útját a termelési folyamatban. Nem beszélhetünk tovább ezekről a lányokról anélkül, hogy meg ne említenénk további két újításukat, amelyeket javaslatuk alapján már életbe léptettek. S írni kell arról is, micsoda újítási terveik vannak ebben az évben. — Szocialista munkavállalásunk egy része az újítómozgalom — állítja a brigádvezető. Igazán úgy szeretnénk dolgozni, hogy kiérdemeljük a szocialista munkabrigád címét, ügyelünk a tisztaságra, minden műszak után felmossuk a padlót. Eleinte csak a mi műszaÉva Bencúriková és társnője, a prágai ,,Bítá Lábút”' áruház számára készített illatos árut látja el hasonló nevű jelzéssel. kunk csinálta ezt, az utánunk következők ezt feleslegesnek tartották. Ma már azonban ők is kézbe veszik a seprűt és a felmosóruhát. Az új évtől kezdve Misik elvtársnővel az öltözőket is gondjainkba vettük. Példás rendet akarunk ott is fenntartani. Ami az öltözőket illeti, egyáltalán égető kérdés ez a Pálmában. Az épületet, melyben a pipereszappan készül, nem is lehet tulajdonképpen épületnek nevezni. Jobban illenék rá az „alagút" elnevezés, így is keresztelték el az alkalmazottak. Az „alagút" váza kátránypapírral bevont deszka. Az új termelési csarnok építése folyton húzódik, állítólag azért, mert a canikovcei Palma már olyan sokszor cserélt gazdát. Most, hogy ismét a Pálmához csatolták, remélhető, hogy a legrövidebb időn belül felépül a már nagyon szükséges tágas, öltözőkkel ellátott termelési csarnok. Azela, Kazetka, Magnólia, Leknín és további 14-fajta pipereszappan kerül ki a munkabrigád tagjainak kezei közül. Érdekelt bennünket, hány négyzetbe vagy téglamintába helyezett szappanba nyomja a vágógépen a cégjelzést és adja meg végső, sima alakját egy munkásnő egy műszakban. Meglepően nagy számot mondtak: több mint tízezer darabba. Csaknem kétszerese ez a néhány év előttinek. Ez a munka valóban nagy kézügyességet kíván. így már érthető, hogy a tervteljesítés görbéje 117 százalékra emelkedik. A minőségi tervet is - a szocialista munkavállalások fájós részét — 102 százalékra teljesítik. Éva Bencúriková, Pavla Hutterová, Helena Nováková és Helena Misíková az üzem munkaiskoláról sem feledkezett meg. Nemcsak látogatták és jó eredménnyel végezték ei, de mindazt, amit megtanultak, a gyakorlatban is érvényesítik. Aztán mondja még valaki, hogy a nőknek nincs érzékük az újítási javaslatok iránt. D. Wagnerová (Foto: CTK-Petrás) naratott, festett vagy teljesen sima, modern könnyedséggel hivalkodó használati ivegek előállításának útját. Ez a ritmus behallik az épület másik szárnyába is, ahol vázlatpapírokon orakoznak ezek az üvegcsodáknak beillő kívánatos valóságok. A képzőművészek irafitja nyomán kapnak alakot az elképzelések, hogy később az üvegfújóval •gyütt izgatottan várják, miként valósul meg az elképzelés. Dagmar Kudrová két évvel ezelőtt ismerkedett meg a kis szlovák község gyáával, munkásaival. íelezny Brodon végezte a hírneves üvegipariskolát, majd -gyéves gyakorlat után került a Holosko elvtárs vezette képzőművészeti műhelybe a Lednické Rovné-i gyárba. Nagy kék szeme még kerekebbre tárul I csodálkozástól, amikor saját munkáját látja viszont üveg formájában. Szeetettel javítja, formálja a hajlásokat, íveléseket. Vastag hajfonatát elégedetten sápja hátra, amikor újra leül vázlatkönyvéhez, hogy ismét egy új elképzelést essen papírra. Talán éppen így dolgozott akkor is, amikor Olaszországban, a három évenként tegrendezett Triennálen éppen az ő, Csehszlovákiában díjnyertes üvegkészletét somagolták ki, sorakoztatták az egész világ кeramika, porcelán, üveg és ikástextil gyártmányaiból rendezett bemutató kiállítási tárgyak közé. Talán ppen az iskolában tanított aznap, amikor a bizottság a 83 csehszlovákiai épzőművész 130-féle munkájából éppen az ő sima, nemesvonalú készletének élte oda az aranyérmet. Dagmar Kudrovának, a fiatal képzőművésznek. Az römhír csak jóval később jutott el ebbe a kis községbe és Dagmar szeme aznap ég kékebben világított. Örömét csak fokozta a messzi Podébradból érkezett levél. A jókívánságok ellett szülei levelében Dagmar a sorok közül kiolvasta, édesanyja most értette eg igazán, hogy leánya nem állást, hanem hivatást választott, hogy ezért ment ívesen a messzi idegenbe is, amely azonban már régen nem idegen számára. Barátai, munkatársai, diákjai vannak, akik szeretik, itt a gyár, ahol sikeres munkát végez, melynek üvegzenéje már életéhez tartozik. Most is ott siet végig az udvaron, jobbra-balra köszönve megy az iskola felé. Órája van délután az üzemi munkaiskolában, a húszéves leány-képzőművész rajzra tanítja diákjait. Rajzra, amely művészi és egyszerű, akárcsak ő maga. K. M. 5
