Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-05-03 / 9. szám

Májusi köszöntő Az év legszebb hónapja, amely minden emberben újra és újra az új élet fakadását, az örömlátást, a szép, virágba boruló termé­szet élvezetét nyújtja, nekünk, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság polgárainak a május ennél még nagyobb, boldogabb átélé­seket adott. Május hozta meg mindnyájunknak a szabadságot. A fasizmus borzalmaiban és a rettegésekben eltöltött évek után a szovjet hadsereg beváltotta reményeinket: felszabadított bennünket nemcsak a fasizmus elviselhetetlen, embertelen szenvedéseitől, ha­nem az emberi méltóságban porig alázott népünk minden időkre eltávolította a kizsákmányolást. Lelkűnkből a hála érzése árad a szovjet hősök felé, akik vérrel, fiatal életük feláldozásával hozták el nekünk ezt a szép májust. Ugyanakkor mély tisztelettel és szere­tettel hajiunk meg az egész szovjet nép előtt, amely annyi áldozat­tal, munkával, kitartással és lelkierővel járult hozzá a fasiszta bar­bárok kiűzéséhez és megsemmisítéséhez. Májusban alakult szeretett pártunk, Csehszlovákia harcokban megedzett Kommunista Pártja, s ebben az évben ünnepeljük meg­alakulásának 40. évfordulóját. Pártunk vezetett el bennünket a kom­munizmus küszöbéhez. Tanításai nyitották fel szemünket, világították meg elménket, hogy megértsük mindazt, ami körülöttünk történik. Felvértezett tudással, emberi öntudattal. Irányításával érünk el nap­ról napra jelentős munkaeredményeket és biztosan haladunk az ál­tala kijelölt úton a boldog, békés élet megteremtéséhez. Ez év májusát újcibb győzelem jegyében ünnepli a felszabadult emberiség. 1961. április 12-én szovjet ember - először az emberiség történelmében -- felrepült a világűrbe és egészségesen, boldogan visszatért. A májusi napok újabb gazdag ajándéka ez. A felszaba­dult, a szocialista ember hőstette ez, a szovjet tudósok, technikusok, munkások, о szovjet elme és munka világraszóló diadala - a béke olajága. Mert a szovjet állam ezt is, mint minden ténykedését és munkáját, a béke szolgálatába állítja. Mindnyájunknak, akik a szo­cializmus és kommunizmus győzelméért dolgozunk, akik értelmünkkel és szívünk minden dobbanásával a békéért harcolunk, mérhetetlen ajándék az egyszerű szovjet hazafi Jurij Gagarin őrnagy hőstette. Még biztosabban és határozottabban látjuk most már a jövő szép és boldog távlatait. Még jobban megacélozza erőnket, hogy min­dennapi munkánkkal hozzájáruljunk boldog és békés életünk meg­alapozásához és megőrzéséhez. Éppen ezért hazánkban minden nőnek mélyen el kell gondolkod­nia azon, milyen kötelesség és felelősség hárul rá ezekben a nagy jelentőségű időkben. A szocialista táborhoz tartozunk, amely pél­dát mutat a világnak, hogy milyen óriási építőerő rejlik az új em­berben, milyen eredményeket tud elérni. Úttörője az új életnek, az új munkamódszereknek, az embereknek egymáshoz és a munkához való új viszonynak. Ezek a kommunista erkölcsű új emberek legyőz­ték magukban az önzést, az irigységet, a kicsinyes emberi hibákat, s eljutottak oda, hogy az egyéni érdekeltséget alárendelik a kö­zösség érdekeinek. Ha mindezt tudatosítjuk, akkor harcosan és akadályt nem ismer­ve fogunk hozzá az év legfontosabb célkitűzésének megvalósításá­hoz: az ötéves tervet 4 év alatt teljesíteni. A hazánkban élő magyar nemzetiségű asszonyok nagy része a mezőgazdaságban dolgozik. Hazafias kötelességük, hogy munkás kezükkel, tiszta értelmükkel szocialista módon dolgozzanak a földeken, az állattenyésztésben és mindenütt, ahová a kötelesség hívja őket. Terjedjen és terebé­lyesedjen az új gondolkodás, az új felfogás munkájukban és élet­módjukban! Soha ne felejtsék el, hogy csak a szocialista rendszer­ben lehettek egyenjogú és egyenrangú társai a férfiaknak, s hogy megadatik minden feltétel műveltségük, szaktudásuk megszerzésé­hez és fokozásához. A szocializmusban élvezhetik gyermekeik testi és szellemi fejlődését, ahol a társadalom a legnagyobb tisztelettel övezi őket és megad minden anyagi és erkölcsi támogatásit. jjnyai hivatásuk nemes és maradéktalan betöltéséhez. \ Ennek tudatában, hazánk és a Szovjetunió iránt eHett'sísretf­­tünk és hálánk érzetétől vezetve, akadályt nem isrpetwt.^hgrci^i lendülettel végezzük munkánkat, teljesítsük %z^W?tt pdrtuek/4Q. évfordulójára tett kötelezettségvállalásainkat.' Tfctö 0, ^rendezett falvainkban szaporodnak az egészséges és teljey tejjel ra^gíftlHW tejeskannák, friss hús, tojás és zöldség gazdagitji a doígtyók cjsz­­tálát, omlós, jóízű kenyeret szel az édesanya ^eWréttinek* J&ka, Iáinkban, óvodáinkban, bölcsődéinkben a szülői!gondjoskcfiás szocialista nevelés gyönyörű vu»a»fd^ülnekcLrrW|«á^po^jngl^a^ tisrta, egjsbeges levegöne*r*4s'^iivjl|k/Imagujrba^ le^emhteril|b eszméket: ^hazaszeretetei,Ipiz'érílberi / hszoií& rKÓAji­vifág,7h4nderySec^Ílerbs,J^é1^s|zerytQ>ffe].ié>tul1**1 ' у TURI.MÁrtlÁ

Next

/
Oldalképek
Tartalom