Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1960-12-15 / 24. szám

A kommunista erkölcsről rendezett beszélgetések keretén belül beszélgettünk a Rimavská Sobota-i munkásnőkkel, szövetkezeti dol­gozókkal, pedagógusokkal és kulturális dolgozókkal az új ember Kuitoráiárüi Az élet minden területén tanúi vagyunk annak, hogyan születik meg a szocialista építés folyamata, a kizsákmányolástól men­tes, szabad munka alapján az új, szocialista ember. A termelőeszközök magántulajdonára épí­tett régi, kapitalista társadalom, annak az elvnek az alapján, hogy „egyik ember a má­siknak farkasa'1, kifejlesztette az emberekben a lehető legrosszabb tulajdonságokat: ego­izmust, irigységet, kíméletlenséget az egyik oldalon, passzivitást, az isteni akaratba való beletörődést, engedelmességet a másik ol­dalon, vagyis azokat a tulajdonságokat, amelyek teljesen letörték a dolgozó embert. Az új, szocialista társadalom megszabadí­totta az embert ezektől a természetellenes tulajdonságoktól és azokat a valóban leg­szebb emberi tulajdonságokat ápolja ben­ne, amelyeket évszázadok folyamán a hala­dó történelmi erők fejlesztettek ki s ame­lyeket a történelem különösen a munkás­osztályban, a forradalmi munkásokban és a kommunista harcosokban fejlesztett ki. Ma már arra törekedünk, hogy ezek a gyönyörű tulajdonságok, amelyek lehetővé tették a munkásosztály győzelmét, az egész társadalom jellemző tulajdonságaivá vál­janak. A Rimavská Sobota-i beszélgetésen több mint 80 asszony vett részt. A vitaindító elő­adást Krista Bendová írónő tartotta. „A szocializmusban csak egy törvény ér­vényes, amit a nyugati emberek nehezen ér­tenek meg. Az a törvény, hogy százezrek igazi szellemi és kulturális fejlődése lehetet­len a szocialista termelési viszonyokra ala­pozott anyagi értékek maximális fejlődése nélkül. Senki sem mondhatja, hogy ez csak elmélet. Engedjék meg, hogy az életből vett példákkal igazoljam előbbi állításomat. Az elmúlt évben a szocialista kultúra kongresszusa előtt Kelet-Szlovákiában tar­tottunk beszélgetéseket. Három falu véső­dött be emlékezetembe: Az első Vechec. A faluban még nem volt szövetkezet, s bi­zony félnek megalakítani. Ebből a félelem­ből aztán sok más dolog is származott. A beszélgetésre egy iskolára való gyerek jött el, két funkcionárius és vagy öt asszony. De általában még ez az öt asszony sem jár semmiféle gyűlésre. Az embereknek nincs meg a kollektív életről alkotott legelemibb elképzelésük sem s minden érdeklődésükkel azon kis darab föld felé fordulnak, amit a magukénak mondhatnak. Arról, hogy ol­vasnak-e, játszanak-e színdarabokat, egy­általában kár is beszélni. De még rosszabb volt megismerni, hogy az emberek egymás­hoz való viszonya sem jó, kíméletlen. S ezt mind az a kis magántulajdonban levő föld­darabka okozta. A másik faluban, Komaranyban egy évvel ezelőtt létesítettek szövetkezetét. Igaz, nagy félelemmel, de az egyéves közös munka ha­tása alatt kezdtek megváltozni az emberek. Ezelőtt nem lehetett hallani, hogy az asszo­nyok gyűlésre jártak volna, most tele volt az iskola tornaterme. Hisz ez érthető is. Abban a percben, amikor ezek az emberek meg­kezdték a közös munkát, szükségét kezdték érezni annak is, hogy összejöjjenek, meg­beszéljék a közös problémákat. A harmadik falu Kvakovce volt, akkor már tízéves szövetkezeti falu. Nemcsak jó, de a járás legjobb szövetkezetével. Az emberek vidámak, bátrak, ercísek a munkában. Meny­nyire más falu volt ez valamikor. A legve­­rekedösebb a széles környéken. S ma? Bi­zony nemcsak a szövetkezeti munkában let­tek mások, de a környezetükhöz való vi­szonyuk is megváltozott. A világ közepét már nem a saját falucskájuk jelenti számukra és jól tudják, hogy mit is jelent az a foga­lom: a szocialista tábor ereje. S ha meg­kérdezzük tőlük: „Ki kergeti Így magukat a munkába?" — büszkén felelik: „Nem keil minket kergetni! A kvakovceiek a világ leg­jobb munkásai". A közös munkából szár­mazó büszkeség jellemzi ezeket az embere­ket. Azért beszélek erről a három faluról - folytatta Krista Bendová elvtársnő -, mert ezeken a példákon lehet a legjobban meg­mutatni, hogyan változtatja át maga az élet az elméletet gyakorlattá, s ez hogyan bizo­nyítja az elmélet igazát." Darina Zajacova: Azokról az apróságok­ról szeretnék beszélni, amelyek szorosan hoz­zátartoznak az élet kulturáltságához. Köszö­nöm az asszonyok nevében azokat a jó ta­nácsokat, amelyeket az újságokban közöl­nek. Ezek bennünket, vidéki asszonyokat na­gyon segítenek a házimunkák elvégzésében, mert bizony mi nem élvezhetjük azokat az előnyöket, amelyek már természetesek a nagyvárosi asszonyok életében. Mert igaz, hogy a főzés nagyon sok időnket elvesz, de szükséges, hogy egyenlő részben osszuk meg a. házimunkát a férjeinkkel. Az is fon­tos, hogyan neveljük gyermekeinket. A na­gyobb gyermek már segíthet a konyhában. Az én másodikos fiam már segít nekem tö­­rülgetni és felvarrja nemcsak a saját, de a kisebb testvérkéje gombjait is, ha én nem érek rá. Sok vidéki asszony fél még a gyermekek kollektív nevelésétől. A saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy jól nevelik a bölcsődékben és az óvodákban is a gyer­mekeket. Hisz sok anya még a régi élet­­szemlélet alapján neveli gyermekét és nem akarja észrevenni, mennyire árt saját gyer­mekeinek. Az iskola és a társadalom egé­szen mást mond a gyermeknek, mint otthon a szülő. Mi lesz ebből? Ha a gyermekek mást látnak otthon és mást az iskolában, megtanulnak hazudni és alakoskodni. A végeredmény: rossz viszony a munkához, az emberekhez, erkölcstelen és kultúrálatlan viszony mindenhez, ami körülöttünk van. Etela Mateidesová: Dt évvel ezelőtt Luko­­vistén ünnepeltük tvan Krasko születésének 80. évfordulóját. Az ünnepély után megnéz­tük az új istállókat. Több helyen is elhang­zott az a kijelentés, hogy mi közük van Kras­ko verseinek az istállókhoz. Én úgy gon­dolom, hogy a lukovisteiek most élvezik annak a gyümölcsét, amiért verseiben Ivan 8 Krasko harcolt. A lukovisteiek ma egészen másként élnek. Jó szövetkezetük van, helyes a tagok közötti viszony, megmondják a véle­ményüket nyíltan, ha valahol hibát látnak. Frantiska Wágnerová: Nyugodtan elmond­hatjuk, hogy jómódban élünk. De tudatosíta­nunk kell, hogy minden, amink van, amit a sajátunknak mondhatunk, a dolgozók szelle­mi és fizikai munkájának eredménye. Ezért meg kell tanítani gyermekeinket arra, hogy megbecsüljék saját holmijukat. Most, mikor ingyen kaptak iskolai tanszereket, arra kell nevelni őket, hogy vigyázzanak rájuk, mint a szocialista tulajdonra. Még néhány szót az emberi kapcsolatok kulturáltságáról. Meg kell értenünk egymás törekvéseit, céljait. így kevesebb nézeteltérés lesz az emberek között a munkahelyeken és az udvarokban is. Helena Hynková: A közelmúltban tér­tem vissza a Szovjetunióból. Hogy mi hatott rám ott a legmélyebben? A hosszú ember­­sorok az újságárusok és a könyvkereskedé­sek előtt. Azt mondják, hogy nálunk sokat olvasnak. De a szovjet emberekhez viszo­nyítva, bizony keveset olvasnak. A szovjet ember kihasznál minden pillanatot. Olvas­nak a földalattiban, az utcán, mindenütt, ahol szabad idejük van. Nálunk az ilyen kis időegységet még lebecsülik. Darina Hanusková: Néhány szóval az öl­tözködésről és a helyes ’szórakozási lehető­ségekről szeretnék* megemlékezni. Nagyon hiányzik nálunk a Jtultúrház. A fiatalság szó­rakozni is akar, s ha nincs szolid hely, el­megy a kevésbé alkalmas helyiségekbe is, aminek bizony gyakran megbotránkozás a vége. Az öltözködésről pedig csak annyit: Azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a térden felüli szoknya és a háromne­gyedes ballonkabát nem tartozik az ízléses öltözékek közé. Krista Bendová: Befejezésül csak annyit, hogy ha az új emberről beszélünk, nem ve­zet bennünket egy általános elképzelés. Tudjuk, hogy arról az emberről van szó, aki akkor született, amikor az Auróra lövése jelt adott a munkásosztálynak a forradalomra. A kommunisták már akkor ennek az új em­bernek a képével indultak harcba. A mi viszonyunk az élethez sem lehet kö­zömbös. Minden gondolatunkat és szavun­kat kommunista cselekedeteknek kell kö­vetniük. Az új ember, s mindenekelőtt a kommunisták, mindenütt ott vannak, ahol új élet kezdődik. Abban a percben, amikor azt mondja valaki, hogy én már eleget harcol­tam — kispolgár lesz belőle. Első tulajdon­ságunk tehát a tevékeny és öntudatos vi­szony az élethez. Az a tudat; tőlem is függ, hogy életünk gyorsabban alakul át egy még boldogabb és jobb világba, nagy­ban megkönnyíti munkánkat. Ne tévesszen meg bennünket az, hogy szemre a munkánk kicsi és jelentéktelen. A világot és az életet éppen ezeknek a mindennapi cselekedetek­nek közös nagysága alakítja át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom