Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-12-01 / 23. szám
A kommunista erkölcsről tartott beszélgetések során a ruzomberoki V. I. Lenin Pamutgyár munkásnőivel, a szocialista munkabrigád tagjaival vitattuk meg az élet értelmét (Folytatás) Hozzászólások a vitához Kudronová elvtársnő: Nemcsak én, de a kollektívánkban dolgozó összes lányok tudják, hogy munka nélkül semmit sem érhetünk el, semmi sem hull csak úgy magától az ölünkbe, mindent kezünkkel és értelmünkkel kell előteremtenünk. Azt is tudják, hogy a szocialista társadalom biztosítja számunkra a fejlődés lehetőségét. Ezért szeretjük munkánkat s ezért énekelünk is sokszor. Ami az én magánéletemet illeti, bizony elmondhatom, hogy nagyon nehéz fiatalságom volt. Cselédlány voltam és azt mindenki tudja, milyen volt a szolgálók helyzete a kapitalista társadalomban. Éppen ezért az én életem értelme a szabad munka, amit most végzek. Feriancová elvtársnő: Ha az életem értelméről gondolkodom, önkéntelenül Is a kerti munka jut eszembe. Sok szép virág nő fel a kertész szorgalmas keze munkája nyomán, de minden igyekezete mellett is megtörténhetik, hogy vadhajtásokat ereszt valamelyik növény. így van ez a mi csoportunkban is. Van köztünk két lány, akiket még meg kell nevelni. A lányomat is arra nevelem, hogy jól tanuljon, ápolja magában a legnemesebb emberi tulajdonságokat, s legyen jó pajtása társnőinek. Szeretném, ha a közeljövőben a párt tagja lehetne, hisz a párt biztosította számunkra a munkát és a belőle eredő boldogító érzést s olyan életet biztosított munkásnőinek, pl. itt a mi intemátusunkban is, ahogyan ezelőtt sohasem élhettek volna. Lubiková elvtársnő: Én tanácsot szeretnék kérni az elvtársnőktől. Mondják meg, hogyan érhetném el azt, hogy hat gyermekem nevelése mellett jusson idő az önművelésre is. Bánt, hogy nincs időm olvasni, hisz munka után vár a főzés, mosás, vasalás, takarítás. Kollektívánkban sok a jó eredmény, de mégis hiányzik egy dolog, a kölcsönös megértés, vagyis az egymás problémáinak megértése. liskovcová elvtársnö: Kollektívánkban két anya dolgozik. Az egyiknek három, a másiknak öt gyermeke van. Ha munkánk símán megy, filmekről és könyvekről szoktunk beszélgetni, hogy legalább így pótoljuk azt, amire különben nem érnek rá. Jancová-Hecková írónő: El szeretném mondani, hogy az új, szocialista erkölcs hogyan mutatkozik meg a gyermekeknél. A kislányom himlőt kapott s én minden reggel találtam a levélszekrényben cédulát az osztálytársaitól. „Magda, ezt és ezt kell megtanulnod!" Ilyenek ennek az új erkölcsnek a vonósai. Nemcsak nekem kell jól tanulnom, de az osztálytársam rs legyen jó tanuló. Mert igaz is, milyen körülmények között is lehet boldog az ember? Nemrégen L. N. Tolsztoj életéről olvastam. Élete delén volt, megvolt mindene, birtoka, dicsősége, szerető felesége, szép gyermekei s boldog lehetett, ahogy azt ilyen esetben mondani szokták. Ekkor egyik útja alkalmával szerencsétlen, kőtörő munkások mellett haladt el. Meglátta a verejtékező arcokat és a véresre horzsolt kezeket. Elgondolkodva - egy egész életre boldogtalanul — ért haza, mert az adott körülmények közepette nem találhatta meg a módot, hogy boldoggá tehesse őket. Öurisová elvtársnö: Ezzel a kérdéssel kapcsolatban eszembe jutott egy moszkvai ruhagyár munkásnőjének, Mensikovának a mondása, amit nemrégen olvastam. Munkája nyomán nyugodtan, sőt mondhatjuk fényűzően élhetett volna, amiről ez volt a véleménye: „De vajon csak a kereset, az anyagi jólét teszi boldoggá az embert? Tegyük fel, hogy nekem egyre több és több ruhám van. Kielégíthet ez engem? De munkámmal 13 000 asszony számára készíteni ruhát, ennyi asszonynak okozni örömet, ez aztán a boldogság! Érezni, hogy nem hiába foglalsz el helyet a földön, hogy hasznára lehetsz embertársaidnak - ez az igazi boldogság!" ermekkoromban órák hosszqt el- Ж» néztem egy feslő rózsabimbót, l«lf csodáltam a színes lepkéket, gyö- J nyörködtem az őszi táj szépségében. Ha megkérdeztem anyámtól, ki alkotja mind ezt, azt a választ kaptam, hogy a já isten, mert ő mindenható. S mivel ennyi szépet adott nekünk, nagyon csodáltam öt. Az első világháború kitörésekor még kisgyerek voltam. 1914. őszén sebesült katonák láttán beteg lettem. — Miért van háború? - kérdeztem kétségbeesve anyámat. - A háború isten büntetése, rosszak az emberek — így hangzott a válasz. - Láttam számtalan anyat, feleséget, akik gyászfátyolt -öltöttek, siratták jó férjüket, gyermeküket. — Rájöttem, hogy a büntetésből nemcsak a gonosznak jutott. Elgondolkodtam. Ha isten mindenható, miért nem hárítja el az emberekről a legrosszabbat, a háborút? De mit láttam? A hadba vonulók fegyvereit megáldották a papok, tehát isten szolgái beleegyeztek a gyilkolásba. Kisvárosunk állomásán 1919. őszén egy idegen utast minden ok nélkül felakasztottak. Senki sem tudta, honnan jött, vétett-e valakinek? — A hulla napokig himbálódzott a kötélen. — Mikor ezt megtudtam, sírtam, reszkettem, kiabáltam, hogy miért enged ilyesmit az isten! Ezentúl félve és kétkedéssel gondoltam rá. Négy évi gyilkolás, mérhetetlen szenvedés KINEK VAN IGAZA? j őrzésére I, melyber él. első szélhámost iS iránti ti után véget ért az első világháború. Az emberiség békés, nyugodt életre vágyott, és a nemzetek egy része ki is vívta magának. Nagy emberek bámulatos találmányokkal, felfedezésekkel gazdagították a világot. Az új vívmányok megkönnyíthették, megszépíthették volna az emberek életét. A kapitalista világ azonban nem nyugodott. Nagy üzletet szimatolt a találmányok háborús célokra való felhasználásában. És amíg a Szovjetunió a békéért, haladásért küzdött, a kapitalisták vagyonuk, birtokaik megvédésére és gyarapítására újból háborús szólamokat kürtőitek világgá, s Csehszlovákiát a német fasizmusnak szolgáltatták ki. A papság készségesen hozzájuk csatlakozott, holott kötelessége lett volna az embereket józanságra bírni, és óvni egy újabb vérontástól, de hatalmuk met ellenkezőjét tettek. - Az ország legnagyobb egyházi hatalom! nyújtott segítő kezet a politikai 1 nak, és a szeretet, jóság, egyml telet hirdetői egy szót sem emelrei^«5ji«!(*TT- tóborokba hurcolt embermilliój^érdekeáen. Egy lelkipásztor államfő or^^Bhu^élve zúdították az emberek ezreit a ф?ЩЩгр8к1 rö к - be, a hegyipatak vizét napoliig pirosra festette az emberi vér, a szép szrorák ercfekben üldözött vad módjárö kerestek merredéket az ártatlan emberek. Ha 15 év távlatából nézünk a világtörténelem talán legnagyobb tragédiájára, többé nem lehet előttünk kétséges, hogy kinek van igaza. R. T. 13-
