Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-01-01 / 1. szám
Hoz, amikor hozzátok jöttem lakni, ülj át oda. Férj: - Na jó. (Székhuzogatás.) Mi az, hogy leves Borisz Buganoff módra? Anyós: - A zöldséget a piacon egy bolgár kentésztől vettem. Azt hívják Buganoffnak. Férj: — Ahá! És a sült á la Szokolayné? Anyós: — Szokolayné adta hozzá a mártás receptjét. Férj: — Értem. Várjon, mama, a tésztát kitalálom. Pité hónapvégi módra. Megvan, A tészta leégett a sütőben. Mint mi a hónap végén. Anyós: - Stimmel. Egyél! Férj: — Jaj, valami keményre ültem! Anyós: - Az újságráma. Véletlenül a székre Vettem. Férj: — Remek! (Szürcsöli a levest.) Olvasni is lehet. Na, a leves megvolt. Jöhet a Szokolayné! (Lapoz az újságban, kiabál.) — Mama, jöhet a hús! A la gyorsan! Csend Férj (még jobban kiabál): - Mama, hozza be a húst! A-nyós: Türelem! Váltás van! Férj: —* Mi az, hogy váltás? Anyós: — A Kovácsné kért meg, hogy váltsak fel neki 10 forintot. Itt a sült. Férj: - Kenyeret is kérek. Anyós: — Tessék. Harminc fillér. Férj: — Nahát! Itt a harminc fillér. Italos! Izé, mama, kérek vizet. Anyós: - Itt a víz. Mindjárt hozom a süteményt. Férj: - De gyorsan, mama, mert lekésem a hivatalból. Tudja, csak félóra ebédidőm van. Anyós: — A vendéglőben sem gyorsabb a kiszolgálás! Itt a tészta. Férj: - Majd útközben megeszem. Kézit csókolom, mama! Anyós: — Hohó! Fizetni! Már írom is. Férj: — Fizetni? Hiszen elsején odaadtam a havi kosztpénzt! Anyós: — Semmi közöm hozzá. Kérd vissza a feleségedtől. Annyi mint 1,70, 8,80, 4,20, összesen 16,10! Férj: — De mama, tévedni tetszik! 1,70, 8,80 és 4,20, az csak 14,70! Anyós: — Tudom. A többi a zenedíj. Férj: - Zenedíj? Anyós: — A szomszédból áthallatszik a rádió. Férj: — Tessék, itt van 18 forint, a többi borravaló. Anyós: — Köszönöm! Férj: — Hű, de eleredt az eső! Mama, legyen szíves, adja ide az esernyőmet. Anyós: — Kérem a ruhatári számot! Férj: — Tessék. Anyós: - Itt a kalapod. Férj: — Az ernyőt is kérem. Felhőszakadás van! Anyós: — Nem adhatom oda! Ezen a számon nincs esernyő. Ezen csak egy kalap lett betéve! ANYAI TEKINTÉLY PALOTAI BORIS: Az volt az érzésem, hogy a tekintélyem helyreállt. Szeme érdeklődve ugrált rajtam. — Hol fogják előadni a színdarabot?- Még nem tudom. Láss te is munkához. Kireparáltad о latint? Így ment ez. Mihelyt valami kényeset kérdezett, rögtön leckét sóztam a nyakába. Csak így tudtam elterelni magamról a figyelmét, ho eszébe juttattam, milyen kicsi még, és én hozzá képest milyen nagy vagyok. Néhány nap múlva azzal lepett meg, hogy leves és hús között ártatlan arccal mesélte:- Képzeld, Fogulyát leültette a tanár, mert nem tudta a termopylei feliratot. Hallatlan! — mondtam felháborodva. — Ezt még a leghülyébb is tudja az osztályban. Jó Isten, csak ne feszegesse a termopylei feliratot. — Láttad a könyvemet a kirakatban? — Ezzel próbáltam ellensúlyozni, ha mégis kiderülne, hogy felháborodásomnak nincs semmi olapja. A termopylei feliratot minden baj nélkül megúsztam, ám ami a „müvemet" illeti, egy mákszemnyi csodálatot sem sikerült kicsiholni belőle. Elejtett megjegyzéseim hatástalanul peregtek le róla, s nem kis bosszúsággal állapítottam meg, hogy ebben a kölyökben nincs semmi lelkesedés. Egy napon elhatároztam, hogy sálat kötök neki. Péter a másik szobából rohant be, valamit kiáltozott is, de amint meglátott kötéssel a kezemben, megakadt a hang a torkán. PALÁSTI LÁSZLÓ TŰSARKÚ CIPŐ Végre otthon! SZÍNHÁZBAN Remek a kalapod, drágám! Nem kalap ez, csak a fejem fáj Pár pillanatig megbűvölten nézett rám. — Te tudsz kötni? - kérdezte a legmélyebb tisztelet hangján. — S milyen gyorsan csinálod! - Mögém állt, s nem bírt betelni a látvánnyal. — Hol tanultál kötni? — Csak úgy magamtól — mondtam, s az őstehetségek tömör erejével szedtem le a szemeket a tűről. — Milyen tehetséges vagy! — kiáltotta, s szemében kigyúlt a lelkesedés, az a büszke láng, melyet évek óta hasztalan kerestem
