Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-06-01 / 11. szám
I '„P£%ÜOrUZB£N ЩХи LTURfRJO NT Április végén, mójus elején falura, városra egyaránt az alkotó kultúra nyomta rá bélyegét. Az írók, képzőművészek, zeneszerzők, kulturális dolgozók számos csoportja valósággal elözönlötte a kultúrházakat és népművészeti otthonokat. Csak Szlovákiában több mint 500 beszélgetésen 50 000 ember vett részt — olvasom a hivatalos jelentésben —. Számok, mondhatná valaki, talán magam is elsősorban a számokat látnám, ha nem vettem volna részt 5 vagy 6 ilyen beszélgetésen üzemekben és szövetkezeti falvakban egyaránt. Az annyiszor ismételt, de sokaknak csak mechanikus jelszónak tűnő feladat, hogy a kultúrának a szocializmus ügyét kell szolgálnia, most teljes egészében bebizonyította érvényességét. A kultúra termékei a nép szemében nem akadémiai vita tárgyai, hanem igenis napi életszükséglet. A nép teljesen reálisan, egész megfoghatóan képzeli el a kultúrát. A Dimitrov Özem CSISZ vezetőségének elnöke ifjúsági indulókat akar, mert ha felvonulnak, a fiataloknak már a könyökükön nőnek ki a régiek. Az üzem könyvtárosának új, a való életet hűen ábrázoló könyvekre van szüksége, hogy az olvasók igényeit kielégíthesse. A dunaszerdahelyi színjátszóknak ifjúsági tárgyú színdarab kellene. Szövetkezeti dolgozók szeretnének igazi művészi képkiállításokat látni. A nehéz zenétől és operától nem is iszonyodnak annyira, mint azt a rádió felületes megfigyelői hiszik. Inkább még nem értik. Magyarázatot kívánnak, mert a komoly zenét csak megértve lehet megszeretni. A kultúrcsoportokra pergőtűzként zúdultak az ehhez hasonló gondolatok. S volt elég bíráló megjegyzés is. Például az esztrádszínészek fellépései megfizethetetlenül drágák és elcsépelt műsoruk a falusi és kisvárosi közönség igényeinek lebecsüléséről tanúskodik. Igen, az igények megnövekedtek, a kultúra mindennapi szükségletté vált és éppen ezért a dolgozók tisztelik azokat, akik igazi művészetükkel szebbé akarják tenni életüket, mert a mi társadalmi rendszerünk visszaadta az egyszerű embereknek igazi méltóságukat, megnyitotta előttük a tudomány, a művészet, a magasabb fokú iskolák kapuit. A kulturális front célja, hogy a dolgozó ember az adott lehetőségnek megfelelően sokkal magasabb szellemi színvonalon éljen, mint a polgári társadalom kiváltságosai élhettek egykor. Ma az érettségizett, vagy a főiskolát végzett ember nem az a „pantallós úr" és a selyemharisnyás leány nem az a „kisasszony", akitől az egyszerű ember inkább távoltartja magát. Ma a rendes öltözködés is mindannyiunk életszükséglete. Helyesen mutatnak rá azonban egyes idősebb elvtársak, hogy az anyagi körülmények megjavulása nem szolgálhat arra, hogy korunk embere olyan tulajdonságokat sajátítson el, mint az egykori kizsákmányoló. Sajnos, itt-ott az elpolgáriasodás tünetei valóban láthatók, egyes esetekben éppen a fiataloknál. Az önzés, a kapzsiság, a külsőségeken való csüggés, a sok cicomázós anélkül, hogy a belső életre, műveltségének emelésére gondolna valaki, a testi munkától való húzódozás ezek az elpolgárosodás gyakori tünetei. Ami a vidék kultúréletének jelenlegi helyzetét illeti, különösen a kultúrát szolgáló intézményekre tekintettel, ide értve a könyvtárakat, mozikat, műkedvelő és színjátszó csoportokat, a rádió és televízió elterjedtségét, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elsők között vagyunk a világon. A kultúra vívmányai nagy hatással vannak gondolkodásunkra. Megismertetik velünk az igazán szépet, nemesítik lelkivilágunkat, életünket finomultabbá, érzésekkel telibbé teszik. S épp az adott lehetőségeknek megfelelően még rengeteg a tennivaló. Mert mit látunk még elég gyakran? Az anyagi feltételek megvannak, de a kultúráltság elmarad. Mondhatnánk úgy is, hogy az autó ott áll a garázsban, de a kútba trágyalé folyik, a szobában már ott áll a televízióskészülék, de az evőeszközt, a terítést egyenesen fölösleges luxusnak tartják. Pedig a kultúremberek számára ennek is természetesnek kell lennie. És ugyanakkor, amikor az ún. „ma embere" a legtermészetesebbnek tartja, hogy a leghatásosabb antibiotikumokkal olyan betegséget gyógyítanak, amibe valamikor feltétlenül belehalt az ember, amikor az égen új bolygók keringenek, akkor ő még természetfeletti erőkben, isteni csodákban hisz, pedig az igazi csodákat az ember teremti két kezével. A kultúrforradalomnak tehát ezen a téren is győznie kell az egész kulturális front felvilágosító munkájának segítségével. A június 3—5-e között megtartandó szocialista kultúra kongresszusa nem egy felvilágosító kampány befejezése. Épp ellenkezőleg, egy új szakasz kezdete a kultúrforradalom betetőzése útján. Arról lesz szó, hogy az írók, zeneszerzők, képzőművészek, újságírók, színészek még aktívabban járuljanak hozzá a szocialista ember formálódásához, hogy a néptől tanulva és a népet tanítva részesei legyenek e magasztos cél elérésének. SZIGETI GYÖRGY I. VERES JÁNOS KASTÉLY Ezen az erkélyen, itt ült a dáma, orrán cvikker csücsült és néha villant A német nörsz kényesen nyúlt a tálba egy süteményért Előtte lepke illant és nefelejcskék ég nézett a tájra. Három, vagy négy gyerek raccsolva beszélt, selyem, fodros ruhájukra vigyáztak. Az inas - fáradt volt tán — lábat cserélt Aztán a négy gyerek a szép szobákat, mind a húszat, beszaladta s visszatért II. Most is négy gyerek ül a hűs erkélyen, - a többi lent a kertben vígan játszik -, képeskönyvet néz egyik bölcsen, szépen, szőke néni Öléből les a másik. Gólyák úsznak a nefelejcskék égen. Négy nagy buksi kobak a fényes nyárban, a mély tányéron szép eper nevetgél. Arra jártam és meghatva megálltam, mint hegymászó a csúcson ama jelnél, mely célja volt - Elvtársak, mindent láttami- Mia baj ki*csalogány, bertksdtél? — Hogyne rekedtem volna be, hiszen egyedül csak én végzek kultúrmunkát ebben a faluban I 7