Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-02-01 / 3. szám
2 Amik SO étteá Február 10-én tölti be munkában oly gazdag életének 80. évét Zdenék Nejedly miniszter elvtárs, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke. Zdenék Nejedly egészen rendkívüli egyéniség. Művész, tudós és politikus egy személyben. Nehéz lenne megmondani, mi inkább. Ha a művészetet és a tudományt politikai fontosságának szempontjából Ítéljük meg, az ő művészete szilárd tudományos alapokra épült. Tudományos, valamint politikai munkájába viszont belevitte azt a nagyszerű lelkesedést és szeretetet, amely a művészeknek adatott. Sajátmaga tanítványainak azt vallja, hogy elsősorban művész, mert minden munkakör kiváló dolgozója alapjában véve művész és szeretnie kell a művészetet, mint ahogy azt Lenin szerette. Zdenék Nejedly édesapja zenetanár volt Litomyslben, Kelet-Csehország e szellemi fellegvárában. Apjától örökölte zenéhez való vonzalmát. Litomyslben éltek, illetőleg tanítottak Bozena Némcová, Bedrich Smetana és Alois Jirásek. Nejedly nagyon korán felismeri a burzsoázia igazi arcát. Jól látja, hogy a kifinomult viselkedés mögött mennyi durvaság, cinizmus, egyéni érdek van elrejtve. Mint diák szemtanúja Bozena Némcová keserves, szűkös öregségének. Tudja, hogy Smetana, akit nemcsak zseniális zeneszerzőnek, de forradalmárnak is tartott, teljes szegénységben halt meg. Mint tizenöt éves gimnazista írja első értekezését a huszita korszakról. És huszonöt éves korában már a Cseh Királyi Tudományos Társaság rendes tagja. Nejedly elvtárs még ma is büszke erre és bár sok tudományos társaság tagja, mindig hangsúlyozza, hogy ő volt annak idején a világ legfiatalabb akadémikusa. Idestova már hatvan esztendeje mutatja az utat tanítványainak. A múltban ez gyakran nehéz, de szép és igazságos út volt. A Szovjetuniónak létezése óta őszinte barátja. Csodálattal viseltetett mindig Lenin és a bolsevik párt munkája iránt. „Sokat beszéltek már nálunk a humanizmusról, de az Októberi Forradalomnak kellett jönnie, hogy a gyakorlatban is megismerjük, mi is a humanizmus," - mondotta Július Fucíknak Nejedly egy moszkvai beszélgetésük alkalmával. Nejedly elvtárs évtizedek óta élvonalbeli harcosa Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Teljék még hosszú éveken keresztül öröme abban, hoqy nálunk is beteljesedik az, amiért egész életén át dolgozott. Strasser György. Q^ábiy Я-úllát/i — étjdmieA mjlűéAz „... Mikor a világnak lármáját sokallom, Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom, Mikor az emberek körülten zsibognak; S kényektől részegen egymásra tolognak,” (Csokonai ,,Az estve”) A élet nehezét hatvan, az író gond/Д ’У jót negyven és summázza. Az frój áramkör közepe Stósz. Innen sugározza a gondolat igazát, innen építi a békesség hidját a háború árkai fölött az író és a békét védő nép állama érdemelten jutalmazza az alkotót, a művészt sokéves fáradozásáért. Érdemes művész. Ebben a címben foglaltatik mindnyájunk szeretete, megbecsülése. Mint Író érdemeltebben nem kaphatta Fábry Zoltánnál senki jobban e megtisztelő titulust. Csehszlovákia magyar tájain a felnövekvő írónemzedék elé ő tűzi parancsképpen az író és osztályharc jelszavát. A szegények és gazdagok móriczzsigmondi megfogalmazását a fasiszta — imperialista világveszélyig tágítja, fokozza. Figyelmeztet és kötelez írót és parasztot, értelmiségit és munkást, anyát és politikust egyaránt. Békét! Ez a gondja már negyven éve. Kórházak, szanatóriumok betegszobáiban a gyógyulás szüneteiben fogamzanak az igék. A béke és a háború erőinek küzdelmét vigyázza aggódó szeme. Félti a békét. Két szörnyű háborúnak tragédiájával szívében figyelmet szólít, fegyelemre, összefogásra, hídépítésre int mindnyájunkat. „író és osztályharc". Szegények és gazdagok, elnyomottak és elnyomók harcához hív, kér segítséget negyven éve az író, akihez ma egy osztályharcban edzett nép ível-6 teti vissza köszönetét, amikor kormánya által egy nagy művésznek a szó, a toll művészének kijáró érdemmel rója le háláját. Kommunisták és nem kommunisták tisztességadása, köszöneté ez mindazért, hogy növekedni segítette az értelmet, az osztályharc megértését, a győzelemig és azon túl a kivívott szabadság megvédéséig. Alig pár hónapja köszöntöttük Fábry Zoltánt, a hatvanéves írót és békeharcost. Ma kétszeres az örömünk, hogy köszönthetjük mint érdemes művészt, a szocialista lársadalmatépítő népek törekvéseit igenlő és törekvéseit azonosító embert. Nekünk, íróknak, tanulság e negyven év írói tette, emberséges helytállása, békét védő hangja. Mi a szegénység szárnyain jöttünk, erőt a szegények pártja adott, hogy növekedhessünk. írói tisztánlátásunkat Fábry Zoltán sokszor igazítja a legfontosabb cél, a béke felé. Ezt a segítséget továbbra is szeretnénk kiérdemelni az érdemessé nemesített művésztől, az írótól, az embertől: Fóbry Zoltántól. Gyurcsó István. Fábry Zoltán előadást tart József Attila születésének ötvenedik évfordulóján. Érdekes kis híreink Madách Imre alsósztregovai házát múzeummá alakítják át. A gráci Városi Színház most készül Ausztriában először bemutatni a nagy költő „Az ember tragédiája" című drámai művét. Az osztrák színházi sajtó nagy érdeklődéssel várja a „színpadon nehezen előadható magyar remekmű" előadását. Szun Jung és több más fiatal műfordító tolmácsolásában a Kínai Népi Irodalmi Könyvkiadó megjelentette József Attila válogatott verseinek kötetét. Életrajzán kívül a könyv a költő harmincnégy versét tartalmazza. # * * Jozef Lada nemzeti művész, a kiváló cseh festő meghalt. Nevét festményein kívül filmdekorációi, rajzfilmjei és főként Svejk, a derék katona világhírű illusztrációi teszik feledhetetlenné. A prágai Magyar Kultúra előadást rendezett Karinthy Frigyes egyes műveiből. Ez alkalommal adták ki először Karinthy írásait cseh nyelven. Bár a nagy író mély értelmű és szikrázó szellemességű műveit nehéz idegen nyelvre lefordítani, Cirková, J. Spal és V. Voska fordításában legalább ízelítőt kapott a prágai közönség a kiváló humorista ötleteiből. A Német Demokratikus Köztársaság díszelőadással ünnepelte meg televíziós leadóállomásának ötéves fennállását. A műsort a csehszlovák televízió is közvetítette. A párizsi rádió Georges Govy ismert francia író Petőfi Sándorról irt rádiójátékát „A szabadság szerelmese" címen sugározta. Kodály Zoltán Kossuth-díias zeneszerző, Bartók Béla munkatársa a napokban töltötte be hatvanötödik életévét. Négy Viktor Hugo-filmet készít a francia filmprodukció. Ezek: A Notre Dame-i toronyőr, A nyomorultak (francia-német közös), A tenger munkásai (színes szélesvásznú) és Mária Tudor. Eqy évvel ezelőtt Prága, Bratislava és Brno közönsége ismerkedett meg a „Francia könyv" magas színvonalú kiállításával. Viszonzásképpen ez évben a csehszlovák könyvkiadók rendeztek a párizsi Sorbonne Eqyetem termeiben válgsztékos kiállítást, melyen a csehszlovák szépirodqlom klasszikusainak és modern íróinak művei, a Tudományos Akadémia kiadásai, a technikai, gazdasáqi és képzőművészeti szakkönyveken kívül a csehszlovák sajtótermékekből Is gazdag anyag került bemutatásra. A kiállítást Strassburgban és Lyonban is megismétlik. S-M -