Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-02-01 / 3. szám
Herodes és Herodias királynője. atVlV .» - o\9° ^ \eón1° '^-tarröi^ •ssö-t-»« \ с МоашЩол влЛмшь ишшш\Л Nagy költőnk szavaira emlékezünk, amikor a Nemzeti Színház egyik legnagyobb művésznőjének művészi pályafutásával ismerkedünk. Kevés olyan nagy tehetség van, akinek visszaemlékezéseiben ne találkoznánk azzal a fejezettel — kiváltképpen a szárnybontogatások idején, — hogyan kellett szívós harcot folytatnia addig, amíg a nagy színpad, a Nemzeti Színház szerződését aláírhatta. H. Melicková, a kultúra szerelmese nem készült színésznőnek. Erős művészi adottsága inkább a zenéhez vonzotta. Az otthon légköre a szép, a művészet szeretetét árasztotta. A prágai zeneakadémiát végezte, de ugyanakkor a színiakadémiát is látogatta. Szülővárosába, Martinba visszatérve zenét tanított és a Szlovák Zenekar keretén belül a műkedvelő drámai körben kezdődött színészi fejlődése. Első szerepe Wilde Oskár „Salome“-ja volt. Ezekre az időkre így emlékszik vissza a művésznő: — Ez a szerep nehéz volt részemre, egy évig dolgoztam, amíg úgy éreztem, hogy színpadra léphetek vele. Túl fiatal voltam és ezért tartott ilyen hosszú ideig, amíg egész lényemmel átéreztem Salome lelkét, megtanultam Salome járását és táncait. Ezek a napok az örömteljes munka napjai voltak. Minden este összejött az egész család. Bátyám a zenét komponálta hozzá, sógorom - ismert festőművész — a hang színezését formálta. Amikor már úgy éreztem, hogy szinte Salomevá alakultam, feljöttünk Bratislavába vendégszerepelni. Leírhatatlan izgalmak közepette, Jirikovsky, az akkori igazgató bíztató szavai után színpadra léptem. Nem éreztem mást, csak hogy Salome vagyok, és mint Salome éltem a színpadon egészen az utolsó jelenetig. Átütő sikerem volt. Szerződést kínáltak és ezt bizony többször meg kellett ismételni, amíg végre elhatároztam magam, hogy hivatásos színművész leszek. H Melicková egyszerre a közönség ked rasTsÄT*"’“1 vence lett, aki 32 éves művészi pályája alatt 150 alakot személyesített meg a színpadon. Térjünk vissza a jelenre, amikor Melicková elvtársnőt felkerestük, szerepet tanul — otthon tanul. Már három éves unokája előtt sem titok az, hogyan alkot és tanul egy művésznő. Hányszor hangzottak el már a kicsike ágya mellett Júlia Capulet dajkájának monológjai, Králová, a vezérigazgató feleségének buta, beképzelt mondókái.- Én tulajdonképpen tragika vagyok igaz, hogy az utolsó években a nézők más jellegű szerepékből ismernek. Nehéz és megerőltető egy színésznőnek minden este más emberré változni, de éppen ez a művészet. Sokszor fordult velem elő, hogy olyan szerepeket játszottam, amelyekben saját magamat is meggyűlöltem, olyan ellenszenves volt, azonban beleéltem magamat, alakítottam és sikert arattam. Nem nehéz eltalálni, hogy az utolsó évek legkedvesebb szerepe a „Család" című darabban Lenin anyja volt. Ha Melicková művésznőt említjük, elsősorban mint Lenin anyját látjuk magunk előtt. Ez a szerep hozta meg számára a legmagasabb elismerést: államdíjat kapott. Ennek a szerepnek köszönheti, hogy a nagy skálájú színésznőt átsegítette a tragédiák és a szalon darabok világából a művészet új útjára, új hősök közé. Szívvel-lélekkel szereti ezt a szerepét, mert közel áll hozzá az a mély és művelt lelkű asszony. A darab próbáira is örömmel emlékezik vissza, mert még a kulisszák mögött is meleg családi légkört teremtett. Jelentős állomása művészetének Peter Zvon a „Tanec nad piacom" című szatírájában a fasiszta idők alkalmazkodó, de primitív, műveletlen, ún. uborkafára felkapaszkodott vezérigazgató feleségének komikus alakja, amelyet oly kedves humorral hoz színpadra. A közönség hálás művészi teljesítményéért, bizonyítja ezt az a pár sor, amelyet egy rádió hallgató soraiból idézünk: „A rádióban tegnap a »Gyermekei anyja« című színdarabot hallgattam. Milyen gyönyörűen játszotta Melicková művésznő az anyát! Valóban megérdemelte kitüntetését. A legszívesebben kezet csókolnék neki, annak ellenére, hogy én is anya, sőt nagymama vagyok. Melicková művésznőnek meleg szíve van, kívánok neki jó egészséget és sok sikert I" H. Melicková 32 éves művészi pályáján sokat tett a szlovák színművészet fejlődéséért. Nem volt könnyű út ez. Nehéz anyagi gondokkal kellett megküzdenie a múltban. A színpadi ruhákat egyedül vásárolta és az akkori közönség nem egyszer a művészi teljesítmény helyett a ruhákat értékelte. Az ún. szlovák állam alatt kizárták a színházból, azonban ez nem tudta meggátolni, hogy népének kultúrát adjon. Bogár nemzeti művésszel járták Szlovákia vidékeit és játszottak. Hanna Melicková művésznő értékelni tudja a mát, az újat, főleg a közönséget, amely hálás művészetéért és megérti mondanivalóját. M. B. 7
