Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-08-15 / 16. szám
• *• *9 uriék a Nagydiófa utcában t laknak egy négyemeletes ház ! földszint négyes számú lakó! sóban. Sokan örülnének, ha : olyan lakásuk volna, mint nekik. Szép nagy szoba és tágas konyha. Sokan örülnének, ha hat év alatt anynyit szereztek volna, mint Gyuriék. Amikor Ide beköltöztek, semmijük se volt. Még edényük se. Most van bútor, ágynemű, gázrezsó a konyhában. Rádiójuk is van. Ök mégsem örülnek. A mama mindennap átkozódva esküdözik, hogy nem él tovább együtt Gyuri mostohaapjával, gyűlöli, utálja őt. Néha azt is mondja a mama, hogy megöli magát, ha másképpen nem szabadulhat. Gyuri öccse, nyolcéves öcsi, idén járja másodszor az első osztályt, de megint, csak megbukik. Öt tartják a legnagyobb csibésznek a házbeli gyerekek közül. Látszatra kedves gyerek, de örökké hazudik és tolvaj is. Amit ér, elemei. Felnőttektől is lop, nemcsak gyerekektől. Besurran egy-egy konyhaajtón, pénzt vesz el az asztal sarkáról, már erszényt is lopott egy szomszédasszonytól. A mama csak tizenhat évvel idősebb Gyurinál. Vagyis, amikor Gyuri például hét éves volt, akkor a mama huszonhárom. Akkoriban a mamának nem volt férje. Pécs Gizinek hívták, Gyurit pedig Pócs Gyurinak, öcsi a mama mostani férjétől való, de amikor született, még nem voltak megesküdve. A papa csak később Íratta a nevére a saját fiát is, Gyurit is. Ha mindent összevetünk, azt kell mondani, hogy Gyuri mostohaapja nem rossz ember. Most negyvenöt éves, gépkocsivezető. Nagyon szorgalmas, mindenhez ért, ritkán rúg be és élelmes, mindenből pénzt tud csinálni. Csakis neki köszönhetik, hogy ennyire jutottak. Ö kezeli a kasszát, ő adja ki a kosztpénzt a mamának, de nem havonta, még csak nem is hetenként: mindennap. Gyuri csak százhúszat kap havonta, mert még tanuló. De ezt is le kell adnia. Mostohaapja kiutalja neki a villamos hetijegyre valót minden szombaton. Ezenkívül egy fillért se! Mire kellene neki a pénz? így aztán minden fillér, minden erő a család együttes gyarapodására fordíttatik. Fél évvel ezelőtt a családfő telket vásárolt Budán. Most oda jár ki minden vasárnap, kerítést ácsol és disznóólát épít. Őszre malacot vásárol, télire meghizlalja. Akkor lehet még csak igazán takarékoskodni! Gyuri, ő talán még legjobban bírja. Nemsokára felszabadul, keres, neki van reménye, hogy egy-két év múlva a maga lábára állhat. Ezt a kis időt már akkor is kibírja, ha fát vágnak a hátán. Néha van egy kis külön keresete, apró fusimunkát vállal, megjavít egy-egy kávéfőzőt a műhelyben, elkészít egy-egy kis hamutartót és eladja a házban, ismerősöknek. Nagyon óvatosan! Nem, nem akarja megégetni magát. Csak éppen, hogy néha, titokban, mégis elmehessen a moziba, tánciskolába, hogy legalább megvehesse magának a sportújságot, kijusson egy meccsre. Hogy valami kis levegőhöz jusson! Csők éppen, hogy meg ne fulladjon. Nagyon vigyáz, nehogy elragadja a düh és szenvedély; ami például a nyolcéves öcsit elragadta. Mert ha valakit megfosztanak minden örömtől, akkor az könnyen úgy jár, hogy valami kielégíthetetlen, mohó szomjúság keríti hatalmába, öcsivel ez van; öcsinek sokkal több cukor, fagyi és mozi kell, mint bármilyen normális gyereknek, öcsinek már nem volna elég hetenként tíz forint zsebpénz sem. Ezért lop. öcsinek úgy kell az édesség, mint részegesnek a pálinka. Ha meglát a kirakatban egy pisztolyt, egy lendkerekes autót, egyszerűen nem tud neki ellenálni. Gyuri ismeri ezt az állapotot. Ő is lopott kiskorában. Öt is kergette ez a szörnyű sóvárgás a cukor, a fagyi, a mozi után. Ö is kétszer járta az első osztályt és talán soha nem tanul meg írni és olvasni, ha el nem viszik gyermekotthonba, s ha az ott töltött három év alatt ki nem gyógyítják szenvedélyeiből. A gyermekotthon, ahol ő három évet töltőit, fönt volt a Szabadsághegyen. Idestova hat éve lesz, hogy elkerült onnan. Ritkán jut eszébe. Most nemrég, vasárnap reggel a rádió bemondta Sándor bácsi nevét a kitüntetett nevelők között. Pedagógusnap volt akkor és Gyurinak eszébe jutott egy és más. Mert valaha nagyon szerette Sándor bácsit, aki első nevelő volt ott a gyerekotthonban. Az a koranyári vasárnap úgy kezdődött, mint akármelyik másik. Reggel a mama majdnem összeverekedett a mostohaapjával. Mert előző napon, szombaton, a családfő összesen csak húsz forintot adott a mamának a vasárnapi kosztra. Gyuri mostohaapja azonban csak közönyösen vonogatta a vállát, nem adott. Készülődött, pakkolt, szerszámot szedett össze, hogy ő megy ki a telekre, nem lesz itthon egész nap, őrá nincs gond. Tudta az öreg, hogy mit csinál. Ha pénz nélkül hagyja a családot, nagyjából bizonyos lehet abban, hogy egész nap otthon kuksolnak és penészednek. Gyurinak sem volt több kettő hetvennél, azzal meg mit kezdhetett volna? De amikor Sándor bácsi nevét hallotta a rádióban, rögtön elhatározta, hogy felmegy a hegyre, meglátogatja régi otthonát. Villáid mosra elég a kettő hetven és ha jól megy, ebédet is kap. Vasárnap mindig ió ebéd van odafönt, kirántott vagy sült hús, krumplival, salátával, utána sütemény. Régi jó ízeket érzett, nemcsak a húsét és süteményét, de vasárnapi játékokét is, gyermekkacagásét. Önáluk itthon hónapszámra még csak nem is mosolyog senki, nemhogy kacagna. Ahogy kilépett a kapun, azt látta, hogy öcsi az első emeleti doktorék hatéves fiának a rollerjén elszágul a gyalogjárón. A tulajdonos bőgve szalad utána.- öcsi! - kiáltott rá Gyuri. De hiába, az se látott, se hallott; egészen beledőlt a rohanásba, kaszált a lábával, még incselkedett is a doktorék fiával, úgy tett, mintha nekimenne, körülötte fordult. Gyurit elfutotta a méreg. Utána vetette magát, elkapta öcsit és lekent neki egy jó nagy pofont. Hogy máskor ne vegye el a házbeli gyerekek játékát. És mert öcsi bőgött és szemtelen disznóságokat kiabált utána, megint visszafordult és mégegyszer megpofozta. Kiszámította, hogy fölfelé telik a pénzből a fogaskerekűre is. Reggel tízkor már ott állt a gyermekotthon orgonasövénye mellett, benézett az udvarra. A hátsó kertben, a főépület mögött, földszintes kis házban laknak Sándor bácsiék. Vadszőlő fut fel a ház falára. Sándor bácsi ott ült az ajtajuk előtt, körülötte nyolc-tíz gyerek. Egy régi kőasztal állt ott, azon dolgoztak. Valami kis vitorlás hajót építettek, akkorkát, mint egy férfitenyér. Sándor bácsi nem változott semmit hat év alatt, jó erőben van. Nem őszül, pedig jól elmúlt negyven éves. Csak felnézett, rögtön megismerte Gyurit. Pedig Gyuri azóta mégegyszer olyan hosszúra nőtt. Kezet nyújtott neki, bemutatta a gyerekeknek. Még egy kicsit mutatott, magyarázott nekik, hogyan ragasszák tovább a hajócskát, ceruzával megjelölte, hová kell lyukat fúrni a kormánynak. Aztán otthagyta őket, bevezette Gyurit a hűvös lakásba. Az első, kisebbik szobában ott ült Sándor bácsi felesége, rajzolt. Mert az rajztanár.- No, megismered még ezt a gyereket? — kérdezte Sándor bácsi. Sándor néni, - mert mindannyian úgy hívták nevelőjük feleségét, jókedvűen kutatta Gyuri arcát.
