Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-08-15 / 16. szám

- Emlékszem rád, - mondta, - te voltál az a fürge kisegér... Te bújtál egyszer, amikor bújocskáztatok, egy régi cementcsőbe . . . Csak a neved nem jut az eszembe!

Pócs Gyuri! — mondta Sándor bácsi. Azóta én már. . . Kürtösi vagyok. Kürtösi György.

No! - örült ennek Sándor bácsi. Szávai férjhez ment a mamád. Hát az öcséd?- Most jön a harmadikba, - hazudta váratlanul Gyuri, Ö tudta legkevésbé, hogy miért. Hiszen Sándor bácsi alig ismeri öcsit, az még pendelyes volt akkor. No, tán épp azért, mit meséljen ö a bajokról? Nem azért jött. örülni jött ő, egy kicsit a régi kedves emlékeket előszedni.

Bementek a belső szobába, Sándor bácsi még cigarettával is megkínálta, a felesége később süteményt hozott. Ö igazában csakis a jót akarta elmondani. Hogy egyenesben van, dolgozik, meg vannak vele elégedve a munkahelyén. Szülei jól keresnek, van rendes lakásuk. Még a telekkel is eldicsekedett, sőt azzal is, hogy az öreg disznót vesz az ősszel. Sándor bácsi örült is mindennek, nagy éraeklődéssel hallgatta, még azt is elmeséltette, merre van az a telek, szoktak-e oda ők, gyerekek is kijárni? Talán éppen ennél a kérdésnél fordult meg a beszélgetés. Gyuri nem is tudta pontosan, hogyan, mikor, de egyszerre csak . . . másról is kezdett beszélni. Talán egyszerűen csak azért, mert már mindent jól elmesélt és mert jó volt Sándor bácsival beszélgetni. Ki hallgatia őt ilyen figyelemmel? Senki. Vagyis hót kibökött egyetmást. Hogy jó ember az о mostohaapja, dehát nagyon fukar. Például tegnap is, húsz forintot adott a mamának a vasárnapi kosztra. Meg hogy milyen goromba öcsihez, elruházza szíjjal, ha valami rossz fát tesz a tűzre, pedig hát az a saját vére. Már egészen elvadul az a gyerek, jobb volna annak az intézetben, dehát szó sem lehet róla.- És milyen tanuló? - érdeklődött Sándor bácsi.

Gyuri zavarba jött. Hiszen azt hazudta, ok nélkül, hogy már a harmadikba jön. Most már tovább kellett lódítania. Hogy közepes tanuló. Sándor bácsi erre azt mondta: addig, amig tanul, nincs nagy baj. Azt is mondta: Gyuri, mint nagyobb testvér, vigyázzon rá, segítse, ő sokat tehet a kicsiért, sok mindent elboronálhat, még öcsi és az apja között is.

— Hiszen látom, szereted az öcsédet, - jegyezte meg barátságosan.

Gyurinak váratlanul a pofonok jutottak eszébe, amiket éppen ma reggel, induláskor adott öcsinek. A zavarból, ami támadt benne, megint csak valami akaratlan kérdés tódult a szójára:

— Tessék mondani, Sándor bácsi ... Felnőttet nem lehet nevelni? T

— Lehet, csak nehéz .. .- Mert tetszik tudni, a mamám is ott akarja hagyni az öreget. . . Lehet, hogy ott is hagyja és akkor nem érdemes . . . Úgyse lehet változtatni rajta. Sehová nem enged. Még moziba se. Ha meglátja, hogy egy újságot vettem, ordít. Se tánciskolába, se strandra. Még azt se engedi, hogy a KISZ-be*) járjak. És. . . megmondom. Az öcsém se harmadikos, csak elsős. Már egyszer elbukott, most megint . . .

Sándor bácsi arcára nézett, hogy ugyan tud-e ezen segíteni? Hogy az előbb hazudott öcsi dolgában, azon biztosan nem akad fenn. Megérti ő az ilyet, még különbeket, cifrábbakat is megértett. És csakugyan! Mintha a hazugságot észre sem vette volna. Mintha fel sem tűnt volna neki, hogy Gyuri eleinte csupa jót mondott, aztán fokról fokra eljutottak odáig, hogy pokol az életük.- Az öcsédén biztosan tudsz segíteni, mondta. — Te ne bántsd a gyereket! — tette hozzá, mintha csak tudná, hogy Gyurit ma reggel is megpofozta.- De ha tudná -Sándor bácsi, hogy milyen szemtelen! És lop is, — mondta ki, mint legvégsőt.

Feszülten várta, hogy. mit mond erre Sándor bácsi. Mondhatná azt is: te is loptál annyi idős korodban. Ö csak tudja. Hiszen itt, ebben az otthonban történt, hogy ő, akkor még Pócs Gyuri, kilopott tíz forintot egy másik nevelő köpenyének zsebéből. De Sándor bácsi egy szót sem szólt erről.- Te vagy a legerősebb a családban, — azt felelte. — Az öcséd pedig most a leggyengébb. Te tudsz magadra vigyázni. Hátha arra is futná az erődből, hogy egy kicsit az öcsédre is vigyázz? Vigyél neki néha két forintért cukrot. Beszélj vele. Őszre tanítsd egy kicsit.

Gyuri sóhajtott.- Nem ér az semmit.

— Honnan tudod?

Gyuri arra gondolt, mit is szólnának otthon, ha ő egyszerre csak elkezdene öcsivel .. . barátkozni. Ha megsimogatná azt a kócos, szomorú, vad fejét. Ó, a kis tolvaj, talán ő maga is ráöltené a nyelvét, ha cukrot vinne neki, annyira szokatlan volna.

— Az öreget, azt kéne megnevelni. Hogy ne legyen olyan fukar. Meg olyan ideges. Ha ő megváltozna, tessék elhinni, akkor minden más lenne. Nem lenne nekünk semmi bajunk. Ha ő megváltozna! — és alulról felfelé nézett Sándor bácsira, erősen, hogy higgyen már neki.

— Elhiszem, fiam, — felelte erre Sándor bácsi. - Mégse állhatsz oda a mostohaapád elé azzal, hogy változzon meg. Ezt magad is tudod. Hát akkor nem marad más hátra. Megpróbálod magad azt a megváltozást. Amennyire-annyira. Mintha az öcséd nem is az öcséd volna, hanem egy kisebo gyerek az intézetben.

Gyuri megint sóhajtott.

*) Kommunista Ifjúsági Szövetség

Én nem tudok olyan lenni mint Sándor bácsi.- Apád is azt mondja ... .0 sem tud másmilyen lenni, mint amilyen.

Később újra kimentek az udvarra. Gyuri is segített a kis hajót befesteni, aztán ö vezette a mezítlábas futballmérkőzést. Sándor bácsi felesége meghívta ebédre. Délután kugliztak, estefelé virágot öntöztek, egymást is meglocsolták a jó hideg vízzel. Sándor bácsiékhoz vendégek jöttek, gratuláltak a kitüntetéséhez.- Gyere el máskor is, - mondta Sándor bácsi, amikor elbúcsúzott.

Este fél nyolckor érkezett haza a Nagydiófa utcába, öcsi ott ült a kapujuk szürke küszöbén. Mocskos volt tetőtől talpig, az inge szakadt, nagy, sötét szeme csupa vad szomorúság.

Gyuri megállt előtte. A kettő hetvenből csak húsz fillérje maradt. Mit adjon neki? Kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa, öcsi .félrekapta a fejét. Azt hitte, a bátyja meg akarja ütni.

Gyuri akkor elővette csavaros ceruzáját, amit a múlt héten vett tizenkettőért, odaadta neki:- Gyere, rajzoljunk.

Kézenfogta, úgy ballagtak végig az udvaron.

A* mama a szomszédban trécselt, ott ultiztak a férfiak, az asszonyok pedig egymást szórakoztatták, öcsi először akasztott embert rajzolt, aztán vonatot. Hamar megunta. Gyuri akkor repülőt hajtogatott az összefirkált papírból, öcsi azt sokáig nem unta meg. Egy ideig reptette a szobában, aztán ő maga is akart ilyet csinálni.- Még azt se tudod? Hát idenézz, — és Gyuri megmutatta.

Már a nyolcadik repülőt hajtogatták, amikor az öreg hazatoppant. Gyuri szétszabta repülőnek a sportújságot. Volt ott kicsi, kisebb és még kisebb, sorban ültek az asztalon. A fakópiros abrosz most repülőtér. Az öreg ledobta a zsákját, ránézett a nyolc repülőre és nicsak, mi jutott róla az eszébe?- Jövő vasárnap kijöhettek a telekre. Majd én csinálok sárkányt. Abban én valamikor nagy mester voltam.

Csendesen, furcsán, röviden felnevetett, mert gyermekkorára gondolt. Gyuri csodálkozva pillantott rá. Életében először jutott eszébe, hogy nemcsak a gyermekekből lesznek valaha felnőttek, hanem a felnőttek is valaha gyermekek voltak.

G. M.

Átvéve a Népszabadság-bál