Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-06-01 / 11. szám
///Г" / / , /Ti/ist-У ... a virágról szeretnék beszélni. Ó, nem a kerti vagy üvegházi virágokról. Azok finomak, drágák, hogy úgy mondjam, azok a virágok arisztokratái. Én most a póri, mezei virágról akarok szólani, mely legközelebb van a szívemhez. Édes, bohókás, napcsókolta színeivel úgy díszíti a világ rétjeit, mint a szépséges falusi leányok ruháját a hímes varrottas vasárnap délelőtt. A piros pipacsról, о kökörcsinről meg a szarkalábról és arról a sok ismeretlen nevű réti hajocskáról, melyet . »■ a természet annyi művészettel pingált oda az élet dicséretére. Egyenként illattalan, semmitmondó kis lények, de mindegyik odaadja a maga finom kis illatát és együtt olyan hasonlíthatatlan illatorgiát alkotnak, amilyent^Coty legrafináltabb parfőmgyára sem tud előállítani. Ott nyílnak ők a szabod természet ölén,'igénytelen életükkel megelégedetten, szívet cserélnek, szaporodnak. Játszótársuk a szellő, életük a harmat, haláluk magában hordja a feltámadást, hisz gyökerük mélyen, nagyon mélyen kapaszkodik az anyaföldbe. Hogy szép a rét, az erdő, a mező — azt tudják az emberek jól. Szabad idejükben felkeresik, igazuk van, jól teszik. Tüdejüket teleszívják a romlatlan friss levegővel, lefeküsznek az árnyékba, előveszik az elemózsiájukat, énekelnek, vigadnak, — jól teszik. Érzem, hogy ezerféle mezei virág is örül a jövevényeknek és feléjük nyújtogatja nyakát. Vesztére! Mert a kiránduló nem elégszik meg a látvánnyal, ő ebből a gyönyörűségből haza is akar vinni és csokorba kerül a pipacs, a búzavirág, a margaréta, meg я rét többi lengő vadvirága. Már reggel megkezdődik az aratás és addig tart, míg fel nem kerekednek, ki gyalog, ki villamoson, ki motorkerékpáron. A hátizsákok kiürültek, visszafelé könnyebb az út. De mi legyen a sok letépett virággal? Gyökerüktől elválasztva kis fejük már lekonyult, tikkadt szájuk szomjúhozza a vizet, némelyikre pihenés közben rá is feküdtek. — Kinek kell ez a sok elszáradt kóré, csak piszkot csináltok vele otthon, gyerekek, — szól az egyik mama.- Dugd bele a kosárba, majd otthon feléled, - így a másik. Van aki kézben viszi egy darabon, aztán eldobja. Van aki felszáll vele a villamosra: - Ez is hozzátartozik о kiránduláshoz, - mondja nevetve. És a haldokló kis mezei virág ott szorong az izzadt kezekben, a fülledt villamosról még csak vissza se pillanthat tőle elszakadt társai felé. Otthon talán bele is kerül egy kancsó vízbe, de ez már nem segít. Derékbetört szára lekonyul és reggel menthetetlenül a szemétládába kerül, mert hull, hull a szirma, mint a könny, az elvesztett boldogság után. Ha kirándulókat látok kezükben lankadt mezei virágokkal, mindig megfájdul a szívem. A réten nincs csősz, ki sincs írva, hogy virágokat leszakítani tilos. És mégis ott kellene hagyni őket csupa emberségből, hadd dőljenek a vígan zengő kasza pengése mellett, vagy éljenek, míg eljön az ősz és a hó betakarja álmukat, mint egy nagy fehér dunyha, ök egyszerűek, tiszták, jók és élnivógyók, mit sem sejtő kis testük ne kerüljön a szemétautó mocskos gyomrába, mely elnyeli őket, mint egy hamvasztókomra. igaz, hogy ezek nem emberek, csak virágok. És mégis van benne valami hasonló borzalmas, mint mindenben, amit ok nélkül elpusztítanak. Simkó Margit. ki& hiteink Az UNESCO pályázatot hirdetett az ENSZ feladatait és elveit legjobban kifejező bábfilmre. A dijat Jirí Trnka, a kiváló cseh bábfilmrendező nyerte. Szlovák-magyar koprodukcióban készül Mikszáth Kálmán regényének, a Szent Péter esernyőjének filmváltozata. A felvételek már folynak. Az első világkiállítást 1851-ben tartották Londonban. A kiállítást Viktória királynő nyitotta meg. A Francia Akadémia kitüntette Mme Cambert-t, aki egész életét a Braille-féle betűvetésnek szentelte. A világirodalom legjobb könyveit fordította le a vakok írására. Gréta Garbo, a svéd származású amerikai filmszinésznő 1941 óta visszavonult a szerepléstől. Most újra játszani fog, a Csoda című film főszerepét vállalta. Moszkvában 75 ezer példányban jelentek meg Móricz Zsigmond művei. A Turista nemzeti vállalat, hazánk 28 turista és hegyi szállójában olcsó családi nyaralásokat rendez. Ezzel lehetővé teszi egész családok együttes nyaralását. 12 1958 május 19-én meghalt Mária Pujmanová, nemzeti művész, június ban élte volna meg 65-ik évét. Valamilyen asszonyság van itt egy szatyorral, magával szeretne beszélni, - jelentette révetegen az új szobalány Ró Hőuslernek. A hangja fátyolos volt, mintha sirt volna. Biztosan Kurt küldött disznóhúst, gondolta Ruzsena és kilibegett az előszobába. Visszahőkölt. Az előszobában anyja állt, Hogy lehet ez, gondolta Ró, kissé zavartan, mint akit sérelem ért, hiszen csak tegnap küldtem neki lisztet a sofőrrel. Mit keres itt? Anna Urban, a zsizskovi házfelügyelőnő, sohasem ment hívatlanul a lányához. Ezt már így vezették be. Ruzsenkának annyi társadalmi kötelezettsége volt, házában állandóan egymást érték a vendégek, és Anna Urban maga is úgy érezte, nem illik bele a bubenecsi villába. A meghívások nem voltak gyakoriak, s ezért mindig ünnepszámba mentek. Az anya, ha lányához ment látogatóba, fekete ünnepi ruháját vette fel, és kerek kis gallérját a férjétől, az orosz légionáriustól kapott uráli karneol brossal tűzte össze. Szent Anna napján lesz huszonkét éve, hogy eltemették a Marecsektemetőben. Ma mindennek nyoma sem volt. Kócoson jött, izzadton, piszkosan, azt kapva magára, ami először a kezébe került. így még a házban sem járhatott, ha a bérlőknek az élelmiszerjegyeket hordta szét. Ró sebtében betuszkolta saját szobájába, és halkan, óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. — Mi van, mama? Várjon csak, valami hajszál lóg itt magán, - köszöntötte az öregasszonyt és az egyik ősz hajfürtöt anyja füle mögé simította. — Miért jött? Történt talán valami? — Még te kérded? — nyögte Anna Urban. - Hallottad a rádiót? - Lerogyott a legközelebbi székre és szívettépő zokogásba kezdett. Sokáig magába fojtotta a sirást a végtelen hosszú villamosúton Zsizskovtól Bubenicsig, de most teljes erővel kitört belőle. — Egy egész falut kiirtottak, — jajveszékelte, — egy egész falut. Mindenkit agyonlőttek, aki csak ott volt, a házakat pedig felgyújtották. - Az öregasszony fájdalmában szinte összeroskadt. - A falut elpusztították és még a nevét sem szabad kimondani, — zokogta; — de hirtelen felemelte dühös arcát. — És még dicsekedni mernek vele! Ruzsena tűkön ült. — Ne csináljon itt nekem cirkuszt, - sziszegte. - Tudhatja, mi lehet manapság az ilyesmiből. Maga ismert ott valakit? Anna Urban erőtlenül megrázta fejét. Nem ismert ő senkit. A sírástól kimerülve, bánatos csodálkozással nézte szép leányát, akire valaha olyan büszke volt.- Emberek voltak ott, Ruzsenka, emberek. Mindet agyonlőtték. Az anyáktól elrabolták a gyerekeket. Az asszonyokat rabszolgaságba küldték . . . — Minek hányja nekem ezt mind a szememre? - kérdezte Ró felháborodva, pedig nem a szemrehányás, hanem a panasz szavait hallotta. — Miért jön hozzám ezzel az