Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-04-01 / 7. szám
nráMj (^újJLÁavJ^ ju ^AmJttdkndkj Ilyenkor tavasz felé meglazul a puha hótakaró, a víz lassan a földbe szivárog és az éltető nedű táplálékot, erőt ad a tavaszi útra készülő virágnak, fűszálnak. A lágy bunda alatt nagy a sürgés-forgás. Hóvirágmama oktatja, előkészíti gyermekeit a nagy útra. „Csiling, csiling — gyertek, siessetek korám! Kimossuk ruhánkat, mert a hónál is fehérebbnek kell lennünk. Zöld harisnyát húzunk, és amikor fejünk felett az erdőmező meghallja mozgolódásunkat, megpuhul a föld, és mi kibújunk alóla. Énekkel várnak a madárkák, ruhácskáink csillognak a tavaszi napfényben, és az emberek megtudják, hogy itt a tavasz!" De a hóvirággyerekek dacosan nézték anyjukat. — „Csiling, csiling," hangzott minden oldalról, „nem jelentjük a tavaszt, ezidén mi nem indulunk!" Hóvirágmama ijedten felfigyelt. - „Mi a baj, kis fehér bóbitáim?" kérdezte aggodalmasan. Egy bátor kis hóvirág az anyja elé tipegett és erősen megrázta magát. - „Csiling, csiling, tudd meg, anyuka, itt maradunk, menj el nélkülünk!" Hóvirágmama nagyot toppantott lábával és haragosan csilingelt: ,,‘össze-vissza beszéltek, gyerekek, én magam nem szórhatom tele a mezőt hóvirággal. Értsétek meg, nem változtathatunk a világ rendjén! Sok évszázad óta mi vagyunk az elsők. Ha nem indulunk, útját álljuk a többi virágnak és miből tudják meg odafent, hogy itt a tavasz? No, de mondjátok meg végre, miért akartok ittmaradni a sötétben?" „Megmondjuk," csilingelték kórusban a gyerekek és a fehér harangocskákból csak úgy szóródott a panasz: „Ha kibújunk a föld alól és körülnézünk erdőn-mezőn, mit látunk? Piszkos papirost, eldobált csirkecsontokat, kukoricacsutkát, rothadó dinnyehéjat." „Csiling, csiling, anyuka, ugye emlékszel, tavaly egy konzervdoboz véresre vágta a fejemet. Majdnem beleestem egy üres sörösüvegbe," panaszkodta vékony hangon egy másik. Látta hóvirágmama, hogy ennek a fele sem tréfa. Az idő szalad, a napocska napról napra melegebben süt, maholnap itt az indulás ideje. Küldöncöt menesztett a természet nagy barátjaihoz - a madárkákhoz. „Csirip, csirip," hangzott egy bölcs, öreg rigó beszéde. „Segítünk nektek, rendet teremtünk erdőn-mezőn." Odarepült a sok madár és csőrükkel éjjel-nappal hordták a sok papirost, szemetet és mind beledobálták a zúgó patakba. Meghallották a méhecskék a nagy lármát és ők is odarepültek. „Züm-züm, mi van itt? Részünkre nincsen munka?" kérdezték készségesen. Egyszeriben ott termettek a hóvirággyerekek. „Csiling, csiling, ki segíthetne jobban," válaszolták kórusban. „Csakis ti taníthatjátok rendre a kicsinyeket és nagyokat." „Züm-züm, mondjátok meg, hogyan tegyük ezt?" „Csiling, csiling, idefigyeljetek. Nyáron, amikor kirándul a sok gyerek, felnőtt és ellepik az erdőt, mezőt, ti, méhecskék, jól nézzétek meg, ki dobálja szét a zsíros papirost, gyümölcshéjat, üveget, pléhdobozt. A rendetleneket alaposan csípjétek össze és mindenüvé kövessétek őket. Ne hozzák szégyenbe a szép természetet és tanulják meg végre, hogy a papirost el lehet égetni, vagy az üres hátizsákban vigyék haza és dobják oda, ahová való." Hóvirágmama csak nézte-nézte az ő okos csemetéit. „Kip-kop," a rigó jelt adott csőrével. - „Rend van már erdőn-mezőn, ne féljetek, már indulhattok." Hóvirágmama összeterelte sok-sok gyermekét, hófehér ruhába bújtatta őket és zöld harisnyát húzott a számtalan vékony lábacskára. Korán reggel elindult a menet. A kis fehér harangok csilingeltek, hóvirágmama boldogan vezette gyerekeit és aki csak találkozott velük, integetett, csókot dobott feléjük, üdvözölte a tavasz előhírnökeit. És a kirándulók? Azóta egy darab papirost sem hullatnak el. Vigyáznak, hogy a méhek össze ne csípjék őket. Járják az erdőt, mezőt, gyönyörködnek a szép természetben - s talán még ma is élnek, ha meg nem haltak! Strausz Margit }Ld iáJk MÁV 16 ügye tudjátok, gyerekek, az a nyuszi dolga, hogy a hímes tojásokat húsvétkor kihordja. Előző nap intette is nyúl úrfit mamája: Nehogy lekéss, minden gyerek a tojását várja! Ha, ha - kacag tapsifüles, - minek nézel engem? Én vagyok a nyúl Zátopek a célversenyekben! Csak legyen ma vacsorára jó salátarétes és Hintsd meg sok porcukorral, szeretem, ha édes, addig átugrom a szomszéd mezőre. Hallottam, Nyuiam-Bulam névnapot tart, - de itt leszek nyomban, Nem hallgatott nyúl mamára, s elinalt a bamba, hogyisne, hisz ott muzsikált három tücsökbanda, dinom-dánom, nagy mulatság, volt torzsa meg borsó, kisüstön főtt répalikőr, egy, két, három korsó. Ügy becsipett, hogy a világ sose látta mását. No a sok kislány meg fiú várhatja tojását! Hajnalban tántorgott haza, nyúl mama meg kapta a legnagyobb fakanalat s avval jól elrakta. Mindjárt ki is józanodott, úgy szégyellte magát, mukkot se szólt, csak felkapta tojásos kosarát, egyet ugrott, kettőt szaladt, a port csak úgy rúgta, s minden gyerek piros tojást kapott már azóta! De szeszt többé biz’ nem iszik - megkapta az árát egész nap csak tapogatta a hátsó bundáját. S. M.
