Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-11-01 / 21. szám
A Csehszlovák Szovjet Barátsági Szövetség Bizottsága meghívására Prágába érkezeit V. 1. Lenin munkatársaiból és a régi párttagokból álló szovjet delegáció. A delegáció tagjai között volt Lydia Alexandrovna Fotijevova. Lenin elvtárs személyi titkárnője. Lydia Alexandrovna Fotijevova a CsSzBSz központi titkárával, Homola elvtárssal beszélget. Az idő feltartóztathatatlanul repül és szedi közülünk áldozatait. Egyre kevesebb emlékünk marad a régi időkből, egyre kevesebb a jelentős történelmi események szemtanúja, részvevője. Annál nagyobb örömmel fogadtuk a Szovjetunió Kommunista Pártja öreg harcosainak küldöttségét. Ezek az elvtársak azért látogattak meg bennünket, hogy mint a leghivatottabbak, elmondjanak nekünk egyet-mást évszázadunk legsorsdöntőbb eseményéről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról és lánglelkű vezéréről — Vlagyimir Iljies Leninről. A küldöttség tagjai között van Lídia Alekszandrovna Fotijevova is, Lenin személyi titkárnője. Természetesen tüstént elárasztottuk kérdéseinkkel, mivel: sók mindent akartunk tőle kérdezni 'Vlagyimir Iljies Leninnel kapcsolatban, azon-! ban a beszélgetésre nem maradt sok időnk. Ezért meg kellett elégednünk Lenin életéből vett néhány apró, jellemző epizóddal. Lenin a figyelmes vendéglátó Nehéz, háború utáni időket éltünk. A hihetetlenül elmaradt és kirabolt ország csak nagyon lassan tért magához. Pusztítottak a járványok, az éhség és az ellenforradalom. A szovjet állam élén álló Lenin azonban egy percre se veszítette el nyugalmát. Leninen sohasem vett erőt a pánik. Bárhogyan el volt foglalva, mégr is mindig talált időt, hogy elvtársaival elbeszélgessen. Iljies egyetlen percig вет várakoztatott meg senkit. Tudatában volt ideje értékének, azért takarékoskodott a mások idejével is. Ha azonban az előző látogatóval folytatott beszélgetése mégis túlhaladta á megállapított időpontot, haladéktalanul kiküldte titkárát, hogy kérjen elnézést a várakozótól. Minden vendégnek mosolyogva ment elébe, kezet szorított vele és puha kardSszékbe ültette. Maga pedig pámázatlan székét közelebb húzta a vendéghez. Érdeklődéssel meghallgatott mindenkit, és kérdéseit nagyon figyelmesen intézte a beszélőhöz. Gyakran vitázott, azonban soha sem volt senkihez goromba, tisztelte elvtársai emberi méltóságát . Annyira figyelmes volt, hogy még azzal is törődött, hogy hozzá mindenki a lehető leggyorsabban, minden nehézség nélkül bekerülhessen. Akkoriban a Kremlben sok volt. az őrszem — alul a falaknál, az épület bejáratánál, fönt az emeleten . . . Ezért néha megtörtént, hogy a látogatót valamelyik őr feltartóztatta. Lenin ezért elrendelte, hogy minden fölösleges őrhelyet szüntessenek meg. Ha bármely elvtársnak belépési engedélye Van a titkárságtól, azt minden további ellenőrzés nélkül be kell engedni’ a Kremlbe. Néha azonban az is megtörtént, hogy a bejelentett vendég a meghatározott időpontban nem érkezett meg. Vlagyimir Iljies erre rögtön elküldte titkárét, hogy nézze meg, vajon a vendég nem tévedt-e el a Kremlben, esetleg az őrség nem tartóztatta-e fel. Nem kívánom, hogy ajándékokat küldjenek nekem ... Vlagyimir Iljies egyszerű, szerény ember volt. Nem tűrte, hogy neki bármiből is többet vagy jobbat adjanak, mint a többieknek. Nem szerette azt sem, ha fényképezik. Az emigrációban viselt öltönyét egész élete végéig hordta. Úgyszintén az eszer Kaplanovö vétói átlőtt kabátját mindvégig megtartotta. 1919 augusztusában á moszkvai szovjet közellátási osztályától, az állami birtokok terméséből néhány kiló gyümölcsöt kapott kóstolóba. A küldeményt mindjárt másnap visszaküldte a következő megjegyzéssel: „ . . . kérem, a jövőben ezt ne tegyék, se gyümölcsöt, se egyebeket ne küldjenek nekem. Inkább értesítsenek arról, hogy a szovhozok gyümölcstermését stb. miképpen osztják szét, és kapna,k-e egyáltalán gyümölcsöt a kórházak és a szanatóriumok . . .“ Dolgozószobájában mindig csak 14 fok meleg volt — nem bírta a magasabb hőmérsékletet. Azonban, hogy ne fázzon a lába, az asztal alatt egy kis báránybőr lábzsákot tartott. Egyszer ezt az egyszerű lábzsákot az elvtársak egy fehér medve bundájával cserélték ki. Vlagyimir Iljicsnek ez nem tetszett. Fölösleges fényűzésnek tartotta. Csak akkor nyugodott bele a cserébe, amikor mindnyájan azt mondták, hogy 4 hasonló medvebőrt más hivatalokban is használnak az alacsonyabb beosztásban levő elvtársak. „A hosszú orrú gumi arab" Téved, ha valaki Vlagyimir Iljicset mindig csak szigorúnak és túlságosan komolynak képzelte el. Iljies szívesen tréfálkozott, a komoly dolgokat is sokszor vidáman, jókedvűen intézte el. Ha vendége volt, dolgozószobájából gyakran lehetett jóízű nevetést hallani. Parancsait legtöbbször mosolyogva, tréfás megjegyzésekkel fűszerezte. Sok dologra talált ki szellemes elnevezést. Az íróasztalán levő gumiarabikumos üveget „hosszú orrú gumi arabnak“ nevezte; azokat az elvtársakat, akik nem kímélték egészségüket a munkában, „a közvagyonnal“ való rossz bánásmód miatt dorgálta meg, ha valakit szanatóriumba küldött, akkor azt generáljavításnak hívta. Saját magát azonban Iljies nem kímélte. Csaknem pihenés nélkül dolgozott. Még otthon, ebéd közben is rövid feljegyzéseket készített, nehogy elfelejtsen valami fontos dolgot elintézni. Elvtársaihoz azonban mindig nagyon figyelmes volt. Szigorúan megbüntetett minden rendetlenséget, ami az illető egészségét veszélyeztette. Egyszer tudomására jutott, hogy a népbiztosság épületében bárom napig nem fog működni a felvonó. Tüstént a következő szövegű levelet küldte a Kreml parancsnokénak: „Jelentést kaptam, hogy a felvonó szeptember 20., 21. és 22-én nem lesz használható állapotban. Ez a rendetlenség netovábbja. Sok szívbeteg ember van közöttünk, akinek az emeletre járás ártalmas. Ezerszer megparancsoltam, hogy a felvonót megbízható szakember kezelje. Ezért szigorú dorgálásban részesítem önt.“ Az őszhajú elvtársnő egy kis időre elhallgatott, majd így sóhajtott fel: „Nem is hiszik, milyen nehéz róla beszélnem. Szavakkal nem tudom kifejezni egyéniségének lenyűgöző varázsát. Visszaemlékezésem csak egy ecsetvonós, csak egy vésőnyom ragyogó portréján.“
