Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-10-01 / 19. szám
Лате Mária ' kislányával. munkaegységet keresett, ez 12 q termést és 5600 koronát jelent. Ez éven még jobban szaporodik a család keresete, mert a legidősebb fiú is a szövetkezetben dolgozik. A Kondács családban is az apa, az anya és tizenhatóves lányuk állandóan a szövetkezetben dolgoznak. Kilenc hektár földjükkel elsőként álltak a szövetkezetbe, de jól is megy a soruk. A falu végén a Vasút utcában, a diófalombok alatt laknak többnyire az egyéni gazdálkodók. A másfél hektáron gazdálkodó Tóth Bori néni udvarába nyitottunk be elsőnek. Ellenségesen méregetett végig bennünket. Kérdezgettük, hogyan folyik az élete, de láthatólag nem figyelt szavunkra, alig hitte, hogy elmondhassa, amit már fogai között rágott. — Mit akarnak itt? Dolgozom, kötelességem teljesítem. Jól élek, nagyon is jól vagyok egyedül. Nekem ugyan nem kell a közös. Én a magam gazdája akarok lenni. Nekem senki semmit se tanácsoljon, semmit . . ., én úgy sem hiszek senkinek . . . senkinek! ty&l<\$Zhton Hófehér ökömyálak úsznak a levegőben. Itt. is, ott is beleakadnak Damásd község átszeli fáiba, úgy intenek búcsút a nyárnak. A damásd i szövetkezet udvaráról egy kocsi fut ki. Mérnökök ülnek rajta. Negyven hektárral szaporodott1 ismét a közös föld. A falu szántóterületének kilenevenhárotn százalékán közösen gazdálkodnak, hót százalékán pedig egyénileg. A damásdi szövetkezet jól gazdálkodik. Tagjai elégedettek. Itt van például Вагес Mária, aki egyedül él három gyermekével. Az istállóban fejőnő. Szeptember végéig 400 A legifjabb Tóth Ferenc ne dolgozzon olyan nehezen, mint mi. — Nézze Borinéni, mi egy szót sem szóltunk a közösről, hiszen lehet, hogy a szövetkezet tagsága föl sem venné. — Adjuk vissza a tromfot. — Hogy mit? — Ugrál apró szeme, egyikünkről a másikra. Zavarában köténye alá dugja kezét, egy pillanatig gondolkozik, majd fanyar mosoly kíséretében visszavág. — Hát akkor úgy látszik nem kellőnk egymásnak. Elhagyjuk Bori néni rendes tiszta udvarát. Mikor messzebbre érünk, látjuk, hogy a kapufélfára támaszkodva hosszan utánunk néz. Ki tudja, mire gondol most. Magányában azonban sokat gondolhat a szövetkezetre, mert nagyon erélyesen védekezik ellene. A második szomszédban lakik Tóth Eerenené, éppen indulóban van a rétre. Mosolyogva fogad. — Mostanáig küzdöttünk a földön az öregemmel. Mindig azt mondotta, amíg bírok, nem adom ki apám földjét a kezem közül. De most már ő is másképpen gondolkodik. A fiúnk hallani sem akar róla, hogy átvegye a gazdálkodást. No, meg itt van a kis unoka, a legifjabb Tóth Ferenc, az is csak az autóhoz, traktorhoz vonzódik. Nem szeretnénk, hogy ő is olyan sokat dolgozzon életében, mint mi. így ez éven utoljára dolgozunk egyedül a földön. Nem járunk rosszul, higgye el, . . . mert csak kapunk majd egy kis öregségit, no, meg nem vagyunk mi lusta emberek, hozzádolgozunk egypár egységet — búcsúzik el tőlünk. Az utcán két tehénke kelletlenül húz maga után egy hosszú szekeret, pedig Pólyák Lajos bácsi nem sajnálja tőlük az ostort. A fürge 70 éves Lajos bácsi mögött, 62 éves felesége ül, kettecskén művelik 6 hektár földjüket. Beadási kötelezettségüket' pontosan teljesítik. A gyermektelen házaspár minden szeretetót, ragaszkodását földjére pazarolja. Úgy dédelgetik, daj kálják a hat hektárt, a sa-Én nem hiszek senkinek Tóth Bori néni. . . . mond ja játjukat, a tulajdont. Valamikor ez a hat hektár a falu kasztrendszerében tekintélyt biztosított Lajos bácsinak. Ma is mondogatja: „Valamikor nagyobb becsülete volt a földnek.“ — Bírok én dolgozni, és míg a kezemet mozgatni tudom, nem adom a földet, nem ón, — néz büszkén reánk, csak akkor üti le a fejét, amikor feleségére pillant. Mert Lajos bácsi büszke, de a felesége, az élettárs tudja, hogy éjszaka sajog már a Lajos bácsi háta, dereka, a karja és sokat sóhajtozik, hogy nincs fiatal erő a háznál, aki a dolog nehezét átvegye. Elhagyjuk a Vasút-utcát, az öregek utcáját. Az egyéni gazdálkodók kilencven százaléka öregember, ezek nehezebben értik meg az idők szavát. Tudják ők, jól érzik, hogy a tényekkel és az idővel nem lehet szembeszállni. Most a válaszúton topognak, gondolkoznak, de szemük már állandóan egy pontra, a célra, a szövetkezetre szegezödik. Lé.vay Erzsébet £éoáiál jelentik A JNB tanácsa mellett működő nőkomisszió szép munkát végzett az új szövetkezetek megalakítása, és kiszélesítése terén. Á komisszió tagjai fáradságot nem ismerve, munka után és vasárnaponként jártak a falvakra, hogy az egyénileg gazdálkodó asszonyokat meggyőzzék. Munkájuk nem volt hiábavaló, mert Kamenecen megalakult az EFSZ. A munkában legjobban Sinkovié, Feransky. Sáli és Csipko elvtársnők tűntek ki. A lévai nőbizottság az aratási munkák alatt 482 tagú brigádot, szervezett. A brigád 3745 munkaórát dolgozott le. A nőbizottság a munkás feleségek és anyák meggyőzését is magára vállalta. Ennek az lett 'az eredménye, hogy a harmadik negyedévre .11 munkást toboroztak a szénbányába és nyolcat pedig a jáchymovi bányákba. A deviéani nőbizottság az iskolás gyermekek és serdülő if júság részére tánciskolát szervezett. Itt tanítják a falu fiataljait a már feledésbe menő falusi népi táncokra,. Lázár Valéria. Léva
