Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
и-AmSZABAbUlTFAW Kóós méltóságot* ár nagybirtokához tartozott a 400 lelket számoló Zsarnó község is. A házak, mint ingatlanainak egy része, a lakosság pedig élő leltárként, vagyis mint szolgáló cselédség szerepelt n méltoságos úr vagyonában. így biztosította az állandó és olcsó munkaerők forrását a zsaruéi zsarnok. Míg a bánat, gond, elkeseredés, nyomorúság légköre honolt a falusi házakban, addig a falutól egy hatalmas, ápolt parkban elrejtve friss, üde pázsittal, virágágyakkal, gereblyével simogatott kavicsos úttal és vasrácsoskerítűssel elkülönített fehér kastélyben a jólét, gondtalanság, fényűzés talált otthont. A méltóságos úr családjának nyaralóként szolgált ez a kastély. Keserves volt a múlt lealázó életét élő kizsákmányolt cselédek útja a mai szabad életig. Ez év márciusában történt, hogy a szepesi járás Zsarnó községe asszonyainak híre Bratislavába is eljutott. Hiába, a jó hír messzire elszáll, mondja a régi közmondás is. Hogy mit csináltak ezek az asszonyok? Forradalmat! Még pedig: „Nem várunk, míg a zsarnói ifjúság felébred kultúrtétlenségéből, magunkhoz ragadjuk a kezdeményezés eszméjét. Gyökeres változást a falu kultúréletébe!“ —- jelszavak alatt. Az „összeesküvők” Gulya Ilona, Füzy Mária, Szeman Júlia és Juhász Mária többgyermekes anyák és nagyanyák, titkos összejöveteleiken gondosan szőtték a tervet. A zsarnói nőbizottság tagjai a tanítónők segítségével kitartó eredményes munkához láttak. Megnyerték az 54 éves Szabó Miidóst is, az EFSz állatgondozóját, akinek egy színdarabban főszerepet szántak. Persze a készülődés nagy titokban folyt, mert hiszen meglepetésnek szánták a színelőadást. Sok humoros jelenetről számolnak be most utólag a gyerekek, akik azt hitték, hogy az öregeknek elment az eszük! Például meglesték, hogy Miklós bácsi etetés közben össze-vissza beszél az istállóban, vagy .luli néni oly különös mosollyal mossa a patakban a ruhát, és folyton motyog valamit maga elé a kezeivel hadonászva. Pedig ezek a kultúrharcosok józan észnél voltak, csak szerepüket tanulgatták munka közben. Szabad életükben kultúráltan akartak élni; sikerült is nekik utat tornI ezen a téren. Lázasan folyt a munka, mindig több és több kéz nyújtott segítséget ezeknek a bátor asszonyoknak. Egyesek a színpadot kalapálták össze, mások a függönyt készítették és így tovább. „Ha valamit nagyon akarunk és szeretettel készülünk a dologra, a tanítóságban pedig szaktámogatásra találunk, kell hogy sikerüljön" bátorították egymást a szereplők. „Hiszen azoknak játszanak, akikkel együtt élték a lealázó életet, most pedig együtt építik a szabad, szép világot. Nem kell félni!“ — szóltak gyakran bátorítóan a tanítónők. Nem is volt baj. Csak akkor kezdődött, amikor megtudták, mily nagy az érdeklődés és megállapították, hogy a terem kicsi és nem férnek el benne mindazok akik végig szeretnék nézni az előadást . Mit volt mit tenni, a főpróbát is előadásnak nyilvánították. Szájról szájra járt, hogy „megbánja, aki nem látja Ilont, Julit, Marit, Miklóst és az édes csöppségeket a színpadon”. Az érdeklődés mind jobban nőtt. Kisfaludy Károlynak „A fösvény” című vígjátékát játszották. Az író egy kizsákmányoló pénzsóvár kapzsi uzsorást szerepeltet a darabban. A szatíra minden eszközével megmutatja, milyen nevetséges az olyan ember, aki a fukarsággal és mohósággal csak pénzre vágyik. Szabó Miklós a fösvényt nagyszerűen alakította. „Sajnos évtizedeken át meg volt a lehetőségéin tanulmányozni az ilyen alakokat, akik szívták a mások vérét," — mondja szerényen a főszereplő. A többiek is szívvel-lélekkel játszották szerepüket és nagy sikert arattak a közönségnél. A gyermekek szép programmja szívüdítőként hatott mindnyájukra. A vegyes kórus is kitett magáért. Nemcsak forgószínpadok, csillárok, fényszórók áradatában, iskolázott színészekkel lehet terjeszteni a szocialistarealista kultúrát, de szerény petróleumlámpa fénye mellett, műkedvelők segítségével is, sok-sok kellemes felemelő órát szerezhetünk, mint ahogy ezt a zsarnóiak tették. Felejthetetlen perceink közé tartozik, amikor a kórus az est befejezéseként rákezdett az Internacionáléra. Előbb bátortalanul, halkan csatlakozott a hallgatóság, majd magabiztosan és erősebben énekelték a forradalom dalát. Csöndes tavaszi Holdfényes estén a nyílt ablakokon át messzire száll a dal, amelyet annyi érzéssel, áhítattal énekei ma ez az igazán felszabadult falu népe. L. Z. Gyúr cső István: QyozeLem dala Ránk rohant száz vihar szárnyán förgeteg, ellenség, ármány. Sok szörnyű fájdalom, bú érte szép honom: mégis áll szabad hazám,! Vad vihart, ellenség ítészét küzdelmes harcban legyőzték, vívtak száz csatát hős szívű daliák: egy sem kímélte vérét! Fölfénylet bíbor hajnalunk. Harsogjon szabadság-dalunk mert ékes holnajtoknak fénye világít: fölszabadult, boldog hazám! Most győztes munkáshadsereg áll őrt a szabadság felett, Fegyvereink fénye, győzelmünk reménye. Nem árthat már az ármány: megvédünk hazám! Napfény terül szét a rónán, tündöklik bérceink ormán Bányáink mély ölén csillog az érc, a szén, fény gyűl vad folyók nyomán! Drága szülőföld vidéke: — legdrágább benne a béke! Béke a munkával szent frigyben, hű. pírban: éljen jövendőnk éke, Fölfénylett bíbor hajnalunk. Harsogjon szabadság-dalunk mert ékes holnajtoknak fénye világít: felszaltadult, boldog hazám!
