Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
/мдАЩра. cbií&fyéö A bijacovcei kastélyba, ahol a négyhónapos kombájnvezetői tanfolyamot rendezték, az egyik délelőtt egy közepes termetű, 25 év körüli nő érkezett. A tanfolyam férfihallgatói éppen akkor tanulmányozták a kastély udvarában lévő 3 S-4-es kombájn működését. Az érkező lány szeme felragyogott, amikor a kombájnokat meglátta, és kék szemével, szelíd tekintetével titokban meg is simogatta a szürke nagy gépet. Az új jövevény nem volt más, mint Kajtár Anna, a marcelházi brigád traktorosnője, aki azért jött ide, hogy a kombájnosok tanfolyamán részt vegyen, ahol a hallgatók a kombájnok kezelésének elsajátításában alapos kiképzést nyernek. A traktorosok Kajtár Annát kíváncsian vették körül. A 200 traktoros közül ő volt egyedül nő, és így érthető az az érdeklődés, amely személye iránt mutatkozott. Akadtak néhányan, akik eleinte bizalmatlanok voltak hozzá, és mint komhájnosnak nem nagy jövőt jósoltak. A traktorosok bizalmatlansága eleinte jogosnak látszott. Hiszen ezen a tanfolyamon csupa olyan traktoros jelent meg, akik már ebben a szakmában több évig dolgoztak, munkájukért kitüntették őket, és mér arattak is mint kombájnosok, s eddigi munkájukkal bebizonyították képességeiket. Nem olyan könnyű a kombájn szerkezetével tisztába jönni — mondogatták sokan. — Hiszen a mezőgazdasági gépek királyáról, a kombájnról van szó, amelynek kezelése még ügyes férfiaknak is gondot okoz, nem pedig a nőknek. Közben persze megtudták azt is, hogy Kajtár Anna a tanfolyamra való jelentkezést komolyan veszi és a helyét megállja. Megtudták azt is, hogy már két évig dolgozott mint gépkocsivezető és így a szelepes motorok kezelésében alapos jártassága van, sőt még mint traktoros is dolgozott, és S-30-as gépével havonta régi pénzben 6 000 koronát keresett. A komáromi gépállomás a lakóhelyétől, Marcelházától azonban messze esett, s az oda- és visszautazás sok időt vett igénybe, és így érlelődött meg benne a gondolat, hogy a helybeli brigádhoz kéri az áthelyezését. Ez meg is történt. A marcelházi brigád azonban az idén több kombájnnal szándékozik dolgozni, és így gondoskodni kellett új kombájnosok ról. Így került tehát Kajtár Anna a bijacovcei kombájnvezetői tanfolyamra. Az ilyen bemutatkozás után a traktorosok csakhamar „egyenrangú“ félnek tekintették. Mi is késztette ezt az elvtársnőt arra, hogy gépkocsivezetőnek, traktorosnak, majd pedig kombájnosnak jelentkezzék? De erről hadd beszéljen ő maga. — Édesapám az udvardi grófi birtokon dolgozott mint bognársegéd. Öten voltunk testvérek. A nyomort még gyermekkoromban megismertem. Apám szűkös keresetéből édesanyám sokszor csodákat művelt, és annyi mindig jutott az asztalra, hogy valahogyan csak felcserepedtünk. Életnek azonban ezt nem lehetett nevezni. Jólakásról pedig egyáltalában szó sem lehetett. Ruházatunk is csak szegényes volt, és csupa használt, kopott rongyból állott. Édesanyám a sok gyermek miatt nem mehetett dolgozni. Akkor még nem voltak gyermekotthonok, bölcsődék. Ki törődött akkor a szegénynép jólétével ? Már gyermekkoromban szolgálnom kellett; Komáromban cselédeskedtem. Itt ugyan jóllakhattam, enni adtak eleget, de ezért alaposan megdolgoztam. Édesanyám a hónap végén mindig eljött hozzám és szűkös keresetemből neki is juttattam, hogy az otthonmaradt testvéreim asztalára nagyobb darab kenyér kerüljön. Ilyenkor édesanyámnak is juttattam egy kis jó falatot, ami az urak asztaláról morzsaként lekerült, és sokszor könnyes szemmel figyeltem, hogy az én töpörödött édesanyám milyen jöí/.iíen eszik. Ekkor jutott eszembe, hogy odahaza sohasem láttam őt ilyen mohón enni, sőt mindig azt mondta, hogy ő nem éhes. Csak most tudtam meg, hogy akkor nem mondott igazat, és csak azért nem evett, hogy nekünk és édesapámnak több jusson. Kajtár Anna sokat töprengett sorsa felett. — Hát mindig csak az urak szolgálója leszek? Édesanyám sorsa jut nekem is osztályrészül? — kérdezte sokszor önmagától. — Egyszer azonban — folytatta, nagy elhatározás érlelődött bennem. Jelentkeztem a helybeli gépkocsivezetői tanfolyamra. Édesanyám ez ellen hevesen tiltakozott. Érthető is volt szegény asszony aggodalma. A pénz, amit eddig hazaadtam, most saját iskoláztatásomra kellett. A hajtási engedélyt rövidesen megszereztem. Egyideig még a helyemen maradtam és sorsom kalakításában új terveket szőttem. Ebben az időben megkezdődött a falu szocialista építése, és nekünk nőknek is soha nem látott távlatokat nyitott meg. A falvakban földművesszövetkezetek alakultak. és földműveseink szakítottak a régi, maradi földműveléssel. Földjeiket már gépekkel müveltették meg. Gépállomások és traktorosbrigádok alakultak. Új erőkre, volt szükség, főképpen pedig olyanokra, akik a gépek kezeléséhez értettek. A falu szocialista építéséből én is ki akartam venni részemet, és éppen ezért jelentkeztem a komáromi gépállomáson, ahol örömmel fogadtak. Kajtár Anna itt mint gépkocsivezető két évig dolgozott, és munkájával teljesen meg voltak elégedve. Keresetét össze sem lehetett hasonlítani a régi keresetével. Haza is többet juttatott. Édesapja most nagyon büszke traktoros-lányára és mikor megtudta, hogy lányából gépkocsivezető lett — így kiáltott fel: —- Hiába! Ez a lány rám ütött. Kajtár Annát az ógyallai gépállomás igazgatója kombájn-vezetésre ajánlotta. Most éppen ott van a kastély udvarában, ahol a kombájnok működését tanulmányozza. A tanfolyam hallgatóit a szovjet tanítási módszer alapján oktatják, ami abból áll, hogy tízes csoportokat alakítanak, és egymást felváltva képezik. Ez a tanítási módszer nagyon jól bevált a gyakorlatban. A kombájnosok ilyen módoh nemcsak a gép működésével ismerkednek meg, hanem előadni, magyarázni is megtanulnak. Napi foglalkozásukat a Munka dalával kezdik és az Intemacionálé eléneklésével végzik. A száz férfi énekéből néha-néha kicsendül egy női hang is, amely a szocialista falu építősét hirdeti. Fury József KajUír Alina, a hi járőrei1 i kombájnve vtA tanfolyam egyetlen női hallgatója Kajtár Anna megismerkedik a motorral Kajtár Anna a kombájnon II
