Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
uanitíl(ít&k тех/ cl tdbbiekjet in fél delg&zni. . mondotta KrkoSka elvtárs, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiküldötte az arannyal és freskókkal díszített gyönyörű teremben, amely a múltban Kaunitz gróf palotája volt, s ahol most harmadszor találkoztak a répaföldeken legjobban dolgozó asszonyaink. Majd így folytatta Krkoska elvtárs: „Azokért az eredményekért, amelyeket nálunk a répatermelésben elértünk, minden hála titeket illet asszonyok! Ne felejtsétek el soha. hogy a mi eredményeink segítik a többi nemzeteket is, a mi példánkból tanulnak a kapitalista országok népei is, úgy, ahogy mi tanulunk a Szovjetuniótól!“ Amikor Tumová elvtársnő, a Csehszlovákiai Nőbizottság központi titkárnője felszólítja az asszonyokat , hogy a cukorrépa megmunkálásánál szerzett tapasztalataikról beszámoljanak, mindegyük szívesen beszélt örömteli munkájáról, hogy így segítse a többieket is a jobb eredmények elérésében. Srajber elvtársnő, a chabri egységes földművesszövetkezet dolgozója beszél a trágyalé használatának fontosságáról. Az ilyen trágyázás eredményeképpen a levelek egészen a répaszedésig frissek és szép zöldek maradnak. ,,Az idei répaszedésnél nagy segítségünkre volt a szovjet répakombájn, teljesítménye naponta 2.5 hektár volt. A kombájn a következőképpen dolgozik: egy keskeny hernyótalpas traktor vontatja és egyszerre három sór répát szánt ki. A ki szántott répa futószalag segítségével köralakú késekhez kerül, amelyek levágják a leveleket és megtisztítják a répát. A kombájnon két kosár van, Az egyikbe beleesik a répa, a másikba pedig a levelek hullanak. Egy fogantyú lenyomásával kiborul külön a répa és külön hullanak ki a levelek. Így aztán kényelmesen leülünk a répahalmokhoz és könnyen elvégezzük a még hátralevő tisztítási munkálatokat. A kombájn ugyanis 80%-ra megtisztítja a répát, s így csak 20%-ot kell kézzel tisztítani. A mi földjeinken 310 mázsa cukorrépa termett hektáronként,“ Számos felszólaló között egy mosolygósarcú, csillogószemű asszonyka jelentkezik szólásra, aki határozott és kifejező mozdulatokkal ad súlyt szavainak. Kapustová elvtársnő a délmorvai pasohlavki EFSz tagja. „Kitanult varrónő vagyok és az áruelosztásban dolgoztam. Amikor áttértem a mezőgazdasági munkára, úgy éreztem, hogy munkámhoz szükséges egy kiindulópont. Ezt a biztonságérzetet az induláshoz „A prosenici mozgalomról“ című brosúra adta meg nekem. Nagyon jól megjegyeztem belőle azt, hogy az egyelést meg lehet kezdeni már az első két levélke kibújásakor. Régi szakemberek fejcsóválva figyelmeztettek: „Kedves Kapustová, kicsit korán van még az egyelés.“ Igen korán volt. Gyakran fáztam is a hűvös koratavaszi napokon, de mivel én a hűvös időben is hozzáfogtam a munkához, velem tartottak a többi asszonyok is és ez volt a fontos. Most már az a kérdés vetődött fel, hogyan egyeljünk? A régi szakemberek úgy találták, hogy sűrűn hagyom a répát. Azt mondták, minél nagyobb a répa közötti távolság, annál nagyobb a répa és ez fontos, mert nekünk beszolgáltatási kötelezettségünket teljesíteni kell. Azt állították, hogyha ritkábbra egyelek, nagyobb lesz a répának a súlya is és a cukortartalma is. Én megmaradtam 18—20 cm távolság mellett. Ahol a gép a répaültetésnél kihagyott, ott pótoltam palántákkal és ezzel elértem azt, hogy a szedéskor a répák egyenlőek voltak. Kötelezettségvállalásomat nem teljesítettem 100 százalékra, mert 510 mázsa helyett csak 486 mázsát termeltem hektáronként. EFSz-ünk vezetősége jól dolgozik. Ta va sz - szal mindjárt fel tudta kelteni az asszonyok érdeklődését a munka iránt. És ezen alapszik minden. A terveket helyesen készítették el. a munka és a jutalom is be volt tervezve és a tervenfelüli többlet termésből az EFSz 55%-ot kapott, a dolgozók 45%-ot. így aztán minden asszonynak érdeke volt a többtermelés. Még szeretném nektek elmondani, hogy hogyan vágytam egy varrógépre és a múlt évben már megtakarítottam rá pénzt, azonban nem vettem meg. A pénzreform következtében ez az összeg összezsugorodott, —férjem megvigasztalt: új koronában könynyebben hozzájutunk — és én elvtársnők, megvettem ezt a nagyon kívánt varrógépet a pótjutalomból. De nemcsak varrógépet, hanem mosógépet is vásároltam. Amint láthatjuk, a szocializmusban tőlünk, szövetkezeti dolgozóktól függ, hogy milyen módosak leszünk. A jövő évben még jobb lesz a helyzetünk, mert a pótjutalmazás magassága a többtermelés százalékától függ majd. Egy ünnepélyes EFSz-taggyűlés alkalmából azt a kötelezettséget vállaltam, hogy jövőre hektáronként 600 métermázsa terméshozamot érek el. Meg vagyok győződve arról, hogy kötelezettségvállalásomat teljesítem.“ Ilyen gyönyörűen és munkájuk iránti őszinte szeretetüktől áthatva beszéltek kiváló dolgozónőink, szeretett vendégünk MARINA VASZIUEVNA GNATYENKOVA, a kievi répakutatóintézet aspiránsa, a párt ukrán központi bizottságának, valamint Kiev város szovjetjének tagja, a Lenin-rend és a Vörös Csillag Érdemrend tulajdonosa előtt. MARINA VASZILJEYNA GNATYENKOVA hosszú utat tett meg az ukrán Sztaroszelje faluból, ahol az Októberi Szocialista Forradalom előtti időben mint szegény parasztnak a leánya élt családjával é3 éhezett. A kolhozmozgalommal egyidejűleg fejlődött ilyen kiváló emberré, mint amilyennek ma ezen az összejövetelen megismertük őt. Komoly arcán, ahogy figyelmesen követi legjobb dolgozóink szavait, néha mosoly suhan át és szürke szemei felcsillanok az örömtől. És amikor Gnatyenkova elvtársnő már képet alkotott arról, hogyan is dolgoznak asszonyaink és hol szorulnak segítségre, akkor nemcsak azt mondta el, hogy milyen sikereket ért el munkájában, de azt is megvilágította, hogy az övéhez hasonló eredményeket hogyan lehet elérni. Már 1929-ben a szülőfalujában lévő „Komintern“ kolhozban dolgozott a répaföldeken. 1933-ban Marina, a fiatal leányka már csoportvezető volt. Fordulat я munkájában csak akkor következett be. amikor a kolhozparasztok bízni kezdtek saját erejükben és hittek munkájuk nagy jelentőségében az országépítés szempontjából. Ebben az időben a sztaroszeljei Komszomol-szervezet egyik aktív- tagja. Maria Demcsenkova, aki a kolhoz-élmunkások második össz-szövetségi kongresszusán résztvett, megígérte Sztálin elvtársnak, hogy egy hektáron 500 mázsa cukorrépát fog termelni. Falujába visszatérve sokat mesélt a konferencián tapasztaltakról, különösen arról a nagy élményéről, hogy Sztálin elvtársat láthatta. Az elmondottak hatása alatt Gnatyenkova elvtársnö munkacsoportjával bekapcsolódott a szocialista munkaversenybe és 1935-ben teljesítette drága Sztálin elvtársnak adott ígéretét. Ekkor Sztálin elvtárs 36 leányt magához hivatott és ott elmondták neki, hogy7 Demcsenkova elvtársnő 520 mázsát termelt hektáronként, Gnatyenkova elv-társnő pedig 511 mázsát. Jó munkájukért Leninrenddel tüntették ki őket. 1936-ban Gnatyenkova elvtársnő munkacsoportja 3 hektár kísérleti földön 630 mázsát termelt hektáronként. „A párt és kormány ajánlására főiskolára mentem tanulni“ — folytatja Gnatyenkova elvtársnő. Szorgalmasan tanult, mert nem akart csalódást okozni azoknak, akik hittek benne, hisz Sztálin elvtárs maga is azok között volt, akik őt további tanulásra ajánlották. Megfeszített tanulása idején kitört a háború. Gyermekeit, all hónapos Larisszát és a 4 éves Szerjózsát szüleinél hagyta és önként jelentkezett a frontra. „Sok vért, sok könnyet és mérhetetlen pusztítást láttam. Sohasem felejtem el, milyen szenvedésen ment át hazám. Amikor visszatértem, szülőfalumban csak üszkös romhalmazt találtam és a romok között egy kiéhezett, rongyokba burkolt kislányt, aki nem ismert meg, ez Larissza volt, az én kislányom.“ Gnatyenkova családja a háború után boldogan összekerült és Gnatyenkova elvtársnö befejezhette tanulmányait, majd a kievi répakutatóintézet dolgozója lett. Tudományos tapasztalatait továbbadja és egyenesen a kolhoz-mezőkön érvényesíti őket. Tudományos kutatómunkálatait abban a kolhozban vezeti, ahol felnőtt. Gnatyenkova elvtársnő ezután részletesen beszámolt a répatermés megmunkálásának helyes módszeréről és így fejezte be beszédét: „19 éve annak, hogy Sztálin elvtárs meg hívott 36 lányt, akik egy hektáron 500 mázsa cukorrépát termeltek és ma már hazánkban egész serege dolgozik az olyan munkahősöknek, amilyeneket csak a szabad munka, a kolhoz-munka tudott kinevelni.“ A gyűlés minden részvevője feszült figyelemmel hallgatta Gnatyenkova elvtársnő szavait és mindenki egyetértett Pauluszova elvtársnőval, aki ezt mondotta: „Gnatyenkova elvtársnő ma többet adott nekünk, mint sok brosúra.“ És mi azzal a boldog érzéssel távoztunk, hogy a mi asszonyaink a legjobb úton haladnak, hogy- közülük is Gnatyenkova elvtársnőhöz hasonló munkahősök nőjjenek ki, akiknek munkája hatalmas hozzájárulást jelent az emberiség előrehaladásában. L. M. 5
