Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7. szám
I i ó к V a L a j о s • j4 A nagyparasztok a templom előtt álltak. Nézték a torony helyét, mely óriás amputált karra hasonlított. A német csapatok ágyúzták szét még 1945-ben hivatalosan azért, hogy az oroszok fel ne használhassák megfigyelőnek, valóban bosszúból, hogy hátrálniok kellett a diadalmas Vörös Hadsereg elől. Tudja ezt jól Kiskun Miklós, meg a többi nagyparaszt, mégis egész másra haragusznak az istenháza miatt is, amint ott állnak ma, vasárnap a csonka torony előtt. — Olyan bizonytalan idő volt egész héten, —• hiimmögi Bódis Péter. Ma nagyon szép idő van... — Csak nem gondolod, hogy ma dolgozunk, — vágott szavába sovány, epés komája, aki csak gyűjt és gyűjt, pedig se gyereke, se apja, de háza van kettő. Azért gyűjt, hogy másnak ne maradjon valahogy, — mondogatja Petikné, a kondás felesége, aki megkenni jár a gazdát olykor, ha a köszvény bántja... — Aztán miért sietnénk az aratással, -- sunyit Kiskun Miklós, akinek eddig cséplőgépe volt, amin nagyon jól keresett, pedig ő jóformán hozzá se nyúlt. Volt gépésze, aki nem győzött veszekedni a kialkudott bérért... Mindnyájan bólogattak. Megértették Kiskunt. Hadd peregjen ki a búza, annál kevesebbet lehet beszolgáltatni. — - De azoké is kipereg, — nevetett Bódis, nagy rőt bajuszát pedergetve. éppen úgy, mint mikor még bíró volt és itták a sok jó áldomást a zsellérek és kisparasztok bőrére. Az „azok“ alatt a szövetkezetieket értette... — Meg kellett volna nyúzni a kisgazdákat, - súgja komája. Lám elárultak. Beléptek a szövetkezetbe... — Megnyúzza őket az isten, — vélekedtek többen. — Milyen óriástábla van ott. Gondolod, le bírják aratni? Az idő nem kedvez. Kevesen vannak. Azoknak egy része is a gyárba jár... Rövid csend következett. Mindnyájan a széles földtáblát nézték, melyen szelíden hullámzott az aranyos búza tenger. A barázdáknak már nyoma sincs. Egyben van az egész, mint egységes erő és akarat... Az új élet, az új falu, az új társadalom. De ők ezt nem így látták, mert nem is akarták így látni. A múlt után sóvárogtak, mely a kapzsik, dologtalanok, önzők paradicsoma volt, milliók verítéke árán... Még észre sem venni, honnan meddig tart az egyházi föld, — törte janeg a csendet Bódis. Valamikor 6 bérelte a pap. a kántor, a templom földjét. Nagy haszna volt belőle. A kevés bért kifizette. A gabona felét kiadta részes aratóknak, a kapásokat a zselléreknek felében vagy harmadában, ő pedig élt dolqgtalanul... — Észrevenni még azt, — szólalt meg Kiskun. —- Nézd, — mutatta bütykös ujjúval, — az a vége ott ni... Az a regi egyházi föld. Azon még most is jobb a termés ... Rábólingattak, bár józan ésszel senki se vehetett észre semmiféle különbséget. Gyönyörű volt az Egységes Földműves Szövetkezet búzája, ók azonban csábultak voltak régi életük emlékétől, mely nekik csak tejfölt mért. A szegény meg szerintük azért él, hogy savót egyen... Mert van olyan bölcs az isten, hogy a gazdagoknak szegényeket is teremt, akik dolgoznak. — Meg is trágyáztam én azt a földet, — köhécselt Bódis. — Azt akartam, hogy jó legyen. Mikor a bért fizettem, megtócítam két liter törköllyel is. Megiszogattuk... Azok voltak az idők...- Olyan tanítók már nem is lesznek, -- legyintett Túri Béni, aki valamikor iskolaszéki elnök volt és sok jót ivott a lanítóváiasztásokon... Rábólintottak. Azok tanítók voltak. Együtt ittak a gazdákkal, nem alacsonyodtak le a munkások, kisparasztok, zsellérek közé. Valóban a falu cselédei voltad. Természetesen a falu alatt csakis a jómódúakat értették. — Azokat a gyerekeket is rendre nevelték a pálcával, — vélte Ródis komája, ráncos tenyerébe veregetve tajtékpipáját Nem úgy, mint a mostani is, aki munkás volt valamikor, most meg komázil: a suhancokkal, a szövetkezetben könyvel ér olyan előadásokat tart, hogy a világ önmagától keletkezett... Még sokat keseregtek volna erről, ha Kiskun észre nem veszi, hogy a szövetkezetiek földjén mozgolódik néhány alak...- Talán az a néhány ember akarja lekaszálni azt az óriástáblát. Bizony, az egész kipereg, mire a végére érnek, hahotáztak Kiskunék... Még hozzá jó, hogy délben nem kezdik, — tömögette újra pipáját Bodis komája ... De vasárnap, — méltatlankodott Túri... — Nem félnek, hogy rájuk szakad az ég, — fordult ájtatoskodó arccal a csonka torony felé... — A jövő hét jó esős lesz, — jósolgatta Bódis, akkor aztán mehetnek kódulni a szövetkezetiek... — Hozzám ugyan hiába jönnének, ráncolta szemöldökét Kiskun... Éhen is veszhetnének fattyaikkal... árulók... 'főbben rábólintottak és mivel megszólalt a harang, hát keresztet is vetettek. Végtére ők nem oly istentelenek, mint azok, akik ott kint dolgoznak... Rövid szünet következett. Mindnyájan kárörömmel gondoltak arra, hogy megy tönkre a szövetkezetiek termése. Bódis kioltotta a pipáját— Készülődtek belépni a templomba ... Zúgásra lettek figyelmesek... Megálltak és arra figyeltek. A szomszéd falu felől porfelhő támadt. Ott van a gép- és traktorállomás. Valóban két kombájn közeledett a szövetkezetiek földje felé. Kiskunék mintegy parancsszóra várták, mi lesz. Összeszorított ajakkal nézték, mint kezdenek a kombájnok a munkába. Lém, az a néhány szövetkezeti csak azokat a sarkokat kaszálta, hol a gépek feleslegesen pazarolnák erejüket. Kiskunék összeszorított öklökkel léptek a templomba. Mikor kifelé jöttek, a kombájnok a búzatábla kétharmadát már learatták. Sőt el is csépelték. — Mégis jó dolog az a kombájn, — szaladt ki Bugyor száján, aki kicsit felvilágosultabb volt, mint a többi nagyparaszt. Kiskunék rosszalóan néztek rá. Bár a közismert, józan, furfangos parasztósz nekik is azt súgta, hogy jó dolog az a kombájn, Kiskun félrehúzott ajakkal megjegyezte: — Olyan munka is lesz az... A többiek rábólingattak. Mikor a következő hét végén újra esősre fordult az idő és a szövetkezetiek mér készek voltak mind az aratással, mind a csépléssel, ők pedig még javában kínlódtak, újra eszükbe villant Bugyor szava: Mégis jó dolog az a kombájn... De ijedten hessegették maguktól ezt a józan gondolatot... Kiskunt pedig még egy keserűség érte, ami mindennél jobban fájt neki. Valamelyik nap unokája együtt játszott Bódis unokájával a kertben. Különös tákolmányt tologattak... — Mit csináltok? — kérdezte Kiskun, vállán a kaszával... Még mindig aratni járt Aratunk kombájnnal — selypítette kis unokája... — Már tik is, — - hördült fel... Legszívesebben belerúgott volna a játékukba— De erőt vett magán és dühös léptekkel ment földje felé, miközben agyában ott rémlett Bugyor szava: Mégis jó az a kombájn ...
