Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-06-01 / 6. szám
фкш %/ J gyümölcsöse Miska bácsi gyümölcsösében ünnepi díszben, virágokkal megrakva sorakoznak a fák. A barack már hullatja szirmait, de a cseresznye, a meggy most a legszebb, bimbóban áll az alma és szép nagy virágjait kibontani készül a körte. Sok-sok méh zümmögve repül virágról-virágra és mézzel, virágporral megrakott kosárkáikkal igyekeznek hazafelé kaptáraikba. A sok-sok dalosmadár jókedvűen rakja fészkét a lombok sűrűjében. Évek óta minden tavasszal ifié térnek vissza, hogy újabb és újabb nemzedékeket neveljenek fel és népesítsék a természet dalos lakóinak világét. Miska bécsi a gyümölcsösben szorgoskodott kora tavasztól késő őszig. Ügy összebarátkozott hűséges segítőivel, a madarakkal, hogy talán már érti is beszédüket. El-elleste titkaikat, amit Miska bácsi előtt nem is igen takargattak. Miska bácsi télen etetőket készített és a kegyetlen hóviharban, szikrázó fagyos napokon zsíros élelmet aggatott ki a gyümölcsfákra az itt telelő madaraknak. Tavasszal-nyáron nem is volt sok baja Miska bácsinak a hernyókkal. Úgy kiirtották a madarak, hogy hírmondónak is alig maradt belőlük. Termettek is a fák annyit, hogy alig győzték leszedni a gyümölcsöt. Tavasszal történt aztán, hogy Miska bácsit leütötte lábáról a betegség. Hosszúhosszú hetekig nem is láthatta az ö szépséges fáit és csak a nyitott ablakon át hallhatta kedves madarainak jókedvű hangversenyét. Kegyetlenül fájt a szíve. Hát há még sejtette volna, hogy Peti, az unokája, irtóhadjáratot indított a dalos madarak ellen. Bizonyára betegen kiugrik az ágyból, hogy megvédje szorgos segítőit. Peti előbb csak csúzlival ölt meg néhány cinkét, vörös begyet, aztán elhívta idősebb iskolatársát, Vaad Gézát, akinek légpuskája volt és eszeveszett pusztítást vittek végbe az idesereglett rigók, stiglicek, harkályok, vadgalambok között. Nem volt már madárhangtól hangos a gyümölcsös. Párját sirató madarak bánatos trillája csengett fel néha és egy délután örökre itthagyták kedves otthonukat Miska bácsi jóságos barátai. Vad erdei bozótokban kezdtek új fészket rakni. Menekült erről a környékről minden madár, ha véletlenül idetévedt. S ahogy a kegyetlen barátok száműzték a madarakat, azonnal megjelent a hernyó. Napok alatt újabb és újabb légiók tűntek fel a fákon és lefaltak minden zöldet, lepusztítottak minden levelet, minden kis rügyet. Talán húsz különféle hernyófajtát is meg lehetett volna számolni a fákon, mintha megérezték volna, hogy szabad itt a préda, idesereglettek az egész környékről. Miska bácsi elcsodálkozott rajta, hogy nem hallja a madarak énekét. Esténként hiába figyelte, a rigó hallgat-e el hamarabb, avagy a pinty. Néma csend volt, csak messziről panaszkodott bánatosan egy gerlice. Amint egy kicsit jobban érezte magát, botjára támaszkodva kicsoszogott a kertbe. Nem akart hinni a szemének. A virágos, dús lombú, smaragdzöld fák helyén megkopasztott, égnek meredő gallyaikkal segítségért esengő gyümölcsfák tekintettek rá szomorúan vissza. Itt-ott egy-egy megkezdett madárfészek lógott a gallyak elágazásainál, beszédesen árulkodva arról, hogy rég elmentek már innen a madarak. Miska bácsi sírni szeretett volna, öreg kegyetlenül sajgó szívvel visszabandukolt az ágyhoz. A pionírcsapat gyűlésére az igazgatóelvtárssal egy megtört öregember is bejött. Kezében egy kopott légpuskát tartott. A pionírok érdeklődéssel lesték, ugyan mit akar a bácsi. Csak ketten sütötték le szomorúan a szemüket, Peti és Vaad Géza, ők sejtették, miről lesz szó. Mikor Miska bácsi felállt, — mert. bizonyára kitaláljátok, hogy ő jött be a kezéban a puskával, — olyan csend lett, hogy' a messzi erdőből ide lehetett hallani a kakuk kiáltozását. — Van közöttetek két haszontalan gyerek, aki nem érdemelné meg, hogy pionír legyen. —Ezzel a légpuskával sok-sok dalosmadár életét kioltották. A környékünk már olyan kihalt, csendes, mint egy elhagyott temető s a gyümölcsfákat ellepték a hernyók... Nagy-nagy kárt okoztak ezzel és megcsúfitotlák a szépséges természetet, amelyhez úgy szeme könnyes lett és kővé meredve nézte a csúffá tett gyümölcsöst. A kert végéről Peti jött Vaud Gézával és kezében egy lelőtt sárgarigót szorongatott. — Nézd, nagyapa, ez már a harmadik rigó, — szaladt Peti az öreghez. Miska bácsi lassan megértette, honnan fúj a szél. Kegyetlen düh fogta el és botjával jókorát ütött Peti kezére, úgyhogy kiesett belőle az élettelen sárga rigó.-— Nem szégyenled magad!... Te... te pionír vagy?!... állatkínzó... Ezt tanuljátok az iskolában? Kiirtani az énekesmadarakat?! — lihegte Miska bácsi. — Ide azt a puskát! A két gyerek megszeppenve odaadta a puskát és eloldalogtak. Miska bácsi még sokáig nézte a lenyugvó nap fényében a tönkretett kertet és nehézkes léptekkel, hozzátartoznak a dalos madarak, mint a fához a virágok, s a méhekhez a méz... ítéljétekmeg magatok viselkedésüket... Az egyik Kovács Peti az unokám, a másik meg Vaad Géza. Ezzel letette a puskát és szomorúan elcsoszogott. Az igazgató a dalos madarakról kezdett beszélni. Nagyon sok szépet mondott az életükről, hasznosságukról. Sokan felszólaltak és keményen megmondták véleményüket a két kegyetlen - kedőről. Bizony el is tört a mécses, mikor beismerték mindketten hibájukat és megfogadták, hogy soha többé nem emelnek kezet az énekesmadárra. Azóta Fiizesvadkerten nagyon vigyáznak a dalos madarakra. Számontartják, figyelik őket és hallgatják szép dalukat. Szűcs Béla. Mikul ka Gyula rajzai 13
