Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1. szám
VLADIMIR POPOV Popov regénye, melynek egy részletét közöljük a Donyeémedence egyik nagy acélöntő és hengerműüzemének történetét mondja el. Az üzemet golyóálló páncél gyártásával bízzák meg. Krajnyev mérnök szakértelmével és valamennyi dolgozó megfeszített munkájával a feladatot idő előtt teljesítik. A termelést a front kőzeledése'^niatt be kell szüntetni. Krajnyev éjt nappallá téve dolgozik, hogy minél több felszerelési tárgyat mentsenek keletre, majd visszamarad, hogy felrobbantsa az épületeket és az el nem szállítható felszerelést. Feladatának teljes végrehajtásában azonban árulók akadályozzák még. Bevonulnak a németek, Krajnyev életét kockáztatja, de nem tesz le feladatának végrehajtásáról. A Sztálin-dijas író nagy meggyőző erővel rajzolta meg a szovjet gyárat és a benne dolgozó munkásokat. A regényt cselekménye izgalmas olvasmánnyá teszi. — Egyedül gondolkodtál? Az emberek- Kel nem tanácskoztál? Rotov lesütött szemmel bólintott. — Ez is durva hiba. Nyilván azt gondoltad: mégis csak ilyen nagy gyár igazgatója vagyok és most saját alárendeltjeimhez forduljak tanácsért? De hát értsd meg végre, ha három, ha öt életed lenne, az sem volna elég, hogy mindazt megtanuld, amit ók tudnak! — és a népbiztos széles mozdulattal az üzemvezetőkre mutatott. — Te azonban bölcsebbnek gondoltad magadat, mint amilyenek 6k együttvéve. Most aztán gondolkodj magad, vágd ki magad egyedül a csávából! Makarov csak ült. hallgatta a gyárból ideszürődó szokásos zajokat és fájdalommal gondolt arra, hogy néhány nap múlva ezek a zajok elhalkulnak és mozdulatlanságával minden a donyeci gyárra fog emlékeztetni a kiürítés idejéből; megrémült, megrémült Rotov, a népbiztos, az öt napig támogatás nélkül maradó harcosok miatt. — Miért kell öt napig állni? — kérdezte a népbiztos a gazdálkodás vezetőjét. — Előírás szerint minden ötven méteren van egy lyuk, vagyis egyidejűleg csak huszonnégy ember dolgozhat, a naftalint darabokban kell kikaparni: nincs hely a vezetékben arra, hogy megforduljanak és ütéssel távolítsák eL, — És még húsz-harminc rést lehet nyitni? — szólt a népbiztos. — Lehet. Akkor már ötven ember számára lesz munkahely. Sűrített levegőt vezetni oda és fejtőkalapácsot adni a kezükbe ugyancsak lehet. Ezzel máris felére csökken az Idő. Na tizenkét órát még megtakarítanak nekünk a munkások is. Menjünk hozzájuk és mondjuk meg, hogy mi, vezetők elszámitottuk magunkat és segítsetek ki, ha már nem is minket, die a gyárat — és ők kisegítenek, ebben biztosak lehetünk. A népbiztos körülnézett és a dolgozószobában mintha egyszerre világosabb lett volna. Az igazgató, áld egészen szerencsétlenül kuporgott már karosszékében, felélénkült, amikor azon törte a fejét, mit lehetne még megpróbálni a leállás idejének megrövidítésére. Ki tudna esetleg más megoldást 6 cAcál éé- áaiak ajánlani? — kérdezte a népbiztos és hangjából annak a tanítónak hangsúlya csengett ki. aki már megoldotta magában a nehéz feladatot, de azt akarja, hogy tanítványai is gondolkodjanak. Mindenki töprengeni kezdett. Makarov fölkapta fejét és bármennyire észrevétlen volt ez a mozdulat, nem kerülte el a népbiztos figyelmét. Tekintetük találkozott. Beszéljen, Vaszilij Nikolajevics! Mi lenne, ha alkalmaznék egyik donyeci gyárunk módszerét? — kérdezte Makarov kis remegéssel hangjában. Nem titkolta örömét, de még nem mert igazán örülni. A sztálinói fémgyár kísérletéről beszél? Igen. — Én is erre gondoltam, de vártam, mié mások is rájönnek. Szélesen feltárult az ajtó és Moksin lépett a szobába. A betegség nem sokat változtatott rajta: a főmérnök eddig is sovány és sápadt volt, most oedig még szinte fürgébbnek látszott, mint rendesen. Mindenkinek köszönt, megszorította a néobiztos feléjenyujtott kezét, le akart ülni, de nem jutott hozzá. — Nos hát. főmérnök elvtárs, leállítjuk a p vár at? — kérdezte a népbiztos. — n/nsrt? — kérdezte aggódva Moksin és vastag szemüvegig mögül csodálkozva bámult ki világos szeme. — A gázvezeték kitisztítására. Moksin azonnal megnyugodott. — Igen, le kell majd állni — jelentette ki könnyedén. Nyugalma felbosszantotta a népbiztost: — Nem ismerek magára. Moksin elvtárs. Honnan van ez a végtelen nyugalma? Igaz, az igazgató helytelenül viselkedett amikor megváltoztatta a maga rendelkezését, de maga csak mosta kezeit? És hogy történt az, hogy a gázvezeték egy kilométeres darabja egyszerűen senkié sem volt, mindenki csak azt állította róla: nem a miénk? Moksin összeszoritotta ajkait, arca hirtelen szigorúvá dühössé torzult. — Ez nem Így van — szólalt meg, aztán gyors léptekkel ikisietett a szobából, majd egy szempillantás múlva visszatért és az asztalra helyezte a gyár gázgazdálkodásának tervrajzát — Az egy kilométeres gázvezetéket a gázgazdálkodás kezeli — szólt és szemüvege fölött szemrehányóan nézett az elválasztott hajú mérnökre. Az elsápadt és felállt. — Szóval hazudott nekünk? — tekintett rá haragosan a népbiztos. Én... én megijedtem és ... — Aki megijed, az az igazat mondja, aki hazudik, az már valamit kigondolt — a népbiztos lassan, minden szótagot hangsúlyozva beszélt. — ön egész idő alatt félrevezette az igazgatót, hallgatott a gázvezeték állapotáról, ma pedig valamennyiünknek hazudott — és már nem tudta visszatartani az egész értekezlet folyamán felgyűlt haragját, hanem hangosan felkiáltott: — kifelé! A mérnök nem értette meg azonnal, pislogni kezdett, hajválasztékát igazgatta, aztán fagyos tekintetek kíséretében kibotorkált a szobából. — Hibát meg lehet bocsátani. — szélt mintegy mentegetődzve a népbiztos — de hazugságot... Szóval, véleménye szerint mennyi időre kell leállnunk. Moksin elvtárs? Ügy két órára — felelt az bánatosan. Kettőre? — No, lehet, hogy csak másfélre. Mi van ebben olyan meglepő? — kérdezte Moksin, aki nem értette a népbiztos csodálkozó tekintetét. — öt perc alatt még sem végezhetek el mindent. — Hát mit akar csinálni? Elhatároztam, hogy megváltoztatom a gázvezeték rendeltetését. A kohógáz csövében, amely a gázgyárba visz, vezet tetem be a széngázt, a széngáz vezetékbe pedig a kohógázt, amelynek nagy szerű tulajdonsága van: oldja a naftalint. így aztán kitisztítjuk a gázvezeté két. Az előkészítő munkálatok már befejeződtek, két órára azonban mégis le kell állni — és Moksin bűntudatosan nézett a népbiztosra. Felhasználja a déliek kísérletét? — Nem tudok erről a kísérletről. Al matlan éjszakák eredményeként, a vegyészet áttanulmányozása, szakértőkkel való értekezés után és ... kétségbeesésemben gondoltam ki — vallotta be Moksin. — Szóval helyrehozta a gyárigazgató hibáját? A főmérnök mélyet sóhajtott: — Az igazgatónak joga volt tévedni, ebben a kérdésben, nekem azonban nem volt jogom: nekem sarkamra kellett volna állnom és akkorát üvöltenem, hogy Moszkvában is meghallják, én azonban... meghúzódtam. — Szóval a lángeszű ötletek különböző helyeken születnek? — kérdezte a nép biztos, s örömmel és egyszerűen elmoso lyodott. — Nem értem — vallotta be Moksin. Lám, Makarov elvtárs ugyanezt a módszert akarta ajánlani, én is erre gon doltam, maga is ezt gondolta ki, maga előtt pedig már Sztálinéban alkalmaz ták. — Dehogy, miért különböző helyeken? a főmérnök hangja már ismét nyugodtan csengett. — Minden lángeszű ötlet egy helyen születik: a Szovjetunióban. A dolgozószobában mozgás támadt, kattantak a cigarettatárcák, megcsen dűltek a vizeskancsók, csobogni kezdett a poharakba öntött víz. Néhány ember körülvette ÍMakarovot és kérdezgetni kezdte.
