Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
rf)c tő(i Január 1-én volt Petőfi születésének 128- adik évfordulója. Ebben a történelmi viszonylatban arasznyi időben két földrengésszerű forradalmi változás ment végbe az emberiség jelentős részének állami és társadalmi életében. Az egyik a feudalizmust döntötte romba és a polgári, kapitalista rendet ültette helyébe, a másik a tőkés és nagybirtokos uralomnak vetett véget a népi demokráciák javára az államok egész sorában. Mindkét változás az emberi értékek nagy átértékelését és felülvizsgálatát vonta maga után. Petőfi költészete kiállta a két nagy átértékelést, életművének fénye törés nélkül, teljes ragyogásban világítja meg az utat ma is, késői nemzedékek számára. A II. világháborúban a Magyar Függetlenségi Mozgalom Petőfi nevével emelte fel az ellenállás lobogóját a fasizmus ellen. 1942-ben Hja Erenburg vezércikkei mellett Petőfi németellenes verseinek orosz fordítását terjesztették a Vörös Hadsereg katonái között. Mi kölcsönözte ezt az erőt Petőfi költészetének t Az a tény, hogy Petőfi a dolgozó népből jött, a dolgozó néppel és népért élt és u dolgozó népért halt meg. A népből jött. Apja mészáros, anyja egyszerű szlovák cseléd volt. Életútján a szülői szereteten kivül még egy kitartó, hűséges kísérője volt: a nélkülözés, a nyomor. Mai szóval azt mondanánk, hogy még iskolaköteles korban volt, mikor szülei átmeneti jólét után tönkrementek. Ez a csapás korán derékba törte diákéletét, megkezdődött a kemény küzdelem az élettel. Sem a szinészélet, sem a katonáskodás nem juttatja el még csak félig-meddig biztos révbe sem. Mint kopott, rongyos vándor gyalogszerrel, „két kipróbált csikaján" kóborol az ország egyik végétől a másikig. Szegény jobbágykunyhók nyújtanak neki menedéket, küszködő zsellérek törnek kenyerükből az éhezőnek. De a vándorúton felbecsülhetetlen kincset gyűjt. Megismeri a nép lelkét, megtanulja a nép nyelvét, dalait, felismeri a nép szegénységének és saját nyomorának két okozóját, a parazita, elmaradt nemességet és az egész ország vérét szívó piócát, a gyarmatosító, kizsákmányoló német uralmat. Meríteni kezd a népköltés üde forrásából, melyet lánglelke hatalmasan hömpölygő folyammá szélesít. Alig 15 éves, mikor Horatius módjára a „merész szegénység“ első ismert versének (Búcsúbeszéd) megírására készteti. Alig 19 éves, mikor „A borozó“ c. verse az ország első folyóiratában, az Athenaeumban, megjelenik. És 21 éves korában egy kötetnyi verse áll készen. Vörösmarty és Bajza szeretettel nyúlnak hóna alá, de ettől még nem tágit mellőle a nélkülözés. Hol volt még akkor a népi demokrácia, mely bőkezű támogatásban részesít minden tehetséget? Van valami szimbolikus abban, hogy versei első kötetének megjelenését nem a könyvkiadók üzleti szelleme, hanem egy egyszerű szabómester áldozatkészsége tette lehetővé. A hír szárnyaira veszi a költőt. És Petőfi ontja a költeményeket, melyeknek nagy része közkincsévé vált az emberiségnek. Népdalai (A virágnak megtiltani, Temetésre szól az ének, A szerelem, Pusztán születtem stb.), betyárnótái (Hortobágyi kocsmárosné, Fürdik a holdvilág), népies jellemképei (Hirös város, Megy a juhász szamáron), családi versei (Egy estém otthon, Szülőimhez, Füstbe ment terv, István öcsémhez), leíró költeményei (Az alföld, A Tisza, A puszta télen, Kutyakaparó, A csárda romjai) stb.* a világirodalom kincsesházának legszebb gyöngyei közé tartoznak. Népi kifejezései, a természettől ellesett képei, népi realizmusa, verselésének ragyogó egyszerűsége forradalmasították a költészetet. Üj, forradalmi volt a nyelv és a tartalom. Művészetébe tudatosan vitte be a népi élet minden hullámverését, mert — amint Aranyhoz írt levelében mondja — „ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század feladata“. A mozgolódni kezdő irodalmi reakció ellen megírta ,A helység kalapácsáét, mely a nemesi és szalonirodalmat parodizálja, majd ércnél maradandóbb emléket állított a nép becsületességének, tehetségének, bátorságának és tiszta erkölcsének halhatatlan költői meséjében, a „János vitézében. Petőfi tisztán látta korának két központi politikai problémáját, a jobbágyfelszabadítás és a nemzeti függetlenség kérdését. Tudta és hirdette, hogy e kérdéseket nem a reformországgyülések cammogása, hanem csak a forradalom lendülete oldhatja meg. És tudta azt is, hogy a nemzeti szabadság és a nemzeti forradalmak szoros kapcsolatban állnak a világszabadsággal és a világforradalommal. 1845-től fogva verseiben és tetteiben a forradalmár szenvedélyességével és megnemalkuvásával küzd eszményeiért (Ha férfi vagy, A kutyák és farkasok dala). Gyűlölettel és maró szatírával telíti meg verseit a kiváltságos osztályok ellen (Palota és kunyhó, A nemes, A magyar nemes, Pató Pál, Okatootáia), a királyok ellen (A királyokhoz, Akasszátok fel a királyokat, Az apostol). Újra meg újra forró szeretettel fordul a dolgozó nép felé * Akinek nem volt alkalma Petőfivel foglalkozni, olvassa el első sorban a zárójelekben levő költeményeket és a János vitézt. (Bányában), hirdeti a haladást (Vasúton) és az elkerülhetetlen leszámolás szükségességét (Háborúval álmodám, Véres napokról álmodom, Egy gondolat bánt engemet stb.) Egészséges optimizmusa mindig elfedi ittott jelentkező pesszimizmusát (Az őrült), oltárt állít az élet örömeinek, a barátságnak, a szerelemnek (Cipruslombok, Szerelem gyöngyei, Szép napkeletnek, Szeptember végén). És mikor elérkezett a helytállás ideje, ott találjuk a harcolók soraiban. Senki sem tett többet a márciusi nagy napokért mint Petőfi (Nemzeti dal). 1949-ben Bemhez indul az erdélyi harctérre. A cár katonasága ellen vívott segesvári csatában eltűnt. De e dióhéjnyi megemlékezésben is meg kell említenünk, hogy az orosz nép lelke nem kísérte el a cárt szabadságtipró útjára. A nagy orosz író és forradalmár, Csernisevszkij, ezt írja naplójában: „A magyarok barátja vagyok. Azt kívánom, hogy a honvédek verjék meg az oroszokat, kész volnék ezért sok mindent feláldozni.“ Zárjuk le kis megemlékezésünket Petőfi „А XIX. század költői“ című versének pár sorával, melyek jelige és programm gyanánt szolgálhatnak napjaink küzdelmeiben is: Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk. (t. s.) io »A nő — és ifjúsági mozgalomnak számos érintkező pontja van. Elvtársnőinknek tervszerűen együtt kellene dolgozniok az ifjakkal. Az anyaság Így megy át, így szélesedik és emelkedil az egyéniből a szociálisba. A nő ébredő szociális életét és tevékenységét elő kell segíteni, hogy megszabadulhasson a szűk, individuális, nyárspolgári otthon és család pszihologiájától.« - Lenin.
