Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
Egységesen kezdjük meg az ötéves terv negyedig évét ЯМта. (BaeJiMta A Zsivena-Csehszlovaklai Nöszövetség a Szovjetunió által történt felszabadítás óta szervezetének tagjait arra irányítja, hogy népi demokratikus rendszerünk pillérei legyenek, a nőket a népi demokratikus rendszer megszilárdítására neveli és konkrét munkára vezeti hazánk további fejlődéséért és harcra mozgósítja az új háború gyújtogató! ellen. Klement Gottwald elnökünknek és kormányunknak bölcs és előrelátó politikája következtében a dolgozók élete nálunk alapjában megváltozót. Nem ismerünk többé munkanélkur.séget, nyomort, ami a kapitalizmus uralma alutt Szlovákia összes dolgozóinak osztályrésze volt. Gottwald elvtárs előrelátásának hála, megváltozott nálunk a kultúráiét Is, megváltozott a szlovák dolgozó nép és a magyar nemzetiségű lakosság közötti viszony Is hazánkban. — Szülőpártunk és Gottwald elvtárs bölcs vezetésének hála, aki leszámolt és végetvett a burzsoá nacionalizmus terjedésének, ennek a beteg irányzatnak, amely a gyűlötet magvait hintette szét Szlovákia dolgozói között, amely elfojtotta a proletár internacionalizmus minden szikráját, amely fékezte a szocializmushoz vezető útunkat. Minderre döntő csapást mért az 1948-as év, amikor a munkásosztály, amelynek élén Csehszlovákia Kommunista Pártja áll, teljesen kezébe vette a hatalmat. Ekkor kitépték, hála Gottwald elvtárs bölcs vezetésének, a burzsoa nacionalizmus gyökereit, annak a Gottwald elvtársnak vezetésével, aki a bevált sztálini nemzetiségi politika szerint igazodik. Ez a politika azt mutatja, hogy a különböző anyanyelvű dolgozók élhetnek egy hazában, ha a rendszer lehetőséget ad kulturális és gazdasági fejlődésükre. Ennek az igazságos politikának eredményei visszatükrözőnek a mi Csehszlovákiai Nőszövetségünkben is. Ez a Szövetség, Szülőpártunknak hála, megkezdhette magyar nemzetiségű nővéreink anyanyelvén megjelenő újság kiadását. Hisszük, hogy ez a lap még jobban felzárkóztat bennünket Szülőpártunk, kormányunk körül a hazánk szocialista felépítéséért és a békéért folytatott harcban. Nővéreüik, a munkásnők és parasztnők munkaeredményei arról tanúskodnak, hogy Szlovákia összes dolgozó női előtt kedves és szeretett a mi demokratikus népi Csehszlovák Köztársaságunk, hogy közösen haladunk olyan életfeltételek kialakítású felé, amelyekről a gyárosok és nagybirtokosok uralma falait nem Is álmodhattunk, hogy fokozott munkánkkal boldog otthonunkat építjük és nem engedjük meg soha többé, hogy az ellenség csak meg is kísérelje hogy gyűlöletet szítson közöttünk. Jól tudjuk, hogy a reakciónak jól esne, ha egymás között viszálikodnánk, ha nem érnénk el sikereket a szocializmus építésében, hogy a reakció visszaáilíhassa az embernek ember által való kizsákmányolását rendszerét. Azonban mi mögöttünk bőséges tapasztalatok iskolája van és ezért meg védelmezzek proletárlnternacionalizmusunkat amely egyedül képes bennünket győzelmekhez vezetni. A dolgozó nőknek ez a szolidaritása még markánsabban megmutatkozik az Idei Nemzetközi Nőnapon. Csak néhány nap választ el bennünket ettől'a jelentős naptól, amelyre Csehszlovákia összes női készülnek és munkafelajánlásokat jelentenek be, amelyekkel meggyorsítják a szocializmus felépítését és ezzel további csapást mérnek a nyugati imperialistákra. Éppen ezen a napon kell, hogy megnyilvánuljon proletár-internacionalizmusunk ereje, ezen a napon mozgósítanunk kell az összes nőket és anyákat, hogy nyíltan kifejezésre juttassák, hogy az uj háborúk ellen, az új szenvedések és az emberség pusztulása ellen vannak, amelyből mink sem maradnánk, ki. Ezért az összes nők nagyon gondosan készülnek erre a napra. A szovjet nőktől tanulják a leghathatósabb békeharcot az építő munkában. Ügy, ahogy elnökünk Klement Gottwald tanít bennünket: „az imperialistákat csak akkor győzzük le, ha megszilárdítjuk a szocializmus felé haladó orzságunkat, ha mindnyájan a legjobb sztahanovisták és kolhozisták példája szerint fogunk dolgozni, ha fokozzuk a termelést mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, ha megerősítjük Egységes Földműves Szövetkezeteinket.” Klement Gottwald elnök elvtárs újévi bezédében rámutatott sikereinkre, de felhívta figyelmünket, fogyatékosságainkra Is. Ezek a fogya lékosságok főleg mezőgazdasági termelésünkben mutatkoznak, amely elmarad iparunk mögött. Itt különösen a földműves asszonyok előtt áll nagy feladat: az állat és növénytermelés emelése, amely nélkül nem valósíthatnánk meg a szocializmust hazánkban. A Nemzetközi Nőnap földműves asszonyainkat Is mozgósítani fogja a falu szocializálásáért. A munkafronton megmutatjuk mi nők és anyák Is, hogy mily drága nekünk hazánk, hogy mily drága szá inunkra családi tűzhelyünk és hogy fokozott munkánkkal fogjuk megvédelmezni és így méltó feleletet adni a nyugati imperialisták minden állatiasságára, akik boldog jelenünk és jövőnk ellen törnek. Gottwald elvtárs továbbá rámutatott arra, hogy a békeharc továbbra le első feladatunk marad. Mélyen szívünkbe vésődtek Sztálin elvtársnak, a legnagyobb békeharcosnak szarai és ezért mi nők és anyák a béke megőrzésének ügyét a magunk kezébe vesszük. Amíg mi örömmel és békességben készülünk a nemzetközi Nőnapra, a kapitalista államok és gyarmati államok női vérükkel harcolják ki legalapvetőbb jogaikat. A hazai és külföldi kizsákmányolás ellen harcolnak. A nemzetközi Nőnapon való részvételünkkel támogatjuk az összes elnyomott nemzeteket, mert a mi erőnk, 130 millió nő ereje, amely a Nemzetközi Demokratikus Nöszövetségben egyesül, amely minden állatlasság és embertelenség ellen harcol, nagy visszhangra talál a nagy békemozgalomban, amelyet a hatalmas Szovjetunió vezet és amely az egész világ békeszerető emberiségére támaszkodik. Q