Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

beszélé'seket" szerveztek azokkal a nőkkel, akik Franciaországból a játékokra jöttek.

Brazíliában és Csilében a háborús előkészületek politikája ellen indított kampányt szorosan összekapcsolták a nemzetgazdaság megvédésére irányuló akcióval.

Az „öt nagyhatalom közti bókepaktum'’ megkötéséért indított aláírási kampánynak jelentős sikere volt a Közép- Kelet és Észak-Afrika minden országában. Például Iránban több mint kétmillió aláírást gyűjtöttek ( a stockholmi felhívás 500.000 aláírásával szemben), Szíriában 205.000 aláírást (160.000-rel szemben).

Az iráni nők is békemegbeszéléseket rendeznek házról ház. ra és lakónegyedről lakónegyedre.

Szíriában, ahol a Képei- és Közép-Kelet értekezletének előkészületeit szigorúan büntetik, a nők kisgyüléseket szerveznek, melyeken küldötteket választanak. Ezeik aztán házról házra járnak, hogy lakónegyedük valamennyi asszonya jóváhagyja mandátumukat. Ebben az irányban sok jó munkát végeztek Algériában és Tuniszban is.

Argentínában jelentékeny erőfeszítést fejtettek ki a munkásnök gyűlésednek megszervezésében. Az első ilyen gyűlésen- összegyűltek a tizenöt legfontosabb textil, fémipari, élelmiszeripari, konfekciósüzem stb. küldöttei. A küldöttek rámutattak arra, hogy a munkásnők — okulva az egységért folytatott harc tapasztalatain — hogyan iparkodnak harcolni a békéért is. Az Avellaneda textilüzemet képviselő kiküldött elmondta, hogyan gyűjtöttek a munkásnők aláírásokat a békefelhívás alá és küldtek táviratot az elnöknek, melyben kérték, hogy Argentína támogassa az öt nagyha talom közti békepaktum aláírását.

A népi demokrácia országaiban száz- meg százezer nő lázas tevékenységet fejt ki a békemozgalmi bizottságokban; és soha nem tudjuk eléggé kifejezésre juttatni hálánkat a szovjet nők iránt ragyogó példamutatásukért.

A NDNSz-en kívül az utolsó hónapokban igen fontos kézdeményező akciókat indítottak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban sok nőszervezet és élenjáró személyiségek segítségével a nők és az anyák csoportjai között, így a Világ Béketanácsban Róza Koski londoni asszony kijelentette, hogy „Nagy-Britanniában a nők állnak a koreai háború befejezéséért indított mozgalom első soraiban.1’

A nők Nemzetgyűlésén, melyet március kilencedikén tartottak, egész Nagy Britanniából 1500 küldött jött össze, akik több mint félmillió nőt képviseltek: munkásnők, szabad pályákon működő nők, háztartásbeli nők, a Munkáspártban működő nők, a szövetkezeti életben, a békeegyesületekben dolgozó nők és nemszervezett nők is. Mindnyájan megetsküdtek, hogy dolgozni fognak a békéért. És ez nem volt üres ígéret, amint az utolsó négy hónap eseményei mutatták. Az egész országban nyilvános gyűléseket és manifesztációkat tartottak, felvonulásokat plakátokkal és mindezt a következő jelszóval: „Azonnal cseréljétek ki a foglyokat!,“ „Vessetek véget a koreai háborúnak!".

Annak ellenére, hogy a sajtó hazug kampányt rendezett és tagadta a bakteriológiai fegyverek bármilyen használatát, a liverpooli, glasgowi, manchesteri, és londoni nők akciót indítottk, hogy Nagy-Britannia asszonyai megismerjék az igazságot az aljas gaztettekről, melyeket a bakte. riológiai háborúban követtek el. Számos küldöttet küldtek ki az amerikai konzulátusokra, hogy tiltakozzanak az ilyen hadviselés ellen. _____

A Mónika Felton által vezetett tudatosító kampány akciót készített elő, melyet Koreában levő angol hadifoglyok száz édesanyja és felesége kezdeményezett. Június 25-én elmentek az Alsóházba, hogy ott és a kormánynál követeljék a koreai háború befejezését és a hadifoglyok kicserélését.

Az európai és ázsiai nemzetek egyre jobban megértik az

amerikai kormány áldatlan szerepét a világeseményelvben és az amerikai nép napról napra jobban tudatosítja magában ezt, amint erről az a milliónyi aláírás tanúskodik, melyet harminc nap alatt egy Koreában lévő amerikai hadifogoly apja gyűjtött kérvényére, mely az összes hadifoglyok azonnali kicserélését követeli.

Az amerikai nők békeharca egyre nagyobb terjedelmet ér Ы, a legkülönbözőbb formákat ölti és igazolja, hogy az anyai szeretet fel tudja tárni a megoldás helyes módját.

1952. április 1-én tizenhat állam 780 küldötte kozott a nők voltak többségben, akik kongresszusi képviselőiktől a koreai háború befejezését követelték. Több mint 200 férfi ős nő, köztük a kentucky-i „National Guardsman" mezei tüzérség 623-ik ezredben katonáinak feleségei és édesanyái meglátogatták ennek a déli államnak a kormányzóját és kérték, hogy férjeik és gyermekeik térjenek haza Koreából.

Az „Amerikai Nők a Békéért“ mozgalom új meg új küldöttsége“ érkeznek az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. Június hatodikán ezer asszony jött el gyermekeivel együtt, hogy követelje a koreai háború befejezését. Truman elnök ezer meg ezer levelet kap ebben az ügyben.

Igen jelentékeny kezdeményező akciót indított három anya Washington államban. Kettőnek a fia Koreában van, a harmadiké Alaszkában, ahol katonai kiképzésben részesül. A kampányt a következő jelszóval szervezik: „Adjátok vissza fiainkat!“ Washington állam egész területén anyabizottságot szerveznek, hogy 50.000 aláírást gyűjtsenek céljuk megvalósítására. Ha ezt elérik, a választójegyzékekben a jelölteik neveivel együtt lenyomtatják ezt a kérdést is egyéb javaslatok között, melyekről a választóknak nyi. latkozniok kell a következő általános választások alkalmával. Ez a három anya követeli, hogy „jöjjenek össze a főbb államok vezető személyiségei, hogy' megtalálják a mostani vitás kérdések békés megoldását és olyan megegyezést kössenek, amely egyszersmindenkorra kiküszöbölje a háború veszélyét.“ Más női és vallásos szervezetekhez és a szakszervezetekhez is fordultak azzal a kérdéssel, hogy támogassák akciójukat. Legnagyobbrészt kedvezően fogadták kérésüket. A „Chicago Tribune" napilapban egy anya máricus tizennegyedikén ezt írja: „Mi, anyák, megmutattuk hatalmunkat azáltal, hogy lehetetlenné tettük a kötelező katonai szolgálatról szóló törvény megszavazását. Bombáznunk kell kongresszusi képviselőinket, hogy fáradozzanak a koreai háború befejezése céljából. Az anyák ezt meg tudják valósítani“.

Serkentenünk kell az asszonyokat, hogy folytassák ezeket az akciókat, melyek el akarják érni a koreai háború befejezését és tiltakoznak a bonni és párizsi szerződés ratifikálása ellen. Európában ösztönöznünk kell a nőket arra, hogy még aktívabban vegyék ki részüket minden nemzetközi mozgalomban, mely állást foglal Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen; Ázsiában pedig azt kell tőlük követelnünk, hogy jelenjenek meg a békeértekezleten, mely Pekingben lesz szeptemberben. * .

De mindenekelőtt meg kell találnunk annak a módját, hogyan egyesíthetjük az összes anyákat a békevédelem jelszava alatt. Nagy munkára lesz szükség, hogy akciónk elmélyüljön egyrészt a már ‘ meglévő szervezetekben, másrészt azon asszonyok között, akik eddig minden szervezeten kívül maradtak. Nem lesz nö, aki nem érezné ugyanazt a szorongást, örömet és reményt, melyet Theresa Campbell asszony, egy Koreában lévő angol hadifogoly anyja olyan keresetlen egyszerűséggel fejezett ki. Ezt írja: „Egész egyszerű asszony vagyok. Férjem, leányaim és én egy kis házban élünk Liverpoolban. A fiam Koreában van. Ez az egy fiam van, akit ügy őriztem, mint a szemem fényét. Besorozták és elküldték, hogy harcoljon ebben az oktalan és mocskos háborúban. Szeretném tudni, hogy azok, akik so-5