Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

távoli kommunizmushoz vezették őket, amely­nek az alkotásában aktívan résztvettek, adtak erőt és kitartást a két fiatal leánynak, hogy uj munkájukat minél tökéletesebben végezzék. A villanyhegesztésbe beleadták nöis ala­posságukat. Az ő hegesztésük mindig egye­nes volt. A munkájuk lassan művészetté vált. Ahogy a mesterséget valóban elsajátították, alkotniakarás szállta meg őket. A jól figyelő szem mindig gyorsan észreveszi a technoló­gia hiányait. Miközben nőtt a lányok szaktu­dása, annál jobban izgatta a barátnőket, hogy gyakran alacsony áramfeszültség mel­lett kellett dolgozniok. A leányok elhatá­rozták hogy működésbe lépnek, egyszer összeszedve bátorságukat, éles állást foglal­tak el ebben a kérdésben egy müszakita­­nácskozáson. Kezdetben féltek, hogy senki sem fogja őket támogatni és hogy ki is ne­vetik őket. Valóban, amikor Masa felszólalt, az egyik öreg hegesztő gúnyosan szólott: — Megtaláltad a baltát a pad alatt. Ezt nélküled is tudjuk, de mond, hogy mit le­hetne tenni ennek érdekében? A leányok egymásra néztek, ők már régen átgondolták, hogy mit lehetne csinálni. És rögtön javaslatot tettek, hogy a drótok és a kábel vastagságát nagyobbítsák meg. A legnagyobb csodálkozásukra egyedül az armatur-gyár elnöke, Scsertinin mérnök, rögtön támogatta javaslatukat. A következő napon már a szerelők cserélték a drótokat. Ettől az időtől fogva a barátnők nagy tiszte­letet élveztek az villanyhegesztök között. Még a tapasztalt mesterek is bejártak hoz­zájuk tanácskozni, ha egyes műszaki nehéz­ségek merültek fel. Az első siker szárnyakat adott a leá­nyoknak. Az építkezés lelkesítette alkotó tö­rekvésüket. ök már tudták, hogy ezen a ha-' talmas építkezésen is, ahol minden olyan nagy méretű, mindent jól át kell gondolni és okosan kell cselekedni ős még ezt is napról­­napra tökéletesíteni és javítani kell. Egy merész gondolat született agyukban. Megpró­bálják a hegesztést nagyobberejü árammal csinálni. Ez lehetővé tenné nagymértékben meggyorsítani a munkát, de ehhez nagy szak értelem kell! ‘ • — És ml lenne, ha mégis megpróbálnák, Masenka? — mind gyakrabban tette fel a kérdést Zója. Zója, félelmetes dolog ez, — felelte Masa, — tudod e, hogy kell akkor forrasztani ? — Megpróbáljuk ? — És ha nem sikerül? — Hát akár hogy is, valakinek meg kell kezdeni. Megtanácskozták a dolgot Scserbinin mér­nökkel, akit azóta barátjuknak tartottak, amióta a műszaki gyűlésen melléjük állott. És bizony a leányok elsőnek kezdték meg a hegesztést nagyobb erejű árammal. Az ö pél­dájukat követve a többi munkás is elindult ezen az úton. A munkarészlegeken a terme­lékenység másfélszeresére emelkedett. A ba­rátnők észre sem vették és hires dolgozók­iettek. Az önfeláldozó és kezdeményező munka, amely életük tartalma és öröme lett, a többiek föle emelte őket és dicsőséggel övezte. Meg­ismerték nevüket nemcsak a cimljanszki vízierőművek építői, de az egész ország dol­gozói is. Ezt az országos megtlsztelést bizonyítja az a sok levél, amely ez a két egyszerű szovjet villanyhegesztö leány elmére naponta érke­zik. A borítékon a leggyakrabban csak ez a rövid cím van: „Cimljanszki vízierőművek — Boldirjevának és Poljakovának” És bár rengeteg ilyen levél jön és ezeket az Írásokat ismeretlen emberek küldik, a leányokat mé­gis kellemes Izgalom tölti el, amikor az egyes borikékokat föbontják. Valóban szépek ezek az élő emberi bizo­nyítékok, amelyek megmutatják a szovjet nép szeretetét érdeklődését a kommunizmus építkezései iránt, úgyszintén az ott dolgozó emberek iránt, akik ezeket a hatalmas mü­veket alkotják. Mása és Zója megmutatták nekem egy napi póstájukat. A vladivosztoki tengerészek és a murmanszki halászok, főiskolások Ka­­liningrádból, Karélia erdömunkásai üdvöz­leteiket küldik a lányoknak és szerencseki­­vánataikat fejezik ki a sikerükhöz és arra kérik őket, hogy írjanak nekik, hogyan ha­lad a doni sztyeppéken a vízierőművek épí­tése. Fenzáből a diákok érdeklődnek, hogyan lehet az iskola elvégzése után az építő tan­folyamra jelentkezni és hol van olyan tan­folyam Egy forrasztó Prikutából elküldte a leányoknak újítását és azon reményének adott kifejezést, hogy ez az újítás a leányokat újabb sikerekhez fogja segíteni. Három édes­anya, akiknek a fiai a honvédő háborúban elestek, leányuknak akarja őket fogadni és biztatják őket a további munkára, amellyel harcolnak a békéért. A szverdlovszki intézet komszomol szerve­zete megkérte őket, hogy írják le nekik a munkamódszerüket. Minden nappal több és több levél érkezik. És amikor az ebédnél vagy otthon este olvas­sák ezeket a leveleket, a barátnők úgy érzik, hogy kapcsolatban vannak a szovjet embe­rekkel és az egész országgal. És a barátnők a hatalmas szovjet néppel érzett lelkesítő kapcsolatok érzetében felelnek a murmanszki halászoknak, a penzai diákoknak, a Vorku­ta! forrasztónak ős a három elesett fiú any­jának és még a többi sok levélírónak. Leír­ják, hogy az építkezés nem napról-napra, hanem óráról-órára nő és fejlődik, mint a mesebeli orosz lovag, aki varázsvizet ivott, hogy a Don már a szovjet ember akaratának van alárendelve, megváltoztatta medrét és egy gigantikus duzzasztógáton keresztülfo­lyik és hogy ök, szerény hegesztők, Baldir­­jeva és Poljakova, ezen események tisztele­tére teljesítményüket ezer százalékra emel­ték. Amikor a levélírókkal a legújabb nagy örömüket közük, a barátnők mindig hozzá­teszik, hogy ez a teljesítmény semmi külö­nös, hogy az építkezés legtöbb munkása szintén ilyen kitünően dolgozik. Mert hiszen ök a sztálini korszakban élnek és mert őket az az óriási szerencse érte, hogy dolgozhat­nak a kommunizmus építkezésén. Fordította: Túri Iván Ösvény Orosz népdal Tiszta harmat este meg a friss füvet. Köd kanyarog lent a folyócska felett. Bordószinü hosszú szoknyát veszek én. Málnát-szednizöld berekbemegyek én. Járok-kelek fiatalon, sebesen, Bú-baj nem tér vissza hozzánk sohasem, Büszke vagyok a munkámra, lehetek, A kolhozban élcsapatot vezetek! Át a réten keskeny ösvény kanyarog, Mintha egy nagy fényes szalag volna ott. Ragyog az az ösvényecske fényesen, Vár a végén tündökletes győzelem. Kolhozba, haj, az utat ki vágtaf kit Kolhozba, hej, az utat ki járta ki t Azt az utat Lettin vágta minekünk, Azt az utat Sztálin járta ki nekünk. Illyés Gyula fordítása. Két sólyom Ukrán népdal Két ezüstös sólyom Fényes nap világán, Egymással beszélget Zöldelö tölgy ágán. Megismerik őket, Világ minden táján, Egyik sólyom Lénin, Másik sólyom Sztálin. Egyik sólyom Lénin, Másik sólyom Sztálin, Körül sólyomfiák Egész raja száll, ím. Jaj, most elbúcsúzik Egyik a másiktól S halála előtt még Egyik sólyom így szól: ,JSzüst sólyom társam, Nekünk el kell válnunk, Rám marad minden gond, Ami nyomta vállunk. S felel rá a másik: ,JVe aggódj miattunk, Tisztelünk mi téged, S utad el nem hagyjuk.“ S ura lett szavának Harcoló szavának És boldoggá tette Szép Szovjet-hazánkat. Gábor Andor fordítása. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom