Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

EMBEREK A KOMMUNIZMUS ÉPÍTKEZÉSÉRŐL

BARÁTNŐK

Este van. A munkásotthon kultúrtermében egy nagy asztal körül fiatal leányok ülnek és szorgalmasan írják feladatukat. Ezek a lányok a sztálingrádi tanfolyam hallgatói, amelyen a Volga—Don—csatorna építőit iskoláztatják. A tanfolyam hallgatót a közelmúlt napokban komszomol-gyülést tartottak, ahol elhatározták, hogy leveleikkel fölkeresik otthoni barátaikat és barátnőiket. Ezekben a levelekben beszámolnak tanulmányaikról és meghívják őket a kommunizmus építkezéseire.

Éppen most folyik a levélírás és mindenki el van merülve a munkanapjának leírásába. Az ajtó, amely a folyósóra vezet, lassan, nyikorogva nyílik ki és feltűnik az ajtó nyílásában egy fiatal leány sovány alakja.

— Hol találhatnám a tanfolyam igazgatóját? — kérdezte csendesen, — be szeretném nyútjaní fölvételi kérvényemet.

— Itt ül ai asztal alatt, — válaszol gyorsan egy fürge leány, akinek erősen befont vörös hajfonatai vannak, és vidám nevetéssel jutalmazta meg magát a tréfáért. Azonban senki sem csatlakozott a nevetéséhez. Az asztalfön egy alacsony, feketeszemü leány, kedves és akaratos vonásokkal és gyerekes szája körül azzal a ráncocskával, amely csgk kemény és céltudatos embereknek sajátja, összehúzva fekete szemöldökét, úgy nézett rá a tréfálkozóra, hogy az rögtön megszelídült. Kezet nyújtott az újonnan jött leánynak.

— Masa, — mutatta be magát, majd még hozzátette: — Boldlrjeva Mária, a tanfolyam hallgatója. A kérvényt az irodában kell be adni, ez nem messze van innen és én szívesen elkísérlek.

Az irodába vezető egész úton mesélt az újoncnak az építkezésről és olyan mélyen belemerült a beszélgetésbe, mintha ö egyedül tervezte volna a csatornát és mintha már látta volna egész nagyságában és szélességében.

Azonban amikor az újonnan jött leányka azt kérdezte Máriától, hogy a tanfolyam elvégzése után milyen szakmában fog dolgozni az építkezésen, Mása bevallotta, hogy ebben a kérdésben még nem döntött.

— Én villanyhegesztő leszek, — mondotta az újonc és olyan határozottan állította ezt, hogy az előbbi zavarának és elfogultságának még nyoma sem látszott. Ránézett feketehajb kísérőjére és hozzátette: — Ez az én álifom, a villanyhegesztés nagyszerű dolog. Itt van két darab fém, közéje teszed a hegesztő végét, felgyullad a fényes láng és egyszerre két darab helyett egy darab lesz. Hatalmas erő fonta össze a két fémdarabot, gyorsabban törik ketté ez a darab egy új

helyen, mintsem ott, ahol hegesztve van és ez az óriási erő a te kezedben van, te irányítod.

Ez a rövid beszélgetés az Irodába vezető úton sorsdöntő volt mind a két leány életében — Mária Boldirjevának és uj barátnőjének, Zoja Poljakovának.

Mindketten Igyekeztek elsajátítani az villanyhegesztés mesterségét és elválaszthatatlan barátnők lettek. A munkásotthonban szomszédos ágyakon helyezkedtek el, az osztályban egy padban ültek, együtt tanultak és a szabad estéken uj novellákat, regényeket olvastak fel egymásnak a vastag képee újságokból és amikor a csoportjukból a többi leány és fiú hangversenyre, színházba, moziba mentek, vagy csónakázni a Volgára, Zója otthon maradt ha Masának nem volt ideje és Masa sem ment, ha Zójának nem volt rá hangulata. Masa a tanfolyamra egy messzefekvö ro3ztovl kolhozból jött, ahol komszomoltitkár volt és élenjáró brigádvezető. Zója született leningrádi volt és a tanfolyam előtt gyárban dolgozott, egyáltalán nem hasonlított Masára. A barátságuk a közös, forró alkotnlakarásból fakadt, a közös érdeklődésből az új é3 mindkettőjüknek nagyon tetsző szakma iránt és ez a barátság olyan erős lett, hogy nevelőjük, aki egy idősebb munkás volt, ikreknek nevezte őket és állandóan azzal kecsegtette őket, hogy egy olyan hegesztőt fog szerkeszteni, amellyel egymás mellett dolgozhatnak.

A barátnők kitünően tanultak. Az új szakmájukat gyorsan és alaposan megtanulták, úgy hogy amikor a tanfolyam hallgatói kiutaztak a Cimlanszkij vízierőművek építkezésére gyakorlatra, őket már alkalmasnak találták a tanfolyam befejezése előtt munkába lépni.

Amikor még a tanulás közben a lányok az építkezésekre gondoltak, úgy képzelték el, mint egy gigantikus, de még be nem fejezett gyönyörű építményt. Az, amit megpillantottak, amikor az építkezésre érkeztek, nem volt más, mint óriási mennyiségű kiásott föld. És ezek között a földhegyek között sok-sok ezer ember dolgozott, és sokszáz a lányok előtt eddig még ismeretlen gép.

Az armatur-gyár, amelyen most dolgoztak, az épitőtechnika egyik nagy csodája. Itt darabonként készítik a hatalmas acélállványokat, amelyek a duzzasztógát és duzzasztókamrák részeit alkotják. A gépek vágták és hajlítoták az acélt, hogy kellő formába hozzák. Órtásdarúk emelték az egyik helyről a másikra. Naponként a gyár 40—45 kész acélkonstrukciót küldött az építkezésre. Maga a gyár Is nagyon érdekes. Falai nincsenek és a tetőt az égbolt helyettesítette. Határtalan szeretet az építkezés és a munka iránt jellemzi itt minden embert, aki a kommunizmus építkezésén dolgozik. Ez a közös vonás közel hozza az embereket egymáshoz és a két barátnő rövidesen összebarátkozott az új kollektívval.

A tapasztalt hegesztők segítették az újonnan jöttek munkáját és a lányok is azon törekedtek, hogy teljesítményük ugyanolyan legyen, mint a kvalifikált-munkásoké.

Téli estéken, amikor munkájukból hazatértek, csendesen, hogy ne zavarják a többieket, a jövőről beszélgettek.

— Tudod Zója — mesélte Mása — én álmomban már láttam ahogy a sztyeppébe víz áramlott, ahogy fénylettek a patakok és a szürke föld csillapította szomjúságát, megfeketedett, majd minden rövidesen kizöldült és nőni kezdett.

— És mi fogjuk ezt a vizet Ide hozni. Persze nem egyedül, hanem mindannyian, akik itt dolgozunk. Én arra is gondolok, hogy egyszerre a sztyeppe fölött megjelenik egy hajó, olyan nagy, amilyet nálunk csak a sztálingrádi kikötőben látni és mi rajta leszünk. Az utasok mind csodálkozni fognak, milyen grandiózus, gyönyörű csatorna ez. Mi pedig majd csöndesen nevetünk, mert ez a csatorna a miénk, a szemünk láttára nőtt, mi építettük. Még valami nagyon érdekes fog történni. A földrajzkönyveket és térképeket meg kell majd változtatni. Számtalan uj folyó és tavat alkotunk, uj erdőket, sőt uj éghajlatot...

Ilyen gondolatok, amelyek a nem nagyon