Newyorki Figyelő, 1998 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1998-12-01 / 12. szám
8 NEWYORKI FIGYELŐ 1998. december 1, BÁN ERVIN KÉSŐ BÁN A T, FÉLBE MARADT BŰNBÁNA T KÖNYVESPOLCÁÉ A KOLOZSVÁRI ZSIDÓSÁG PUSZTULÁSA Egy olyan félszázados évfordulóról írok, amely epizód értékű, de a korra jellemző' eseményt idéz, és epizód jellegében is a nagy dráma utójátékának tekinthető'. Akik a negyvenes években felnőttként éltek, emlékeznek dr. Ravasz László református püspökre. Mint kiváló képességű és tudású fiatal lelkészt már a tízes években teológiai tanárrá nevezték ki. Ebből az időből maradtak ránk első antiszemita megjegyzései. A zsidó "természet" jellegzetességeként emlüette például a konfidenskedést-bizalmaskodást. Kellemetlen tulajdonság, igaz, és valóban észlelhető volt a városi zsidók egy részének modorában. Miért? Mert többé-kevésbé hozzátartozik a jómódú, de ' félművelt ember magatartásához. Am a tudós lelkész nem észlelte, hogy volt ebből bőven a mintamagyarnak tartott dzsentriben is, az európai civilizációjú polgár bosszúságára. Sőt, olykor bizalmaskodott még az egyszerű falusi ember is: ha pillanatra ki tudott szabadulni a tekintélyelvű társadalom nyomása alól. (Cseres Tibor Hideg napok című regényében a tizedes megpróbál konfidenskedve beszélni a vezérkari törzstiszttel) Az úri nyelvben a "paraszt" szó modortalant, szemtelent, bizalmaskodót is jelentett. Ravasz Lászlót a húszas évek közepén megválasztották a dunnamelléki református egyházkerület püspökévé, és a hagyománynak megfelelően lelkészévé fogadta a Kálvin téri gyülekezet. A harmincas évektől ő lett a hazai reformátusok elismert legfőbb vezetője. Az állam katolikus jellegű volt, a protestáns egyházak szinte csak megtűrtnek érezhették magukat, s a reformátusok - egy-két kálvinista jellegű körzetet kivéve - szinte fuldokoltak a többségi nyomástól (Az evangélikusok jobban bírták, mert hajlékonyabbak voltak). Ezzel az állammal és ezzel a helyzettel szemben Ravasz püspök különös hódoló jellegű magatartást tanúsított. 1945 óta többször emlegette a sajtó azt a jelenetet, amelynek során a Kálvin téri lelkész koronás főnek kijáró megkülönböztetéssel adta Horthynak az úrvacsorát. Egyszer, persze 1945 előtt, egy újságíró interjút készített vele, és megjegyezte, hogy a püspöki dolgozószobában Prohászka Ottokár fényképét látta. (A székesfehérvári püspök Soliquiájában megvetően nyilatkozik a hazai kálvinizmusról, sőt a református iskoláról is, amelyben gimnáziumi tanulmányait kezdte. Aki ismeri az akkori világ légkörét, az újságíró híradásában említett fényképet a gerincesség hiányának tanúságaként értelmezheti). Eljött a próbatétel ideje. Ravasz László, mint a felsőház tagja, megszavazta mind az első, mind a második zsidótörvényt. Ezt katolikus és evangélikus kollégái is megtették (a pápa helytelenített), de legalább kritikus megjegyzéseket fűztek hozzájuk, főleg a hercegprímás. Ravasz püspök azonban a parlamenti szószékről igazolni igyekezett őket. „Mi, száz százalékosan magyarok...” - mondta. Igaz, nem lehet mindenki száz százalékos, de hogyan illett ebbe a gondolati receptbe Prohászka Ottokár, aki még ötven százalékos sem volt, hiszen idegen nyelvként beszélte a magyart, írásaiban nem tudta kezelni, családjával németül érintkezett - hogy gondolatainak „idegenszerűségéről” ne is szóljunk... - A , Jajvédelmi” törvényt (1941) már nem szavazta meg. A vészkorszak első hírei beteg- i ágyában érték. Azt mondják: sírt kétségbeesésében. Felgyógyulása után küldött- 1 ségeket vezetett magas helyekre, a belügyminiszter nem fogadta, erre a miniszter feleségéhez ment el, és fenyegető kijelentést tett előtte. (így mondja az egyik krónikás). Ezután érkezett el az újabb forduló napja. Bűnbánattal lépte át az idővonalat, látta, hogyan bukott el mocsokban és szégyenben az a rend, amelyet ő elegánsan szolgált. A tisztesség parancsa egyértelmű volt: a szavak és könnyek bűnbánatát a tett bűnbánatának kellett volna követnie - a hivataláról való lemondásnak. Ez lett volna történetének európai és civilizált lezárása, és tartozott volna ezzel az üzenettel a híveknek is. Nem tette meg. Az úr nem vétkezhet, legfeljebb hibázhat - hirdette az úri ideológia. Am Krisztus másra tanította követőit, és első hívei hirdették a vezeklést... A hatalomba került pártok egyelőre a helyén hagyták. A fél hatalmat birtokló kommunista vezetés sunyin várt, nem akart több ellenséget szerezni, mint amennyit már szerzett - legalább addig, ameddig valamennyire szabad választásokkal kellett számolnia. 1948-ban vége volt minden választási lehetőségnek, a Rákosi-rezsim intézkedett: Ravasz Lászlónak távoznia kellett püspöki hivatalából így azonban az volt a látszat, hogy nem útvesztéséért bűnhődött, hanem a sztálinizmus áldozata lett. Egyelőre megmaradhatott Kál\ vin téri lelkésznek. 1953-ban kellett ettől a tisztségétől is megválnia. Lemondatására életkora is okot adott, hiszen hetven éves volt Visszavonultságában még huszonkét évet élt, kilencvenkét éves korában halt meg. Azt mondhatják pártolói: tévútra került a parlamentben, de idötállók érdemei, amelyeket a szószéken szerzett: kiváló szónok volt Diákkoromban hallgattam egy-két igehirdetését a rádióban, később meg olvastam néhányat. Volt egy ismerősöm, református lelkész és tanár; matematikus létére igen nagy irodalmi műveltséggel rendelkezett (1945 februárjában a nyilasok meggyilkolták) - ö másként vélekedett: a Ravasz-beszédek művészi remeklések, de nincs sok közük az igehirdetéshez Talán igazságot tenne, ha újraolvasnám a püspök beszédeit. Azt ismerősöm sem tagadta, hogy Ravasz László nyelvmüvészként remekelt, de vajon nem szaladt-e el az idő a nyelvművészete fölött, nem kopott-e meg, mint Szabó Dezsőé vagy a szépíró Szerb Antalé, akiké a maguk idején stiláris nagyteljesítmény volt. Löwy Dániel: A Téglagyártól A Tehervonatig Kolozsvár Zsidó Lakosságának Története Erdélyi Szépmüves Céh, Kolozsvár, 1998 Megrázó mű jutott birtokunkba, amelyben Erdély legnagyobb városa zsidó lakosságának története, pusztulása és újjászületése a legmagasabb történetírói színvonalon került megírásra. A szerző Kolozsváron felnőtt vegyészdoktor és humanista az átélt szörnyűségek után sem feledkezett meg az elszakíthatatlan kapcsokról, amelyek szülővárosához kötik. A vészkorszak bekövetkezése, a zsidó lakosság gettósítása, deportálása és elpusztításának egyéb intézményei az eddigi tudományos kutatások eredményeinek felhasználásával, de egyben a vészkorszak irodalom legnemesebb hangú költeményeinek idézésével kerültek ismertetésre. A mű jelentős adalékok és forrásmunkák idézésével hézagpótló munka a vészkorszak irodalomban. Érdeklődő olvasóinknak a mű megvásárlását melegen ajánljuk. Kiadóhivatalunk a megrendeléseket készséggel továbbítja. ESZTERHÁZYPÉTER: EMBERTAKAROK Tűnődések a kormányzásról ..... „Mire ez az Új Kevélység, nagyképű ség és pökhendiség? Mert miniszterek meg ál lamtilkárok lettünk, azért? Mert az orszáso vezetjük, azért? Vagy vezetni akarni akarjui majd, azért? A tekintély nem a rátartiságga van párban. Itt most mindenki olyan lennel hordja az orrát, mintha ő lenne egy szál mag; a keresztény középosztály vagy a hegeli világ szellem együtt (vagy külön, ezt most nem tu doni átlátni). Egyszerű népként jelezném, hogy ez így ne velséges. Röhejes, ergo kiröhögöm. (Más kér elés, hogy e kacaj, ó, keserű.) Tessék belenézn abba a tükörbe, ami otthon van. Tessék már eg\ kicsit megnyugodni. A gőg és a félelem, a ke vélység és a bizonytalanság, a magabizonytalan ság nincsenek messze egymástól. A politikus h ember - nem ez volna az esély, átmenetileg? Emlékezhetünk a gyönyörű Fellini-jelenet re, amikor a család bolondja a fa tetejéről kán tálta, hogy nőt akarok! nőt akarok! Ehhez a> imperatívuszhoz értelemszerűen csatlakozva hozzátenném: embert akarok. Szinte akármi lyent, akár silányat is, butát is, csúfot is, mindegy. mert úgyis az van, ami van - csak ne le gyen központosítva. Ha lehet, legyen úgymond Isten teremtménye.” A jelenlegi hivatali utód „méltón” folytatja, ami neves elődjében rossz volt. A Csurka-párt támogatója, és rasszista kinyilatkoztatásaitól időnként végigfut a borzongás a sajtón és az európai civilizációban élő polgártársainkon. A református vezetés józan szárnya pedig nem győzi már szóval az elhatárolódást, amelyet újra és újra meg kell ismételnie. A jelenlegi dunamelléki püspökből azonban hiányzik az, ami elődjében időtállóan tiszteletre méltó: a kivételes szellemi képesség, a nagy műveltség; a hatvan évvel ezelőtti fasiszta ideológia vaskos frázisaiban hirdeti nézeteit, nem elődjének finom, simuló szavait utánozza. A Napi Magyarország, a radikális jobboldal lapja, pár hónappal ezelőtt összehasonlította Ravasz László vejét, Bibó Istvánt az apósával, s „megállapította”, hogy Bibó nem ér fel az apósáig. Bibó a Nagy Imre-kormány oszlopos tagja volt, hosszú időt töltött Kádár börtönében. A lebecsülésen nem lepődhetünk meg. 1956 igazi szereplőit a jobboldal nem szívlelheti, példának ott van Göncz Árpád, Komád György, de még a vértanúk is. Megértjük: ők a civilizációért és a szabad gondolatokért állták a harcot
