Newyorki Figyelő, 1998 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1998-06-01 / 6. szám
10 NEWYORKI FIGYELŐ 1998. fúl Konrád György Aforizmák a zsidók tartósságáról Zsidónak lenni több ezer éves kihívás. Világnép, szinte mindenütt ott van, és ami régóta van, az fennmarad. Vannak zsidók, és már mióta! Ez a furcsaság tény, és ebből következik szinte minden. Van-e másik világnép? A kínai talán még öregebb, de ők kevésbé illeszkedtek bele a nyugati világ társadalmaiba, kevésbé formázták azokat, és az otthoniak sokkal többen vannak, mint a diaszpórában élők. Zsidók vannak mindenhol, jellemző rájuk a térbeli és időbeli határok, akadályok áthidalása. A neheztelő rokonokat: a vallási, cionista-nemzetállami és a világi-univerzalista opciót összetartja a holocaust megrázkódtatása mint abszolút negatívum mind a három számára. Ez az egyetlen nép, amely a legkülönfélébb korokban és környezetekben megmaradt annak, ami. Áthaladt a többieken, az adaptáció legkülönbözőbb szerepein és álarcain. Asszimilációját határok között tartja az a titkos meggyőződés, hogy zsidónak lenni nem kevesebb, mint bármi másnak lenni. * A zsidó reflexió áthidal, összekapcsol, eltávolodva átlát, és a konkréttól könnyedén fölleng az absztrakthoz, majd vissza: oszcillál. Zsidósnak látom ezt a transzcendáló, túlhaladó szenvedélyt, az egyén képességét arra, hogy leszakadjon a környezetéről, hogy distanciára tegyen szert vele szemben, és képes legyen arra, hogy a saját világát ironikusan nézze. A zsidó realista módon transzcendens. Nem fél túlmenni az adott világ adott határain, tudja, hogy van több is, hogy a hegyen túl is emberek laknak. Alkalmazkodó, udvarias, törvénytisztelő különmaradás. A spirituális alap: az egyének egyenrangú, isteni méltósága, interitása, sérthetetlensége, az emberiség egységének az eszméje, minden ember istene közös. A zsidók számára nincsen az ember és az isten között valami közbülső metafizikai stáció, nincs istenember, nincs istenné vált ember. Ami emberi, az maradjon csak emberi. Mózes is ember, Dávid is ember, Jézus is ember, mind a felebarátunk, mind gyarló és mindegyiknek részleges az igazsága. A messiás pedig csak várasson még magára, ne siessen. A zsidónak nem muszáj vallásosnak lennie; ha nem hiszi, hát nem hiszi istent, aki nem emberi, hanem az örök jelenlét, az, aki az embert látja és hallja, sőt meg is hallgatja, isten az, akihez a vallásos ember beszél. A zsidók adták a világ bibliai metaforáját. * A zsidók általában élénkséget hoznak, kezdeményeznek, az egymáshoz súrlódó identitások termékenyek. Kívülről is látnak, nemcsak belülről. A zsidók öntudata általában paradox, másoké is, de a zsidóké mindenesetre az, szabályszerűen az. Ellentétes hajlandóságaik vannak, és egyiket sem akarják elfojtani. * Transznacionális nép nemzetállamokban! Hova húzzon a szive? A nemzetállamhoz inkább, vagy a világzsidósághoz inkább? Ez olyan kérdés, amelyet nem kell feltenni, mert nemkívánatos elköteleződés akár az egyik, akár a másik válasz. Az ember szabadsága abban áll, hogy konkrét alternatívákat mérlegelve dönt elvei, ízlése és hangulata szerint. * Van egy zsidó világnép, amely már nyugodtabban tartja magát zsidónak, mert kevésbé kell félni, de azért mégis, mindenütt a világon érez valami bizonytalanságot, mert nemcsak zsidó világnép van, hanem van világantiszemitizmus is. Az izraeliek sem érezhetik magukat teljes biztonságban, ott is van a szomszédban olyan, aki megölné őket, csak mert zsidók. Volt egy nevezetes, később istenként tisztelt zsidó, akit a szavaiért megöltek. Zsidó szokás ilyen helyzetbe kerülni. Zsidó szokás a szavaknak ilyen eltúlzott jelentőséget adni, akár meg is halni értük. Zsidó história, hogy az embert megölik azért, ami. * Az Úr, aki az ismert elbeszélés szerint Sinai hegyén szóba állt Mózessel, azt mondta magáról, hogy vagyok, aki vagyok. Az Úr ezt az isteni identitást várja el az ó választottaitól is. Ezt a rettenetesen fáradságos, tapogatózó azonosságot. Ki látta? Ki hallotta? Mózes, egy zsidó, aki talán nem is volt igazában zsidó, fennáll a követelmény azóta, hogy legyünk azonosak önmagunkkal, és hogy vállaljuk a szövetséget, amelyet különféle atyák, meg ez a Mózes a láthatatlan hanggal kötöttek. A próféták szerint ez szövetség a lelkiismeretünkkel, a lelkünk hangjával. A fennmaradás titka - mondják a próféták - a hűség magunkhoz, egy vállalkozáshoz. * A legtöbb nép embereit be lehet olvasztani, a zsidókat aránylag nehéz. Az a valami, ami őket fenntartja - hosszú altatás és önkioltás után - a magukat terepszínűvé álcázó zsidókból is kibúvik. A cionisták után a diaszpórazsidók is kezdenek beletörődni abba, hogy azok, amik, és már nem is olyan szomorúak emiatt. Kibújnak a dobozból, itt is, ott is megjelennek az ő hordozható istenükkel egy különös stratégia megtestesítői. A bűjócskázó zsidó már kevésbé jellemző a világi zsidóság köreire, miért is takarnák a zsidóságukat, néha inkább a hencegés ízetlenségeibe tévednek. * Aki a civilbátorságig menően, egyénileg az, aki, az ilyen ember ingerültséget kelthet maga ellen. A zsidók alighanem megelőzték a németeket a modernizációban, a nyugati értékválasztásban; a zsidóknak kézenfekvőbb volt az univerzalizmus. Erre volt bosszú a nemzetiszocializmus. Voltaképpen a németek is erre vágytak: kimenni a nagyvilágba. Az európai zsidók vesztettek, nem voltak elég éberek, és nem voltak elég jó stratégák, ha tisztábban látnak, akkor többen menekülnek meg. Nem védekeztek elég elszántsággal. Ma Izrael és a világzsidóság virtuálisan ott áll bármely országon belül élő zsidók mögött. A zsidó öntudat Izraelben és Amerikában erősebb, és kevésbé paradox, mint Közép-Európában, Auschwitztól nem különösebben mesSze. * A világi zsidó megválasztja, hogy mit tart meg a parancsolatokból. Csökkenti a kötelezettségeit, a rituális előírásokat, és azt gondolja, hogy van fontosabb dolga is tavasszal, mint a homec elégetése. A könyvespolcán nem ad helyet vallási diszkriminációnak. Van több is, mint zsidónak, kereszténynek, muzulmánnak lenni. Embernek lenni minden csoportidentitásnál több. A zsidóknak az a dolguk, hogy gyakorolják az emberiességet, hogy megértsék és méltányolják a másik embert a maga különösségében. * Emberiesség? A különös tisztelete. Az egyik így imádkozik, a másik úgy, mind tisztel valami magasabbat, ünnepélyesebbet, rendkívülibbet, emberfelettit, mind fölfelé ácsingózik, mind valami követelménynek hiszi az istenit, a tisztaság követelményének, amely azt akarja, hogy emelkedj felül a kis érdeken és a kis ügyeken. Tudjál néha kibontakozni az itt és most testi valóságából, szabadulj ki a földi gravitációból, röptesd a lélekmadarat, tekints magadra hegycsúcsról, madártávlatból, nézz búcsúzóan, a vonatablakon kitekintve arra, ami ott marad helyhez kötve, elmozdithatatlanul. A személy életrajzában a város epizód. A város életrajzában a személy epizód. Halljuk a buzdítást, hogy nézzük az életünket némi nyugodt eltávolodásból, teaszertartás közben, sivatagi sátorban, európai kocsmában, vagy közel-keleti kávéházban. Az a szint, ahol olyankor vagyunk - vallásérzékeny. A detachment állapotaival mindenki meg van ajándékozva, amikor az álom elvisz, amikor egy szállodaszobában úgy érezzük, hogy minden, ami addig volt, messze van, másutt van. * Más vagy-e a szállodaszobában, amikor kilépsz az ágyból, és bemégy a fürdőszobába, majd felveszed a fehér inget, szürke öltönyt, fekete cipőt, majd lemégy a reggelizőhelyiségbe, ahol mindenki nagyjából hasonlóképpen viselkedik. A világi zsidó olyan, mint a többi ember. Vannak élethelyzetek, amelyekben nagyjából ugyanazt teszi minden náció gyermeke. * A zsidó transzcendál, de hová? A családias paradicsom irányába. A folytatódás az ő életének az értelme, és általában a felesége a lelkiismerete. A zsidó utópia a barátságos vacsoraasztal. Ennél nem jobb a mennyország és az angyalok kórusa. Asszony, gyerekek, unokák, rokonok, barátok, vendégek, helybeliek és utasok a megtérített ünnepi vacsoraasztal körül. Vonzóbbat nehéz kitalálni, a- zsidók ezt az utópiát kívánják mindenki másnak is. Ez a másvilág, annyiban is más, hogy most éppen biztonságos, hogy most épp nem törnek rájuk, hogy nem dobogn az ablak alatt a harcosok lovai. A gj rekek erre a kis kályhameleg, csalá boldogságra emlékeznek, amikor mi denki szerette egymást, talán ez volt másvilág, amit a zsidó itt keres a föl életében, mert nem gondolja, hogy e nek az élvezetéhez előbb meg keller halnia. * A zsidók nem nagyon emlegetik-ígr rik a lélek örök életét. Tudomásul ve szik a halált. Nem gondolják, hogy mir den szenvedésért megvigasztaltatunk össze tudják kötni az istenhitet az em béri sors vállalásával, ezért etikai reális táknak nevezném őket. Nem halasztjál el az üdvözülést a túlvilágra, a halá utáni feltételezett öröklétre. Nem gon dolják, hogy a földi élet hibáira létezik mennyei korrekció, kárpótlás, engesztelő jóvátétel. Az történt, ami megtörtént, és ezt már nem lehet megmásítani. Hibázhatsz, de nincsen égi védőháló. Az igazi történés nem odaát van, hanem itt van, ez az. Ez pedig bár néha siralomvölgy és botrány is, többnyire azonban a munka és a köznapi örömök-bánatok terepe. Hát igen, mondja a zsidó, dolgozni kell, ez már így van Káin óta, elvesztettük az ártatlanságunkat, beleharaptunk a tudásba, a bujaságba és a bűnbe, nincs tovább gondtalan gyermekkor. A felnőttség etikája, ezt keresik a bölcsebb zsidók, ami abban is megnyilvánul, hogy többre tartják a tanulást, mint a verekedést. A zsidók elismerik, hogy a világ hatalmas, sőt túl hatalmas, és kiszámíthatatlan erők dúlnak benne, ezért igazodni kell hozzá, számolni kell vele, tudomásul kell venni, meg kell érteni, és alkudozások után egyezséget kell kötni vele, a lehetőségek közül a kevésbé rosszat kell megkeresni, illúziók nélkül a kisebbik rosszról, de ez mind nem elég, mert ehhez hozzá kell tenni valami többet. Választottnak lenni annyit jelent, hogy mind feltételezzük ezt önmagunkról, mert netalán mind-mind ki vagyunk választva valamire, és megpróbáljuk kitalálni, hogy mire. A leliismeretünk hangja szerint feladatokat adunk önmagunknak. Segítő önuralom nélkül nincsen felnőtt ember. Aki ahelyett, hogy rendesen dolgozna, másokat szid, nem felnőtt. Vannak nem felnőtt közvélemények. A sértődöttség nem realista lelkiállapot, és nem kedvez a viruló túlélésnek. (Folytatása következő számunkban.) Konrád György, a mai magyar irodalom kiválóságának tanulmánya eredetiben a budapesti SZOMBAT 1998/4. számában jelent meg és a magyar-zsidó sajtó világszerte átvette. Jelentős mondanivalója folytán a NEWYORKI FIGYELŐ is folytatólagosan közli.
