Newyorki Figyelő, 1993 (18. évfolyam, 1-9. szám)

1993-07-30 / 6. szám

1993. július 30. NEWYORKI FIGYELŐ WDOWIN SKY -GARAY VIOLA: EMLÉKÜNNEPÉLY A WASHINGTONI VÉSZKORSZAK.-MÚZEUM FELAVATÁSA vei a koncentrációs táborokat látogatta meg. A történelemben még nem volt példa arra, hogy egy egész nemzetet, a zsidóságot akarták volna el­pusztítani Azt az óhaját fejezte ki, hogy a Múze­um szolgáljon látogatói hitének megerősítésére. Ted Koppéi a CBS-televiziós állomás ri­portere töltötte be a ceremóniamesteri tisztet Alfred Gottschalk rabbi áldotta meg a Múzeu­mot, majd Clinton elnök, Elie Wiesel és Harvey Meyerhoff meggyújtották az örök fáklyát. Tizenkét államfő vett részt az ünnepségen, mögöttük a felszabadító hadseregek záslói lo­­lobogtak. Az emelvény falán e jelsó volt olvas­ható: „Az elpustultakért és a megmenekültek­­ért is tanúskodnunk kelL." Az intézmény több, mint 150 ezer ameri­kai magánadakozásából épült fel, 250 ezer négy­zetöl területen. A telket az állam adományozta. Az építést James I. Freed-cég végezte. 400 yard­­nyira feksik a Washington Monument-től a Raoul Wallenberg Place-n. Az öt emeletes mestermű formáját és bel­sejét nem az építőművéset, hanem a történelem formálta. Többek között magában foglalja az Em­lékezés Csarnokát, állandó kiállítást, tanulmányi központot, két auditóriumot, könyvtárat és okle­véltárat, valamint számos más, jelentős termet. A kiállítási termekben megőrzött emlék­tárgyak láthatók, amelyeket servezetek és magá­nosok adományoztak. A túlélők vallomásai, ok­iratok és egyéb írások kerültek kiállításra,ame­lyek tanúskodnak az ellenállás, mentés, felsaba­­dítás mozzanatairól. A kiállítás látogatása díjtalan. A kiállítás a hét minden napján látogatható. Felvüágosítással a (202) 488-0400 telefonsámon solgál az intéz­mény. Négy napos ünnepség keretében avatták fel Washington-ban^prüis 18-22 napjain, az Egye­sült Államok véskorsak-múzeumát, amely az United States Holocaust Memorial Museum nevet viseli A vendégek tízezer körüli létsámban je­lentek meg.Bőven adakozó túlélők, bel- és kül­földi államférfiak, a kongresszus tagjai, zsidó ser­vezetek vezetői és újságírók vettek részt. A sokásos évenkinti véskorsak-megem­­lékezésre április 20-án, a Capitol Rotunda-ban került sor. Az emlékünnepély a varsói gettóláza­dás 50. évfordulójáról való megemlékezése, vala­mint a Múzeum megnyitására is solgált. Jona­than Silverman a 19 évesen elpusztult Mordecai Amielewicz gettóharcos utolsó levelét olvasta feL Vladka Meed, a zsidó harcos-szervezet tagja arról szólt, hogyan csempésztek fegyvereket a varsói gettóba-Yates kongresszusi képviselő fel­szólalásának témája az emlékezés napja volt. Április 21-én az arlingtoni temetőben John Eisenhower, a volt államelnök fia és Liv Ullman, ismert színművésznő elismerő érmeket osztottak szét Az érmek feliratát Chaim Pótok, a világ­szerte ismert író szerkesztette. Április 22-én került sor a Múzeum ünne­pélyes megnyitására. Fő szónokok Clinton el­nök, Gore alelnök, Chaim Herzog,Izrael elnöke és Elie Wiesel,Nobel-díjas író voltak. Meyerhoff, az intézmény elnöke mondott köszönetét az ado­mányozóknak a Múzeum felépítéséhez. Elie Wiesel a világ magatartását bírálta a szörnyűségek idején. A Múzeum nem felelet Jia­­nem kérdőjel: Miért nem segítettek? Clinton elnök kiemelte, hogy az elpusztul­tak legjobb polgárai voltak hazájuknak, senkinek sem ártottak és kiirtásuk nem hozott hasznot a náci ördögi rendszernek. Herzog, Izrael államelnöke tapasztalatairól szólt, amikor az angol hadsereg közreműködésé-WWHIWOiQtlIlimi INNEN-ONNAN Július 4-én, vasárnap folyt le az idei mártirünnepély a Magyar Zsidó Mártfrok Emlékművénél, az Emanuel Alapítvány rendezésében. A szomorú esemény széleskörű sajtónyilvánosságban részesült. Alábbi jelentésünk a Magyar Távirati Iroda közleménye alapján készült A gyászünnepség az Emanuel Alapítvány által felállított Emlékműnél, a Dohány utcai zsinagóga mögötti kertben folyt le. Résztvettek a magyarországi zsidó közösség és a Zsidó Világkongresszus keleteurópai tagozatának vezetői is,valamint David Krausz, Izrael Állam magyarországi nagykövete. Elsőként Zoltai Gusztév, a Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, az Emanuel Alapítvány keleteuró­pai titkára mondott beszédet, aki rámutatott arra, hogy míg őseink a mártiromságot könyvekből ismerték meg, a mi nemzedékünknek a vészkorszak saját tapasztalata volt Kálmán Tamás főkántor gyászzsoltára után Fröhlich Róbert rabbi mondott megrendí­tő gyászbeszédet A 600 ezer mártír emlékére hat gyertya gyújtására került sor. Az ünnepséget követően Keller László,az Emanuel Alapítvány elnöke, újságírók kérdésére elmondotta, hogy megvalósításhoz közeledik az a terv, hogy a Dohány utcai zsinagóga mögötti kertet, amely jelenleg felvonulási terület, emlékparkká alakítják Fekete gránittömbökön kerül bevésésre azon bátor, keresztény embereknek neve, aki a vészkorszak idején - nem egyszer életük kockáztatásával - zsidókat mentettek. Öt táblán Raoul Wallenberg, a svér életmentő diplomata nevét tüntetik fel, akinek több­ezer náciüldözött köszönhette, hogy túlélték a náci-nyilas terroruralmat. Keller László nyilatkozata befejezésekor megemlítette, hogy a deportálások 50. éves évfordulója alkalmával, jövőre, a kegyeleti park feálállításának befejezését terve­zik. A költségek, éppen úgy, mint a mártiremlékmű felállítása során történt, teljes egészében az Emanuel Alapítvány fedezi. Kievben az ablaktalan Bagolyvárban volt szállásunk. A magyar hadsereg nagy veszteséget szenvedett a Don-kanyarban történt áttöréskor. Horthy István repülő­gépét 1941 augusztus 20-án lőtték le (L. Tabi László: Egy kievi éjszaka.). Édesanyám naponta olvasta az újság­híreket. Egy ízben figyelmes lett a követ­kező hírre: — Azok a nélkülözhetetlen zsidó orvosok, akik több mint egy éve or­szágon kívül munkaszolgálatot teljesítenek, hazahozatalukat kérvényezhetik. — Nosztrifikálatlan, olasz diplomával a fennkölt lelkű sebészfőorvos. Molnár Béla osztályán dolgoztam a Zsidókórházban. Ő adta meg az életmentő írást Ekként léte­met boldogult mártír édesanyámnak és Nagybaczoni Nagy Vilmosnak köszön­hetem. LEOPOLD SCHEIBER, M D. A cordobai (Spanyolország),678 éves zsinagógát nemrégiben használták fel elő­ször vallási szertartás céljaira. A zsidóknak 1492-ben történt kiűzetése után kórházzá alakították, majd több változtatást hajtot­tak végre az épületen, amelyet 1885-ben nemzeti emlékműnek nyilvánítottak. Most vallási esküvőt rendeztek benne. •4. Mexico állam hivatalosan elismerte a zsidó vallást a nemrégiben bevezetett alkot­mányjogi változtatások során. * Bécsben Shalom elnevezésű zsidó szervezet működik,amely bejelentette, a főváros központi temetőjében tízezer zsidó sírhelyet kíván rendbehozni. A terv végrehajtása során 120 régi sírkövet állíta­nak helyre és a második világháborúban keletkezett bombakrátereket feltöltik. Egy vezető izraeli bibliatudós,Daniel Sperber, a Bar llan-Egyetem tanára kije­lentette, hogy a Menóra, mint Izrael Állam jelvényének használata történelmi tévedés, amely mögött pogány elképzelés rejtőzik. A neves tudós az izraeli ásatásoknál talált érméken, dokumentumokon és épületeken sárkány- és egyéb zsidótlan jelvényeket is talált. Buchenwald,a hírhedt náci haláltábor helyén két hollandi művész által tervezett emlékmű felállítását határozták el. Kóser pita sütöde nyílt Moszkvában, ahol új statisztikai kimutatás szerint a ke­nyérfogyasztás tíz százalékát a pita teszi ki. ií (A fenti híreket a zsidó világkon­gresszus havi bulletinje tartalmazza.) Eszter Forrai L'ESCALIER DE VAGUES Libre adaptation du hongrois de Sylvie Reymond-Lépine Forrai Eszter, a Párizsban élő,kiváló munkatársunk, elismert költő HULLÁM­­LÉPCSŐ című verseskötetének francia nyelvű kiadása a napokban jelent meg. 69 francia frank vételáronfportoköltség­­gel együtt) a következő címen rendelhe­tő meg: Bon de Commande, 7 nie de l' Ecole Polytechnique 75005 Paris,France. KAPHATÓ! Randolph L. Braham professzor hatalmas műve A MAGYAR HOLOCAUST 1. két kötetes kiadása magyar nyelven, 75 US dollár 2. Rövidített kiadása magyar nyelven, 15 US dollár Nem hiányozhat egyetlen házi könyvtárból! Megrendelést, csekket vagy money ordert kérjük az alábbi címre küldeni: Institute for Holocaust Studies The Graduate Center — C.U.N.Y., 33 West 42nd Street New York, N.Y. 10036 — U.S.A. EMLÉKTÁBLA NAGYBACONI NAGY VILMOS EMLÉKEZETÉRE A Magyar Távirati Iroda beszámol az emléktáblaavatásról, amelyet Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes egykori lakó­házának falán, Budapesten helyeztek el. Az 1942-43 években volt magyar honvédelmi miniszter működése alatt jelen­tősen javultak a munkásszázadokban szol­gálatot teljesített zsidók sora. 1941-ben vagy negyven orvos behívót kapott a Lopkovitz-kaszárnyába, - köz­tük jelen sorok írója is. Még aznap négyes sorokban vonultunk a Keleti pályaudvarra. Boldogult szüleim, mások hozzátartozóival, a járdán kísértek bennünket Édeanyám síró szemmel, zabkendő­jével integetett. Szép látvány lehettünk, hátizsákkal, civilben. A MAGYAR ZSIDÓ MÁRTÍREMLÉKMÚNÉL

Next

/
Oldalképek
Tartalom