Newyorki Figyelő, 1992 (17. évfolyam, 3-12. szám)
1992-06-26 / 6. szám
1992 június 26. NEWYORKI FIGYELŐ 3 ELHANGZOTTAK A MÁRTIRUNNEPELYEN ERDŐS ANDRÉ NAGYKÖVET BESZÉDE Mindig emlékezetes, de egyben szomorú alkalom az évenkinti visszaemlékezés a Magyarországon 48 évvel ezelőtt történtekre. Ezek az események kitörülhetetlenek korunk történelméből és a magyar nemzet történetéből. Az utolsó évtizedekben sok minden hangzott el ezekről és még mindig hallható az érvelés, vájjon még mindig szükséges-e emlékezni ezen apocaliptikus időkre. Az én válaszom az, hogy nagyon is szükséges és időszerű ma elgondolkodni azokon az éveken, mert mind kevesebb és kevesebb tanú és túlélő marad, akik hordozzák az egyetemes és örök üzenetet — és azért is, oly sok év után még mindig nem ismerjük a sötét korszak valamennyi részletét, mindazoknak nevét, akik eltűntek és hogyan tűntek el akkor. S ezenkívül van még egy kényszerítő ok, miért nem szabad felejtenünk és miért kell emlékeznünk. Kérdezhetjük önmagunktól, mi történt az alatt az év alatt, amióta itt találkoztunk, 1991-ben ? Minden várakozásunk ellenére, hogy egy történelmi korszak befejeződött a maga régi ideológiai és politikai vetélkedéseivel, a berlini fal ledőltével és az emberi civilizáció új korszakának megnyíltával, — azt lá^uk, hogy új ellentétek robbannak ki, régi árnyak ütik fel újra fejüket, - a múlt baljós jelei, amelyekről azt hittük, hogy már rég feledve vannak. Ez utolsó évben újra megjelentek a türelmetlen, sovinizmus, szélsőségek, nemzeti elzárkózás erői, hogy zavart keltsenek mindenhol. Kísérleteket tapasztalunk a történelem újraírására, történelmi tények tagadására és bűnös feledékenységre. Látjuk, hogy politikai pártok és politikusok jólismert szótár használatához folyamodnak és túlságosan ismerősérvekkel kísérlik meg, hogy igazolják javaslataikat, amelyek társadalmainkon belül új szakadást idéznének elő. Ezen eszmék hirdetői és támogatóik az idő múlására, az emberi emlékezet gyengeségére és rövidlátására támaszkodhatnak, valamint az új nemzedékek ártatlanságára, — hogy beléjük csepegtethessék a gyűlölet és elidegenítés mérgét. Mi azonban itt vagyunk, ebben a zsinagógában és nem csak itt, de a földgömb többi pontjain is, mi, az idős és új nemzedékek képviselői, akik felemeljük hangunkat azok ellen, akik feledtetni kívánják az emberiséggel a 30-as és 40-es évek szörnyű élményeit és visszasüllyeszteni kívánnak bennünket a testvérgyilkos háború és ellentétek, az új gettók világába. Mi ma a magyar vészkorszak 48. évfordulójára emlékezünk. A mártírokra, akik fényesen és feledhetetlenül fognak ragyogni előttünk. Tudatában kell lennünk, hogy a vészkorszak nem egyszeri, hirtelen, váratlan történés volt, hanem végső színpada egy folyamatnak, események összekapcsolódásának kicsúcsosodása, amelyek végső sorban milliók meggyilkolásához vezettek, csupán azért, mert zsidók voltak, vagy valamilyen formában mások, mint a többiek. Ezeket az eseményeket és irányzatokat meg kell állítanunk, mielőtt késő lesz. Századunk első felében az emberiség elmulasztotta az alkalmat, hogy szembe helyezkedjék a történelem sötét erőivel és elkerülje az apocalipszist, amely bekövetkezett. Ezt a tévedést az emberiség nem követheti el még egyszer. A társadalmi, etnikai, vallási és faji harmónia nélkülözhetetlen elemei a demokrácia és és jogrend. Amint azonban az események bizonyították^zek csak alapot képeznek és a megértésnek csupán lehetőségét adják meg. Tehát nem maradhatunk tétlenek mert demokratikus rendszert teremtettünk a Duna és Tisza mentén. Mindennapos harcot igényel országunkon belül és kívül azok részéről, akik Magyarországot nemcsak a világ egyik országának tekintik, hanem érzelmileg kötődnek hozzá. Segíteniök kell megszilárdítani a demokráciát és visszautasítani azokat, akik — jólismert recept szerint — az átalakulás elkerülhetetlen nehézségeit saját sötét céljaik megvalósítására kívánják felhasználni. Bízom abban, hogy nemzetünk eléggé bölcs ahhoz, hogy a szükséges következtetéseket levonja a 20. század történelméből. A Magyar Köztársaság^bbeli törekvésében, hogy a felvilágosodás, demokrácia és türelem világit újrateremtse, kegyelettel adózik mindazok felé, akik diszkrimináció, üldözés és gyilkosság áldozatai lettek és veletek együtt hirdeti: SOHA TÖBBÉ ! MAIMAN GYÖRGY FELSZÓLALÁSA Mi, a túlélők, a Második Nemzedék és a mártírok leszármazottai, kötelességünknek érezzük, hogy megőrizzük emléküket és tudtára adjuk a világnak a sok mérhetetlen szenvedést, amelynek mártírjaink áldozatai lettek. Itt vagyunk, hogy felidézzük szeretetteink emlékét és lerójuk kegyeletünket irántuk. Örök feladatunk, hogy nevüket és emléküket tovább hordozzuk és gondunk legyen, hogy soha feledésbe ne menjenek. Mi ma hatszázezer magyar zsidó emlékét idézzük,akik a vészkorszakban elpusztultak. Mindazonáltal még egy áldozatot kívánok most a hatszázezerhez csatolni: nagybátyámat, aki munkaszolgálatos volt és Bergen-Belsen túlélője. Két nappal azután, hogy Budapestre 1945-ben visszatért, megtudta, hogy hitvese, Piroska és 11 éves leánykája, Éva sohasem fog visszatérni a dachaui koncentrációs táborból. Abban a pillanatban vér tódult nagybátyám ajkára, melléhez kapott és szívroham következtében, ott és azonnal, kilehelte lelkét Lehetséges, hogy vannak, akik ezt a történést orvosi statisztika részének tekintik. Én őt a hatmillió zsidó egyikének tartom, aki gyűlölet következményeként halt meg. A gyűlölet, a vészkorszak vette el nagybátyám életét, éppúgy, mint közvetlen családom felét Felhívok minden zsidó embert, tegyék nevüket és gyermekeik nevét a „Hit emléklapjára'-, amely ellenségeink soha nem lankadó kísérleteitől megmentett, hogy bennünket letöröljenek a föld színéről. Hitler kiirtani akarta a zsidókat, de terve meghiúsult. De vájjon ki vagy mi fogja az asszimilációt megállítani ? A vallásosak gyászolnak, ha gyermekük valláson kívül házasodnak. Ma már azonban mind népszerűbbé válik, hogy az esketési szertartást rabbi és keresztény egyházi férfiú együtt végezze. A zsidóság nem tudja túlélni a következő ötezer évet, az asszimiláció eredményeként. Az én családomban négy unokatestvérem szolgáltatja szomorú DR. BRAHAM L. RANDOLPH PROFESSZOR EMLÉKBESZÉDE Ötven évvel ezelőtt léptek a nácik a zsidók elleni háborújuk utolsó szakaszába: az európai zsidóság rendszeres, tömeges elpusztításába. 1942 márciusának végén kezdték meg Auschwitz gázkamrái gyilkos működésüket a két hónappal azelőtt a Wannsee Konferencia által hozott döntésnek megfelelően. A Végső Megoldás első áldozatai magyarul beszélő zsidók voltak, akiket az első szállítmányban Szlovákiából hurcoltak Auschwitzba.Már akkor a magyar-zsidó közösség is tapasztalta a fasizmus ádáz dühét 17 ezer zsidóból közel 15 ezret űztek ki a magyar hatóságok. Ezeket 1941 augusztusában Kamenec Podolsk szomszédságában gyilkolták le és kb. ezer zsidót öltek meg a magyar hadsereg és csendőrség egységei Újvidék közelében. A következő hónapokban több tízezer zsidó pusztult el kényszermunkatáborokban, főleg Ukrajnában. Bár nyers gazdasági rendelkezések,polgári jogok megfosztása sújtotta a magyar zsidóságot, viszonylag fizikailag biztonságban élt az 1944 március 19-én bekövetkezett német megszállásig. Addig a magyar zsidósága Kállay-kormány védelme alatt, szinte semmit sem tudott a környező zsidó közösségek vérontásáról, sőt azt remélte, hogy valahogy megmenekül a tébolytól, amely uralkodott a nácik által leigázott Európában. Ami Lengyelországban történt — érveltek —, nem eshetik meg a civilizált és lovagias Magyarországon ! Magyarország — így okoskodtak — nem fogja elhagyni „zsidó hitű magyarjait," akik olyan hűek és hazafiasak voltak és oly nagy mértékben járultak hozzá a nemzeti érdekek ápolásához és gazdasági, kultúrális, tudományos életének gazdagításához ! Végül is, amikor illúziója szétfoszlott, ez a zsidó közösség, az utolsó nagy és valamikor a leggazdagabb és legvirágzobb európai zsidó közösségek egyike, könyörtelen és összpontosított elpusztítás áldozata lett a náciknak a zsidók ellen folytatott háborújában. A nácik a Végső Megoldás tervét: — elkülönítés, megjelölés, javaiktól való megfosztás, gettózás, összpontosítás, bevagonírozás és deportálás, - olyan kegyetlenül és gyorsan hajtották végre, ami minden képzeletet felülmúl. Az SS, bár viszonylag alacsony létszámban, sötét tervét csak azért volt képes megvalósítani, mert a magyar qu isi ing-hatóságok teljes odaadással segítették őket, rendelkezésükre bocsájtva az államhatalom minden eszközét, beleértve a polgári, rendőri és csendőri tevékenységet. Mindez pedig a háború kezdetétől elmúlt négy és fél év leforgása után történt, a szövetségesek győzelmének előestéjén, amikor Auschwitz titkait a széleskörű nyilvánosság már ismerte ! Mégis alig akadt olyan, aki segítségről gondoskodott volna. A zsidókat hazájuk és keresztény szomszédaik elhagyták. A szövetségesek elutasították Auschwitz és az oda vezető vasútvonalak bombázását. Az ellenállás ún. hősei, akkről annyi minden került leírásra a kommunista időszakban, kisujjukat sem mozgatták. Csak néhány merészelte megmenteni zsidó barátait és rokonait. Amikor a nácik háborúját a zsidók ellen a szövetségesek győzelme 1945 májusában megállaította, közel hatmillió zsidót gyilkoltak meg — köztük Lengyelország, Litvánia és Ukrajna zsidóságát — ahol a világ zsidóságának bölcsője és tartalékja élt A magyar zsidóság veszteségei közel hatszázezer áldozatot mutatnak — a vészkorszakban megölt zsidók tíz százalékát. A vészkorszakban a legtöbb zsidó azokon a területeken pusztult el, akk szovjet uralom alá kerültek a háború után. A szovjet uralom négy évtizede alatt a túlélő zsidók csendes antiszemita irányzatnak voltak alávetve, amelyet csak vékonyan álcázott a politikai irány a cionizmus és kozmopolitaság ellen. Izrael Állama - a Közelkelet egyetlen demokráciája —imperialista előőrsnek minősíttetett. A zsidó kultúrát erőteljesen korlátozták, sőt kigyomlálni igyekeztek. A vészkorszakot a történelem emlékei közé süllyesztették. A kommunista kormányok nem tagadták a nácizmus borzalmait de a zsidóság veszteségeit saját országuk veszteségeinek részeként fogták fel. Az 1960-70-es években, amikor a cionizmus és Izrael Állama elleni propagandájuk tetőpontját érte el, a kommunisták újabb szemérmetlenséggel léptek elő: a zsidók elleni háborús bűnöket valójában a cionisták és a nácik agyalták ki. A vészkorszak befeketítése és eltorzítása a kommunista korszakban új méreteket öltött a szovjet tömb széthullása és a kommunista kormányok feloszlatása után, az 1989-90-es években. Röviddel ezután, régi náci, új-náci és más antiszemita elemek versengeni kezdtek nyugati hasonmásaikkal a vészkorszak tagadásában. A vészkorszak eltorzítása és tagadása része lett az antiszemita megnyilvánulásoknak, amelyek nyilvánvalóan észrevehetők Kelet- és Középeurópa új demokratikus országaiban.Idegengyűlölő, etnikai-nemzetiségi ellenérzések, soviniszta-nációnál ista szenvedélyek, könyvekben és folyóiratokban, táplálják az 1930-as évek érveit újabbakkal. A zsidókérdés ismét az országos viták egyik programpontjaként szerepel. A zsidók túlsúlyát a sajtóban és hivatásokban előszeretettel tárgyalják politikai témaként.A kártérítés kérdését bizarr és kérdéses módon kezelik: egyes kormányok, így a magyar is — kárpótolni kívánják azokat, akiket a kommunista rendszer fosztott meg tulajdonától, - sok esetben olyan tulajdontól, amelyet eredetileg zsidóktól loptak el. A nácizmus áldozatainak viszont várniok kell. Mire a vonatkozó törvényeket kibocsájták, félő hogy aránylag kisszámú túlélő részesülhet kárpótlásban. A bolsevizmust és a kommunizmus borzalmait ismét összekötik a zsidósággal.Még tiszteletet érdemlő körökben is a zsidókra,mint „másokra" hivatkoznak, — a nem hasonuló idegeneket értve ezalatt. Végül pedig azok is, akik elismerik, hogy a zsidókat gonoszul kezelték a háború alatt, a vészkorszak bűneit azonosítják az állítólagos bajokkal, amelyeket a különböző országokra a zsidó bolsevizmus hozott. Álláspontjuk szerint a két bűn hatálytalanítja egymást. (Braham professzor beszédének befejező része a következő oldalon) példáját a vegyesházasságok következményeinek. Ezért hívok fel mindenkit: neveljék gyermekeiket a zsidó hagyomány nagy értékeinek körében, vigyék el őket a templomba és mutassanak jó példát zsidóságunk nagy hagyományai szellemében. Magam részéről zsidó nőt vettem feleségül, két fiunkat a zsidó hagyomány szellemében jó zsidó nevelésben részesítjük és bizonyosra veszem, hogy sohasem fogják megváltoztatni nevüket, bármint is alakul majd az életük.
