Newyorki Figyelő, 1992 (17. évfolyam, 3-12. szám)
1992-06-26 / 6. szám
4 NEWYORKI FIGYELŐ 1992 június 26. ELHANGZOTTAK A MÁRTIRÜNNEPÉLYEN SZERKESZTŐNK ZÁRÖSZAVAI (Braham professzor beszédének befejező része. Folytatás az előző oldalról) Összegyűltünk, hogy megemlékezzünk a világtörténelemben példa nélkül álló tömegirtásról, amely 48 évvel ezelőtt folyt le a 20. század fényes napvilágánál. Tudósaink jelentőséget tulajdonítanak a héber betűk számértékének, $ abban értelmet, útmutatást látnak. A 48. évforduló (Mem ésCheth betűk) számértéke összeolvasva annak az átoknak kezdőszavát képezi, amelyet a zsidóság ősellenségére, Amálékra alkalmazunk: MACH — Irtassák ki neve és emlékezete és irtassák ki emléke. De vájjon eleget teszünk-e az emlékezés, a nem-felejtés, a kegyelet és siratás kötelességének azáltal.hogy egyszer évente összegyűlünk és a felszólalások meghallgatása után elmondjuk a Kadd isimát szeretteinkért, akik a modern Amálék áldozatai lettek ? E kérdés felvetődik éppúgy, mint Anyák Napján. Vájjon elégséges-e, ha egyszer évente ünnepeljük szülőanyánkat vagy annak emlékét ? Nem, testvéreim, a kegyelet, az emlékezés és a nem-felejtés többet kíván. Elpusztított szeretetteink emléke mej^töveteli tőlünk, hogy összpontosítsuk erőinket a fejét ismét felütő és egyre erősbödő ellenség ellen. S ha mi tétlenek vagyunk, akkor bűnt követünk el a kegyelet, de egyben az utánunk következő nemzedékek ellen is. Szent Tóránk e heti szakasza szól arról a törvényről, amely a demokrácia intézményét először valósította meg ezen a világon. A Jóbel-évre gondolok. Izrael ősi államában az ötvenedik év Engesztelő Napján megszólalt a sófár, hogy szabadságot hirdessen minden elnyomottnak és előírja, hogy a javaknak vissza kell térniök eredeti tulajdonosukhoz. A törvény szavai mély jelképet magában hordozó előírást tartalmaznak: - Az udvarházak, amelyek nincsenek fallal körülkerítve, a mezővel tekintetnek egyenlőnek, megváltásra kerülnek és szabaddá válnak a Jóbei évében.-S vájjon szeretteink otthona, ahonnan elhurcolták a derék zsidó apákat, akik szorgos mu nkájuk közepette gyermekeiket kézen fogva vezették a tanházba, a zsidó anyákat, akiknek péntekesti gyertyája fényénél a tisztaság és szentség árasztotta el az otthont, az ártatlan gyermekeket és csecsemőket, akik nem tudhatták, hogy egy elvadult világba születtek, a tanítókat és tudósokat, akik oszlopai voltak az egyetemes kultúrának, — mindezek az otthonok nem voltak-e hasonlók a határtalan mezőhöz, amelyen a gyilkosok, a vadállattá vedlett martalócok szabadon jártak ki-be,hogy a halálba küldött mártírok hátrahagyott dolgaiban turkáljanak és elrabolják ? Scheiber Sándor idézte Lőw Immánuel szegedi főrabbi sírján a gyönyörű talmudi regét: A gyermekét feláldozni készülő Ábrahám késére az angyalok három könnycseppet hullattak és ezek a könnyek szétolvasztották a kést és megmenkült az áldozat.Vajjon hány könnycseppet kellett volna hullatniok az angyaloknak, hogy megmentsék a hatmillió ártatlan áldozatot és köztük hatszázezer magyar-zsidó testvérünket ? S talán ezért vigasztal az írás: — Jön rájuk a megváltás ! — Erre azonban nem várakozhatunk tunyán és közömbösen.Ma,amint hallottuk szónokainktól, tombol az ún. történelmi revizionizmus vagy sarlatánizmus, amelynek képviselői tagadásba veszi« a vészkorszakot És sajnos, csatlakozik ezekhez a saját köreinkből eredő tudatlanság is, mint amikor a vészkorszak fájdalmasan leggyönyörűbb emlékművén, a miami-i szobortömbön az a felírás éktelenkedik, hogy a magyar vészkorszak áldozatainak száma kétszázezer, a tényleges hatszázezer helyett. Nem szándékos bűn ez, csupán a tudatlanság megnyilvánulása, a tankönyvek felkészültség nélkül való olvasása. Tudjuk, hogy a Szentély elpusztulásának fő okául bölcseink az egymás iránti oktalan gyűlöletet jelölik meg. A ma élő nemzedéknek a siratás negatív kötelessége mellett pozitív feladata is van — túlélésünk és az utánunk következő nemzedékek fennmaradása érdekében, ez pedig a testvéri összefogás, a közömbösség kiküszöbölése, azon kevesek mellé állás, akik a népünkért való harcot és az igazság hirdetését életcéljuknak tekintik. Van itt ma köztünk egy testvérünk, a vészkorszak túlélője, aki kis nyírségi közösségének emlékével kel fel és tér nyugovóra és falubeli mártírjai emlékét emlékkönyvben örökíti meg. Befejezésül legyen szabad művéből néhány sort idéznem: Mi, akik megjártuk Auschwiizoi és a munkatáborokat, mi, akik a gázkamrák fojtó füstjétől szenvedve életben maradtunk, akik a keretlegények kegyetlenségeit túléltük, irtuk ezeket a sorokat mély gyászban és vérző szívvel. Nem ünnepelünk, hogy életben maradtunk, mert negyvenöt év után is még mindig Auschwitz lebeg szemünk előtt. Nappal az élet küzdelme eltereli figyelmünket az átélt szenvedésektől, de az éjjelek rettenetesek. Az álmokat nem tehet irányítani. Azok önkéntelenül hozzák az átéltek képeit. Nem tudunk tehát feledni- mint ahogy azt sokan követelik tőlünk —.még ha akarnók is. Nem, nem tutijuk ezeket elfelejteni. Szüléink, családjaink iránt érzett szeretetünk, elrabolt és meggyilkolt családjaink emléke nem enged bennünket felejteni. Kinek irtuk ezt a kis könyvecskét ? Nem magunknak I Mi OTT voltunk I Nekünk nincs szükségünk írott emlékeztetőre. Mi az emlékekkel élünk és halunk I GYERMEKEINKNEK, UTÓDAINKNAK szól ez a megemlékező dokumentá-CIÓ> EM LÉK EZZÉ L I ... SOSE FELEJTS III Ha pedig testvéri összefogásunk valóra válik, a közömbösség kialszik, akkor remélhetjük, hogy az frás szava is valóra válik: eljön a mindnyájunk által áhított megváltás, a béke és szeretet, a kiengesztelődés korszaka. Az effajta nézetek terjesztői kétségkívül a közélet szélén helyezkednek el Magyarországon és nem jelentenek veszélyt a magyar parlamentáris rendszerre, amely az utóbbi években nagy erőfeszítéseket tesz a demokrácia irányában. Aggodalomra ad azonban okot az a tény, hogy a felelős vezetők - a hatalom és politika követelményeitől indíttatva — elmulasztják nyilvánosan elítélni és nyíltan elkülöníteni magukat azoktól — kivéve zsidó hallgatóság előtt odahaza és külföldön. Gondot okoz továbbá a vezetők — és a nemzet azon hibája, hogy nem akarnak szembenézni a történelmi múlttal. A történeti igazság és a fejlődő demokrácia megkívánja, hogy a vészkorszakkal bátran és becsületesen kell szembenézni. A vészkorszak és antiszemitizmus kapcsolata kétséget kizáróan bizonyítást nyert. Éppúgy, amint a féktelen antiszemitizmus az 1930-as években elősegítette a Végső Megoldás útját, a vészkorszakkal való becsületes szembenézés hiánya ismét bátoríthatja a heveny antiszemitizmus terjedését, annak minden szörnyű társadalmi következményeivel az új kommunizmust követő korszakban. Magyarország világi és egyházi vezetői éppúgy, mint az előzőleg a Harmadik Birodalom alá tartozó országokban, egybehangzóan ítéli« meg az ország szerepét a náci korszakban. Vonakodnak elismerni Magyarország részvételét és részbeni felelősségét a magyar zsidóság vészkorszakáért.Szinte kizárólag a németeket okolják,hangsúlyozva — ami egyébként teljesen igaz is -, hogy a magyar zsidók a Kállay-kormányzat védelme alatt állottak a náci megszállásig. Ez azonban csak része a történeti igazságnak,mert figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a zsidóellenes intézkedéseket a német és magyar nácik együtt tervezték és végrehajtóik szinte kizárólag magyarok voltak. A történelmi bizonyíték tisztán mutat arra, hogy a magyar zsidóság túlélte volna a vészkorszakot, ha a németek nem szállják meg az országot. Azt is mutatja azonban, hogy a quisling-magyar hatóságok lelkes támogatása nélkül a németek nem tudták volna sötét terveiket keresztülvinni. A kommunista rendszert elűzését követő rövid időszakban Magyarország nagy erőfeszítéseket tett a demokrácia irányában. Az igazán pluralista és türelmes társadalom azonban megkívánja a múlttal való becsületes szembenézést — az ország kollektív elkötelezettségét a történeti igazság felé. Ezt a gondolatot nagyszerűen foglalta össze Szűrös Mátyás 1989 május 10-én tartott magyar parlamenti beszédében: — Válogatós emlékezés inkább gyönyörű napokat, hősi korszakokat, sikereket, diadalokat kíván felidézni. S mi büszkén vallhatjuk, hogy a mi múltunkban vannak ilyenek. Nem rejthetjük azonban véka alá tévedéseinket, vereségeinket, drámáinkat és végzetes tragédiáinkat. Tudjuk, nincsenek csalhatatlan nemzetek felhőtlen múlttal.Különböztetnünk kell azok között, akik tagadják hibáikat vagy vétkeiket és azok között, akik ezzel ellentétben a történelem ítélőszéke előtt, magasra tartott fejjel állva, elismerik múltjukat a maga egészében, hajlandók önvizsgálatra és a teljes igazság bevallására, nehogy a jövőt elhallgatott bűnök, lerovatlan adósságok fertőzzék vagy veszélyeztessék. A múltat bekell vallani. Nincs ezalól feloldás ! — Mi most három évvel később élünk. Válogatós emlékezet még mindig uralkodni látszfc. A történelmi múlt teljes egészében való elfogadása még várat magára. A magunk részéről, - túlélők, zsidók és más tisztesseges emberek mindenhol — mindig emlékezni fogunk és nem engedjük meg, hogy a világ elfelejtse a vészkorszakot, amely tragikus szakasz a zsidó nép történetében, de mindenek felett rettentő, kimondhatatlanul szégyenteljes fejezet a nyugati civilizáció és az európai keresztény nemzetek történelmében, akik utóbbiak részesei voltak a Végső Megoldásnak. KÖNYVESPOLC ÉVKÖNYV 1985-1991 (Memorial Foundation for Jewish ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ INTÉZET Culture költségén) kiadása Scheiber Sándor halála óta első ízben látott újra napvilágot az Országos Rabbiképző Intézet évkönyve, amely az 1985-91 évek anyagát foglalja magában. A mű szerkesztője dr. Schweitzer József főrabbi, a Rabbiképző igazgatója, Scheiber Sándor utóda. Az előző bekezdésben felsorolt száraz tények után hadd adjunk helyet érzelmeinknek, amelyek kitörtek belőlünk a kötet olvastára. A mű adott célján, az Évkönyv folytatólagos kiadásán túlmenően nemcsak a címében jelzett hat év zsidó történeti, irodalmi és tudományos anyagát köti csokorba, de egyben Scheiber Sándor emlékének állít szinte mindennél méltóbb emléket — Benoschofsky Ilona és Balassa Iván avatott tollából. Valójában minden egyes tanulmány méltatásával kellene foglalkoznunk, de azt terjedelmünk érthetően nem teszi lehetővé. Kiemelendőnek tartjuk azonban a vészkorszak kutatásának szemszögéből Schweitzer József és Landeszman György főrabbik közös munkáját, amely a magyar zsidóság helyzetével foglalkozik, a német megszállás és deportáció közötti időszakban és a magyarországi hitközségek adataival 1944 áprilisában. A legmagasabb történelem tudományi síkon a tanulmány csattanós válasz a történelmi revizionisták vészkorszakot tagadó hazugságaira. A könyv első lapjain Gergely Ágnes és Hegedűs Géza versei olvashatók, valamint Szántó T. Gábor két ihletett versfordítása. Személyes érzelmeink húrját pendítette meg D. Felder Katalin Domán Ernő főrabbiról szóló megemlékezése. A mű kék színű, díszes fedőlapja a Menórával és a Templom képével díszítve, Cion szeretetét árasztja. Megrendeléseket a műre kiadóhivatalunk készséeeel továbbít.
