Newyorki Figyelő, 1992 (17. évfolyam, 3-12. szám)
1992-06-01 / 5. szám
1992 június 1. NEWYORKI FIGYELŐ Dr.,Schöner Jóéi (Alfred) EGY ÚJ OLE SZEMSZÖGÉBŐL Nagyon szeretem a péntek délutánokat Jeruzsálemben. Itt ülök a Merkáz Klita, a Befogadási Központ, harmadik emeletének parányi lakásában az ablak előtt, s kitárulkozik előttem az „Arany Jeruzsálem,,. A valószfnütlenül kék ég és a csillogó napsugár által aranyköntösbe öltöztetett Szent Város. Az utakon már gyengül a forgalom, sábátra készülődnek az emberek. Emitt még zakatoi, s monoton zenét duruzsol a munkagép, melynek vezetője szinte egyedül rendezi át a kicsiny hegyoldalt, varázsolva oda hűsítő árnyékot adó parkot, sétányt a szerelmeseknek, játszóteret a zsibongó gyermekhadnak. PENTEK DÉLUTÁNI VIRRADAT Amott már csöndes — az egyébként gyermekzsivajtól hangos — iskola, melynek falai között három és félezer gyerek tanul. Az iskola bejárata mögött csöppnyi park húzódik meg szerénye, neve: Kineret Cohen. Kineret Cohen 12 éves volt csupán, a tér mégis az Ő nevét viseli. E kislány ott ült azon a 405-ös autóbuszon, amely Tel-Aviv és Jeruzsálem között haladva, gyilkos terrorcselekmény áldozata lett két esztendővel ezelőtt. Valamivel volt csak fiatalabb, mint Anna Frank. Gondolataim és érzelmeim kavalkádjából kiragadva most a kosárlabda pályára téved tekintetem. A tömegsport itt azt jelenti, hogy mindig és mindenki előtt nyitva áll a hőséget sugárzó betonkatlan. Állandóan kosaraznak a fiúk, s hangosak, fékezhetetlenek, könnyedén öltözöttek, fáradhatatlanok, tehetségesek. Vajon melyikből lesz az új Miki Berkovics, vagy a mai izráeli fiatalság egyik sportideálja, Doron Jamchy? Messziről látszik a nemrég épített szfárádi zsinagóga impozáns architektúrája. Olyan templom ez, ahol együtt ad hálát a Mindenhatónak a világ négy tájáról hazatért zsidó. Először monotonnak tűnő imájuk ma már lenyűgözően érdekesnek hallik, melyben állandóan az örök időszerűséggel bíró üzenet szárnyal: „Vötechezená énénu bösuvchá löcion böráchámim.... ☆ Ülök a szobámban a nyitott ablak előtt, melynek szárnyait hat héten keresztül beragasztva tartottuk. Ma már anakronisztikusnak tűnik, hogy több, mint négy millió testvérünkkel együtt, ragasztószalaggal és nylon fóliával védekeztünk Irák őrült diktátorának Scud rakétái ellen. Az ország minden polgárára deprimálólag hatott a Cáhál és a józan ész diktálta önfegyelem. Már nem emlékszem pontosan, hányszor hallottuk a kibírhatatlan atmoszférát teremtő szirénazúgást. Vagy arra, hogy hányszor vettük fel korunk egyik védő szörnyszüleményét, az ormótlan gázálarcot. De így a péntek délutáni csendben újból kirajzolódik előttem a januári első támadás, amikor hajnalban iráki rakéták törték át Izráel egét, hogy legújabb kori történelmünk hős városának, Tel-Avivnak házai közé csapódjanak. Ültünk a „zárt szobáoan,, , és remegve vártuk, van e áldozata a gyilkos fegyvernek. Csendben mormoltam magamban a gyermekkorból beidegződött : Thilim verseket, remélve, bízva, tudva, hogy Ő, a Teremtő soha nem hagyja el népét. Majd elhangzottak a „varázs,, mondatok: le lehet venni a gázmaszkot, ki lehet menni a „zárt,, szobából. Kábultan, mint, ki álomból ébred, igazán csak akkor tértem magamhoz, amikor a rádióban, reggel hatkor érces hangon, gyönyörűen hangsúlyozva újra felcsendült az ősi, a hitet, s biztonságot sugárzó mondat: „Smá Jiszráél, Hásém Elokénu, Hásém Echád,,. Ülök az ablak előtt, de csak lelki szemeim előtt látom a Kotelt. Gyakran járok a Falhoz. Az ottani hangulathoz gyenge az emberi szó, azt csak érezni, s mindig megújúltan átélni lehet. Az áhítatot teremtő légkört időnként a koldusok és az álkoldusok iritáló szava töri meg. Halkan, néha hangosabban, s még ritkábban agresszíven elhangzik a szó: c'dáká, c dáká. Valóban ez lenne a cdáká? Ez lenne a jótékonyság? Nekem a c dáká fogalmát annak a közösségnek a tagjai testesítik meg, akik minden reggel munkába menet a kiskatonáknak süteményt, friss kávét, jó szót és egy nép köszönetét viszik. Ülök az ablak előtt, s nem messze udvarunk bejáratától, tündöklő mosolyú, kipás kisfiú jelenik meg. Szülei gyengéden fogják kezét. Ugyanolyan emberek, min te, vagy én, csak pigmensetjeikbe kicsivel több fekete szín keveredett. Etiópiából megmentett testvérek ők. Ideérkezésük az entebbei bravúrhoz hasonlítható. Ebben az országban mindig történnek csodák. Ennek az országnak szüksége van csodákra. Ez az ország maga a csoda! Ugyanakkor arra gondolok, vajon ezeknek a fekete testvéreknek is végig kell-e járni a helyi bürokrácia néha kiismerhetetlen útjait. A gyakran megjelenő kiskirályok érthetetlen önkényeskedését hogyan értik meg? Remélem, hogy azokkal találkoznak, s ilyen az izráeli társadalom túlnyomó többsége, aki átérzik az új olék gondjait, s akik megértéssel fogadják a Cionba hazatértek csetlését-botlását. Illusztris munkatárssal gazdagodott lapunk: Dr. Schöner Alfréd csatlakozott Íróinkhoz, akinek személyében a Második Nemzedék élenjáró képviselője kap megérdemelt sajtónyilvánosságot közösségünkben. Schöner doktor a II. világháború után született, ma 44 éves éves. Hat éves jesivai tanulás után,a budapesti Anna Frank Gimnáziumban érettségizett, majd hat és fél éven át az Országos Rabbiképző Intézetben, dr. Scheiber Sándor tanítványaként képezte tovább magát. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen művészettörténetből doktorált. Eddig 240 publikációja jelent meg. 1936-ig Szegeden volt rabbi, 1985-ig a budai zsinagóga, majd 1985-1990-esévekben a Dohány utcai templom főrabbija, egyben az Országos Rabbitanács elnöke volt. A magyar zsidóság képviselője volt a parlamentben. Családjával Izraelbe ment és az Öböl-háború alatt vette fel az izraeli állampolgárságot. Nejével, két gyermekével Rámát Ganban él. Művészettörténetet tanít a haifai egyetemen és a telavivi Levinsky Főiskolán. Szegedi rabbisága idején tanítványa volt dr. Fürst László, a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai elnöke és dr. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke. Eddigi működése, felkészültsége meredeken felfelé ívelő pályafutást ígér. A NEWYORKI FIGYELŐ büszke arra, hogy írógárdánkhoz csatlakozott. Ülök a Befogadási Központ harmadik emeleti szobájának ablaka előtt, s a szemben lévő automata ajtón keresztül egymás után érkeznek az ismerősök és az ismeretlenek. A kapuban éjjel-nappal fegyveres őr - somer — áll. Szükség is van a fokozott óvatosságra, hiszen alig van olyan nap, amikor az újságok címlapján ne olvasnánk terrorista merényletről. Erről alig ír a világsajtó, ez alig érdekli, nem érdekli a világot. Miért? A zsidó ember élete nem egyszeri és megismételhetetlen? Rajtunk csak sajnálkozni, vagy bennünket csak elsiratni érdemes? Az elmúlt évtizedek tehetséges költőjének sorai hasítanak belém: ,Hagyd a népedet elpusztulni könyörülj rajta Istenem. Süllyedjen el a vesszőkosár, hagyd a kőtáblát üresen.,. Hát nem, csak azért sem. M.A. , kedves Barátom! Ez a nép elpusztíthatatlan, élni akaró, s mindig megújulni képes. Ez a nép — gondoljunk például a sok évtizedes szovjet alijára — lassan lassacskán hazatér. Civódik, egymást marja, veszekszik és elégedetlen. Harsány, ingerlékeny, de optimista, s a kevésnek is örülni tud. Békében akar élni, és békében fog is. £ A napokban itt a házban megismerkedtem egy huszonéves fiatallal, horgolt kipát, ha úgy tetszik kapedlit visel. Büszkén mesélte, hogy nehezen ugvan, de teljesítette a három „ötvenest,,. Azaz a katonaságnál 50 fokos sivatagi melegben, 50 kilógrammos felszereléssel, 50 kilométert gyalogolt. Megvédi övéit, egyszerűen azért, mert izráeli. Gondolatbéli kalandozásaimból visszatérve ismét a kapura réved a tekintetem. A rabbi lép be. A kiejtéséből ítélve valahonnan az USA-ból alijázhatott. Itt nem kell Higginsnek lenni ahhoz, hogy megtudd, ki hol született. Az amerikaiak pörgetve, a franciák raccsolva, ejtik a szavakat. Az oroszok nem tudják kimondani, hogy ÁNI. Helyettes az mondják: ÁNYI. Akik az arab országokból jöttek, az „ájin„-t is szépen artikulálják. S könnyen felismered, ki származik Magyarországról. Mi a hangsúlyt a héber szavak elejére, s nem a végére tesszük... Szóval a rabbi szakállas, joviális úriember. Segítőkész nagy tudású. Minden héten egyszer tanít párását hásávuát azaz Tóra magyarázatot. Könnyű ivrit nyelven, szemléletesen magyaráz, s mondanivalóját kommentárokkal húzza alá. De vajon miért öten, vagy hatan ülnek az óráján? Itt az új olék között a Tan iránt az érdektelenség teszi közönyössé az embereket? Vagy csupán nem jut el az emberek tudatáig, hogy a könyv népe nem hanyagolhatja el az örökölt adományt, a zsidó tradíciót? Apropó, tradíció. Most jött be az a testes asszonyság, aki kásrutra tanítja az érdeklődőket, szerda délutánonként két órán keresztül. E kurzus iránt viszonylag nagy az érdeklődés Nem hiába tartozik a zsidó gasztronómia nemzeti sajátossá gaink közé. A zsidó konyháról szóló könyvek ma is sikerre számíthatnak. A „suk„ most is hangos az elárusítók rekedtes, de fáradhatatlan hangjától. A szupermárket változatlanul légkondicionált« elegáns, áruval teli, ám relatíve méregdrága. Most Michál lép be a kapun. Mi az, hogy lép? Libben. Ö a klita tánctanára. Törékeny fiatal hajadon, hullámzó haja derekáig ér. Cábárit, azaz izráeli bennszülött, ami meglátszik minden megnyilvánulásán. Öntudatos, kedvesen hucpá, mosolygós, s nem mindig kezdi pontosan óráját. Igaz, itt Erecben a pontosság nem tartozik a pozitív emberi tulajdonságok közé. Michál körbe állítja az embereket. Vannak vagy ötvenen. Hatévestől hatvanig. Megszólal a magnó, s megindul a tánc. Szmolá, jeminá, kádimá, áchórá. Mosolyogtatóan ügyetlenül hullámzik a tömeg, s ropja a táncot. Igen, ennek a népnek már saját néptánca is van. Tánc, amelyet ismer idős és fiatal, s nyári estéken kint a tengerparton, vagy szombat kimenetelénél a kisvárosok főterén, büszkén és kecsesen lejt a gondjaitól megszabadult izráeli polgár. Csak ezt nem értem, milyen út vezet a kezdeti ormótlan lépésektől az összetartozást is szimbolizáló sejtelmes táncig? *# k. Ülök a szobámban a nyitott ablak előtt, s a most már pihenőre tért pedagógiai intézmények sokaságára gondolok, melyek öt és fél napon át adnak otthont mindazoknak, kik szomjazzák a tudást. Izráel pedagógiai rend ;zere igazi színes kavalkád. Itt már óvodás korban computerrel játszatják a gyermekeket. Valaki nemrégiben tréfásan azt kérdezte: „Erecben ki az úr a háznál? A férj? Nemi A feleség? Nem! Akkor ki? A gyerek! — hangzott a szellemes válasz. Fantasztikus a gyerekkultúra. Minden miattuk, értük, a jövőért van. Ennyi csillogószemű, derűs tekintetű, felhőtlen homlokú, gyönyörű gyereket sehol a világon nem lehet látni. Lehet, hogy elfogult vagyok? Mindent áthat a tudás iránti vágy. Időnként járom a Méá Seárim — tisztának igazán nem mondható — utcáit. A szegényes külső mögött megszámlálhatatlanul sokasodnak a Talmud Tórák, chéderek, jesivák. Belépve az ajtók mögé, mindenütt hallgatóságot találsz. Ősi nyelven, héberül, vagy jiddis fordításban csendül fel a Talmud lírai atmoszférát teremtő, s az elmét csiszoló világa. Bné Brákban hasonló millió fogad. Itt — különösen sábátkor — elegánsak az asszonyok. A divat talán még a párizsi igényeket is kielégítené, persze illő szemérmességgel, decens magatartással. És ha a férfiak Pierre Cardin-nál akarnak ruhát csináltatni, hosszú fekete kabátot, azt is megtehetik. S hadd szóljak néhány szót Izráel büszkeségeiről, az egyetemekről. Az elsőről a Szentföldön, a Héber Egyetemről Jeruzsálemben. Építészeti remekmű, e lankás tájra rásimuló campus, koronaként emelkedik a város felett. Több tízezer diákja öntudatosan vallja, hogy a világ egyik legjobb egyetemének a hallgatója. Igaz, az izráeliek véleménye szerint nincs igazi különbség a felsőoktatási intézmények között. Ha meglátod a Tel-Aviv Egyetem parkokkal ékesített, nonfiguratív szobrokkal díszített környezetét, úgy érzed, valóban a tudás palotájába tévedtél. Itt magaslik a Bét Hátfucot, a világ egyik leglátogatottabb „múzeuma,, , itt ad otthont a sok százezer könyvnek, mikrofilmnek a csendet és áhítatot sugárzó, légkondicionált könyvtár. Szólhatnék még a haifai Technionról és a Kármel tetején a tenger hullámait fürkésző Egyetemről, a Rámát Gán-i Bár llán-ról, ahol szinte alig lehet kipá nélkül látni előadót és diákot, S amelynek dinamikus fejlődése az izráeliek képzeletét is túlszárnyalja. Regélhetnék a titkok hordozójáról, a Weizmann Intézetről, a sivatag oktatási központjáról,a Beér-Sévai Egyetemről, tanárképző főiskolákról, tanítóképzőkről, szabadegyetemekről stb. stb. , de már nem teszem. (A cikk befejező része a 12. oldalon) t
