Newyorki Figyelő, 1988 (13. évfolyam, 1-16. szám)
1988-07-12 / 9. szám
4 NEWYORKI FIGYELŐ 1988 július 12. Tcitclbaum Mózes unokája volt Jekutiél Juda, aki egy időben a vándorló cádikok életformáját is választotta. 1858-ban lett máramarosszigeti rebbe. Híres jesivát alapított. Működése alatt ismét felvirágoztak a gyönyörű kabbalisztikus-chászid rítusok. E nagy szent végső esztendeit -1883- ban halt meg - a tiszaeszlári pör keserítette meg. Neve kezdőbetűi alapján CHÁJIL- nak, hősnek nevezték Chánánja Jom-tov Lipe (1883-1904), egykor técsői, később máramarosszigeti cádik. Nagy orthodox tekintély volt. Örökébe fia, Chaim Cevi, majd pedig unokája, Jekutiél Juda léptek, öccse Jóéi, nagykárolyi, majd szatmári rebbe lett. 1897-ben halt meg Hercka Halévi, a csodarabbinak tartott újfehértói pap. Faluja zarándokhely volt életében. Hírneves cádik volt Munkácson Spira Salamon (1832-1893). Nagybátyjánál,Spira Elimelechnél tanult. Munkács előtt a strizevi chászidok rebbéje volt. Raudnitzban született és Balassagyarmaton halt meg Deutsch Áron Dávid(1812- 1878), egykori budapesti, majd balassagyarmati rebbe. Nagy orthodox volt. Elismerés és tisztelet övezte Rosenbaum Gerson Lits Halévi, tállyai cádikot is. 1901-ben halt meg. Reb Halberstam Jechezkel Sraga (1811-1898) édesapjánál, a világhírű Chaim Halberstam szandeci cádiknál tanult. Lengyelországi (Radzil, Schinova) működés után jött Magyarorszára és lett a sztropkói cádik. Nagy tudós volt. Járt Palesztinában - Jeruzsálemben - ahol addig ismeretlen kabbalisztikus iratokat fedezett fel. Atyja halála után a lengyel chászidok őt tekintették cádikuknak. Ekkor visszatért Lengyelországba, Schinovára. Ott halt meg. A zadetsovi rebbe tanítványa volt Weisz Joszef Méir, szaploncai cádik. Csodatévő volt, ezrével zarándokoltak hozzá. 1909-ben halt meg. Élete ima volt, adakozás és böjt. Szelídségben, csendben. Édesapja, Spira Salamon utóda volt Munkácson Spira Cevi Hirsch. Korának legnagyobb talmudistái és kabbalistái közé tartozott. Nagy szent volt, tömegesen zarándokoltak hozzá a hívek az egész országból. Mindig a legszigorúbban orthodox viseletben (pajesz, kaftán, stb.)mutatkozott. Csodatételei legendásak. Századelőnk e nagy cádikja 1913-ban halt meg. Nagyhírű cádik és filozófus volt Teitelbaum Chaim Cevi (1879-1926), máramarosi rebbe is. A középeurópai chászidizmusnak korában legnagyobb egyénisége. A liszkai cádik, Friedmann Herschele tanítványa és bizalmasa volt Steiner Jesája (Sájele). Zborón született 1851-ben. A büdszentmihályi jesivában nevelkedett, innét került Olaszliszkára. A cádik halála után Bodrogjceresztúrra költözött. Ekkor már országszerte beszéltek róla. A liszkai chászidok a nagy cádik méltó utódjának fogadták el. A tekintélyes szandeeci, szigeti és nadvernai rebbék is elismerték. Híre nőttön-nőtt. Jótékonysága legendás volt. Az I. világháború alatt menekültek tömegét etette és ruházta. Keresztények, zsidók egyformán zarándokoltak hozzá. „A szent paphoz" — így mondták. Nagy misztikus volt és csodatévő hírében állott. Életszent-HÍDVÉGI MÁTÉ: MIT MOND A KAKAS ? III. ségét Magyarország első sámú főrabbija, Löw Immánuel is elismerte. 1925-ben Szandecről falujába jövet az úton megbetegedett. Ijar hó 3-án halt meg. A legenda róla is azt tartja, hogy imaasztalát és imakönyvét nem fogta a tűz. Koporsóját imapulpitusából készítették. (16) Sírja mindmáig szent hely. Házát - legutóbbi ottjártamkör - még láttam álni Bodrogkcresztúr szívében. Legendás karosszéke pár éve A- merikába került. Mátészalkán húnyt el 1927-ben Sáje Áron Fisch, a hodászi rebbe. Tudós rebbe volt Mádon Winkler Mordecháj Jehuda. Jesivájából többszáz tanítvány került ki. 1932-ben halt meg. Koporsóját tanulóasztalából ácsolták. Csodarabbinak tartották Jiszróél Hagert, a volt wischnitzi rebbét is. 1936-ban temették el Nagyváradon - a korabeli újságok szerint - 100 rabbi és 50.000 híve jelenlétében. Spira Chájjim Eleázár munkácsi rebbe 1933-ban halt meg. Nagy tanító volt. Neki is asztalból ácsoltak koporsót: végrendeletében írta: — Koporsómat készítsétek tanházam szombati asztalából. — Zecher caddik livróchó (Áldassék az igazságos emlékezete). •A.- Mi sajátos e látvány ! E zsidó halottak A szép kikötő-városnak útjai mellett, Némulva, partján sohse néma haboknak... -Mottója ez egy Longfellow-versnek, melyet itt, a szobám falára rejtezett temető eszembe juttat. Móra Ferenctől tudom, hogy ez a vers létezik.(17)Sok évvel ezelőtt — s azóta, ki tudja, hányszor — olvastam én egy Móra-írást, mely most emlékeimben feldereng...- A jámborok, kik békén itt alusszák, a halál hosszú, hideg exodusszát... — Ez az idézet egy versből való, amit vagy negyven évvel ezelőtt olvastam először és utoljára. Egyéb nem is maradt meg belőle, mint ez a két sor, meg hogy hosszú vers, Longfellow írta, s Radó Antal fordította. Alighanem megvan az oka annak is, hogy a gyereklélek gyantájába éppen ez a két sor borostyánosodott bele. A különös rím tehette, az exodusz szó, amit nem értettem, csak azt éreztem, hogy milyen szépen összecsendül az ismerős szóval. Egy-két arasztot ahogy nőttem, le bírtam venni a gerendáról a bibliát, s meghitt barátságba keveredvén a pátriárkákkal, tisztába jöttem az exodus értelmével is. Attól kezdve soha temető kapuját úgy át nem léptem, hogy ne Longfellow és Radó rímével köszöntöttem volna a jámborokat, akik kivonultak az élet rabságából a halál szabad pusztáiba. S olyankor, akár a milánói, akár a csépai temetőben őgyelegtem, mindig megképzett előttem a prágai zsidó temető, amit sose láttam. De tudtam, s vita esetén megesküdtem volna az életemre, s fogadtam volna az üdvösségemre, hogy a kísértő versnek ez a címe: A PRÁGAI ZSIDÓ TEMETŐBEN. S láttam az amerikai költő fehér fejét föléhajolni a rabbi Löw mohos sírkövének. Valószínű, hogy e nélkül a vers nélkül ki se szálltam volna Prágában, mert patinás palotákra és ódon műkincsekre most nem volt semmi gusztusom. De ezt a temetőt mégiscsak meg kellett néznem, amelyikben olyan rég járatos vagyok, anélkül, hogy lettem volna benne valaha. Meg is néztem, meg is lepődtem nagyon. Nem a temetőn, hanem azon, hogy mennyire nem hihet az ember annak, amiben bizonyosnak érzi magát. Becsöngettem a prágai zsidó temető rácsajtaján, s abban a percben, hogy a kapus kulcsa megcsikordult a zárban, belém villámlott a Longfellow-vers igazi címe: A NEWPORTI TEMETŐBEN. Soha az életben nem gondoltam arra hogy Newport nevű hely is van a világon. Hol lappangott negyven évig az agyam súblótjában, s hogy került felülre ebben a pillanatban, annak legfeljebb rabbi Freud a megmondhatója. Nem tudom, hogy a newporti temető milyen, de a prágai egészen az, amilyennek én látatlanban tudtam. Mohás kőerdő, kidőlt-bedőlt oszlopok egymás hegyén-hátán, három-négyszáz esztendő kezenyoma rajtuk, s nem kell hozzá chasszidnak lenni az embernek, hogy megelevenítse őket. Elég hozzá a naplemente, a hosszú árnyékot vető sugarak, a ködlő alkonyat ingó-lengő fátylai. Még a mai magyar embert is átborzongatja valami futó fázás a halottak gettójában, hanem a m é s z i m végeláthatatlan gyülekezete, s megintézve a zsidókérdés ezekkel a gigantikus kövekkel, amik alól nem lehet kijönni. Ahogy megbotlik valami tarackos gyom szijas indáiban vagy utánakap egy-egy vadrózsa-ág, megrezzenve néz körül és hideg fuvamat simogat el halántékáról. Nem sírkövek veszik körül a sűrűsödő homályban... — Igen, Váli Dezső képén nem sírkövek vesznek körül engem. Nem a halál árnyékvölgye ez itt a falamon,ez a temető nem az atyák sírjának hona: ez itt egy elhagyott zsidó temető valahol Magyarországról, ez itt egy kifosztott és összedőlt zsinagóga,egy már soha el nem olvasható tóratekercs,egy összetépett kotta, egy kibetűzhetetlen porladt imakönyv. Ez a kép itt a falamon nem zsidó temető:mert temetni nincs kit és nem maradt, aki megálljon e sírkövek között. *- Ki lépked a falakon ? - egy cádik mesélte:-Álmomban egyszer az Édenkertben jártam. Jeruzsálem falait láttam meg onnét. Romokban hevertek. A halomban heverő köveken, falról-falra egy ember járt szüntelen, megállás nélkül. Megkérdeztem: Ki ő ? Ezt válaszolták: Ez itt Rabbi Izrael Baál Sém Tov, aki esküt tett, hogy addig innét el nem megy, míg a Templom újjá nem épül. — (18) JU A Tsendes a holtak hazája, Tsendes a moh-lepte sir, Mély s öröklő éjtszakája, Nem zavarja föld tsatája, Földi ösztön, földi hír. Közel van ide a szerbek temploma. Kőfal övezi a kertet, benne a templom, körötte fák. A kőfalról sárkányölő Szt. György figyeli a Veres Pálné utcán közlekedőket. A szerb templom kertjében kis temető van. Moh-lepte sírkövek a templom falában, fák lombja alatt. Egyszer a tudós és költő Vujicsics Sztojánt láttam álldogálni itt. De a memento móri, a halálra való emlékezés, kézzelfoghatóvá a Wesselényi és Dohány utca sarkán válik. A budapesti gettó egykori falánál, a nagy zsinagóga mögötti kertben. A gettó halottai között. Memento móri: kiabálnak falai az összeomlás előtt álló, aládúcolt Rumbach Sebestyén utcai zsinagógának. Nem érdekel és nem akarom tudni, hogy bútorraktárnak vagy minek használják az egykori Aréna úti ma Dózsa György úti, aládúcolt zsinagógát. De azt tudom, hogy megszentelt hely. Átmenőgettó volt - Birkenau-Auschwitz felé. Memento móri: mit szólna Wellesz Gyula, kit 1915-ben villamos ütött el, vagy a poéta Kiss Arnold, ha látnák a mindenféle televíziós berendezéssel tönkretett belsejű óbudai zsinagógát ? Heller Cevi Hirsch, a talmudista óriás óbudai főrabbi előtt ki fog majd magyarázkodni ? És kimondja meg, hová lettek a zsinagógák és temetők ? „Itt van elrejtve" egyikük a falamon. Talán a mádi, mert ott kőfal védi, s a község vigyáz rá. Mint ahogy áll a mádi domb tetőn a barokk zsinagóga is. Különlegesei szép belső terét most állítja helyre a Gold mark-Alapítvány. Mádon már csak egy zsidó él, eg; öreg néni. A többiek hamvai elsüllyedtek Visztulában. Kié lesz ez a „régiúj" zsinagc ga? A régi mádi zsidók a község orth< dox chászid temetőjében fekszenek. Me rabolt halottak egy megfosztott temetőbe Mert az apák porától elrabolták a fiák i az unokák porát. Mert a temetőt megfos tották halottaiktól. (20) Akikre várt, me ez a dolga egy temetőnek. Hogy kié lesz ez a templom, ha új ég benne a mécses ? A holtaké - ott lenn, a mádi „zsid kertben.'“ mmmmm9<coflociffif>os i ju'iwnrunoff Jegyzetek (16) Az asztalból készített koporsókról lásd: Scheiber Sándor: Asztalból koporsó Egy zsidó szokás történetéhez. (In: Mert1 ezt Isten hagyta... Tanulmányok a népi vallásosság köréből - Bálint Sándor emlékének. Szerk.: Tüskés Gábor. Bp., 1986.) (17) Móra Ferenc: Legendák temetője. (Lásd: Móra Ferenc: Beszélgetés a ferde toronnyal -Túl a palánkon, c. kötetben, Bp.1969. 35 7.old.) Az idézett vers eredeti lelőhelye: Radó Antal: Idegen költők albuma Bp. 1891. 233. old. A Móra által említett sorok pontosan: Mint széles vásznat, sok poros juharfa/Ügy lengeti lombjait, hol álmok alusszák, /Megtartva, lomb-sátrakból bétakarva, /A halálnak hosszú, mysticus Exodusszát. (18) Martin Buber: Tales of the Hasidim. The early masters. New York, 1947, 85.old. A történetet saját fordításomban közlöm. Utólag vettem észre, hogy a Száz chaszid történet második bevezető tanulmányában szerepel, Pfeiffer Izsák fordításában. (Pfeiffer Izsák, monori főrabbi, tudós irodalmár és költő volt. Dachauban halt mártírhalált.) Az idézett történet misztiku A bezáruló kör a cádik és tanítványai közötti szeretet-közösségre vonatkozik. (20) Dávid Katalin: Megnyitó beszéd Váli Dezső kiállításán. Bp. 1985. IX. 12. (Folytatása követkéz
