Newyorki Figyelő, 1987 (12. évfolyam, 4-15. szám)

1987-05-29 / 6. szám

10 NEWYORKI FIGYELŐ 1987 május 29. PÁRIZSI LEVEL DR. JESURUN ÉLIJÁHU: AZ , JGAZHlVöK " ÉS A ZSIDÓK Mohamed hite, akárcsak a keresz­ténység, zsidó eszmékből fakadt és a prófé­ta csak később tért el azoktól tudatosan, haragból, számításból. Ugyanis Mohamed azt képzelte, hogy a zsidók elfogadják az ő új vallását, beolvadnak az arabságba és ak­kor nem lesz, aki emlékeztesse a világot, hogy miként jutott arra a gondolatra,hogy „egy az Isten és Mohamed az ő prófétája/ Azt remélte, hogy a zsidók beolvadásával elfelejtődik, hogy mint tevehajcsár, majd mint utazó kereskedő a karavánszállásokon a tábortüzeknél figyelmesen hallgatta zsidó barátai, kollégái beszélgetését Istenről, hit­ről, Bibliáról, bűnről és bűnhődésről. Elfe­lejtődik, hogy ezeket összegyúrva törzse hagyományaival diktálta tanítványainak a Koránt, mely az iszlám bibliája lett. De számításaiban csalódott. Arábia zsidóit nem zavarta volna az, hogy Moha­med kikiáltja magát népe prófétájának, de azt nevetségesnek tartották, hogy őket, akiktől eszméit tanulta, akarja megtéríteni ez a ravasz, okos, de írástudatlan, epilep­tikus mekkai polgár. Igaz, hogy ne nevettek volna rajta, mikor Koránjában az erkölcsi közhelyeken túl ilyen mondatokat találtak, mint: És szólt fáraó vezérének, Hámánnak: építsd fel Bábel tornyát! Az egyébként széthúzó zsidó törzsek és klánok egyek voltak abban a hitükben, hogy a pogány arabság nem fogadja el Mo­hamedet prófétájának. Azt meg elképzel­hetetlennek tartották, hogy 80 évvel az ala­pító halála után a kalifák meghódítják a fél vüágot. Mint ahogy a német zsidók sem tudták elképzelni, hogy a művelt német nép vezérének ismerje el és tüzön-vizen ke­resztül kövesse Hitlert, az „őrült mázolót." Mohamed kegyetlen bosszút állt az őt kigúnyoló és „megtérési" ajánlatát eluta­sító „tévelygőkön." Jatrib (Medina) város dúsgazdag zsidóinak vagyonát, gyönyörű pálmaligeteit koldusszegény híveinek ígér­te a győzelem után. Mellesleg megjegyzen­dő, hogy ezek a medinai zsidók voltak az egyetlenek, akik mellé álltak, segítették, mikor Mekkából menekülnie kellett a po­gány arab előkelőségek haragja elől. Medina három héber törzse nem egyesítette erejét Mohamed ellen. Mindegyik azt hitte, hogy ha semleges marad és nem segít testvérei­nek, akkor őt magát nem éri bírj. így Mo­hamed egyenkint bánt el velük. Prédaéhes serege megtámadta erődítményeiket. Mikor a hősiesen védekező zsidók látták, hogy sehonnan sem jön segítség, megadták ma­gukat azzal a feltétellel, hogy szabadon el­­vonulhatnak.A győztesek a Bené Kainukáá és Nadziv törzsekkel szemben megtartották szavukat. Azok, minden vagyonuktól meg­fosztva Erec Jiszraélbe és Babilóniába ván­doroltak. Az óriási zsákmányból Mohamed újabb csapatokat szervezett és megtámadta a Kureita törzset. Ezek hosszú ideig állták az ostromot, majd, mikor ledőltek erődít­ményeik külső falai — megadták magukat. Mohamed ugyanazokat a feltételeket szab­ta meg valük szemben is, mint a két másik törzzsel, de már a menlevél aláírásakor tud­ta, hogy nem fogja betartani ígéretét. Mert példát akart mutatni a félsziget pogány törzseinek, arab testvéreinek, hogy mi vár reájuk, ha nem térnek meg az ő hitére. A lefegyverzett Kureita törzs férfiait bilincsbe verette és börtönbe vetette, asz­­szonyaikat és gyerekeiket pedig szétosztot­ta harcosai között. A város piacán hosszú és mély árkot ásatott és — megkezdődött a tömegmészárlás. A korabeli arab költők részletesen leírták az eseményeket és— meg kell mondani - tisztelettel adóztak a legyő­zőiteknek. A hatszáz férfi között egy sem akadt, aki, hogy életet nyerjen, átállt volna Mohamed táborába. Húszasával vitték le a piacra a nemzetség férfi tagjait, akik, akár­csak a börtönben várakozók, nem tudták hogy mi lett családjukkal és hogy mi v? rájuk. A piacon az önként jelentkező hók rok, köztük maga a próféta, lefejezték a dozataikat és a tetemeket az árokba lökték. Pár év alatt egész Arábia elismerte Mohamedet. Hódításai nyomán több tarto­mányban is találkozott nagyobb zsidó kö­zösségekkel. Államférfiúi bölcsessége abban is megnyilatkozott, hogy, emlékezve a Ku­reita törzs halált megvető hithűségére — nem kényszerítette többé a zsidókat az iszlám elfogadására. (Ázsia és Afrika ke­resztény népeinek túlnyomó többsége rö­vid idő alatt áttért Mohamed hitére.) A Mohamedet követő kalifáknak pedig kife­jezetten szükségük volt a zsidókra. Mivel az arabok kezdetben műveletlen kisebbség voltak a meghódított országokban — a zsi­dók adták a hátországokban a megszálló csapatokat, segítettek a birodalom admi­nisztratív rendjének megalapozásában és a gazdaság fejlesztésében. Mohamed elvi síkon is le akart szá­molni a „tévelygő" zsidókkal és ezért sokat változtatott vallása zsidós, biblikus jellegén, amellyel kezdetben az iszlám felvételére akarta csábítani a „Könyv népét." így a szombati nap helyett a pénteket válasz­totta a heti szent napnak, de a hívőnek csak a mecsetben való közös imádkozás tartama alatt kellett a munkát abbahagy­nia. Jeruzsálem helyett Mekka felé fordult az imádkozó, Jomkipur helyett Ramadan hónap nappalain volt kötelező a böjt, míg a tisztátalan állatok közül csak a disznóhús élvezete lett megtiltva az igazhívőknek. Mohamed a Koránt is megtűzdelte zsidó­­ellenes átkokkal és kifejezésekkel, megtilt­va híveinek, hogy a zsidókkal barátkozza­nak. így lett a zsidógyűlölet kötelező val­lási parancs. A későbbi kalifák alatt egyre szaporodtak a népünket sújtó rendelkezé­sek, amelyeknek egyetlen célja a megszé­gyenítés volt. így a zsidó ember háza nem lehetett magasabb, mint muzulmáné, tüos volt lovon közlekednie, a járdáról le kellett térnie, ha mohamedán jött vele szemben és megkülönböztető ruházatot vagy jelvényt kellett viselnie. A zsidó súlyos adót így például öt százalékos vámot, míg a mu­zulmán kereskedő csak ennek a felétMind­­ezekben a rendelkezésekben az iszlám 2- 300 évvel megelőzte a középkori egyház antiszemita végzéseit. Zsidó történészek sokat írtak az ún. fénykorszakokról, amelyekben a spanyol­­országi, egyiptomi, iraki zsidók is élvezték a békés, gazdag, kultúrális együttműködést az arabokkal, mikor is virágzott a héber kultúra és nagyvezérek, főiskolai tudósok és tartományfonökök lehettek népünk fiai. Juda Halévy, a Rambam (Maimonidesz), Smuél Hanagid, Ibn Ezra és sok más név fémjelezte ezeket a boldog emberöltőket. S a történészek nem hazudtak. De az ilyen fénykorszakok nem korlátozódtak arab or­szágokra. Darius, Nagy Sándor, Julius Cae­sar .Mátyás király JCazimir lengyel király, II. Sándor orosz cár, vagy Nagy Szulejman ide­jén is és csaknem mindig, mikor egy nem­zet gazdasági és katonai szempontból fény­korát élte — eltűrték a zsidót. Sőt, nemcsak FORRAI ESZTER: SAUDEK VILÁGA ... (A cseh fotóművész gyűjteményes kiállításáról a Musée d art Moderne de la Vilié de Paris termeiben) A Csehszlovákiából származó, zsidó fotóművész neve már nem ismeretlen a francia nézőközönség előtt, ugyanis 1983- ban már szerepelt néhány művével a Centre Pompidou-ban. Most újra viszontláthatjuk 250 művét a MÁM. termeiben. Ki ez a nagy tehetséggel megáldott művész ? Szaudek 52 éves, apját, aki bank­­tisztviselő volt, a Reich munkatáborában megölték. Szegénységben nőtt fel. Nehéz fizikai munkával kereste kenyerét. Auto­didakta festő, majd fotográfus lett. Témáit a mindennapi életből meríti: A család, a születés, a halál, az öregedés, a szerelem, utcai életképek. Néző és látó művész, aki­nek lencséje humorral és humanizmussal telített. Minden fotó fekete-fehér - erede­tileg s ezt színezi kézzel, aquarellel. A XIX. századra jellemző, kicsit barnás, sötét szí­nek dominálnak ezeken a képeken. Mintha Fellini olasz neorealista filmjéből léptek volt ki a képek, a dúsidomú hölgyek és az agyonfestett bohóc groteszk figurák. Sau­­dek különleges szemszögében a születés, az élet, a halál ellenpólusa él, már az újszülött is az első ráncaival az öregedés folyamatába lép. 10 év alatt asszonnyá vált süldőlányo­kat fotóz s rajtuk keresztül mutatja be az idő romboló hatását. Minden képen ez a folyamat érződik, szinte gyászolja az idő „áldozatait^ a virágcsokor halott szirom­má válik, a harctérre induló katona sírgö­­dör előtt keresztrefeszített figura lesz. Az apa képe, a sárga csillaggal a zsidó temető­ben - a .himnusz" a halott apához - aki­nek sírja sem maradt — az őszi lehullott levelek között dereng alakja a halovány borús tájban. Saudek fotói festőiek. A hu­manizmus szelleme hatja át műveit, s néha túlfűtött fantáziájával, az erotika bátor, nem-mindennapos hitelességével mutatja előttünk az élet abszurditását, tűnő, libbe­nő rövidségét. Költőiek ezek a fotók, mint törékeny, sziromgyenge testét öleli magá­hoz az izmos férfi. Meglepő a gyengédség, ahogy Saudek a születés pillanatát elénk varázsolja. Sok fotókiállitás volt az ősszel és télen Párizsban, de azt hiszem, ez a leg­szebb - legalább is számomra - itt éreztem leginkább, hogy a fotográfia - művészet, s egyben költészet is. ____ ^ A MY-I HUNGARIAN THEATRE AND ART ASS. INC. RENDEZÉSÉBEN JÁSZAI itt ARI BESZÉL < A MEGKOSZORÚZOTT) KOCSIS ISTVÁN erdélyi író színpadi alkotása kerül bemutatásra két részben 1387 június 14-én vasárnap délután 3 órai kezdettel A 344 East 69-es utcai Kossuth-Hallban HELYÁRAK: $ 12. - és $8. Jegyek elővételben: Puski-Corvin: (212) 873-6893 Molnár Utazási Iroda: (212) S3&-3G81 OOQeoaflOBOOOCOOflOOQOOBOQQgOOCOOOQOQOQOQP eltűrték, de beengedték az állami adminisz­tráció és a nemzeti kultúra sáncai mögé is, hol a zsidó adott és kapott. Csakhogy .vesz­tünkre, az emberiség történelmében milyen sokszor volt borús az ég és mily ritka volt a szép, napos idő ! S mind a keresztény^nind a muzulmán világban, vereségek és még válságok idején egyik napról a másikra for­dult a kocka és a zsidó volt az örök bűnbak^ akiről Petőfinek Megy a juhász című verse jut az eszünkbe: — elkeseredésében mi tel­hetett tőle (már mint a befogadó néptől) — nagyot ütött botjával a szamár fejére. — Van olyan vélemény is, hogy az arabság csak azért tudta elviselni a török, angol, francia uralmat, mert volt egy népréteg, amelyen időnkint ő is elverhette a portjia nagyon fájt neki az elnyomás. De ha ilyen körülmények közt el is tűrte a zsidó léte­zését, ahhoz semmiesetre sem járult hozzá, hogy az felemelt fővel jáijon, fegyvert vi­selhessen és hogy egy független zsidó or­szágról álmodozzék — arab területen. De még ha ebbe is belenyugodnék, azt, hogy még ha ebbe is belenyugodnék, hogy visel­né el a kétmillió főre nőtt menekült tábor gyűlölet nélkül azt, hogy elhagyott földjén, házában, üzletében a minap még megvetett zsidó uraskodjék és megakadályozza, hogy ő, a palesztin, visszatérhessen házába, hazá­jába? !

Next

/
Oldalképek
Tartalom