Newyorki Figyelő, 1987 (12. évfolyam, 4-15. szám)
1987-05-29 / 6. szám
1987 május 29. NEWYORKI FIGYELŐ 7 ASKENÁZI ERVIN: DR. ROSENFELD IVÁN (Frankfurt a.M.): NINCSEN VESZÉLY, DE JÓ LESZ VIGYÁZNI ELSZALASZTOTT ALKALOM- BESZÁMOLÓ AZ EURÓPAI ANTISZEMITIZMUSRÓL -Herbert Strauss, a berlini műegyetem professzora, az Antiszemitizmus-kutatási Központ alapítója és vezetője, az amerikai zsidó filantrópiái alap meghívására előadást tartott a newyorki Omni-szállóban Antiszemitizmus Németországban és Európában általában — címmel.Bevezetőben elmondta, hogy az intézetéhez befutó jelentések, valamint az utóbbi időben végzett kutatások alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az európai antiszemitizmust éberen kell figyelni, de aggodalomra jelenleg nincsen de. Szerinte háromféle antiszemitizmust kell megkülönböztetnünk: a régi és új nácikét, akik a politikai színpad szélsőjobboldalát foglalják el, a csendes, szunnyadó antiszemitizmust, amely mind Németországban, mind Európában létezik, még akkor is, ha az nem politikai jellegű és nem nyilvánul meg aggressziv formában. Végül a baloldali antiszemitizmust, amely Izraelt támadja az arabok állítólagos elnyomása miatt,s ugyanakkor minden zsidót Izraellel azonosít,azaz az anticionizmus antiszemitizmussá válik. Megjegyezte a professzor, hogy a megrögzött régi nácik csak azért játszhattak szerepet a német vezetésben, mert a néhai Adenauer kancellárnak az volt az álláspontja, hogy az új demokratikus Németország felépítésében nem nélkülözheti a náci értelmiséget. Viszont ezek lassan eltűnnek a felszínről és politikai szempontból ma már teljesen jelentéktelenek. Ami a neonácikat illeti, a szövetséges választások során a leadott szavazatok 0.6 %-át kapták, így nem gyakorolhatnak befolyást az állam politikájára és „neonáci lobby Németországban szinte nem is létezik." Sajnálatosnak tartja, hogy a Német Szövetséges Köztársaság fennállása óta ez a téma tabunak számított és nem volt nyüt, őszinte vita az antiszemitizmusról. A német többség kínosnak és így szükségtelennek találta, hogy fflembenézzen a Harmadik Birodalom gaztetteivel. Az ifjú németek mindenekelőtt meg akartak szabadulni a felelősség és szégyen traumájától, ami lehetetlenné tette volna, hogy szíwel-lélekkel németnek érezzék magukat. Ehhez járult, hogy a felvilágosításban, illetve őszinte vita megindításában mind szüleik, mind nagyszüleik — de legtöbb esetben —, még tanítóik részéről sem találtak partnerre. Viszont az emlékezetes Holocaust-film bemutatásával, majd a német TV-ben sugárzott más antináci filmek által, sikerült a zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosság témáját emocionális szempontból feléleszteni. Bitburg bizonyosfokú fordulatot hozott. Reagan elnök és Kohl kancellár sajnálatos látogatása a fegyveres SS-ek sírjánál, ismét felvetette a németek zsidókhoz való viszonyának problémáját. Ez annál is feltűnőbb, mivel a zsidó lakosság aránya egy ezreléknél is kevesebb, így a németek ma csak a legritkább esetben érintkeznek zsidókkal. Kitért az előadó a tavaly lezajlott, szerencsétlen történész-sztrájkra, amelynek során revízió alá akarták venni a náci történelmet. Ezt XIX. századból származó nacionalista kísérletnek minősítette és befejezettnek tekinti annál is inkább, mert abban a történészeknek csak jelentéktelen hányada vett részt. Ezután részletesen elemezte Strauss professzor az osztrák választásokat, amelyek végül is Kurt Waldheim köztársasági elnökké választásával végződtek. Megjegyezte, hogy a választási hadjárat során a jobboldalnak ott is REVIZIONIZMUS volt a jelszava. Ismét bebizonyosodott, hogy az osztrákok még mindig fertőzöttek a régi hazugságtól, amely szerint ők voltak az első áldozatai Hitler aggressziv hódítási politikájának. Ezt a hazugságot a háború végén a Szövetséges Hatalmak igyekeztek propaganda célokból bebeszélni nekik. Tény, hogy Ausztriában ma sokkal inkább dívik az antiszemitizmus, mint bárhol Európában, de bizonyosan nagyobb, mint Németországban. Németországban a papság következetesen elítéli a szószékről úgy, hogy ma ott nem divat az antiszemitizmus. Ausztriában viszont ez eddig nem történt meg. Végül megjegyezte a professzor, hogy a sztereotip előítélet a zsidókkal szemben változatlanul fennáll szinte egész Európában. Ez általában családi körben, barátok között, sportegyesületekben, viccek és sértő kijelentések formájában nyilvánul meg. Ezt nevezi a szunnyadó antiszemitizmusnak. Ez az ősidők óta fennálló előítélet különösen a keletről nyugatra vándorolt vagy menekült egyéneknél jut kifejezésre. A fenti megnyilvánulások elleni harc a vezetése alatt álló intézet elsőrendű feladata. Ez utóbbi bár veszélytelen, mert nem politikai antiszemitizmus és más kisebbségek ellen is irányul, így Angliában és Franciaországban, ahol valaha a leglojálisabban viseltettek a bevándorolt idegenekkel szemben. Az illusztris előadó azzal zárta szavait, hogy az intézetbe befutó jelentések alapján akut veszély nem áll fenn, de a fenti példák éberségre intenek. Ezért nem lehetünk tétlenek és folytatnunk kell a felvilágosítás munkáját és a harcot az antiszemitizmus mindenfajta megnyilvánulása ellen. i : Még kapható: BERT W. STRASSBURGER: A RAMBAM ÉLETE ÉS MÜVEI MIOK-kiadás. Ára 5.95 USA Dollár és a portóköltség. j — Állíthatom, hogy ilyen áttekintő kép Rámbámról nem + 4 jelent meg soha magyarul. - I I ♦ Dr. Scheiber Sándor professzora Budapesti ♦ Országos Rabbiképző Intézet elhunyt igazgatója. ^ ♦ A minap zajlott le a Zsidó Világkongreszszus gyűlése Budapesten, szimbolikusan egybekötve a Wallenberg-emlékmű felavatásával, úgyis, mint a kelet-nyugati belátás és megbékélés szép eredményeként. A megmaradt magyar származású zsidóság, amely önhibáján kívül, lényegében a 44-esés 56-os események folytán nagyjában három részre szakadt: egy izraeli, egy budapesti és egy amerikai-európai nyugati szétszórtságban élő tömbökre, azt hihette, remélte és várta, hogy a kongreszszusi gyűléssel párhuzamosan, s ugyanott, a magyar fővárosban összejön (végre) egy Magyar-Zsidó nagygyűlés vagy kongresszus is, amely hivatva lett volna sok mindent megbeszélni, tervezni, rendezni és előkészíteni. Tudomásom szerint eredetileg szó is volt valami hasonlóról, de aztán ez különböző okoknál fogva nem jött létre. Sem a Magyar Zsidók Világszövetsége vezetősége,sem az izraeli tagozat, sem a HOH, sem az izraeli magyar sajtó, sem a Megörökítési Bizottság, sem a nyugateurópai tagozat nem kapott meghívót. S ezért nem is mentünk el. (Már szinte nevet rajtunk az egész világ: lám, zsidógyülés van Pesten és a magyar zsidókat meg se hívják...) Pedig mentünk volna most mindnyájan, szívesen, időt, pénzt nem sajnálva. S szükséges volt nagyon ez a találkozó, mert — ahogy a közmondás is tartja — a sok bába közt elvész a gyerek. A 30-40 év óta különböző égtájak és érdekszférák hatása alatt élő magyar származású zsidóság természetszerűleg nem képes egységesen gondolkozni és cselekedni, ennélfogva lassan elvésza cél ésegyszer-egyszer még ellentétes irányzatok is előjöhetnek. Mert mi is tulajod nképpen a cél ? A cél az óriási magyar-zsidó kultúrkincs leltározása, megőrzése és továbbadása a következő generációk felé és ugyanakkor a saját és a gyermekeink felemelő kultúrszármazási öntudatának alátámasztása. Mert amit a magyar zsidóság adott a világnak, Herzltől Szentgyörgyiig, arra mindnyájan büszkék lehetünk. S ezzel kapcsolatosan ajánlom mindenkinek, hogy a most fakszimile kiadásán Budapesten újra megjelenő, 1928-ban írt Magyar Zsidó Lexikont okvetlenül szerezze be és vegye meg, mert abban mindent megtalál, ami a XVIII. és XX. század közt élt, alkotott és való sült meg s abba beleolvasván, kitárul az olvasó előtt szüléink és elődeink csodás zsidó kultúrélete, amire igazán csak büszkék lehetünk ésamelyből egyesek közülünk majd választ kaphatnak arra a kérdéie.hogy — minek tartsam én még magamat, mindazok után, magyar (származású) zsidónak ? — Ez a szép kultúrális múlt arra kötelezi ne) bennünket mindnyájunkat, hogy felülemelkedvén a káros törzsi nézeteltéréseken, végre összehangoljuk a szétforgácsolódó kezdeményezéseket és akciókat. Mindent el kell követnünk, hogy mindez ne süllyedjen el a történelem medencéjében mert ezzel szüléink emlékének is tartozunk.Most egyáltalán nem az lenne a fontos, hogy ezügyben ki mit ért el, hogyan járult mindehhez hozzá és mennyi legyen ezért a kóvedje, hanem az, hogy hogyan tovább ! S itt elsősorban a budapesti magyar zsidóság feladata lenne az ottani „illetéke, seknek" megmagyarázni, hogy ne csak akkor appelláljanak a külföldön élő magyar zsidósághoz, amikor segítségre és támogatásra van szükség (mint adományok, kórház-felszerelés, gyógyszerek, Dohány utcai nagytemplom, kereskedelem, tőkebefektetés szállodatöltő turizmus és deviza), hanem hogy most már a subaalattiságból végre bátrabban felülemelkedve, a fenti közös szép cél érdekében egy egyetemes magyar zsidó vezetőségi konferenciát Pesten összehívni szíveskedjék. Ehhez lett volna most a megfelelő alkalom.S mert az idó múlik felettünk és már nem sok ilyen alkalomadódik a mi részünkre, ezért sajnálatos ennek elszalasztása. A szerkesztő válasza: Igaz örömünkre szolgál, hogy kedves barátunk, alkalmi munkatársunk és hűséges olvasónk hozzászólt a Zsidó Világkongreszszus budapesti ülésével kapcsolatban felmerült kérdésekhez. Amit a kongresszussal kapcsolatban irt, az ténybeli tévedéseken alapszik,amelyeket az alábbiakban kívánunk helyesbbiteni. Amit viszont az egyetemes magyarzsidó célkitűzésekre vonatkozóan ír, az tökéletesen fedi a mi álláspontunkat és különös elégtétel számunkra,hogy dr. Rosenféld Iván személyében a közösségünkben talán legmagasabb kultúrális helyről hangzik el ez az álláspont, amelyért hosszú idő óta mi magunk harcolunk. A ténybeli tévedések a következők: 1. Zsidó Világkongresszus európai tagozatának budapesti igazgatósági ülése hosszas fáradozások ereményeként jött létre. Az ülés megtartása történelmi jelentőségű, mert első ízben ülésezett nagy zsidó nemzetközi szervezet a szovjet blokkhoz tartozó államban. Hivatalos delegátusok csak azon meghívottak lehettek, akik a Zsidó Világkongresszus központi vezetőségi, vagy az európai tagozat igazgatóságának tagjai. A Magyar Zsidók Világszövetsége néhány képviselője azért jelenhetett meg, mert a Világkongresszus központi vezetősége ezzel kívánta elismerését és köszönetét kifejezésre juttatni, hogy a Világszövetség fáradozásának eredményeként az ülés létrejött. 2. Magyar-zsidó személyiségek meghívást azon egyszerű oknál fogva nem kaphattak, mert nem tagjai a Zsidó Világkongresszus fentemlitett szerveinek. 3. Magyar-zsidó összejövetel megszervezéséről nem lehetett szó, mert a Zsidó Világkongresszus üléséhez való hozzájárulás egymagában kimerítette az illetékes magyar kormányzati szervek teljesítőképességét. 4. Látogatóként néhány izraeli magyar személyiség, akik történetesen Budapesten tartózkodtak az ülés idején, bebocsájtást nyert az üléssel kapcsolatos egyes eseményekre, de meggyőződhettek arról, hogy magyar-zsidó találkozás megszervezésére ez az időszak nem volt alkalmas. A teljes igazság kedvéért meg kell még jegyeznünk, hogy fentieket dr. Rosenfeld barátunk két előzetes telefoni hívása során megkíséreltük érthetővé tenni, de, sajnos, sikertelenül. Szolgáljon azonban az illusztris levélírónak némi elégtételül,hogy a magyar-zsidó összefogás késlekedése nekünk ugyanúgy fáj, mint neki. Teljesen igaza van abban, hogy a magyar származású és a világon szétszórt magyar zsidóságnak kultúrális múltunk megörökítése és a következő nemzetékeknek való átadása az egyetlen közös, egyetemes célja és nevetséges azt feszegetni, hogy ebben ki mennyivel járult hozzá és milyen kövedet kap ellenértékűi. Sajnos azonban, ehhez a mentalitáshoz még az is hozzájárul, hogy egyesek a szent célkitűzést kisajátítani kívánják és a közös célt elősegítő hozzájárulásokat saját elgondolásuk szerint eltéríteni igyekeznek. Egyben téved a kiváló levélíró és ez az, hogy a világ szinte már nevet rajtunk, mert Pesten zsidógyűlés volt és magyar zsidókat nem hívtak meg. Ez a fentiek szerint nem ok a nevetésre, de sokkal inkább az, hogy a , fúrás ~ lett közösségünk központi vezető tényezője. Azok, akik a dr. Rosenfeld által oly kitünően lefektetett célkitűzések megvalósítása érdekében tudnának lényegeset tenni, vagy egyéni úton haladnak, vagy a szóbajöhető segítőtársak működésének kritizáldsában találják meg életcélukat. Mindezek ellenére, még m indie tápláljuk a reményt, hogy a jövőben az összefogás mégis megvalósul, ha Rosenfeld Iván és hozzá hasonló barátaink ebben segítségünkre lesznek.
