Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)

1985-05-31 / 6. szám

A MAGYARORSZ ÁGI VÉSZKORSZAK EGYES SAJÁTOSSÁGAI <u

Irta: RANDOLPH L. BRAHAM

1985 május 31.____________________________________________NEW YORKI FIGYELŐ___________________

AZ UTÓBBI ÉVEKBEN ÉELLÁNGOLT A VITA arról a kér» désről ,hogy vajon a vészkorszak, hatmillió európai zsidó elpuszti-, tása, egyedülálló tragédia volt-e, vagy csupán egy hosszú történek mi láncolat egyik szeme embernek ember elleni embertelenségé ben. A vitában nemcsak történészek vesznek részt, hímem teoló gusok, a metafizika min élői és a náci korszak három főszereplő csoportjának — az elkövetők, a néma szemlélők és az áldozatok ' — szószólói.

Bár a vészkorszak valóban egyedülálló jelenség volt, mégis a tragédia, amely a magyarorszá gi zsidóságot érte, olyan egyedülálló tényezők közrejátszásának tulajdonítható, amelyek megkülönböztetik Európa többi nemzeti zsidó közösségétől. Bizonyos mér tékben ezt Magyarországnak Kelet- és Középeurópában viselt tör ténelmi szerepének egyes szempontjaira lehet visszavezetni, de ezen túlmenően a zsidók egyedülálló helyzetére is Magyarországon .amely megkülönböztette Kelet- és Középeurópa többi zsidó közösségeitől. A körülmények végzetes sorozata, amely összejátszott a magyar zsidóság elpusztításában 1944-ben, legalább is részben, ezekkel az egyedülálló, megkülönböztető tényezőkkel j magyarázható, amelyek a zsidó

j közösség történelmében jelentkez

tek. Elemzésem nem csökkenti a ■ nácik és magyar cinkosaik végső

felelősségét a magyar vészkorszakért.

A magyar zsidók elpusztítása a 1 vészkorszak egyik legmegdöbben

több fejezetét képezi. Éppúgy, mint a magyar zsidóságnak a vészkorszakot megelőző története, ez js tele van ellentmondások i kai. Kezdjük a talán legrejtélyesebbel: a magyar zsidóság katasztrófája 1944-ben részben annak a bensőséges, szinte szoros viszonynak volt a következménye .amely a magyar vezető és előkelő osztályok között az „aranykoriban (1867-1918) kialakult, valamint a náci, illetve bolsevista veszedelemről alkotott torz felfogásnak, amelyben az el. só világháború utáni korszakban osztoztak.

MAGYARORSZÁG ZSIDŐ Kö ZÖSSÉGE az 1867-es emancipáció után a sokoldalú fejlődés páratlanul magas színvonalára emelkedett, teljes mértékben kihasználva az un. „liberális" kor mányzat által nyújtott lehetőségeket, az első világháborút megelőző korszakban. A magyar ural kodó osztályok — a dzsentri és a konzervatív-arisztokrata vezetők — türelmes” álláspontot foglaltak el a zsidókkal szemben. Nemcsak gazdasági megfontolások vezették őket, hanem az az óhaj Is, hogy politikai uralkodó szerepüket a sok-nemzetiségü birodalomban állandósítsák, amely hen a magyarok csak kisebbséget alkottak. Magyarország hűbéri hagyományaihoz híven, az uralkodó osztályok buzdították a

zsidókat, hogy a kereskedelemben és az iparban tevékenykedjenek. Az idők folyamán barátságos, együttműködő viszony fejlődött ki a konzervatív-arisztokrata vezetők és a zsidó nagyiparosok között, bankárok, pénzügyi szakemberek között — s ez a viszony végzetes szerephez jutott a vészkorszakban.

A zsidók szintén teljes mértékben előnyükre fordították új műve. lődési lehetőségeiket és rövid időn belül befolyásos, ha nem is uralkodó szerephez jutottak a szak hivatásokban, irodalomban és mű vészetekben. A magyar türelmi pó Ütika következményeképpen a zsidóság a magyar nemzet szerves részének tekintette magát. Mohón csatlakozott a magyarosító folyamathoz, nemcsak névváltoztatás útján, hanem abból a célból is, hogy gazdasági újítókként és kultúrális „magyaritókként” szolgálhasson azokon a területeken, amelyeket más nemzetiségek foglaltak el a sok-nemzetiségü Magyar Királyságban. A magyar zsidókra, — akiknek nem voltak területi igényeik és akik természetszerűleg azt a csoportot támogatták, amely a legnagyobb védelmet biztosította számukra, — a dl aszpora zsidósága gyakorlatilag mindenhol ezt tette, hosszú és terhes évek történetében rövidesen úgy tekintettek, mint a status quo megőrzésének híveire az elnyomott, önrendelkezésre és függetlenségre törekedő nemzetiségekkel szemben.

A zsidók természetesen tudták, hogy a kormányzat védelmet nyújt nekik az antiszemitizmus fenyegetései ellen. A kormány azonnali és energikus közbelépése zsidóellenes tüntetések esetén — bár ezek szórványosak és csak helyi jelentőségűek voltak — még jobban megerősítette a zsidók bizalmát a magyar államban.

AZ IDŐK FOLYAMÁN A ZSIDÓK — különösen az asszimilánsok — mind öntudatosabb magyar-barátokká váltak, nem csupán célszerűségből vagy hálából az arisztokrata-dzsentri uralom iránt, de tüzes hazafiasságból is. Amint Jászi Oszkár, a neves, zsidó származású szociológus és szociáldemkorata államférfi helyesen megjegyezte: „Nem 'kétséges, hogy az asszimilált tömegek teljesen önként és lelkesen tették magukévá uj ideológiájukat az uj haza iránti őszinte szeretetből.” Jászi végkövetkeztetése mégis az volt, hogy a türelmetlen magyar nacionalizmus és a zsidók sovinizmusa nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarok és a többi nemzetiségek között a viszony elmérgesedett a háború előtti kor szakban. Ignotus Pál, a szintén zsidó származású neves újságíró ugyanezeket a gondolatokat tükrözte, azzal érvelve, hogy a zsidók „még tüzesebb magyarokká váltak, mint maguk a magyarok.”

Hasonló következtetésre jutott Robert Se ton-Watson, a neves angol történész, aki nyilvánvalóan az elnyomott nemzetiségekkel rokonszenvezett. 1908-ban azt álli(I.)

tóttá, hogy a „katolikus egyház és a zsidók képezik ma a magyar sovinizmus két fő védőpajzsát” Bizonyos mértékig ez a politi-' kai és gazdasági érdekközösség á konzervatív-arisztokrata és a zsidó vezetőréteg között az u. n. arany korban, határozta meg felfogásukat, magatartásukat a Harmadik Birodalommal és a Szovjetunióval szemben a két háború között és a háború idején. Mig a magyar vezetők úgy tekintettek a Harmadik Birodalomra, mint revizionista törekvéseik megvalósításának eszközére, ugyanakkor osztoztak a zsidó vezetők félelmében mind a német, mind az orosz terjeszkedési politikával szemben és mindenekfelett a bolsevizmustól való rettegésükben. Amint látni fogjuk, részben ez a felfogás és magatartás mindkét vezetőréteg részéről volt az 1944 végzetes esztendejében bekövetkezett, majdnem egyenlően katasztrofális következmények okozója.

Még az első világháború befejezése -előtt tisztán láthatók voltak annak jelei, hogy a két réteg közötti érdekközösség valójában korlátozott, törékeny volt és elsősorban célszerűségen alapult -Mégis, a mohóság ellenére, ahogy a magyar zsidók magukévá tették a magyar eszmét és amellyel beillesz kezdtek a magyar kultúrába, kevés kiviteltől eltekintve nem sikerült maradéktalanul beépülniük a magyar társadalomba- Végső aszszimilációs törekvésük meghiúsult, mert társadalmilag sem az arisztokrata dzsentri réteg,, sem a jogfosztott és elszegényedett parasztság nem fogadta be őket: az előbbi politikailag és gazdaságilag ki' használta s részben kizsákmányolta őket, hogy hűbéri előjogaikat állandósítsák," alr ‘ 'úlóbbi pedig", mert az elnyomó uralom eszközei nek tekintette.

A KERESZTÉNY-ZSIDÓ KAPCSOLATOKAT MÉG FESZÜL TEBBÉ TETTE a számos, nagyobbára elszegényedett, jiddisül beszélő zsidó, akik ellenálltak a kultúra elsajátításának, az asszimilációnak. Az elmagyarosodott zsidókkal ellentében lebecsülőleg, mint „keleti” vagy „galíciai” zsidókra hivatkoztak rájuk, akik ez értelmezés szerint méltatlanok voltak a kormány türelmi politikájára. A két háború közötti időszakban ezek a zsidók különlegesen durva bánásmódnak voltak kitéve, még a „civilizált” antiszemiták ré széről is, akik ezeket nemcsak úgy tekintették, mint akik külön „biológiai fajtát’ ’alkotnak, de „ideológiai fajtát’ is, amely súlyos veszélyt jelent a keresztény magyar ságra nézve. Ez a felfogás indította Horthy Miklós kormányzót, hogy 1944 márciusában hozzájáruljon néhány százezer „munkás” Németországba való szállításához.

Ez a hozzájárulás pecsételte meg a magyar zsidósák zömének sorsát-A magyar uralkodó osztályok és a zsidók közötti érdekközösség a Habsburg-uralom összeomlásával és a Magyar Királyságnak 1918-ban történt feldarabolásával

E számunkban megkezdjük dr. Brahem L. Randolph professzor nagy feltűnést és elismerést keltett tanulmány-sorozatának közlését. A munka angol nyelven látott napvilágot, majd a szerkesztőnk által végzett fordítást először az Új Kelet közölte folytatólagosan, 1944 augusztusában.

A vészkorszak kutatásában és a történtek tárgyilagos felderítésében érdekelt, művelt olvasóközönségünk bizonyára nagy érdeklődést fog Braham professzor tanulmányának szentelni.

ért véget. A néhány hónapos kommunista diktatúrának, amely röviddel azután következett be, döntő hatása volt a magyar bel- és külpolitika alakulására a két háború közötti korszakban. A Kun Béla-uralom rövid, de keserves korszaka'1 üz egész' "nemzetre szomorú örökséget hagyott, de különösen puSztitó kihatással volt a magyar Zsidóságra. Bár a zsidóság túlnyomó többsége ellenezte a pro letárdiktaturát és aránylag talán többet szenvedett tőle, mint a nép többi része — üldözték őket két okból is: egyrészt, mint a közép-, osztály tagjait és másrészt, mint, egy szervezett vallás követőit — a közvélemény hajlott affelé, hogy atorzszülött diktatúráért való felelősséget a zsidók egyetemessegére hárítsa. Ez részben a zsidó származású kommunisták előtérbe állításának volt tulajdonítható a Kun-kormányban és a közigazgatásban, de elsősorban annak az antiszemita propaganda és megnyilvánulások következményeként jelentkezett, amelyet az ellenforradalmi klerikális-nacionalista erők fejtettek ki. Ezek 1919 végén kerültek hatalomra és a status quo ante visszaállítására törekedtek.

AZ OLASZ FASIZMUS ÉS A NÉMET NÁCIZMUS előhírnökeként fellépő u.n. „szegedi gondolat”, amely politikai-propagandista nézetek ködös keveréke volt, magában foglalta a bolsevizmus elleni küzdelmet ,a revizionizmust, az antiszemitizmus táplálását és a soviniszta nacionalizmust. A szellemében fellépő ellenforradalmi terrorhullám vérengzésben és kiterjedésében messze felülmúlta a vörös terrort, amely állítólag előidézte az utóbbit. Kivégző osztagok nagyszámú baloldalit gyilkoltak le, közöttük ipari munkásokat, földnélküli parasztokat, valamint ellenzéki intellektüelleket, 'dühüket mégis elsősorban a zsidók felé irányították. Többezer zsidó volt az áldozatuk.

A nemzeti megaláztatástól, társadalmi felfordulástól és az elvesz tett háború katasztrofális következményeitől radikalizált ellenforradaímárok — Magyarország történélmi területének kétharmadat, a magyar népesség egyhar-. madát és teljes népességének háromötödét vesztette el — számos szélsőséges hazafias szervezetbe tömörültek, amelyek elsősorban két fő téma sikeres kiemelésének szentelték magukat: a revmomzmusnak és a Zsidókérdésnek. Ezek a két háború közti korszakban rögeszmévé váltak. Magyarországon. Idővel a két téma összefonódott és alapját képezte nemcsak Magyarország belpolitikájának, sőt a Harmadik Birodalommal való viszonyának is(A tanulmány I. részének befejező szakasza a 12. oldalon található.)___________