Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)

1985-12-06 / 15. szám

1985 december 6. T NEWYORKI FIGYELŐ 11 JACK HAHN : INTERJÚ A régi ereci időkben d.e. 10 -d.u. 2 óra között a harfai Jordán kávé ház volt a művészek, zenészek, énekesnők, táncosok, impresszáriók találkozóhelye. Aztán csak tisztességes vendégek jöttek. A „művészeknek" nem nagyon volt pénzük, de annál több, vitriolba mártott humoruk. Neuman Jancsi, a Shamir-ze­­nekar dobosa, ha megérkezett, mind ig csak feketét rendelt, mert „nem régen reggeliztem" — már jólismert mondásával próbálta pénztelenségét leplezni a pincér előtt, akit nem érdekelt a ren­delés tartalma, a számla összege, hogy mikor, mit és mennyit reg­gelizett a vendég. Őt csak a pár piaszteres borravaló érdekelte, ami az akkori időkben nem bort jelentett, hanem kenyeret, krumplit és paradicsomot. Neuman a két piaszteres borravalót legtöbbször elfelejtette távozáskor az asztalra tenni. A pincér tudomásul vette a „csak feketét" rendelést és az automatikusan dolgozó munkás beidegzett mozdulatával felemelte az asztalte­rítőt és megfordítva visszahelyezte az asztalra. Én sem rendeltem többet, mint Neuman, de a pincérnek járó pár poszter mindig elő volt készítve zsebemben, ezért en­gedhettem meg magamnak a cinikus megjegyzést — az asztalnál ülő barátaim vígságára: — A pincér most teszi fel az abrosz har­madik oldalát. — Ez jut eszembe, ha interjúról van szó. Minden interjú ugyanis három részből áll: 1. Kérdések. 2. Válaszok. 3. Amit kérdezni szeretnél, de nem teszed, mert úgysem kapsz őszinte választ olyan kérdésekre, mint: az útépítésnél hány ezressel „kenték" meg, vagy, hogy a tisztességes, többgyermekes nagykereskedő kivel csalja meg a feleségét ? Egy interjú keretében a helybeli híres és gazdag orvos 15 éves fia minden kérdésemre nyíltan felelt, de amikor a tragédiák­hoz vezető kábítószerek használatát említettem, — nem dadogott és nem keresett diplomatikusan kitérő szavakat. Egyszerűen nem válaszolt, mint aki azt mondja. - this is not your business. - To­vábbi unszolásomra újra hajlandó volt beszélni iskoláról, 2000 dolláros komputerjéről, a népszerű, primitiv képregény-gyűjte­ményéről. S amikor próbáltam választ kapni, miért beszél a mai ifjúság szomorúságról, halálról, akik luxuslakásokban élnek, tíz nap alatt többet esznek, mint az 50 évvel azelőtti fiatalok egész hónapban, 17 éves korukban autójuk van, ami olyan természetes, mint 2x2s4, — a gyakori öngyilkosságról, az „öregekő által elron­tott világról szerettem volna megkérdezni. Az interjú hirtelen megakadt, mert a 15 éves fiatalember újra elhallgatott a kamasz­kor megdönthetetlen makacsságával. Begubózott, mint a sün­disznó, ha veszélyt érez. Egy másik interjú-alanyom Jamaica volt amerikai konzul­ja, aki egymillió dollárért sem vette volna le nyakkendőjét a 90 fokos hőségben, mert Jamaica szigetén hosszú évekig az angolok uralkodtak s az Íratlan „etikett'' fontosabb volt, mint a szegény szigetlakók életszínvonala. A volt konzul dicshimnuszokat zeng Jamaica kiimájáról, zöldelő hegyeiről és a több kilométer hosszú, tiszta strandjairól, amit a túristák úgy lepnek el, mint a szorgalmas méhek a nyári napsütésben boldogan nyíló virágokat. A nyugdíjban levő volt konzul 12 éve él Amerikában. Az orvos lánya a közeli kórházban dolgozik, unokái Amerikában születtek. A művelt, 70 év körüli, angol tradíciókat kedvelő gentle­man, akinek a fekete bőrű, néger vérmérseklete nem engedte meg, hogy ne panaszkodjék Amerikára, — ahol több nagyváros polgármestere néger, — s hogy ne használja az egész világon el­terjedt, népszerű jelzőt: UGLY AMERICAN. Ki az UGLY American ? — kérdezem sokszor saját maga­mat, mert az egész világ szidja Amerikát, de ha baj van a világ bármely részén, Amerika az első a segítséggel és még a kutya sem említi az UGLY AMERICAN-t. Egy száz százalékban $ kommu­nista ideológián felnőtt ifjúság a vasfüggöny ellenére amerikai farmernadrág után hülyül, csak amerikai filmek szereplőit pró­bálják utánozni, de jól tudják, hogy az UGLY AMERICAN de­finíciója: üzletben, szerelemben nem ismer irgalmat, sajnálatot, vagy könyörületet. A hollywoodi szentimentális filmek kopirozásával, elkép­zelésével házasodó amerikai fiatalembereknek sok problémával kell megbirkózni, mert a filmstúdiók által sugárzott álmok az első, majd a második kifizetetlen számla után szétfősz la nak. Ezért fejeződik be minden negyedik házasság válással, ami nem jelentene reménytelenséget, mert Amerikában 22 millióval több nő van, mint férfi. Ha könyörtelen szerelemről, házasságról van szó: a legfrappánsabb bizonyítéka az UGLY AMERICAN naivi­tásának, hogy a Congress 435 tagja között csak 16 nő van és mégis olyan törvényt hozott, hogy a válásnál legtöbbször az asz­­szony kapja a házat, autót és ékszereket, a férfi pedig a hitelkár­tya adósságát és a kutyát. Az „üzleti'.' rész talán stimmel, de az dobja rám az első követ,aki a „business- "béna nagylelkű lovagot játssza. Több millió zsidó igen szépnek látja az UGLY AMERI­CAN-t, mert hajlandó billiókkal segítséget nyújtania kis Izrael­nek az egész arab világ ellen, amely az olaj leállításával való fe­nyegetésével próbálja ezt a segítséget megakadályozni. Az Ugly Aki állandóan azt hangoztatja, hogy mindig tisztességes volt, - az hazudik vagy nem mond igazat. American azonban tántoríthatatlanul a kis Dávid mellé áll és hajlandó elveszteni az üzlettől gyoran meggazdagodott arab or­szágok hasznos barátságát. Amikor megkérdeztem Berlin polgár­­mesterét: — Mi a német zsidók jövője ? —, nem mond háttá,hogy kilátástalan, mert sok a munkanélküli és nemsokára felhangzik majd a régi és mindig jól bevált lemez: — mindenért a zsidók a hibásak. — — A zsidók Németországhoz tartoznak, — mondta nekem a fiatal, liberális polgármester. Bizalmat szavazok neki, mert ha csak a fele igaz, amit Izraelről mondott, - a szívembe zártam. De mi van a többiekkel ? A berlini zsidó hitközség elnökének válasza smafu. Csiszolt szavaival, tetteivel azt bizonyítja, hogy ugyanolyan, mint a Hitler előtti idők zsidósága, amelynek tra­gédiája az volt, hogy előbb volt német és csak aztán, de óvatosan zsidó. És most menjünk vissza az abrosz-história harmadik olda­lára: olyan tényekre, amelyekről a Németországban élő párezer zsidó nem akar tudni, hallani, amiről a New Yorkban megjelenő, német zsidók által 50 éve alapított, AUFBAU német nyelvű he­tilap nem nagyon ír, mert a Lufthansa repülőtársaság jól f izetett hirdetése fontosabb, mint a kiábrándító valóság. Arról, hogy Né­metország bizonyos időközökben jogokat ad az ott született zsi­dóknak, akiket legjobb esetben — megtűrnek. Az allegorikus abrosznak több harmadik oldala van. Wolitzer Henrikné 1916 június 10-én született Berlinben, amiért a jóhiszemű,de idióta amerikai politika által meggazdago­dott Berlin városa, nagyvonalúan éskegyesen egy heti berlini tar­tózkodásra hívta meg, további 250, Berlinben született honfitár­sával együtt. Wolitzerné két okból fogadta el a meghívást: 1. meg akarta látogatni a temetőben nyugvó rokonokat, akik néma gázkamrában lehelték ki lelkűket, 2. 44 évi távoliét után eléggé praktikussá válva azt gondol­ta: minden márkával gyengíteni Németországot — micve. Wolitzerné másnap jól kisírta magát a temetőben és pró­bált nem gondolni a nácikra, hanem a mai Németországra, amely civilizáltnak fest. A temetői látogatás után egy jól beretvált,zak­­kót és nyakkendőt viselő taxisoffőr kíséretében megérkezett a Savoy Hotel elé. — Maga itt lakik a Savoyban ? — kérdezte az intelligensen beszélő soffőr, amikor megállította a német precizitással t isztára pucolt taxiját. Wolitzerné igenlő válaszára máris jött az arrogáns felelet: — Tudja, hogy a hotelszámlájának egy részét én fizetem Wolitzerné, aki Amerikában megtanulta az ország egyik legszebb és legfontosabb törvényét: — Mindenkinek joga van sza­badon gyakorolni és megvédeni a vallást, — csak ennyit mondott: — Maga a korához képest túl hülye. — i i Bizonyos vagyok, hogy az utolsó években meghívott, volt berlini zsidókkal sok hasonló epizód történt. Hadd említsem Wolf urat, akivel a berlini zsidó hitközség épületének első emele­tén levő kis étteremben ebédeltem. Wolf úr gazdag newyorki textilkereskedő, aki, ha pénzről van szó és valami nem tetszik neki a „kalkuláció-ban, hangosan kezd gondolkodni, — annyira hangosan, hogy a kis étterem minden vendége hallotta: — A ber­lini vezetőség jóvá akarja tennia náci idők gaztetteit ésfizeti ide­jövetelünk és a hét napi hotelszámlánk költségeit. Ez több ezer márkát tesz ki, — mondja Kurt barátom elégedetten ettől a nagy­lelkű gesztustól és barátságos fogadtatástól. — Hány ezer márkába ? - kérdezem Kurt barátomtól,— 10-20-30 ezer márkába ? Nevetséges, mert mit számít ez a pár ezer márka a több billióval szemben, amit a nácik elraboltak tő­lünk. Mi lett az arannyal, ezüsttel, a szőnyegekkel, az értékes festményekkel ? Mi lett az Apám imakönyvével, ami mindig az ebédlőszekrényen feküdt ? Az én részemre - több millió márkát érne. — Wolf úr ennyi év után másképpen érez, mint Kurt barátja. — Kinek van igaza ? — kérdezem jó zsidó szokás szerint kérdés­sel a kérdésre. — aki nem tudja és nem akarja elfelejteni a múltat. Mondjuk, felejtsük el a múltat, mert több millió német esküszik, hogy nem tudott a gaztettekről, a gázkamrákról, arról, hogy gla­­szé-kesztyűs, Goethe-verseket könyv nélkül szavaló, egyetemet végzett tisztek öregeket, asszonyokat, gyerekeket gyilkoltak le. S még többen vannak, akik azt mondják, hogy a REND nevében csak parancsot teljesítettek. Kinek van igaza ? Kezdjük az elején. Mindegy, hogy 1795,1903, 1913vagy 1985 a naptári év. Az árja német nem szereti a zsidó fajt, még akkor sem, ha tudja, hogy Ábrahám 1800 évvel Krisztus szüle­tése előtt lehozta a Szináj hegyéről a Tízparancsolatot. A német árja nem volt szőke és kékszemü, hanem barnabörű, tetveshajú ősember, aki barlangban élt és egy megölt őz miatt húsánggal agyonverte a szomszédját. De menjünk vissza a mai csiszolt és nem ok nélkül büszke német kultúrához. Mint „operaszakértő" megbocsájtom a ber­lini operaház Manón Lescaut-előadását, ahol (Óh, Istenem, mi történt a világgal, Puccini bizonyára forog a sírjában) a zenekar kottapultjai előtt ügyesen felszerelt mikrofonok hangosították fel az énekesek áriáit. Éppenúgy, mint 1941-ben megbocsájtot­­tam a telavivi opera Trubadúr-előadását, amelyet — írd és mondd — két zongorista kísért. Ezt mint jó cionista, a következőképpen írtam le: — A szép Verdi-operát 40 tagú zenekarnak kellett volna kísérni, de mivel 38 zenész hirtelen megbetegedett, — csak két elsőrangú zongorista szolgáltatna a szükséges melódiákat. — Nem sikerült megbocsájtanom Karl Zuckermayer: Der Hauptmann von Köpenick-jének színházi előadását, amely a katonaságára büszke, bismarcki Németországot glorifikálja és ugyanúgy a régi és mai német antiszemitáknak jóleső jeleneteket domborít ki az előadásban, amikor a szakállas, pajeszos zsidó kereskedő jól be­csapja a keresztény vevőt... S végül: — A zsidók Németországhoz tartoznak — mond­ta Berlin polgármestere, ami őszintének hangzott és ami talán elég a Németországban élő zsidóknak, de... U.l. Az amerikai követség előtt gépfegyveres rendőr tel­jesít szolgálatot. Az amerikai könyvtár előtt is. Ha a Németországban élő zsidók Németországhoz tartoz­nak, miért kell a német zsidó hitközség épülete elé is gépfegyve­res rendőrt állítani ???!!! FOGSOROK, KORONÁK ÉS HIDAK ÜJSZERÚ KÉSZÍTÉSE EGY NAP ALATT!!! Biztosítók tagjainak meghitelezését elfogadjuk| Mindenfajta fog- és idegkezelés Fogadás előzetes megállapodás szerint vasárnaptól péntekig Beszelünk magyarul, jiddisül és oroszul DR. ROBERT ADLER fogorvos 5824 14th Avenue Brooklyn, N.Y. 11219 Tel: (718) 436-8400/01 ■MQSMOI Előfizetek a NEWYORKI FIGYELŐRE Egy évi előfizetés 20 dollár díját a csekkben mellékelem a=y kérem számlázni Név---------------------------------------­Cím. magyarul beszélő SZEMSPECIALISTA! Fogadás előzetes telefoni megállapodás szerint Dr. Thomas Steinmetz Fellow, American College of Optometrie Physicians Általános szemvizsgálatok, legmodernebb kezelési módszerek és legqjabb technikai felsze­relések. Specialista minden fajta kontakt lencsé­ben és gyermekszemészeti problémák kezelésébe n 1 320 - 52nd STREET BROOKLYN, N. Y. 11219 (718) 185-0220 ■101 Broadway Lawrence NY 1!Sb9 (corner of Washington Ave ) rop appointmf nts call (516)374-3320

Next

/
Oldalképek
Tartalom