Newyorki Figyelő, 1982 (7. évfolyam, 1-14. szám)
1982-10-15 / 12. szám
1982 október 15. NEWYORKI FIGYELŐ 15 JACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ Fifi ezután rutinosan Nali térdére tette kezét, amely lassan feljebb csúszott, amitől Nali kezdte elveszteni lelki egyensúlyát. Mind vadabb lett, mire Fifi felállt: — Gyere, — mondotta. Félóra múlva újra a fedélzeten voltak.- Csalódtál ? — kérdezte Fifi, mint aki bizonyos a dolgában, majd hirtelen felállt. - mindjárt visszajövök.- Pár perc múlva viszkis üveggel hóna alatt tért vissza, meg két kis pohárral.- Lechajim, — mondta. - Lechajim, - válaszolta Nali. Csendben ültek. Nali az újabb poharat visszautasította.- Éhes vagy ? - kérdezte Fifi.- Mint mindenki, - válaszolta Nali. Fifi ismét eltűnt. Nali furcsán érezte magát a hirtelen alkohol és a kellemes fáradtság folytán, amit egész testében érzett. Lilire gondolt. Azon kapta magát, hogy Lili képe naprólnapra jobban távolodik. Azzal vigasztalta magát, hogy Lili beleegyezett abba, hogy más nőnél találjon testi élvezetet. Aztán a Fifivel való kapcsolatot Marcell érdekében kereste, mert Marcell szégyenlős, Fifinek meg mindegy, kivel megy ágyba. — Nem történt hiba, — gondolta végül is Nali, - így legalább könnyebb lesz Fifit arra kérni, kezdjen ki Marcellel... — Fifi visszaérkezett. Csokoládét hozott, majd újra öntött a viszkiből Nalinak, aki most már elfogadta.- Hogy kaptad a titkos csemegét ? — kérdezte Nali.- A másodkapitány úrtól. —- Mit adtál cserébe ? -- Semmit. Ajándékot csak azoktól fogadok el, akikkel nem megyek aludni, azonkívül, ha gójokkal megyek is ágyba, antiszemitákkal soha. —- A másodkapitány nem látszik ilyennek, — jegyezte meg Nali.- A nácik legtöbbje jókülsejű volt, a tisztek még kesztyűt is viseltek, amikor a halálba kergették az ártatlanokat, — vágta vissza Fifi indulatosan. — Lechajim ! —- Lechajim ! — Nali megfogta Fifi kezét: — Kérlek, ne beszéljünk most a nácikról. —- Hát miről beszéljünk ? -kérdezte Fifi. - Akarod hallani, miért megyek minden este más férfivel ágyba ? -- Ez nem az én dolgom, — felelte Nali. Mégis kérdezd meg ! —- Hát miért ? -- 20 éves koromig csak csókolództam fiúkkal. Egy este a fiú elvitt oda, amiről már hallottam, de sohasem láttam: a vörös lámpás negyedbe. Nem féltem akifestett arcú, sétáló nők környezetében, de kissé erősebben karoltam a barátomba. Éppen mondani akartam valamit, de a torkom hirtelen kiszáradt s minden összeomlott bennem. Tudod, mit láttam ? Egy férfi jött ki a házból. És tudod, ki volt az a férfi. Az apám. -- Lechajim, — sikította Fifi s ez úgy hangzott, mintha egy tükör esett volna a földre és darabokra tört... HARMINCNYOLCADIK FEJEZET Néha a remény sem segít, de jó érzést ad. Már több, mint három hete, hogy az Erzsébet királynő elindult Pestről, s még mindig a Dunán volt, hol Jugoszláviában, hol Bulgáriában, hol ismét Jugoszláviában. 1939 július 28-án hajnalban egy bolgát tiszt végzést nyújtott át az álmosan előbujó kapitánynak: a hajóknak azonnal el kell hagyniok a bolgár területet. Dobrudzsa partjai mellett haladtak. A gyönyörű, festői vidék, aranyló búzakalászok, kukoricások, a hegyoldal szoléi, a tejjelmézzel folyó Kanaán látképét csak a parton haladó három lovas katona zavarta meg, akik kísérték a hajókat, hogy senki sem szállhasson ki, még akkor sem, ha az élelmiszer fogyóban van és az ivóvíz teljesen kifogyott. Smuél másnap közölte, hogy a tárgyalások folynak Romániával és remény van arra, hogy végre megkapjuk az engedélyt a Sulinába való utazásra és a Várnában veszteglő tengeri hajó átjönne Bulgáriából Várnába, hogy felvegye az utasokat és azok indulhassanak a végső cél felé. Augusztus 2-án jelentette Smuél, hogy sikerült megegyezni a románokkal. Csodálatos nap volt. Este a fedélzet megtelt táncol ókkal, senkisem panaszkodott a meleg és a szúnyogok miatt. A hajók elindulhattak Sulinába. Pár óra múlva Rusztcsukba érkeztek. Délután már megpillantották a tengert. A viz színe mérges-kékké változott, sirályok ereszkedtek le a habokra. Az öröm hatalmas fokra emelkedett, amikor meglátták a közeledő tengeri hajót, amely viszi a két, most már egyesülő hajó utasait a kitűzött cél: Erec Izrael felé. Smuél rövid beszéddel búcsúzott az Erzsébet királynő kapitányától, aki most mosolygott először. A Cár Dusán kapitányát az utasok viszont vállukra emelték és körültáncolták vele a fedélzetet. Miért ? Később elmesélték, hogy Alexander Petrovics több volt, mint kapitány: barát volt. Amikor elfogyott a kenyér, saját pénzén vásárolt kenyeret, vajat és tejet, majd szétosztotta a gyerekek között. Alexander Petrovics zsidó volt. A vér nem válik vízzé... A tengeri hajó neve Noémi Júlia, súlya 4500 tonna volt. Panamai zászló alatt úszott. A kapitány fehérorosz volt, tehát Nikoláj cár volt az ideálja és gyűlölte Sztálint. A matrózok között két szenegáli, egy délamerikai néger, török,örmény és román nemzetiségűek voltakA délamerikai neve Charley, a két szenegáli testvérér Luis és Ambros volt. A Noémi Júlia úszott Palesztina felé. Sütött a nap, bőséges étkezés állt rendelkezésre, de mégis jöttek a problémák. Babust, egy 7 éves kis szőke, kékszemű angyalt a Cár Dusánon egy rozsdás szög megfertőzte, Ujjai üszkösödni kezdtek. Az orvosok hosszas vita, vizsgálódás után úgy döntöttek, hogy egy-két ujját le kell vágni, nehogy tovább fertőzze a többi ujjat. Este 7 órakor kezdődött az operáció. A gyengébb idegzetűek átmentek a hajó másik végébe, hogy ne hallják a gyermek velőtrázó sikolyát, amikor az operációt a legprimitívebb eszközökkel kellett végrehajtani. Rossz hírek jöttek: a kislány gyenge és fáradt. A katasztrófa sötét árnyéka ereszkedett a hajó utasaira. Az asszonyok könnyezve ültek az operációs szoba mellett. Végre 10 órakor kijöttek az orvosok - jó hírrel ! A gyermeknek csak a hüvelykujját kellett levágni, jól van és nyugodtan alszik. A lidércnyomás elmúlt, valaki elnevette magát és az élet újból megindult. Smuél ismét megjelent, - ezúttal már mint igazi katonatiszt. Közölte, falépcsők vezetnek 30 méter mélységbe. A hajó belseje három emeletre van osztva. Az alvás célját szolgáló rekeszek fából vannak. Cigarettázni csak a tetőzeten szabad. Gyermekek egyedül nem közlekedhetnek a meredek lépcsőkön. Példás tisztaságot kell tartani. A hajó nem utasszállító, piszkos, tele van patkányokkal. - Salom, chavérim, - méndta végezetül és indult a lépcső felé. — Smuél, — szólította meg Nali. — Tessék? - kérdezte Smuél és megállt. — Volna egy perced ? — — Természetesen. -Nali bemutatta Flórát és Marcellt Smuélnek. — Örvendek, - mondta Smuél katonásan. — Szeretnénk néhány információt kapni, — szólalt meg Nali. — Miért viselkedtek valamennyien úgy, mint katonák ? — — Mi van rossz abban, — kérdezte Smuél, — ha nem sápadt, gyenge, kis zsidók vagyunk, akibe mindenki belerúghat, mert nem kell félnie, hogy visszarúg ? - kérdezte Smuél a kérdésre. — Furcsán fest, — mondta Marcell, — ha a zsidó katonásan viselkedik. — — Mi nem játszunk katonásdit, mi katonák vagyunk. A fegyelem a legfontosabb. Erecben összejöttek zsidók a világ minden tájáról. Ha nincs fegyelem, a zsidó ország sohasem fog megvalósulni. — — Mit jelent BETÁR ? — kérdezte Nali. — Betár azt jelenti, hogy 2500 év óta üldözött zsidó nép megkísérel visszatérni Palesztinába, a pusztába, ahol senkisem akar élni. Amikor az arabok voltak az urak, Tel Aviv helyén homok volt. Aztán jöttek a törökök, s továbbra is homok maradt. Jeruzsálem a hegyek alatt levő területet jelentette, az óvárost. Jöttek a zsidók, kezdték beépíteni a kopár hegyeket Jeruzsálem felett. Ezeken a helyeken akarunk élni és felnevelni az új nemzedéket, amelynek nem kell félnie és nem kell szégyelnie hogy zsidók. -Smuél felállt: — Most mennem kell, —majd Flóra felé fordulva, megkérdezte: — Hogy hívják Magát ? — — Flóra.— — Maga nagyon csinos és finom lány. -— Honnan tudja ? — kérdezte Flóra. - Hiszen csak ültem és hallgattam. — — Talán éppen ezért, — felelte Smuél és katonás léptekkel távozott. Nali nevetett: — Flóra, neked esélyeid vannak Smuélnél. -Nem volt alkalmuk a Flórának jóleső témát folytatni, mert ebben a pillanatban egy férfi tűnt fel a lépcsőkön: Askenázy Tibi. Örömmel köszöntötték egymást. — Nem lehetsz nagyon népszerű, — mondotta Tibi. - Senkisem tudott információt adni hollétedről, mert senkisem hallotta nevedet. -— Sértegetni akarsz? — kérdezte Nali. — Nem, csak mókázom. De tudod, miért ismert engem mindenki a Cár Dusánon? — — Mert 197 cm magas vagy. — — Tévedsz .Tudod-e Jiány Askenázy volt a hajón? -— Hány? -— Tizenegy ! - vágta ki Tibi büszkén - Apa, Anya és 9 gyerek ! — — Hogy-hogy ? — — Úgy, hogy hazamentem, összehívtam a családot és megkérdeztem: Ha én Palesztinába megyek illegálisan, hány Askenázy fog remegni? Tíz ! Budapesten viszont csak rosszabb lehet a helyzet, de jobb nem. Jobb hát, ha az egész család utazik. Igazad van, mondta a Papa, gyerünk ! -— Micsoda bátorság ! —kiáltott fel Nali. — Te bátorságról beszélsz, - nevetett Tibi.- Mikor megkérdeztem Apámat, hogy hajóra szálltunk, fél-e, azt válaszolta: Félni? Mitől? Mindegy, hol küzdők a napi kenyérért. Egyébként is azt mondják, Palesztinában 9 hónapig tart a nyár, az pedigjót tesz a reumámnak. Nali, az az érzésem, - folytatta Tibi -, hogy az én drága Papámból sztár lesz Palesztinában, mégha egy szót sem tud héberül, de tud nadrágot, zakót, kosztümöt javítani. Már eddig is sokat keresett a hajón. Kértem,javítsa meg a nadrágomat. Mit gondolsz, mit válaszolt ? Majd Palesztinában, most nagyon elfoglalt vagyok. — Ez szép és emberi volt. Mindenki nevetett. A beszélgetés hirtelen megakadt, mert Luis, a Szenegál néger matróz jelent meg a fedélzeten. Vakító fehér trikót, nadrágot, cipőt viselt, ami elütött barna, majdem fekete bőrétől. Mindenki gyönyörködött benne. Csupaszív, szolgálatkész volt, csak fényképezőgép elé nem akart állni. — Ez Luis, a jövendőbeli sógorom, — magyarázta Tibi. Mindenki rábámult. — Luis előző nap meglátta Olga húgomat, hozzá lépett, cigarettával kinálta. Olga a Papa jelenlétében nem mer cigarettázni. Mozdulatokkal adta Luis tudtára, hogy nem dohányzik. Luis egy ideig bámulta Olgát, majd eltűnt. Pár perc múlva csokoládéval érkezett vissza. Másnap ismét megjelent tiszta fehérben, csokoládéval, amit az egész család élvezettel fogyasztott. Olgának kellemetlen volt a helyzet. Nemcsak azért, mert Luis szerelmesen bámulta, de azért is, mert nem tudtak egyetlen szót sem váltani. Rövid idő múlva Luis egy gyűrött cédulát vett ki a zsebéből és odaadta Olgának. A cédulán ez állott — magyarul: -Szeretlek és el akarlak venni feleségül.- Luis a közelben levő Schwartz úrra mutatott, amiből Olga megértette, hogy ő fordította át a francia mondatot Luisnak, mert Párásban élt egy ideig és tudott franciául .(Folytatása következő/
