Newyorki Figyelő, 1980 (5. évfolyam, 1-15. szám)
1980-12-11 / 15. szám
1980 december 11. NEWYORKI FIGYELŐ 5 KÖNYVSZEMLE GROSS SAMUEL ABBA: BARÁTI EMLÉKEZÉS ROSENBAUM PINCHASZRA Előző számunkban jeleztük, hogy dr. Braham L. Randolph főműve, THE POLITICS OF GENOCIDE, hatalmas történelmi mű bevezetését magyar fordításban közölni kezdjük, - egyrészt azért, mert a magyar vészkorszak indító okaira tudományos színvonalon, szigorú tárgyilagossággal mutat rá, másrészt azért, mert a magyar sajtóban nem eléggé hű fordítás látott napvilágot, amely nem fedi a szerző álláspontját; viszont helyes szövegének közzététele közérdeket szolgál. A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA O'A.’íDOLF L. BRAHá'í KÖNYVÉNEK LEVEZETŐJE) A magyar zsidóság elpusztítása a vészkorszak történetének egyik legkuszább fejezetét képezi, amely teli van ellentmondásokkal. A magyarországi zsidó közösség, amely az 1967. évi emancipáció után páratlan fejlődés színvonalát érte el, volt az első, amely az I. világháború utáni Európában szenvedő alanyaiéit a megkülönböztető törvényhozásnak. Ezzel ellentétben, amikor a németek által megszállott Európa zsidó közösségeit műdszeresen elpusztították a második világháború első négy és fél évében, a magyarországi zsidóság - bár súlyos jogi és gazdasági rendszabályoknak és erőszakos cselekmények sorozatának volt alávetve, — aránylag jobb helyzetben volt. Mikor azonban az ország német megszállásával katasztrófa zúdult rá 1944 március 19.-én, a magyarországi zsidó közösség a háború legkönyörtelenebb, összpontosított elpusztítási eljárása alá került. Ez pedig akkor történt, amikor a szövetségesek rövid időn belüli győzelme előrevetette árnyékát, amikor a VÉGSŐ MEGOLDÁS ijesztő részletei — az európai zsidóság megsemmisítésére irányuló náci akció — már ismeretessé vált a világ vezetői előtt, ideértve a világ zsidóságának, valamint a magyar zsidóságnak vezetőit is. Winston Churchill a barbarizmust és gyorsaságot, amellyel a magyar zsidókét pusztították, akként jellemezte, mint : „talán a legnagyobb és legszörnyűbb bűnt, amelyet valaha is elkövettek a világtörténelemben.” Kinek kell viselnie a történelmi felelősséget ezért a katasztrófáért? Visszatekintve úgy fest, hogy jelentős felelősség hárul azokra, akiket figyelőknek lehet nevezni - a szövetségesekre és a semleges hatalmakra, a zsidók szenvedéseivel szemben tanúsított, alapvető közömbösségük folytán, a Nemzetközi Vöröskeresztre és a Vatikánra, mint akik nem siettek segíteni és érzéketlenek voltak, valamint a helyi keresztény lakosságra és az egyházi hatóságokra, akik apatikusan és passzívan viselkedtek. Kisebb mértékben a felelősség terhét a magyar-zsidó vezetőknek és a világ zsidósága vezetőinek is viselniük kell, rövidlátásuk és diplomáciai bürokratizmust tükröző irányzatuk miatt, bár tehetetlenségük elsősorban a zsidó nép gyengeségére s kiszolgáltatott voltára muatott rá. A végső felelősség azonban szinte kizárólag a nácikat és magyar cinkosaikat terheli. A magyarországi végső megoldás véghezvitelét ennek a két csoportnak összpontosított, egyértelmű akciója tette lehetségessé: egyiknek sem lett volna sikere a másik nélkül. Míg a németek minden erejükkel igyekeztek megoldani a zsidókérdést, nem haladhattak volna előre az újonnan létesült magyar kormány egyetértése és a magyar hatalmi szervek közreműködése nélkül. A magyar szélsőjobb viszont, bár buzgón igyekezett német partnerével vetélkedni, nem tudta volna elérni ideológiailag meghatározott célkitűzéseit a német megszállás nélkül. A magyar zsidóság tömegeit - az áldozatokat — természetszerűleg fel kell menteni minden közvetlen felelősség alól, bár alkalomadtán felmerülnek kérdések, miért nem menekültek el vagy álltak ellen. Az üyenfajta kérdések nemcsak indokolatlanok, de azt is bizonyítják, hogy a kérdező nek sejtelmes sincs arról a helyzetről, amely akkor Magyarországon uralkodott. Bár a magyar zsidók évekig valójában Auschwitz árnyékában éltek, nem volt konkrét tudomásuk a gázkamrákról és számos koncentrációs táborban elkövetett tömeggyilkosságokról. Azok pedig, akik hallottak a borzalmakról, nem adtak hitelt a híreknek, elvetették őket, mint náci-ellenes propagandát. Hasonlóan vezetőikhez, képtelen voltak felfogni, hogy a huszadik század állítólag felvilágosult Európájában rendszeres, futószallagon történő tömeggyilkosság foghatna helyt. Éppenúgyynint a zsidók a nácik által bárhol uralmuk alá hajtott kontinensen ynegrázkódtatva, hitetlenül fogadták a híreket. Lelki védelmük uralkodó vonásaként letértek a valóság síkjáról. A magyar zsidók magatartását és felfogását nagyrészben az a rövidlátó nézet alakította ki, amellyel magyarországi helyzetüket 1867 óta értékelték Annak a fejlődésnek tudatában, amelyet történelmük „aranykoriéban (1867-1918) tettek, valamint látván a szoros kapcsolatot központi vezetőségük és az uralkodó konzervatív-arisztokrata elit között, a magyar zsidók nemcsak elkülönültek a világ zsidóságának gondjaitól, de egy alapvetően hamis biztonsági érzés is kifejlődött bennük. Továbbra is abban a hitben ringatták magukat a legutolsó pillanatig is, a háborút viszonylag háborítatlanul túlélik, ellentétben szomszéd országokbeli hitsorsosaikkal, még ha gazdaságilag elnyomott helyzetben is. Ami Lengyelországban történt, - érveltek, amikor kósza hírek érkeztek ottani zsidóellenes kilengésekről —, nem történhetik meg a civilizált Magyarországon, ahol a zsidók és magyarok sorsa több, mint ezer éve összefonódott! Ez az optimizmus még fokozódott is azon tény következtében, hogy a magyar zsidóság több íven át szinte érintetlenül túlélte a helyzetet, míg Európa többi zsidó közösségét rendszeresen irtottak. A viszonylagos nyugalmi időszakban a központi zsidó vezetők, akik tudatában voltai . -i.L k végső megoldásra irányuló programijának, sajnálatosan elmulasztottak jelent ísce-eljes óvatossági rendszabályokat foganatosítani : nem tájékoztatták a magyar politikai vezetőket és a zsidó tömegeket s nem szenteltek figyelmet az országba -'emit c m ozte<est jo! ismerő ngye*. es szlovák menekültek tanácsainak ás figyelmeztetéseinek. Vajislach heti szidrájának szombatja (nov.22.) jelezte dr. Rosenbaum Tibor SLOSIM-jának lejártát. Korai, 57. életévében bekövetkezett elhúnytát három kontinensen gyászolja széles baráti köre. November 23. napján, vasárnap a Kisvárdáról származott zsidók izraeli egyesülete tartott Jeruzsálemben emlékünnepélyt, amelyen számos felszólaló elérzékenyülten adott hangot barátjuk, jótevőjük, rabbijuk felett érzett veszteségnek. Több, mint öt évtizede - a chederben együtt töltött évektől kezdve — mondhattam Pinchaszt barátomnak. Úgy érzem, látványos pénzügyi sikere, kiváló közéleti pályája, majd az azt követő hanyatlása homályosította el ritka személyi tulajdonságait, amelyek mindenkivel megszerettették, akik közel kerültek hozzá. A zsidóság, zsidó testvérei iránti szeretetével, — osztály s felekezeti árnyalatokhoz való tartozásra tekintet nélkül — már ifjúkorában kivált. Ugyanígy, valamennyi zsidó elem, amely Kisvárda nagy zsidó közösségét kitette, — a szélsőséges chaszidoktól a messzemenően asszimilált, dzsentritipusú zsidókig, — szerette és becsülte. Nem volt idősebb 18-19 évesnél, amikor egyedül vette kezébe a helyi zsidó ifjúság legelhanyagoltabb részlegének lelki megújítását. Inasokról, kereskedősegédekről volt szó,akik iskoláztatásukat abbahagyták — minden vallási oktatással egyetemben. Ennek eredményeként könnyű zsákmányává váltak az utca rossz befolyásának, ami nemcsak zsidó életük, de közvetlen erkölcsiségük abbahagyására vezetett. Pinchasz leereszkedett az utcai, eldurvult ifjak e csoportjához, akik közül sokan idősebbek voltak nála. Megbarátkozott velük, együtt tanult velük s megmentette őket az erkölcsi zülléstől. Segítőkészsége kiterjedt zsidó testvérei fizikai szükségleteinek fedezésére is. A közvetlenül fenyegető vészkorszak sötét napjainak küszöbén, amikor a legtöbb család kenyérkereső tagjait a magyar gyilkos kormányzat kényszermunkatáborokba cipelte el, gyermekek százai éhhalál veszélyének voltak kitéve. Pinchasz kezdeményezte a zsidó családok megmentését szolgáló helyi egyesületet,amely élelmet, ruházatot, pénzt gyűjtött a rászoruló családoknak és a gyermekek részére mindennapi gondozó központot is felállított. A tájékozatlan, felkészületlen és alapjában egység nélkül állt magyar zsidóság következésképpen könnyű zsákmányává lett az SS-nek és magyar cinkosainak a megszállás után. A végső megoldás tervét - elszigetelés, kisajátítás, gettóba zárás, koncentráció és deportálás - villámgyorsan foganatosították. 1944 késő tavaszán közel 440 ezer zsidót deportáltak Auschwitzba Magyarországról, Budapest kivételével, két hónapnál kevesebb idő alatt. Az időzítés lényeges volt, mert a Harmadik Birodalmat a küszöbön álló összeomlás fenyegette. A saját kormányától cserbenhagyott, csapdába esett magyar zsidóság vezetősége, -mind a hagyományos, mind a cionista vezetők- mindent megtett, ami hatalmában állt, hogy mentse, ami menthető,az alapjában véve passiv,ha nem is ellenséges keresztény lakosság közepette, - olyan országban, amely nem tanúsított jelentős ellenállást, - és amelyről a világ többi része megfeledkezett. A hagyományos vezetők, akik a Zsidó Tanács hivatalos képviselői lettek a megszállás után s így akaratlan s öntudatlan bábok az SS kezében, - halogató taktikát igyekeztek általában alkalmazni. Azt remélték, hogy a Vörös Hadsereg gyors előrehaladása meg fogja akadályozni a nácikat sötét terveik megvalósításában. A cionisták, akik elfogadták ezeknek a vezetőknek a célkitűzéseit, ha taktikájukat nem is, - általában azt vallották, hogy egyedül az SS-el Való közvetlen tárgyalás - azzai a szervvei. amely az, egyedüli, ámeiy az igazi hatalmat kezében artja Magyarországon - hozhatja a legtöbb eredményt a magyar zsidóság érdekében. Visszatekintve nyilvánvaló, hogy mindkét eljárásmód bukásra volt ítélve. Minden okoskodásra és logikára fittyet hányva, a végső megoldás tervében szerepet játszó német és “■ ? -' ... .'.'.cg -z zlkerülhettuen közvetlen bukás szem ilőtí tartásával sem mgedhet-ák meg maguknak., hogy a Magyarország zsidótlanítási tervérő! letérjenek. (Folytatása következik) EMftaetek • NEWYORKI FIGYELŐM. Efjr évi előfizetés $10 diját □ csekkben mellék elem □ kérem számlázni Xév......................................... Cint tz a már akkor is tragikus korszak után azonnal a gettó és végül a deportálás végső borzalma következett. Maga Pinchasz munkásszázadba került, ahonnan 1944 nyarán sikerült^elmenekülnie és Budapestre jutnia. Ott nyomban ifjú cionista aktivisták kis csoportjához csatlakozott, ahol éjt-nappá téve, lázasan dolgozott más zsidók megmentésén a deportálás veszélye elől. Önfeláldozó hősiességének utolsó szakasza a Szálasi-terror-kormány uralomrajutása volt. Az egykor félénk jesiva-bócher félelmet nem ismerő hőssé változott, hamis okmányok tömegével felfegyverezve járt Budapest véráztatta utcáin,hogy zsidókat mentsen a veszélyeztett zsidóházakból. Más alkalmakkor náci egyenruhában jelent meg zsidókat „letartóztatni”, akiknek búvóhelyét a vérengző nyilas banditák felfedezték. Nem tudjuk, hány zsidót mentett meg Pinchasz ezekben a napokban. Ő maga nem akart erről beszélni. Ez számára nem volt lényeges. Nem a múltban élt, csak az előtte álló, a körülmények által megkövetelt dolgok intézését tartotta szem előtt. Felszabadulás után a D.P.-táborokban találjuk, ahol a boldogemlékű Herzog főrabbinak segített a túlélők lelki megmentésében. Később a BRICHA-ban működött közre. A függetlenségi háború után az alija érdekében dolgozik. Amikor a nemzetközi pénzügyi világba lépett, minden addiginál erőteljesebben siet a szárnyait bontó Izrael Államának, gazdasági életének és védelmének segítségére. Kiemelkedővé, sőt híressé válik. Mégis örökre megmarad a kisvárdai Rabbi szerény fiának, minden kisvárdai falubelije személyes barátjának, akinek legnagyobb vágya az volt, hogy méltó sarja legyen illusztris családjának. Legyen örökké áldott emléke.
