Newyorki Figyelő, 1980 (5. évfolyam, 1-15. szám)
1980-11-12 / 14. szám
1980 november 12. NEWYGRKF FIGYELŐ 7 A íiiagvar-z.sicló irodalom miiltjjából KÉT, SÍREMLÉK Irta: Dr. FABIAN SÁNDOR APÁCSKA ÉS MAMÁCSKA- MIÉRT EMELKEDETT ÉDESANYÁNK SZEGÉNYES SÍREMLÉKE PÉLDÁTLAN ZARÁNDOKHELLYÉ ? ÜNNEPEK UTÁNI ELMÉLKEDÉS Elül hónapjában, szent Ünnepeink előtt hittestvéreink - hacsak tehetik - meglátogatják szüleik, szeretteik sirját. Mils hálatelt szívvel zarándokolnánk el Édesapánk, Édesanyánk sirhantjához, hogy leborulhassunk a földre, melynek mélyén nyugszanak és megcsókolhassuk a rögöt, átölelhessük a hideg síremléket. Nem tehetjük. Kivándorlásunk óta nem mentünk "KÉVER OVAUSZ” -ra. Félünk. Mi ugyanis, feleségem és én, mindketten börtönviseltek vagyunk. Edith egy éven át, én meg több, mint négy éven keresztül raboskodtunk a Sztalin-Rákosi korszak alatt. Bűnünk: útlevél nélkül próbáltuk átlépni a határt. Nem tudjuk, hogy otthon töröltek-e már minket a gonosztevők listájáról. Sirlátogatás helyett e sorok szolgáljanak egy-egy szál virágként, amiket most nagy ünnepeink után, a visszaemlékezés szerény szimbólumaként elhelyezek boldogult Szüléink sirján. Nehéz feladatra vállalkozom. Szivem - lelkem telitve emlékekkel. Melyiket idézzem most, amikor elmesélem Édesapánk, Édesanyánk síremlékének a történetét. ÉDESAPÁNK síremléke Amikor zsidók egymás között szüléikről beszélgetnek, nemes versenyre kelnek: kinek az anyja, kinek az apja volt jóságosabb, megértőbb, önfeláldozóbb, Igazibb ember? Hát én mit mondhatnék az Édesapánkról? Kosztolányi Dezsőt idézem: Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltban sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet más.csak ö nem Meg se kísérlem méltatni a mi szüleinket. Az elfogult fiú szavai helyett ide iktatom egy bölcs "szemtanú" tárgyilagos verdiktjét. A szülőfalumnak, Tállyának ugyancsak szülöttje: szeretett barátom, Dr. Teichman Jakab Svájc legnagyobb, az 15oo családból álló zürichi Hitközségnek tudós főrabbija, aki évekkel ezelőtt hozzám intézett és mai napig megőrzött levelében ezeket irta: "Szeretettel emlékezem a Feuermann szülőkre, akiket érett ésszel és mértékkel még jobban csodálok emlékükben." Megemlítek még egy klasszikus megnyilatkozást. Édesapánk siremlékének héber és magyar feliratát Rosenbaum Llpót, a klsvárdai hires főrabbi szerkesztette. Lemásolom a magyar szöveget: "Igazságos ember volt. Az igazság szolgálatára nevelte gyermekeit. Hajnaltól napestig dolgozó ember volt. Dolgos emberekké nevelte gyermekeit. A családjának élt, a család volt 0. // az elete. Édesapánk Tállyán nyugszik. A temető festői helyen, a Kódú hegyoldal tövében csörgedező hegyipatak mellett terül el. Romantikus hely. Itt még a fülemülék és a rigók is hangfogót szerelnek a csőrükre. Csak a tücskök ciripelnek szorgalmasan. Elül hónapjában, őszi ködben a Kódú erdőben búcsúénekét sirja, dalolja a költöző madarak serege. Ámde nemcsak a madarak költöznek el, hanem a nyugalomra érdemes halottak is. A Paszternák család exhumáltatta a szülők holttetemeit és a Szentföldön hántolták el újra. Miért költöztették el? Miért? Miért? Mert hát meghiúsult az a remény, hogy a sirhalmok körül örök béke, örök nyugodalom lebegjen ... Gálád, barbár, vandál brigantik átkozott keze Tállyán is feldúlta a zsidó temető sírjait. Sárba tiporták, megrongálták a síremlékeket. Meggyalázták a temetőt. A mi Édesapánk hatalmas síremléke se volt kivétel. Ledöntötték a márvány monumentumot. Fejszével, csákánnyal, kapával megcsonkították. A most bemutatott fénykép illusztrálja a ledöntött monumentum helyreállítási munkáját és a cementerődítménybe ágyazott restaurált síremléket. Tállyán az egykori hetven zsidó családból egyetlen egy se maradt. A járásorvos özvegye, Dr. Eper jessy Pálné gondozza, ápolja Édesapánk sirját. Kedves szavakkal, jó szívvel ezt irta nekem: "Amig én élek, a maguk édesapjának a sírjáról sose fog hiányozni a virág." MAMÁCSKA Néhány évvel ezelőtt olvastam a kitűnő zsidó írónak és költőnek, Barát Endrének „Édesanyám felejthetetlen mosolya" című versét... Szivem mélyéig meghatott. Kiollóztam és az imakönyvembe helyeztem. Azóta is, ahányszor kézbeveszem a sziderlit: újból végigolvasom az Írást, megsimogatom és néha - nem restellem - egy hirtelen könnycsepp pottyan az újságpapírra. Most, amikor Szüléinkről Írok emlékezést; most fájlalom hosszú életemben először, hogy nem születtem költőnek. Nekem nincsenek színes, díszes szavaim, az én szótáramban nem találok olyan édes, ékes kifejezéseket, mint Barát Endre, a poéta. Mit tehetek? Miként mutassam be az Édesanyánkat, ahogyan ő megérdemli? írjam talán azt: "szeretetének aranysugarával vonta be boldog, kis családunkat" ? Hivalkodjam talán azzal: "jóságos lelkének varázsával árasztotta el meleg otthonunkat"? Nem. Nem. Ezerszer nem. Ilyeneket már másokról is szavaltak. ő több volt. Mas volt. Az ő kivételes, páratlan lényéhez nem illenek az ilyen pántlikásan cifra, cirógató, cicomás szavak. Elcsépelt, kopott cikornyák. ő egyetlen és egyetlen szó illik rá, egyetlen szó jellemzi: "Mamácska". Amióta az eszemet tudom, a mi Édesanyánkat a falunkban mindenki: zsidók és keresztények, gyerekek és korosak "Mamácska" néven szólították. Temérdeket mesélhetnék róla. Most azonban csupán egy nagyon becses, szép emlékemet elevenítem fel. Heten voltunk gyerekek. Ma már egyedül maradtam. A hét gyereket szüléink a városba küldték, mert Tállyán csak elemi iskolába járhattunk. Tízéves korunktól szüléinknek r.agyobbára csak levelek, fényképek, vakációs látogatások maradtak belőlünk. Mamácska gyönyörű gyöngybetüivel gyakran irt nekünk. Én voltam a legfiatalabb és igy megfigyelhettem, hogyan születtek ezek a levelek? Az emlék olyan eleven ma is a szivemben, mint hetven év előtt. Semmi kopást, halványul ást nem szenvedett. Levélírás előtt végigsétált kiskertjében, melynek minden virágát ö ültette, ő locsolta, ő becézte. A virágokat cirógatta, gus ztál gáttá, szagol gáttá és félórás válogatás után lenyisszantott egyet; a egszebbet, a legérdemesebbet. Egykori iskolásfüzetünk két lapja közé helyezte, gondosan, pontosan lepréselte és elküldte a soronlevő gyereknek. Soha, de soha nem fordult elő, hogy egyetlenegyszer, is feladott volna olyan levelet, amelyiknek a borítékjába nem csúsztatott volna egy préselt virágot. El ne felejtsem! Mielőtt a virágot borítékba tette: megcsókolta. GYASZKERET Múltak az évek, évtizedek. A gyerekek nagvranőttek, emberekké váltak. És ránkszakadt az égbolt. K itört a háború. A "gyerekeket" egyenruhába öltöztették. És a szülők; a mi Édesapánk és É- tjesanyánk is szenvedtek, mint a mundérba kényszerben milliónyi fiú millió édesapja, édesanyja. Reszkettek, remegtek fiaik életéért, épségéért. Rémhistória: a "Vöröskereszt "-tői gyászkeretes borítékban levél érkezett. Ma-macska egyedül volt otthon, ö vette át a gyászboritékot. Nem merte kibontani ... Akkor három fia volt a különböző frontokon. Jaj! Jaj! Melyikről szól a halál értesítése? Jaj! Jaj! A ixaritékot az asztalra tette. Hiába! Hiába! Továbbra is égette a kezét, mardosta a szemeit és kegyetlenül csavarta, facsarta a szivét. Várt, amig É- desapánk hazajön a szellőből, ő tépte fel a borítékot, ő olvasta fel a levelet. Klnszky Gabriella grófnő irta. Közölte, hogy mint Vöröskeresztes megbízott végigjárta a szibériai hadifogolytáborokat és értesít, hogy "fiuk egészséges". Utóbb kiderítettük, hogyazért szegélyezte gyászkeret a hivatalos borítékot, mert Klnszky grófnő saját személyében gyászolt ... A kegyetlenség, a figyelmetlenség csimborasszója!! (Folytatása következik) A háttérben a Rosenbaum rabbi-dinasztia mauzóleuma. - A lerombolt falakat már újjáépítették,____________ . r* Előfizetek a NEWYORK! FIGYELŐRE. Egy évi előfizetés $10 díját □ csekkben mellékelem □ kérem számlázni Név................................................ Cint
