Népszövetség, 1909 (3. évfolyam, január)
1908-01-01
III. évfolyam. Január hó. Országos Magyar Népszövetség 5. oldal. mig a következő lépésnél megvigasztalód- hatik egy-egy olyan momentumnál, amely biztató reményt nyújt arra, hogy a most elültetett gyenge kis csemete évek múlva terebélyes és gyümölcsöző fává növekedik. És valóban, az eseményeknek ilyen közelségéből szinte lehetetlen a történeti kritika biztonságával megállapítani a határozott eredményt. Csak az az egy bizonyos, hogy az elmúlt esztendő a szorgalmas és komoly munka éve volt, amelyben az összes tényezők erejükhöz képest komoly igyekvés- sel törekedtek arra, hogy közös munkájuk eredője gyanánt kiépítsék az erős, a gazdag, a független Magyarországot. Hogy a megfeszített munka dacára sem értük el azt, amit méltán elérhettünk volna, az nem rajtunk mullott. A hazai köz- gazdasági élet vezető szervei híven teljesítették kötelességüket, mindenki az őrhelyén volt, de hogy a hasonlatnál maradjunk, a zászló alá gyűjtött hadsereg csak védelmi állásba helyezkedett, támadásra, uj területek meghódítására nem vágyott: minden törekvése az volt, hogy a mar megszerzett pozíciót meg is tartsa. Erre a tartózkodó magatartásra a megelőző évek, de különösen az 1907. év szomorú viszonyai kény- szeritettek bennünket. A nagy pénzügyi krízis még mindig nem veszítette el hatását, s mivel a hazai pénzpiac erős függésben áll a külfölddel, szükségképpen követni kényszerült azt a tartózkodó politikát, amely a világ pénzpiacain egészen uralkodott. Növelte nálunk a helyzet bizonytalanságát a politikai helyzet éppen nem szilárd volta, a függőben levő nagy belpolitikai és közjogi kérdések megoldása nagy harcot helyez kilátásba és senki sem tudja, merre dől el a küzdelem. Igyekszik mindenki szárazon tartani a puskaport s a vállalkozási kedvet erősen lenyűgözi az a bizonytalanság, mely rosszabb, mint a kedvezőtlen bizonyosság. Ez az oka annak, hogy az 1908. év pénzügyi tevékenysége külsőleg éppen nem tesz kedvező benyomást, s a vállalatok pénzügyi eredményei is kedvezőtlenebbek. Hogy mindennek dacára mégis reális közgazdasági élet fejlődött ki ez évben, s különösen a nemzet beruházkodási munkálatai nem pihentek, annak oka jórészt abban a föltétien bizalomban keresendő, mely a kormány iránt az egész vonalon megnyilatkozott. Tagadhatatlan az, hogy ezek a személyi garanciák a jelen viszonyok között talán megnyugtatók is, de másrészt lehetetlen megnyugodnunk abban, hogy egy egész nemzet gazdasági jövője ilyen, végeredményében mégis csak múlandó alapokon nyugodjék. Nagy érdeke a magyar nemzet gazdasági boldogulásának az, hogy végre intézményekben és törvényekben biztositassék független önrendelkezési jogunk a gyakorlati nemzetgazdasági élet minden terén. Már az 1907. esztendő megmutatta azt, hogy állami beruházkodásunk terén, különösen közgazdasági tekintetben még rendkívül sok a teendő. A nemzeti kormány alatt felszabadult erők mind érvényesülésre törekedtek, s az államháztartással szemben oly követelményeket állította fel, amelyek immár végsőig feszítették az állam teherbírását. Az 1908. év 1,389,478,152 korona kiadást irányzott elő, melylyel szemben 1.389,524.294 korona bevételt állapított meg, úgy hogy az 1908. évi költségvetés keretein belül az államháztartás mérlegének egyensúlya ugyan megőriztetett, de a kimutatott 46.152 korona felesleg már éppen nem biztató arra, hogy ez az egyensúly sokáig meg lesz őrizhető. Az állammal szemben a kulturális élet összes tényezői folytonosan növekedő igényeket támasztanak. És bár kétségtelenül igaz az, hogy az állam kulturális feladatainak határát pontosan megszabni sohasem lehet, mindazonáltal bizonyos az is, hogy nálunk erősen terjed az az egészségtelen közfelfogás, amely minden kulturfeladat megoldását az államtól várja, még azokat is, amelyek pedig eminenter a társadalom teendői közé tartoznak. Ez a fokozott igénybevétel ma már eljuttatta az államot teherviselőképességének felső határáig. Gátat kell vetni azoknak az igényeknek, amelyek újból és újból a közvagyon rovására akarnak táplálkozni. Mert ha a törvényhozás továbbra is képtelen lesz visszaszorítani ezeket a törekvéseket, rövidesen eljutunk oda, hogy azok kielégítése csak a közterhek tetemes emelkedése mellett lesz lehetséges. Közismert dolog az, hogy népünk már eljutott adózóképességének ama határáig, amelyen túl direkt terheket reá róni nem lehet. Ausztriával szemben való százados elnyomatásunk okozta talán azt, hogy nálunk az adózási erkölcsök, és általában az adókultúra — ha lehet ezzel a kifejezéssel élni — éppen nem áll magas színvonalon. Az adóalanyok eltitkolása általánosságban nem tekintetik nálunk a polgári becsület elleni vétségnek, sőt — és ez szomorú — egyenesen polgári erénynek, ma az egyenes adóból való jövedelme az államnak sokkal kevesebb, mint amennyit reális számítások alapján várhatnánk. Éz az oka annak, hogy az államháztartás egyensúlyát csak az indirekt adónemekkel, a jövedéki és fogyasztási adókkal lehet fentartani, aminthogy ezeket az adókat népünk is szívesebben — ha nem is minden ellentmon
