Népszövetség, 1909 (3. évfolyam, január)
1908-01-01
6. oldal. Országos Magyar Népszövetség 111, évfolyam. Január hó. dás nélkül — viseli. És most, midőn rohamosan közeledünk a másfélmilliárdos költségvetés elé, a pénzügyi kormányzatnak alig van más választása, mint a jövedéki adók emelése, és az 1908. esztendő állam- háztartási politikája tényleg ez irányzatok érvényesülését mutatja. Az általános adóreform, a szeszadótörvény, mind ez alapeszmék hatása alatt jöttek létre, és ugyancsak ezek alapján készül az állami monopóliumoknak áremelése, a dohány drágulása, esetleg a gyufamonopólium behozatala, nem kevésbbé az ipart és kereskedelmet, valamint a nagyfogyasztó közönséget megadóztató tarifaemelés. De az állami jövedelmeknek ilyeténképpen való fokozása egyáltalában nem jelenti azt, hogy vele szemben már igényeket is fokozni lehet. Erre a jövedelmi többletre az elenyészően csekléy államháztartási fölösleg figyelmezteti a kormányt, mert másfélmilliárdos költségvetés mellett 46.152 koronás felesleg mindenkiben a deficit rémét kelti fel. Valóban szükség is van arra, hogy a társadalom és gazdasági élet megtanuljon saját lábán járni. Helyesen cselekedett az a vezető politikusunk, mikor nyomatékosan figyelmeztette a magyar társadalmat, hogy a magyar ipar többé nem üvegházi növény. Elérkezett az ideje annak, hogy önerejéből tanuljon meg járni, s lerázza vállairól az állami gyámkodás nyomait. Hál’ Istennek ez az figyelmeztetés végre is hajtható. A magyar ipar számos viszonylatban bizalommal megállhatja a versenyt, mindenek- fölött pedig erős kötelessége is ma már az, hogy megindítsa a támadó háborút saját fogyasztási területén belül az idegen, főleg az osztrák ipar ellen. A kormány feladata marad az első sorban harcolók mögé folyton újabb és újabb segélycsapatok küldése, amelynek megteremtése az egészséges és józan iparfejlesztési politika feladata lesz. Még élénk emlékezetében van mindnyájunknak az a programm, melyet tárcája átvételekor Kossuth Ferenc adott s amelynek lényege az hogy 1917-ig, az önálló vámterületre való áttérés idejéig oly hatalmas ipart teremtsünk, amely a hazai fogyasztást túlnyomó részben kielégíteni lesz képes. Ismeretes Kossuth terve. Nem kevesebbet akar, mint csak állami támogatással 438 gyárat alapítani, melybe 720 millió tőke fektettetnék és amely 144,000 munkás foglalkoztatna. Óriási programm, olyan nagy, amelyre azelőtt gondolni sem mertünk. Valóban, úgy látjuk, hogy igaza volt Kossuth Ferencnek, mikor azt mondotta, hogy annak a miniszteri széknek kell hozzá simulnia. És ha az ő iparfejlesztési politikájával lépést fog tartani a magyar közönség hazafias és józan iparpártolása, akkor el is fogja érni célját. De az ipari tevékenység egymagában boldogulni nem képes, csak akkor, hogyha az ipari működést mindenképpen támogatja a kereskedelmi tevékenység és a közlekedésügy irányítása. Sajnos, kereskedőink iránya még mindig nem tudott felszabadulni azoktól az utaktól, amelyekre évszázados lekötöttségünk terelte. Túlságosan nyugat felé, Ausztria felé gravitáltunk. Igaz, hogy a Duna hatalmas viziutja egyenesen ránkzuditja a nyugati importot, s ezen a kapón át mindig is nehéz lesz védekeznünk, de viszont szomorú valóság az is, hogy az a szoros viszony, amelybe az 1867-iki kiegyezés kapcsolta Ausztriával nemzetünket, s a régi korszak gerinctelen politikája, modern közlekedési vonalainkat: a vasutakat is jórészt Nyugat felé irányították. E téren főfeladatunk maradt továbbra is az, hogy a Keletre és Délre a Balkánra vezető utakat fejleszszük, úgy szárazon, mint a vizen. Az annekszió amúgy is szükségessé tette ez utak megépítését, s tovább halogattunk azt vétek lenne. E tekintetben ugyancsak sürgőssé vált az évtizedek óta húzódó Duna—Tisza-csatorna és a csepeli kikötő létesítése is. A hajóstársaságok között a legújabb időben lábrakapott kartel- lező szellem veszéllyel fenyegeti a magyar gabona versenyképességét, miért is nagy érdeke a mezőgazdaságnak az, hogy a Duna—Tisza-csatorna minél előbb megrövidítse a nagy búzatermő-vidékek útját a fővárosig, hogy igy az ut megrövidítésével lehessen ellensúlyozni a hajóstársaságok által ez évben is emelt tarifákat. De a vizi- utak fejlesztését parancsolja vasutaink óriási igénybevétele is. A forgalom bámulatos fejlődése meggyőzte immár az illetékeseket is arról, hogy nagy hiba volt versenytársakká tenni a vasutakat és a viziutat. Ma minden beruházás mellett is csak az segíthet gyökeresen a MÁV. vonalain, hogyha a romlásnak ki nem tett tömegárukat áttereljük a viziutakra. Az 1908. esztendő e tekintetben eljutott a tervezgetés utolsó stádiumába és reméljük, hogy az uj esztendő részben segíteni fog a bajon. A két fő gazdasági irányzat: az agrár és merkantil irány egyensúlya az elmúlt évben sem zavartatott meg s mindkét tábor erős tevékenységet fejtett ki pozíciójának erősítése körül. Az egyik a mezőgazdasági érdekképviselet rendezését vívta ki, a másik az ipari és kereskedelmi viszonylatok uj törvénybe való szabályozását érte el. De erősítette pozícióját maga a pénzügyi világ is és számos olyan reformot valósított meg,
