Népszövetség, 1909 (3. évfolyam, január)

1908-01-01

2. oldal. Országos Magyar Népszövetség III. évfolyam. Január hó. Tömegszemle. A szocialisták egy kis változtatást okoztak a sablonon: a sajtót sztrájk­juk által arra kényszeritették, hogy részint elhagyja, részint pedig egy nappal távolabbra tolja a beszámolót, mely az újév reggelén szokott meg­jelenni a hírlapokban. A visszapillan­tás az összes tanulságokkal együtt önkényes munkaszünetes napon, ami­nőnek december 31-ikét publikálták, mind a mellett épp oly élénken fog­lalkoztatta a gondolkozókat, mintakár ha az igazságokat, a leszürődött kon­zekvenciákat világra lehetett volna bo- csájtani. Sőt élénkebbek lehettek a benyomások. Hisz a kép kedvezett a félig-meddig babonás hitnek, hogy, amily hangulat a búcsúzó év utolsó napját az uj esztendő elsejének meg­jelenésével összekapcsolja, azt kell az egész esztendőre prognózisnak tekin­teni. Szociálista mozgalom lármája és kudarca az elmúltnak a jellemzője és ugyancsak ilyenféle mozgalmak meg nyilvánulása várható a következőben, amikor a választói reform egyre in­kább az aktualitások élére kerül. Óhajt­juk azonban, hogy ennek a napnak, a szociálisták tömegnapjának a tanul­ságai hatással legyenek éppen azokra, akik hasonló szervezésekkel foglalkoz­nak és fontolják meg, hogy annál, ami kellemetlenséget okoznak a kö­zönségnek, sokkal nagyobb károkat okoznak a munkásvilágban s magukat a szociális elveket Magyarországon alaposan kompromitálják a szakszer­vezeti kezelésben. Mondjuk meg azon­nal az igazságot, a szociálisták nagy zajjal hirdetett tömegsztrájkja szőrös- től-bőröstől olyan volt, mint egy Duna- ünnepély. Óhajtjuk, hogy a hasonlat a továbbiakra is érvényben maradjon és a szociálistáknak ne jusson eszükbe a december 31-iki Duna-ünnepélyt megismételni. Szívesen konstatáljuk, hogy a vezetők elrendelték a tömegsztrájkot, de ugyanekkor konstatálnunk kell a közönség afelett való örömét, hogy a sztrájk nem sikerült. A félrevezetett munkásokat továbbá sajnálni kell, hogy őket jelszavak szolgálatába terelve, nekik éppen ama napon, amikor egész esztendei nehéz munkájukért külön julalmat várnak, anyagi és erkölcsi károkat okoznak. Nyilvánvaló lettegyéb- ként, hogy a munkásvilág már elunta azt a sok ide-oda ráncigálást és aki bement a vezér urak vállalkozásába, az vagy kedvetlenül ment, vagy erő­szakkal hajtatott bele, de leginkább aki csak tehette megtagadta az enge­delmességet és folytatta munkáját. így lett ez a tömegsztrájk a leghatalma­sabb szocialista fegyver szomorú pa­ródiája, a szociálisták ellenségei ré­szére pedig kacagtató tömeg-kabaret. A „nagy sztrájk“ napján sem az ipari, sem a kereskedelmi, gazdasági és az életfolyamat fentartására szükséges másféle intézmények szünetelése nem látszott meg a városon. Az üzletek nyitva voltak. Mindenféle élelmi cikket megszerezhetett magának mindenki, úgy, amiként rendes napokon, ugyan­olyan minőségben és nem drágább áron, mivelhogy az árak már amúgy is embertelen módon fel vannak sró­folva. A kávéházakban lehetett regge­lizni s ha itt-ott le is eresztették a rolló- kat, az nem volt befolyással se a kiszol­gálásra se a kávé, meg a tea ízére. A pé- kekszéthordták a friss süteményt, a cuk­rászdákban elkészültek az ünnepi tor­ták. A borbélymühelyekben mindenkit szépen megborotváltak, aki sima áb- rázattal akart megjelenni a világ előtt és senkinek se nyiszálták el a nya­kát. Jártak a villanyosok, a konflisok, a fiakkerek, mindenki oda mehetett, ahová kedve tartotta és költhette a pénzt rogyásig, rendezhetett akár egy esztendőre való bevásárlást. A gáz, a villany funcionált, tán még fényeseb­ben, mint máskor. Véletlenül a víz­vezeték se romlott el, ami pedig min­den sztrájk nélkül is nem egyszer megesik. Hiába kerestük a tömeget, amelyik sztrájkol. Hogy egy-egy gyár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom