Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-05-30 / 10. szám
6 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. május 30. tér: Az 1806-ban azon rettentő magyar soviniszták által kiadott rendelet, amely soviniszták a bécsi udvari kanczel- 1 áriában ültek (Derültség) ezt tartalmazza: (Olvassa.) »Linguae patria usum civi hungaro esse omnino necessarium nemo est, qui ambiguat, idcirco cura ubique peculiaris et continua erit in scholis Hungáriáé adhibenda, ut nullius cognitione adolescentes periter et quantocitius imbuantur.« Ez annyit jelent, hogy senki sem fogja tagadni — igy mondja 1806-ban a soviniszta magyar bécsi udvari kanczel- lária — hogy a hazai nyelvnek ismerete minden magyar állampolgárnak feltétlenül szükséges. Polit Mihály: Lingua Patria: (Nagy zaj és felkiáltások : Vizet!) Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. képviselőtársam, miután őt egy együttes utazásra hívtam meg Sváiczba, ugylátszik ittmaradt és nem jött velem vissza Magyarországba. (Élénk derültség és taps.) Különben tudná, hogy a lingua patria alatt több nyelvet Svájczban igenis lehet érteni, Magyarországon azonban lingua patria-nak minden kortól fogva a magyar nyelvet tekintették. (Zajos helyeslés.) Ez az idézett rendelet nem többesszámban szól, nem azt mondja, linguarum patriaru- musum, mert engem is butítottak gyermekkoromban többféle nyelvnek megtanulásával, (Derültség) és ennek következtében tudom a latinban is megkülönböztetni a singularist a plurálistól. (Derültség.) Tehát nem linguarum patriarum, hanem linguae patriae, hogy pedig ez a magyar nyelv, ezt t. képviselőtársam az 1526-iki Rendektől is megtanulhatja, kik, amikor Ferdinán- dot királylyá választották, egyszersmind a hazai nyelvnek fentartását már akkor is kikötötték, ami alatt mást, mint a magyar nem értettek. Ami azután következik, az 1879-iki törvény és hogy ezt a törvényt miképp értelmezték kormányzatiig eddig, erre nézve leszek bátor felolvasni, nem Lukács miniszternek a rendeletét, amelyre t képviselőtársaim hivatkoznak, hanem felolvasom az 1902-ben, Wlassies Gyula volt miniszter ur által kiadott rendeletet, amely a tanczélt igy tűzi ki (Olvas): »Természetes, hogy a tantervben a magyar nyelv tanításánál kitűzött czél az összes nem magyar tannyelvű, tehát a hitfelekezeti népiskolákra nézve is kötelező, mert a törvény által megkívánt taneredmény minden jellegű iskolára nézve csak ugyanaz lehet. A királyi tanfelügyelőség tehát a nem magyar tannyelvű népiskolában a magyar nyelvtanítás eredményét a fentebb részletezett törvényes rendelkezéseknek lelkiismeretes szem előtt tartásával szakszerűen és alaposan vizsgálja meg. Itt különösen hangsúlyozom, hogy a népiskolai magyar nyelvtanítás egyedüli és főczélja, hogy a nem magyaranyanyelvü gyermek a magyar beszédet annyira elsajátítsa, hogy ezen nyelven s az ő életviszonyai nak megfelelően gondolatait magyarul érthetően ki tudja fejezni, továbbá tudjon magyarul folyékonyan olvasni és helyesen írni.« (Az előző miniszterek) így állapította meg a tanczélt Wlassies Gyula volt miniszter ur. Én ebben a törvényjavaslatban a tanczélt csak akként állapítom meg — és megvallom, csak azért állapítom meg igy, mert ezt többnek tartom — hogy tudja gondolatait értehetően kifejezni. Ezzel tehát nem mentem előbbre azzal szemben, amint a törvény megállapít, hanem inkább az eddigi kormányzati intézkedések megett maradtam. És én Melczer Vilmos t. képviselőtársamtól — bocsánatot kérek* nem vagyok gondolatkitaláló rendesen, de e pillanatban az vagyok, — leolvasom az arczárói, hogy ő arra akarna engem figyelmeztetni, hogy a Wlassics-féle rendeletben bennvolt az a meghatározás, mely az én javaslatomban benfoglaltatik, hogy »az ő életviszonyainak megfelelően« tudja gondolatait kifejezni. Ez igaz, de viszont bennvolt az is, mint törvényes követelmény, hogy tudjon magyarul folyékonyan olvasni és folyékonyan írni. Hát én, t. képviselőház nem idegenkedem attól az üzlettől, hogy kicseréljük ezt az intézkedést a törvényjavaslat részletes tárgyalásánál a tekintetben, ami a törvényjavaslatban több vanr de abban a tekintetben is, ami kevesebb van benne, mint a Wlassics-féle rendeletben. Eqy hang a baloldalon: Megalkudhatunk! Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem, alkudozásról nincsen szó, hanem arról igenis, hogy világosan és minél preczizebben fejeztessék ki a törvény- javaslat czélja, hogy az önkénynek a végrehajtásban minél kisebb tere legyen és hogy a jogi biztosítékokat minél inkább szaporítsuk. Ebbe t. Ház én mindig szívesen belemegyek. (Helyeslés.) így vagyunk a törvényjavaslatnak a magyar nyelv tanítására vonatkozó követelményei tekintetében. De lássuk a másik csoportot, amely a törvényjavaslat ellenzőinek egy része szerint leginkább sérti az autonómiát. (Halljuk! Halljuk!) Itt van előszóra miniszternek az a joga, hogy ahol a tanító 200 koronánál nagyobb állami segélyt vesz igénybe, ott az ő megerősítése a minisztertől függ. Hát igy áll ez egyszerűen e törvényben, hogy a miniszter önkényére van bízva, hogy kit hagy jóvá és kit nem ? A törvény világosan megmondja, hogy a miniszter visszautasíthatja a tanítót, ha nem felel meg törvényes kötelességének, vagy ha nem felel meg törvényes kötelességének, vagy ha állami szempontból kifogásolható. Ez semmi, ez a megszorítás, mert hiszen a miniszter parlamenti felelősség mellett működik és hogyha az ő visszavetési joga úgy körül van irva, akkor itt a Házban felelősségre vonhatják azt a minisztert, aki ilyen visszavetési okok nemlétezésében, tisztán önkénykedésből, mégis a visszavetéssel él. Azok a tényezők pedig, különösen azok az egyházak, akiknek autonómiáját a miniszter önkénykedése sérthetné, mindannyian bírnak elég parlamenti sulylyal, a képviselőház tárgyalásaira annyi befolyással, bírnának avval a sulylyal, hogy igen kellemetlenné tennék annak a miniszternek helyzetét, aki igaztalanul akarna az ő jogkörükbe beleavatkozni. (Igaz! Ügy van!) És ha Polit t. képviselőtársam azt mondja, hogy a többségi összetartozás elfojtaná az ő szavukat . . . Polit Mihály: A tapasztalás azt bizonyítja! (Zaj.) Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter: A tapasztalás az ellenkezőre tanít. Arra, hogy mikor itt felekezeti kérdések és érdekek merülnek fel, akkor bizony a többségeknek és pártoknak keretei ingadoznak (ügy van!) és akkor minden miniszter nehogy saját pártjának felbomlását vagy ennek veszélyét idézze elő, bizonyos pontig kénytelen néha azokkal a követelésekkel a megengedett határon túl is megalkudni. (Igaz! ügy van!) De hát t. Ház, ez az intézkedés nem uj, csak az ösz- szeg változott, 120 koronáról 200 koronára és ezt az intézkedést az 1893-ik évi törvény fennállása óta, kezelte Csáky miniszter, Wlassies miniszter, Berzeviczy miniszter, kezelte egy ideig az alkotmányellenes kormány, egy esztendő óta kezelem én. Tehát öten voltunk — sok tekintetben igen különböző felfogású emberek — (ügy van!) és mondják meg, fordult-e elő 14 esztendő alatt egyetlenegy eset, hogy egy miniszter visszaélt volna evvel a hatalommal. (ügy van ! ügy van !) Nohát, ha ötféle miniszter kormányzása alatt 14 évi tapasztalásra utalhatunk, akkor megvallom, ez az aggodalom valóban csak igen theoretikus természetű. De viszont azt mondom : lehetetlen, hogy egy felelősségének tudatában levő miniszter arra kérje az országot, hogy támogatást adjon államköltségen egy tanítónak és ne tartsa fenn magának a mérlegelést, hogy az a tanító nem olyan-e, aki az
