Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-08-15 / 15. szám
2 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. augusztus 15. egyik dunántúli városban egv doktor jurisz tanulta ki a czipész mesterséget s amint ő mondja nem cserél száz tintanyalóval. Ne kerteljünk kérem! Az ipari pályát ma még csak a szónokok és a vezérczikkek magasztalják — elvben. A valóságban iszonyodunk tőle, hogy a fiunk oda álljon a mocskos parázs mellé vasat kalapálni. Többre becsülünk egy pamacsolt, ápolt kezet, mint egy munkást, aki nekünk lapátot csinál, amelylvel szemeteinket visszük ki. Egy divatos nadrágban több intelligenciát látunk, mint az iparos művészetében. Nem vetjük el a sulykot, mikor azt mondjuk, hogy ebben a kapitalista uralom a vétkes. Ritkaság, fehérholló számba megy, ha nálunk egy-egy mágnás iparosnak, kereskedőnek adja a fiát. Morvaországban mikor utaztam, falukat láttam, ahol gyárkémények pöfékelték a füstöt. És ezek a gyárak — grófok tulajdonai. Nálunk a grófok fiai föld- birtokosok, rosszabb esetben hivatalnokok lesznek s csak akkor tartják magukat embereknek, ha valami atyafiságos módon, közigazgatási erőszakkal kihalásznak egy mandátumot, ezen a réven miniszterekkel parolázhatnak s a Nemzeti Kaszinóban keverhetik a kártyát. A hivatalnoki osztály utánozni szeretné a tej- ben-vajban fürdő grófot, mert valami megkülönböztetést akar a nélkülöző iparostól, belehajszolja magát adósságba s igy történik, hogy pl. az Írnok felesége nem jár olyan kalapban, mint a szomszéd bádogos felesége. Sok-sok czikk, sok-sok elme gondolkozott már azon, hogy miként lehetne az ipari pályát népszerűvé tenni. Szerintem az volna a módja, ha az iskola külön órát szentelne a szeretet tanításának. Ne mondják azt olvasóim, hogy a hittan a maga körében elvégzi azt. Nem akarom én azokat a becses szolgálatokat elvitatni hitoktatóinktól, melyeket ők az erkölcstan tanításával teljesítenek az iskolában, de akkor, amikor a tanító, hitoktató a szépen vasalt, kikent-kifent nagy úri fiút előre ülteti s a mosónő fiát, akinek nincs czipője, hátra, hát ez már az emberek megkiilömböztetése. A mosónő fia betéve megtanúlhatja a hittant, mégis feleszmél akkor, mikor neki nincs olyan joga az iskolában, mint a nagy úr — fiának. Gustave Le Bon „Psychologie des foules“ ez. munkájában megírta, hogy a tömeg rendszerint durvább, mint a tömegeket alkotó egyének egven- kint. Ha most már a növendékek olyat látnak, ami a joggal, az igazsággal ellenkező s ha még azt látják, hogy mindez a tanító szemeláttára s engedelmével történik, ugyan fejlődhet-e ki a tömeg lelkében összetartás, egyenlőség? A szeretet tanítása, a mindenkivel való egyforma bánás, a munka megbecsülése s értékének igazi és becses méltatása, változtathatna a helyzeten. Addig azonban, mig a társadalom a parasztban kóczos, buta parasztot lát, dobálódzik a titulusokkal és felsallangozza az olyanokat is, akiket olyan titulus meg nem illet, amig nagyságos asz- szony az irnokné, de aki mosni jár — csak asz- szonyság s amig az úri gyerek pubi, a napszámosé — kölyök, addig ne beszéljünk emberi egyenlőségről. Hazugság — az egész társadalmi berendezkedés. Olyan éles ellentétek vannak benne, hogy csak az nem látja, aki vak s aki következtetni nem tud. A mi m. t. művelt olvasóink azonban következtetni tudnak s igazat adnak nekem abban, hogy addig az ipari pálya nem lesz népszerűbb, amig az ember külömbséget tesz az űri nadrág és a szurtos ködmön között s amig az emberek egyéniségük szerint nem választanak pályát. Mihelyt ez meglesz, nem találunk oly sok pályatévesztett embert, akikből sokszor azért tör ki az elkeseredés, mert a szülők valamely pályára erőszakolták. Szóval, mihelyt a csirizestálat szentségként tisztelik, mely kenyeret ad, nem fog töprengeni augusztus közepén az apa, hogy: mit csináljak a fiamból? Verner Jenő. Válasz a »Lupta« czimü román lapnak. A Budapesten megjelenő »Lup/a« czimü lap f. évi junius hó végén megjelent valamelyik számában, szives volt a »Nemzeti Népművelés« hasábjain megjelent »Beszéljünk őszintén« czimü czikkemre reflektálva, személyemet megtámadni. Ln nem járathatok minden lapot s igy a Luptát sem olvasom. (Okosan teszi! Szerk.) Jelzett támadására is egyik barátom figyelmeztetett; mire én julius 2-án — a kezeim közt levő postai föladó-vevény tanúsága szerint, 50 fillért küldöttem be a »Lupta« kiadóhivatalához, az érdekelt szám szives megküldése végett. Mivel azonban a lapot máig sem kaptam meg, sajnálom, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy támadására felelhessek. Székelykeve, 1907. augusztus hóban. Czáró János, állami tanító. * A pusztuló erdélyrészi magyarság. Szőcs Géza dr. nagyszebeni főgimnáziumi tanár megdöbbentő képet fest e czimen egyik fővárosi napilap hasábjain. Lehetetlen, hogy ne indítanának meg minden magyart, a következő sorok : Az erdélyrészi magyar elem a legutóbbi évtizedek alatt immár teljesen elveszítette a nemzetiségi — főleg román — terjeszkedéssel szemben ellenálló képességét. A statisztika általában véve a magyar faj szaporodását mutatja ugyan, de a dolgot részleteiben vizsgálva és világítva meg, mégis irtózatos vereségünket mutatja. Ugyanis: szaporodott a városi kereskedő — kozmopolita — állítólagos magyar elem ; ellenben fogy a székely- ség s a vármegyékben lakó magyar földmivelő elem — mely- egyedül alkalmas a földnek, a birtoknak magyar kézben megtartására — teljesen megsemmisült. A magyarság a városokba húzódik vissza; de a legnagyobb magyar városok közvetlen közelében is már idegen szellem, idegen műveltség, idegen pénz uralkodik. Ott van például
