Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-08-15 / 15. szám
2. ÉV. NAGYBÁNYA, 1907. AUG. 15. 15. SZÁM. NEMZETI TAN- ÉS NEVELÉSÜGYI SZAKLAP Megjelenik minden hó 15-én és 30-án. ELŐFIZETÉSI DÍJAK, melyek a lap kiadójának : KOVÁCS GYULA könyv- és papír- kereskedő czímére, Nagybányára küldendők: Egy évre . . . 6 K. Fél évre . . . 3 K. FELELŐS SZERKESZTŐ: VERNER JENŐ. Minden, a lap szellemi részét illető nyék a felelős szerkesztő nevére Aréna-ut 44. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Mit csináljak a fiamból? Ahogy közeledünk szeptember felé, megint ez a kérdés foglalkoztatja az apákat. Érthető, hogy minden apa a legjobb sorsban akarná látni gyermekeit, hiszen olyan a mi apai szivünk, hogy gyei mekeinkért a csillagokat is lehoznánk, ha volna hozzá erőnk. A magunk szájától megvonjuk a falatot, de boldogok vagyunk, ha gyermekeink arczán mosolyt látunk. Mivel Magyarországon a köztudatba ment át, hogy a hivatalnoki pálya tekintélyt, fényt, elismerést nyújt, őrült tülekedés van szeptember elején a középiskolák kapuinál, hogy csak oda juthasson az apa gyermekével, a beíró tanárok elé. Ha e nagyarányú tülekedés azt jelentené, hogy a tudás-szerzés okából jelen meg annyi szülő és tanuló, tapsolnánk a kedvező jelenségnek, de a czél nem az, hogy tudjunk: hanem a diploma szerzés, az úri pálya jogának biztosítása Annyi a végzett ember, hogy jórésze nem jut álláshoz. Budapesten három-négy orvos lakik egy házban, ügyvéd annyi van, hogy kénytelenek könyvvezetőknek, levelezőknek menni, ahol a czég főnöke ügyvédet is megtakarít, mert a czég pereit a könyvvezető látja el. A vasúti tiszteknek kedvező fizetésrendezésével, a vasutat is elárasztják a sok kérvényezők s szinte verekednek a proteklorok, hogy pártfo- goltjaikat valahogy bedughassák valami irodába. Sokan vagyunk, szokták mondani. Pedig nem vagyunk sokan, ötször annyi ember megélne Magyarországon, ha az emberek szeretnének dolgozni s állami függetlenségünk igazán meg volna, amikor gazdasági életünk rendezettségével jövőt teremtenénk a földmivelés, ipar s kereskedelemnek. Nem szeretnek Magyarországon dolgozni Sehol a világon olyan könnyen nem keresi meg az ember kenyerét, mint itt. Amerika jobban fizeti munkásait, az igaz, de jobban meg is izzadnak a fizetésért a munkások, mint nálunk. Nálunk a rang, a protekció embert csinál az egyénekből, másutt munkája után értékelik a munkást. Nálunk érdemeden emberek is pozi- czióba jutnak, ha van valaki, aki tolja a szekér rúdját. A tehetség, az hekuba! Némelyik igazán fé- nyes elmével rójja a betűket, de évekig el lehet kis rangban, akár berozsdásodhat, nem veszi észre senki. A másik üres, tartalmatlan fővel útjában áll a mások előmenetelének, mert talán valami jobb csillagzat alatt született. Ezek láttán megcsontosodott egy vélemény. A jók, a tehetségesek hiába dolgoznak, úgy is hiába való, a tuczat-ember pedig ne törje magát a munkáért, ha egyébként a papája — úr. E szerint megy aztán az iskolázás is. Már az iskolában megszámlálhatjuk azokat, akikből tuczat, üres emberek lesznek. Á sok pótvizsgás, a kegyelemből átcsűsztatott diákok száma, több ezerre megy. Még se vetnek gátat annak, hogy bezárják a zsilipet — a sok üres ember előtt. Borzasztó az a nembánomság, ahogy e kérdés fölött átsiklunk. Pedig az volna az igazságos dolog, hogy már az alsóbb osztályokban buktassák meg a gyermeket, ne akkor, amikor érettségi vizsgára előáll. Azon, nevetek sokszor, amikor „űri“ emberek magasztalják az ipart és öles nagy czikkek- ben ajánlják az ipar pártolását. A valóságban nem ülnek le a kovácslegénvnyel egy asztalhoz s a nagy urak még a harisnyájukat is Párizsban mosatják. Iparos kongresszusokon sokszor jegyeztem tudósítást Szinte előre megcsinálhattam volna, mert valahány felszólaló beszélt, az egyforma ma- gasztalása volt az iparnak, az iparosnak De azért az előadó urak már nyár elején elsietnek Oszten- débe s az iparost sokszor kidobják, ha számláját hozza. A banketti szónoktól nem tudok nyugodtan egy falatot enni, annyit nyöszörög azon, hogy mennyire becsüli az iparost, de a nyomorúságát nem látja. Ugyan hagyjanak fel ezzel a nagyképűsködéssel s ne ontsák úgy a sok üres szót, a sok hazug és bántó mondatot, mert a valóság az, hogy még ma is azzal fenyegetjük a tunya gyermeket: „tanulj, mert különben suszter inas leszel.“ Az antipátiánkat — az iparos pálya iránt — még most is bántja a csirizszag, daczára annak,.hogy NÉPMŰVELÉS
