Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-09-30 / 4. szám
2 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1906. szeptember 30. tudjuk mi, annál jobban ismerik a finánczok. A határszélen szolgálók napi 18 fillér pótlékot kapnak, ez évi 65 korona 70 fillér. Vonatot kísérő pénzügyőrök 1 korona pótlékot kapnak, mely évi 365 koronát tesz. Ha idegen szakasz területén teljesít szolgálatot, kétszeres zsoldot húz. Éjjeli szolgálat külön 1 korona, 1.20 korona s 1.60 koronájával díjaz- tatik. Ugy-e van mellékesük bőven, hogy ne említsem, miként a bírságpénzek 83 százaléka is az övék. Hát a segély alapjuk — mi nem az ő filléreikből került össze — minő? Egy elemi iskolába járó gyermek kap 120 koronát, középiskola alsó osztályában 200, felső osztályában és szakiskolában 300 s az egyetemen 400 korona évi segélyt. Ezt megkapja a pénzügyőri gyermekek 80—90 %-a, még ha a szülei háztól jár is iskolába. A mi gyermekeink? Rakosgatjuk a keservesen megtakarított filléreinket s az eredmény? Eh! De jobb erről nem is beszélni! Képzettség?! Kegyelmességed bölcsen tudja, hogy a tanítónak a középiskola IV. osztályának elvégzése után még négy évig kell tanulnia. S ennyi fáradság után sem részesül oly javadalmazásban, mint egy fináncz, akinek teljesen elég az elemi iskola négy osztálya! A kinek a közép vagy polgári iskola IV-ik osztályáról van bizonyítványa, az már pénzügyőri biztos és főbiztos is lehet. Még mi tanfelügyelők sem lehetünk; mert ez állásra a végzett földbirtokosság, az ügyefogyott vagy ügyetlen ügyvédség s más ehhez hasonló kvalifikáczió képesít. S látja Kegyelmes Uram, mindezek daczára akadnak olyan kötözni való emberek, kik a tanítótól magasabb képzettséget követelnek. Miniszter Úr! Tudom, hogy Ön nem oka ennek. Kegyelmességed nem tehet arról, hogy derék elődjeinek volt arczuk eltűrni, hogy a nemzet : napszámosai galádabbul legyenek fizetve, mint a legutolsó fináncz vigyázó. Nekünk azonban csordultig a pohár! Kezünk önkénytelen is ökölbe szorul s ütni, zúzni szeretnénk ez égbekiáltó igazságtalanság láttára. De nem . . . Nem tesszük még most. Tűrünk tovább Önre való tekintetből. Bízunk Önben, mint az új korszak emberében. Reménykedünk abban, hogy Kegyelmességed jóvá fogja tenni elődjei bűneit s nem fogja tűrni, hogy a néptanító kisebb fizetésben részesüljön mint egy fináncz vigyázó. Bengecaegi. R népiskolai sorozás. Erről a tételről tanügyi szaklapjainkban manapság már többször esett és esik szó, miért is nem tartom időszerűtlennek, ha a magam szerény nézeteit is elmondom e helyen. A népiskolai tanulók felvételénél első sorban is feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a felvételnél feltétlenül cselekvő részt vegyen az iskolaorvos. Miért? Azért, hogy hivatalosan megállapítsa, vájjon a beiratkozni óhajtó tanköteles 1. alkalmas-e a felvételre feltétlenül vagy 2. feltételesen avagy 3. pótló vagy kisegítő iskolába vétessek fel? Az iskolaorvosi intézmény életbeléptetésével is - úgy vélem — ez czéloztatott, annál is inkább, mivel éppen nem mellékes körülmény az, hogy a felvett tanuló áll-e a testi és szellemi fejlettség azon fokán, hogy többi társaival párhuzamosan haladni képes legyen. Továbbá nem szenved-e valamely ragályos vagy más súlyosabb természetű betegségben avagy nem észlelhető-e nála valami testi vagy szellemi abnormítás vagy bármi tekintetű fogyatkozás. Egyes helyeken ma már állítottak is oly iskolákat, a melyeknek czéljuk befogadni a testileg és szellemileg hátramaradott gyermekeket, a hol megfelelő oktatásban, nevelésben, sőt egyes helyeken még gyógykezelésben is részesülnek. Mert húsz gyerek számot tekintve mi ? S az eredmény mégis csak valami. Mert iskolám télen akkor fűthettem, Ha kertemben megszáradt kórót szedtem. Másfél évig használtam piszkafánkat Kinyitni a tantermem ajtaját, De bűnt ezért én rám senki nem hányhat, Hogy elütém „ekklám“-nak e baját. Az esperest be így tessékelém, S hogy a szeget találtam a fején: Külső kilincs ajtón lett harmadnapra, De egy hétig nem mertem nézni — papra. Onnét azonban más községbe hívtak, Mert haliák egyszer rozga orgonám, S midőn jövőm eszméi harczot vívtak, Hímes virág nyílt hosszú gyász nyomán. Egy sírocska és benne magzatom. Hogy’ fájt a válás, ki nem mondhatom, De a költészet dalban újra kelté, S a hunyt lélek változott rózsakertté. Majd napkeletről Duna közelébe Von, húz a honvágy szentelt érzete. Boldogabb ott Árpádnak nemzedéke, S lágyabb barázdát hasít az eke. Nagyobb a hit, erősebb a Sión, Megadják, mit Ígérnek papíron. A pap testvér, jó, és bár rangra bátya, A hű munkást becsülni tudja, látja. De egy nyom is vezérli lelki útam' És szomj epeszti égő keblemet. Kihez oly sok küzdés árán jutottam Én mondjak, én a múzsának nemet? Bolygó, ne menjek nagy napom után? Ne ámuljak a végtelen csudán, Melynek fényét Küküllő vize látta, S honát anyját ki, mint én, úgy imádta ? S mentem tovább, mert újra szólt a hívás: A munka több, de a bér is nagyobb. Apadt erszény, rád férne egy kis hízás. Hohó, megállj! A fiuk már nagyok.
