Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

3. „Ha a tökéletesedés célja felé törni van benne vágy és akarat...” - III.2 Az iskolaügy és az egyetemalapítás kérdésköre - III.2. a Az egyházkerületi közoktatásügy helyzete és reformja

1912-ben a kerületben az egyházi fenntartású elemi iskolai tantermek száma 1379 volt, ezekben 1343 tanító végezte oktató-nevelő munkáját. Ez a kerülethez tartozó egyháztagság számarányának megfelelően az összes református elemi iskolai tanteremnek és tanítóságnak csaknem a felét tette ki.191 Ennek a kiterjedt népiskolai hálózatnak a helyzete számos nehezen feloldható problémát jelentett az egyházi vezetők számára. Ezek részben a decentralizált szervezeti felépítésből adódtak. Annak ellenére például, hogy a református elemi iskolák felügyeleti rendszere meglehetősen bonyolult volt, mégsem működött a kívánalmaknak megfelelően. Amíg papíron kilenc felügyelő szervnek volt joga iskolalátogatást végezni192, a fenntartó sok esetben mégsem tudta az iskola munkáját megnyugtatóan figyelemmel kísérni és értékelni. Az éppen Baltazár Dezső vezette egyházkerületi népiskolai bizottság által kidolgozott és 1912-ben érvénybe léptetett „Népiskolai Szervezet és Szolgálati Pragmatika” rendelkezései előírták ugyan, hogy minden egyházmegye köteles állandó népiskolai felügyelői állást szervezni, ám ez a legtöbb esetben nem történt meg. így az iskola- látogató személye továbbra is állandóan változott, azaz továbbra sem volt senki, aki hosszabb távon, szakmai alapon valóban át tudta volna tekinteni az egyes iskolák előmenetelét.193

A szervezeti hiányosságok mellett a fő problémát a finanszírozás kérdésének megoldatlansága jelentette, ami az egyházi élet más területeire is káros hatást gyakorolt. A modernizálódó közeg növekvő elvárásai miatt az iskolai kiadások folyamatosan emelkedtek. Amíg a tehetős egyházközségek jelentős fejlesztéseket hajtottak végre194, addig a szegényebb gyülekezeteknek önerőből még a régi, elavult iskolaépület karbantartása is állandó problémát jelentett. Ez a kérdés ugyan országosan megoldatlan volt, de az egyházközségek többsége számára ezzel együtt is nagy tehertétel volt.195

191 Barcza József, 1983.121.

192 Ezek a következők voltak: 1. az iskolaszék az elnökkel és a tagokkal, 2. a helyi szak- felügyelet, 3. a presbitérium, 4. az igazgató tanító, 5. a lelkész körlátogató, 6. a népiskolai felügyelő, 7. az esperesi vizitáció, 8. az állami tanfelügyelet, 9. püspöki látogatás. Ld. Dobó Sándor: A népiskola felügyelete = TL1916.12. sz. 1-2.

193 Peleskey Sándor: Református népiskolai felügyelőség = TL 1916.12. sz. 2-3.

194 Saját kutatásaim alapján 1914-re pl. a füzesgyarmati egyházközség már hat tantermes, a nyírbátori hét tantermes népiskolát alakított ki és tartott fenn.

195 1912-ben az osztálytermek száma a tankötelesek számához képest európai ösz- szehasonlításban nagyon rossznak volt mondható. Amíg Magyarországon egy-egy tanteremre átlagosan 149 (!) tanuló esett, Finnországban 41, Olaszországban 62, Franciaországban 64, Bulgáriában 112 volt ez a szám.

85