Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe-Szenci zsoltárai, németországi párhuzamok
a második kiadásra, mivel eddig az esztendőig töltötte be a debreceni püspöki széket az a Milotai Nyilas István, aki maga is súlyosan elmarasztalta Újfalvit egyházpolitikai küzdelmeiben. Csomasz Tóth Kálmán 1967-ben még kissé ideológiailag túldimenzionáltan értékelte a kötetke jelentőségét, ma már ehhez aligha szükséges ragaszkodnunk: „...az USP (Csomasz Tóth ezt a rövidítést használja a kiadvány azonosítására, I. M.) megjelenése is új fejezetet, új korszakot jelez: az antikizáló mesterkedés nem érdekes többé; más, még mindig mesterkélt - vagy csak reneszánsz-humanista terheltségű? - versek és dallamok ezek, de bennük, ha ezt csak ösztönösen sejti is még a XVII. századkezdet magyarja, már a puritánizmus, azaz a polgári forradalom biblikus fogalmazású ideológiája csírázik. Éppen ezért a PARAPHRASIS PSALMORUM Szilvás-Újfalvinak a fejlődés szempontjából legfontosabb, leginkább előrevilágító kiadványa. Létének puszta ténye szervesen összefügg a volt debreceni scholamester és későbbi váradi esperes egyházalkotmányi harcával, végső soron a puritánus mozgalom előkészítésével.”6 Nem valószínű, hogy az USP-ből első megjelenése és a Fodorik-féle kiadás között egyetlen utánnyomás is napvilágot látott. Az 1608-as debreceni kötet jelentőség ét - ha elengedjük a Csomasz Tóth Kálmán által neki nyújtott túlzó ideologikus babérokat - az adja meg, hogy az első nyomtatott hazai válogatás Szenei zsoltárátköltéseiből és magyarföldön a hugenotta zsoltárokból. Mindez abba a kérdéskörbe is beletartozik, hogy a hugenotta zsoltárok dallamait - szövegüket esetleg valamely idegen nyelven - ismerték-e és használták-e Magyarországon Szenei zsoltároskönyvének megjelenése előtt? Erre pedig nagy valószínűséggel, igennel válaszolhatunk. Ezt erősíti meg Harsányi István tanulmánya, amelyben a Ráday-graduál forrásait vizsgálja. Megállapítása szerint már 1607 előtt is számolhatunk a hugenotta zsoltárok és zsoltárdallamok ismeretével.7 Harsányi adaléka azt mindenesetre bizonyítja, hogy 1640 körül még bevett gyakorlat volt Spethe latin átköltéseinek iskolai használata, illetve éppen ekkoriban magyarral való fölcserélésük. A magyar nyilván nem lehet más, mint Szenei zsoltárainak felhasználása. Azonban Harsányi éppen azt valószínűsíti, 6 CSOMASZ TÓTH, 1967,124-125. 7 HARSANYI István, A Ráday-graduál, Irodalomtörténeti Közlemények, 1926, 225: ,A zsoltárokat ugyanis a magyar ref. iskolákban a XVI. sz. végén s még a XVII. század első felében is (tehát jóval a Szenczi M. A. magyar Soltárinak megjelenése után is) latinul énekelték Buchanan György skót, vagy Spethe András német költő fordításában. Hitelesen igazolja ezt Szilágyi Benjámin István sárospataki kollégiumi igazgatónak Acta Synodi Nationalis Hungaricae című kéziratos munkájában (1646) az 50-51. levélen Tolnai Dali János pőrével kapcsolatos eme följegyzése: «Quin et Psalmos in Scholis antea, latino idiomato, juxta Paraphrasin Bucani (Buchanani helyett) vel Andreae Spethe decantari solitos, in vernaculam linguam mutare.» íme, 1646-ban merész újítás gyanánt van följegyezve, hogy Tolnai Dali János pataki tanár 1639-1642-ig folytatott tanárkodása alatt az addig latin nyelvű zsoltárokat magyar nyelven énekeltette a kollégiumi ifjúsággal. A Ráday-graduál szerkesztője, aki kántor, lelkész, vagy deák (literatus) ember volt, ismerhette s kódexe szerint valóban ismerte a XXXV. zsoltár dallamát a Spethe A. Psalmorum Davidis, Prophetae Regii, Paraphrasis című művéből, melynek 1596-iki heidelbergi kiadása megvan a sárospataki főiskola könyvtárában is.” Buchanan latin zsoltárainak hazai elterjedésére is vannak adataink, ez azonban nem készíthette elő a hugenotta zsoltár recepcióját, mert nem a genfi zsoltárdallamokra készültek, hiszen Csomasz Tót Kálmán szerint is „...Olthof zsoltártételeinek mindenütt, kivált Herbornban, a Goudimel-Lobwasser-féle genfi zsoltárokkal szembeni erős versenyben kellett helytállniuk.” (CSOMASZ TÓTH, 1967, 50.) 282
