Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár
3A levont tanulságok tükrében érdemes kitérni a kérdéskört legutóbb vizsgáló Szilasi László álláspontjára.21 Johannes Kolroß Ich dank dir, lieber Herre... kezdetű versének 17. század eleji átköltéseit vizsgálja (Miskolci Csulyak István, Pécseli Király Imre és egy ismeretlen szerző), ezek költészettörténeti sajátosságait értékeli. Pécseli Király átköltését választja ki Szenei Molnár az Oppen- heimi Énekeskönyvbe. A gyűjtemény elnevezése éppen a legfrissebb kutatások fényében változik, H. Hubert Gabriella és Fekete Csaba is indokoltnak tartja önálló antológiaként való értékelését a „Függelék” korábbi - redukált jelentésű - cím helyett. Fekete Csaba és H. Hubert Gabriella is elsősorban a német párhuzamok és szerkezeti jellemzők vizsgálatát végzi, hogyan illeszkedik az egy nagy Biblisches Werk egészének szerkezetébe. Beható magyar költészettörténeti, vagy liturgiatörténeti vizsgálatot még nem végeztek a gyűjtemény egészére vonatkozóan, Szilasi László is csak egy viszonylag kis terjedelmű kérdéskört ragad ki és általánosít abból kiindulva. Az antológia értékelése azért is kíván sokoldalú megközelítést, mert rendkívül bonyolult költészettörténeti és liturgiatörténeti folyamatok metszéspontján keletkezett. Mind a költészettörténeti, mind a liturgiatörténeti folyamatoknak kettős kontextusa vizsgálandó: a hazai és a német protestantizmuson belüli. Amellett nem szerencsés a költészettörténeti folyamatokat liturgiatörténeti kölcsönös meghatározottságuktól lazítani, vagy netán el is szakítani, ennek a kockázatát látjuk Szilasi László gondolatmenetében. A szemügyre vett három szövegváltozat közül Pécselié kerül bele az Op- penheimi Énekeskönyvbe; a Miskolci Csulyakéról nem bizonyítható, hogy az eljutott Molnárhoz, vagyis tudatos választás miatt mellőzte volna s ez magyarázná Pécseli kiválasztását és ebben a választásban egy konzervatívabb költészeti eszmény manifesztálódna. Erre utal Szilasi is, de más nyomatékkai értékel: „Meglehet, munkája közben Szenei Molnár nem jutott hozzá az eddig tárgyalt szövegek mindegyikéhez, a szó szoros értelmében megversenyeztetni talán nem tudta azokat, döntése azonban így is beszédes: az Oppenheimi Énekeskönyv 6., alkalmi és vegyes énekeket tartalmazó része (131-142) végül is a szerkesztésben valószínűleg személyesen is közreműködő Pécseli Király Imre vélhetőleg kifejezetten e kiadás számára készült énekét hozza.”22 A Hálát adok néked, menny béli Isten... kezdetű vers (136-137) Szenei átköltése lehet, de Johann Fabricius forrásszövegéhez való viszonyát nem tisztázza Szilasi (nem elegendő a szótagszám és a rímek regisztrálása!), amint ugyancsak erősen hipotétikus a Kolrofi-fordítások harmadik változatának lehetséges hatása is (például ennek filológiai útja feltáratlan, vagy a biográfiai események ezt mennyire engedik meg!) : a föltevés voltaképpen csak sejtésen alapul, a filológiai bizonyítékok igen hiányosak. Ehhez viszonyítva igen nagy távlatú és nagy súlyú, magabiztos konklúziókat von le a 21 SZILASI László, A sas és az apró madarak Balassi Bálint költői nyelvének utóélete a XVII. század első harmadában, Budapest, Balassi Kiadó, 2008, (Humanizmus és Reformáció 30) az Appendix II.: Egy Kolroß-vers XVII. század eleji magyar fordításai című fejezet tartalmazza az ide vonatkozó megállapításokat: 265-277. 22 Uo„ 269. 316
