Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban
változatos szenvedéseit, ahol anyák és csecsemők, aggastyánok és ártatlan szüzek gyötrődnek fegyverektől és aljas kéjvágytól; azonban az életben maradók is csak újabb rettenetre számíthatnak, emberhez méltóbb harcban ellenük meghalni, mintsem a várható körülmények között élni.8 A 16. századi retorikákban a továbbiakban is kiemelt szerepet játszik a török veszedelem tárgya, különösen a német szerzőknél követhetjük ezt jól nyomon. 1564-ben jelenik meg Lipcsében Joachim Camerarius Elementa Rhetoricae című műve. Számos pontján bukkan föl a török kérdés. Az exemplumokat tárgyalva külön vizsgálja a valóságos és fiktív történetek szerepeltetését (De narrationibus verisimilibus), mindkettőt számos szempont szerint osztályozza. A narratio témája, tárgya származhat akár szerzője életéből, olvasmányaiból, közelebbi és távolabbi valóságos történelmi eseményekből, mitológiából. Különösen hatásosnak tartja azonban a valóságos történelmi események felhasználását, amelyek közül kiemelkednek a keresztény-török összecsapások. Ennek szemléltetésére önálló fejezetben idézi föl a mohácsi csatát: De clade accepta in Pannonia ad Mogacium, et Ludovici regis interitu címmel, közel nyolc lapnyi terjedelemben. Részletesen ismerteti a csata közvetlen előtörténetét, az ütközet lefolyását, az ifjú király halálát, a királyné sorsát, majd Buda megszállását és kifosztását.9 Camerarius ismeretei igen pontosak, valószínű, használhatott valamilyen forrásmunkát (talán Brodaricsot?). Ugyanakkor némely megállapítása a kortárs német közvélemény ismert, magyarellenes kijelentését veszi át - bár alapvetően az együttérzés és részvét jellemzi szemléletét. Elbeszélését két furcsa, bajlóslatú anekdota említésével kezdi. Úgy tudja, II. Lajosnak gyermekkorában a testét nem borította bőr, s ez csak gyógyszerek, kenőcsök felhasználásával később nőtt ki. Édesapja, Ulászló, szerette volna gyermekének a Julius nevet adni, de francia származású felesége ezt ellenezte. Mindkét eseményt kedvezőtlen előjelként, jóslatként kell értelmezni. A bőr nélküli, védtelen csupasz test és a hatalmas birodalom alapítója nevének elutasítása megjósolta, előre vetítette a későbbi ifjú király országának veszését, csonkulását, és testének lemeztelenítését a végzetes ütközet utáni elhantolásnál: „Haec animadvertentibus quibusdam omen futurorum videbantur. Nam et nudum pelle corpus, nudationem: et omissum nomen fundatoris maximi imperii, diminutionem regni portendere credebant.” A következőkben elég pontosan elmondja a csata lefolyását, a hadmozdulatokat. Még azt is tudja, hogy a törököknek ugyan rengeteg ágyúja volt, de viszonylag kevés kárt okoztak. Tömörít bár hőslelkűnek, de tapasztalatlannak és meggondolatlannak mondja. Lajosról végig rajongó szeretettel beszél, akit saját környezete, tanácsadói is rászednek, csalárdul, rossz tanácsokkal sodoiják a csatába, és ott védtelenül hagyják: „Ergo infelix rex aetate pene adhuc puer, destitutus et prudentum virorum consiliis ... circundatus fraude et insidiis suorum ...” Itt Johannes Cuspi8 A humanista retorikai kultúrával megírt antiturcica irodalom szónoklatainak egyik legátfogóbb antológiáját a számos magyar kapcsolattal is rendelkező német polihisztor adta ki: Selectissimarum orationum et consultationum de bello Turcico variorum et diversorum auctorum volumina quatuor. Edidit Nicolaus REUSNER, Lipsiae, 1596.1—IV. 9 Joachim CAMERARIUS, Elementa Rhetoricae, Lipsiae, 1564. Az OSZK Ant. 7088 jelzetű példányát használtuk. A fejezet a 99-106. lapokon található. 49
